Én úgy vagyok a fogyással, mint hazánk az euróval, hogy mindig 5 évre vagyunk a bevezetésétől. Én meg mindig 25 kilóra a kívánt súlytól.
Ideje lenne rádöbbennem, hogy ha hosszút és lassan szeretnék futni, akkor ne fél 7-kor induljak el, mert a lassú nálam nagyon lassú, a hosszú meg (nekem) elég hosszú, a természet meg nem tököl, az erdőben 8-kor villanyoltás van. Nem egy meghatódós típus, na.
(10,4 km)
(10,4 km)
ilyen szép napsütésben indultam, de azért ez már a lemenő nap ám, mert ennyire lassú még én sem vagyok
Az van egyébként, hogy voltam szakértőnél és állatira kiokosodtam bizonyos témákat illetően, úgyismint táplálkozás és egészség és meg lettem dicsérve, hogy mennyi mindent tudok, szerintem már csak szintetizálnom kellene ezt a sok mindent. Még inkább átültetnem a gyakorlatba, ugye.
Egyszer megkérdezte tőlem EmBé, hogy izzadok-e futás közben és nem akartam azt mondani, hogy már a(z)hatodik ötödik métertől, így csak azt mondtam, hogy rendesen. Kiderült, hogy a citromos víz nem Urban Legend ám, hanem barátunk, és barátunk a kakaó, a kókusz, a köles, a hajdina, a repceméz, és a szénhidrát is ám. Nagyon konkrét, nagyon teljes étrendben nem egyeztünk meg, átgondolva azt hiszem, hogy nekem erre lenne szükségem, én jó katona vagyok, csak valaki mondja meg a napi parancsot.
Most éppen elfáradtam a fogyásban, vagyis abban, hogy nem úgy fogyok, ahoyg szeretném, de még úgy sem, ahogy ildomos, és én már lassan ott tartok, hogy kihajítom ezt az ősellenséget*, mert már azt is hiába vetem be, hogy a ház különböző pontjain különböző súlyokat mér, én meg átlagot vonok. és ezt eléggé meguntam. Hogy azért nem felesleges mindez, azt az mutatja, hogy a most vásárolt gatyám, ami eggyel kisebb számú, mint tavaly, az az öv ellenére is csúszkál rajtam. Ez az a nadrág egyébként, amelynél megvásárláskor is nyilvánvaló volt, hogy vagy 15 centit fel kell belőle varrnom, mert úgy képzeli a konfekcióipar, hogy akinek ilyen széles a csípője, annak ilyen hosszú a lába, noch dazu a dereka nekem bő, mert ilyen széles csípőhöz vastagabb derék dukál. Hát nem.
Opcióként felmerült bennem, hogy mostantól kizárólag futás után élek az ellenség erejével, mert annak, hogy már az ötödik méter után dől a víz rólam, még a mérleg sem tud ellenállni, fogvicsorgatva, de olyan szép számokat ír ki. Monspart Sarolta mesélte a múltkor, hogy a félmaraton után, miközben 5 km-enként frissített (döntötte a vizet magába), hogy 7 kilóval mért kevesebbet a mérleg. Szerintem elkaptam a lényeget.
Alkatilag én a willendorfi Vénuszhoz hasonlítok, régóta tudom, ma már csak az vigasztal, hoyg ez is Vénusz, csak másképp.
* mérleg
Egyszer megkérdezte tőlem EmBé, hogy izzadok-e futás közben és nem akartam azt mondani, hogy már a(z)