2015. november 17., kedd

tudom én, erős vagy, persze, de ha fejedben ott van a fejsze*

Voltak romantikus elképzeléseim az első félmaratonról, hogy majd mire gondolok, mikor már nehéz lesz, hogy a férjem, aztán Gábor, a barátaim és hogy hányan itt vannak szurkolni, meg ilyesmi   -  de semmi ilyesmi nem jutott eszembe, őszintén mondom, hogy amikor már nehéz volt (és volt!), akkor beszűkültem és csak arra gondoltam, hogy ... csak végigmegyek.
Amíg viszont nem volt nehéz (az első 15 km), addig meg úgy éreztem, hogy ez jó, ezt szeretem, ez kell, rendben van a dolog.

 szépek vagyunk vagy szépek vagyunk?

A szombati félmaratont választottam a Balaton Maratonon, mert tudtam, hogy ha péntektől lent vagyunk, velem már nem lehet bírni, elviselhetetlen leszek, szétstresszelem magam, nem tudok vasárnapig várni, jobb a békesség. Igyekeztem nem sokat nyüszögni, de így is szépen beterítettem a közelemben lévőket. Volt a szokásos aggódásom, hogy hogy futom én ezt le, de mivel nagy volt a veszély, hogy esetleg ezt már tudom kezelni, legalábbis mederben tartani, így a verseny előtt 2 héttel elmentem egy 50-es, szintes túrára, ahol ugyan nem történt semmi, de a lábamat mégis megviselte. Konkrétan fájt. Nem is futottam 10 egész napig (!), verseny előtt egyszer elmentem kipróbálni, mégis mennyire rossz. Eléggé. 15 km körül már nagyon fájt, de azért 18-ig kihúztam. Nem szívesen gondoltam arra, hogy onnan még 3 km...

(*) Én fejben még gyengébb vagyok, mint testben, így nekem ez a két hét kemény küzdelem volt, nem futhattam, viszont tartani kellett magamban a reményt, hogy mégis jó lesz ez - miközben több opció is fennállt, akár az is, hogy rajthoz sem állok. Ezt vetettem el elsőre, mondogattam, hogy óh, dehogynem, simaliba, helyrejön a lábam. Ettől mentálisan elfáradtam, nem tagadom, bár érzem a fejlődést, hogy mennyit számít, ha fejben is odateszem magam. Ezen a területen már jobb a helyzet, mint korábban, hiszen nem roskadtam össze, végig úgy voltam vele, hogy elindulok, az tuti, de azért ez nem megy magától, dolgozni kellett rajta. Fizikálisan viszont nem tudtam  készülni, úszáson és spinningen voltam, ennyit tudtam tenni.

A rajt előtt idegroncs vagyok, na, ez még nem megy, ott adtam meg magam az enyészetnek, ilyenkor szükségem van, hoyg egyedül legyek, hogy bemelegítsek, s közben valahogy összeszedjem magam. Én komolyan irigylem azokat, akik viccelődnek (!), szelfizgetnek (!), másokkal  beszélgetnek (!), röhécselnek (!), nem tudom, ezt hogy? Biztos tudnak futni, másra nem tudok gondolni.

Természetesen a fekete zónából indultam (halálzóna), bár igazából nem is tudom, mert Istvánnal és Lacival mentem be a zónába, lehet, hogy nem is jó helyre álltam? Nekik 30 perccel kevesebb idő kellett az fm-hez, hadd ne nyilatkozzam erről... én meg még az utolsó napon is még tettem fel pár számot a telefonomra abbéli aggodalmamban, hogy nem tart ki a távon. :)

Idén nem sok versenyre mentem, nem vagyok versenyzős alkat, nem bírom én ezt a stresszt (persze, értem, hogy a rutin ezen változtatna), nem bírom ezt a sok embert, mind futni akar, körbevesznek, iszonyú boldogok (mire föl? :) ), eh, hagyjuk is. Felkészülni szeretek a versenyre, na, az már döfi, valahol a távolban van valami homályos verseny (konkrét dátummal), sokat kell tenni érte, dolgozni kell érte, menni hidegben - melegben, reggel - este, ha tetszik, ha nem - ezt szeretem. A versenyt magát kevésbé, de ez is érdekes, mert ha valaki belök a rajtzónába, vagy átlök a rajtvonalon, akkor az már oké, akkor már csak menni kell, azt ismerem. Mint bármelyik vizsgámon. A tételhúzásig szétcsúszott drogos állapot, onnantól koncentráció.

És akkor végre elrajtoltunk. Én pontosan tudom, hogy mire vagyok képes, lassú vagyok, mindig leköröznek, de azért az, hogy a 7 perces tempómmal már a 2. km-en utolsó vagyok, az azért meglepett, hát hol vannak a lassú futók? a pufik? nem neveztek? ránéztem az órámra, láttam a tempót, mondtam, hogy oké, én ezt így tudom hozni, remélem, tud lassan tekerni a bringás kísérő. Persze, nem maradt ez így, nem is izgattam magam ezen, utolértem, leelőztem pár embert.



A verseny napján süvítő szélre ébredni nem jó ómen, én azt hiszem. A parton olyan szél volt, hogy a Balaton hullámzott és kicsapott a sétányra a víz, de nekem ez nem volt rossz, nyilván nem örültem neki, de nem volt tragédia. Iszonyatosan odafigyeltem a frissítésre, ittam pár kortyot a frissítőpontokon, betoltam előtte - alatta egy gélt, sőt, még egy Mg-ampulla is volt nálam, azt is megittam valamikor féltávnál. Félelmetesen fejlődőképes vagyok, a verseny előtt pár nappal lefutott 18 km elején még a bokorba hajítottam a kulacsom, visszafelé vettem fel.
Az első kör végén jó sok ismerős, barát, futótárs szurkolt nekem, az azért elég klassz,  lehet, hogy mégis el kell járnom versenyre.

Tök jól éreztem magam, de tudtam, hogy a neheze még hátra van. Nyilván önmagamhoz mérten, de nem mentem rossz tempót, 15 km -ig 7,20 min / km alatt volt a tempóm, de 13-tól már éreztem a lábam és 15-től már nagyon fájt. Móni barátnőm legalább négyszer felbukkant a távon, hol itt, hol ott várt engem, elém szaladt, futott velem, mondta, hogy nem, nem fáj az annyira, mindjárt vége, jó lesz az  - ez mennyire jó, ugye? Gábor is várt a körökön, a végén még kocogott is mellettem, nagyon - nagyon jólesett a támogatása, de ott már nagyon ingerült voltam, mondtam, hogy menjenek, hagyjanak meghalni. Úgy fájt a lábam, bele kellett jó párszor sétálnom, és esküszöm, volt az a pillanat, amikor a legszebb gondolatom az volt, hogy a pi...ba a félmaratonnal.

 nos, a képen nem én vagyok elöl... de látszik a testtartásomon a fentebbi gondolat

Viszont nem jutott eszembe, hogy feladjam, ez jó. Tudtam, hogy végigmegyek. Olyan furcsa, hogy a verseny előtti mentális téboly magán a versenyen átfordul, ott valami nem is tudom, minek kell történnie, hogy feladjam. Pedig láttam, hogy egyre rosszabb a tempó, ez azért elég demoralizáló, ráadásul messze vagyok még a céltól, még jó pár km van előttem, a lábam nagyon vacak, szenvedek. De azt is láttam, hogy vannak mögöttem és arra koncentráltam, hogy megtartsam legalább ezt a pozíciómat.

Ritka rosszul frissítek, ezt meg kell hagyni, de most nagyon figyeltem erre, így nem esett jól, hogy az utolsó 6 km-en egy korty víz nem volt, a fene a BSI-be, most komolyan. Minden bokorba hajított kulacsos történetet megbántam.

A végén Móni újra várt, felbukkant István is (gondolom, ő már beért, zuhanyzott, ebédelt, kiposztolta a FB-ra a befutóképét, majd kényelmesen elém sétált :) ), kocogtak mellettem, hát nagyon aranyosak voltak. Aztán valahogy bekocogtam a célba, kínosan ügyeltem rá, hogy a chip-et rejtő bukkanókon emeljem a lábam, nem akartam beesni. Van valami videó is, szorosan a palánk  mellett futottam be, nem ám középen, mint mások, hanem a surranópályán. Ezt  azért még gyakorolnom kell.

Nem tudom, mire gondoltam, de azt tudom, hogy odarohantak hozzám a Piroskák és ölelgettek, meg ott volt Zsuzsi is, aki Bécsből (!) jött el, nem lehetne, hogy én csak befutok?  :) Ja, és kaptam érmet is, meg adtak másfél liter vizet, itt tudom, hogy eszembe jutott, hogy bazz, nem lehetett volna ezt az utolsó km-en? Meg talán arra is gondolhattam, hogy máma már nem fut tovább, mindenesetre amikor betántorogtam a céltól talán 70 méterre lévő szállásunkra, az ajtóban azt találtam mondani a Futóműveseknek, hogy 
ezt. én. soha. többet.
Nevetgéltek.



Hát így történt. Lefutottam. 2: 43 lett az időm, nem izmos, de

1. az enyém
2. fájt a lábam
3. legyőztem a félelmeimet
4. a feladás nem opció
5. legalább már van min javítani!! :D

Sokat dolgoztam érte.
Megmondjam, mi a legjobb az egészben? Hogy most hónapokig csak úgy ... futkosok. Hogy egy jó darabig nem megyek versenyre, simán csak felkészülök egy versenyre :D

Ja, mert neveztünk Gáborral az áprilisi Vivicitta fm-re. ;)

* Tankcsapda

4 megjegyzés :

  1. Nagy gratula itt is! Fantasztikus teljesítmény, nagyon inspiráló! Nincsenek de-k és csak-ok, lefutottad!

    VálaszTörlés
  2. Zazi, óriási vagy, komolyan. A kezdetektöl olvastalak, emlékszem még milyenek voltak az elsö posztjaid, és mekkora utat tettél még. Irigykedek és nagyonnagy gratula!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, Hobelevanc, köszönöm!!!!

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)