elmém már élesedik

Tegnap este azzal a teljes megnyugvással tértem nyugovóra, hogy oké, elmegyek a Teliholdfutamra, a férjem azt mondta, hogy nyugi, ha  mindenki elhagyja is már a terepet, ő akkor is vár engem. Beszéltem Ágival is, nyugodtan kijelenthetjük, hoyg az ő lelkén szárad ez az egész, mert amikor még csak 1 km-t futottam, ő akkor is azt mondta, hogy meglesz júliusra a 4 km és jelentkezzem és milyen jó lesz, szóval, este chat-eltünk és kis esti lélekerősítéssel megtámogatott megint. Békességgel hajtottam fejem a párnára, el is aludtam, hogy aztán éjjel felpattanjanak a  szemeim és zakatoljon a  szívem. 

Azt hiszem, jó eséllyel telnek így a napjaim szombatig.

Ma is elmentem futni, de ma negyed 8-ra már végeztem is, sajnos azonban nem azért, mert gyorsultam, a frászt. Korábban mentem. 

Meg kell állapítsam, hogy az a gondolat, mely szerint augusztus végéig biztosan megmaradok az 5 km-es távomon, nem növelem ezt, hanem belakom, ma bizonyosságot nyert, nagy nehezen ledöcögtem 4 km-t, mert hát az a Teliholdfutam etapja. Annyit tudok mondani róla, hogy mikor azt éreztem, hogy na, most egész kényelmes, de nem rossz tempót megyek, akkor a Nap alattomosan a  hátam mögé került és megláttam az árnyékom. Vonszolódtam. Remélem, nem zárnak ki gyaloglásért a futamon.

Eszembe jutott a Murakami Haruki könyv, abban írja egyszer a pasi, hogy meg szokták kérdezni, mire gondol futás közben. Na, ez nálam úgy történt ma, hogy az egyik háznál tetőt ácsoltak és gondoltam, odakiáltok nekik, hogy Magasabbra a tetőt, ácsok! (de féltem, hogy olyat beszólnak), erről eszembe jutott, hoyg Salinger-től a kedvenc könyvem a Franny és Zooey, rögtön fel is villant a kép, amikor Zooey vacsora közben is mormolja az imát, és innen egyenes út vezetett ahhoz az intellektuális kérdéshez, hoyg mit főzzek ma. (ratatouille)

Így futok én.

Nem mellesleg ma még egyszer fogok futni, noch dazu nem egyedül, de erről majd holnap szól a fáma, mert ez egy izgalmas kaland kezdete. Maradjanak velünk.