2014. május 12., hétfő

és törvényei vannak a szeleknek*

Biztos úr, én akartam, tényleg akartam, csak nem bírtam magam rávenni, hogy a rendes mellett még keresztbe is eddzek, nem vagyok én sztahanovista.

Meg különben is, egy faluban nem olyan egyszerű ez, mert most már van ugyan a kapálás, de ebben nagyjából ki is merül a lehetőségek tárháza, bár a minden házban fellelhető norbitorna még jelenthet opciót, egyébként meg csak az nem talál magának megoldást, aki nem akar, úgyismint én.
Rövidre vágva: elmentem bringázni. Ezzel, ni:


Dehogy az enyém. Ez a férjem bevásárlós bringája, volt jobb pozíciója is a családban, az, hogy most már időnként nálam van, a karriere leáldozóban létét jelenti. Jó kis bringa ez, hát férfi, na és, én meg baromi ügyes nő vagyok. Például már egyedül kezelem a hátsó váltót, az elsőre még gyúrunk a férjemmel.


Kétszer voltam vele tekerni, az azonnali benyomásom az volt, hogy ez nem futás, egyszerűen falom a kilométereket, szuper. A második, nem sokkal az előbbi reveláció után érkező pedig az volt, hogy bicajjal a legkisebb emelkedő is érezhető. Az egyetlen viszonylag sík terepen mentem 15 km-t mindkét alkalommal, ehhez azonban át kellett kelnem a kiemelt kategóriás hegyen, az egyetlen púpon, amely valamilyen apropóból Epöl falu mértani közepére került. Az első alkalom nem hozott sikert, olyan szembeszél volt, én meg rendes testfelülettel rendelkezem (van összefüggés e három között, csak nem esik jól kimondanom), hogy iszonyú nehéz volt a sík részeken is menni, úgy képzelem, hogy ezért nem tudtam átverekedni magam a Nagy Vízválasztón.
A második során már átkecmeregtem olyan tempóval, hogy a fűszálakat megszámolhattam volna. Innen szép a győzelem.

Szerintem beiktatom, na, tök komolyan, keresztedzés kell, én nem tudom, de ezt mondják, hát akkor tekerni fogok. Lehet, hogy ha elég kitartóan végzem, úgy járok vele, mint a futással, hogy megszeretem, nagyon komoly rizikófaktorral bír manapság elkezdeni egy mozgásformát.




2 megjegyzés :

  1. Ha ismernélek, megkockáztatnám leszögezni, hogy biza a hangulatod ismét felszálló ágban van, remek volt ez a poszt, csodás fogalmazással, remek!
    Így csak köszi! De jót nevettem!

    VálaszTörlés
  2. Aztán jövőre nem ultrabalaton, hanem ironman?

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)