A "több nap, mint bejegyzés" mai rovatában főleg sajnáltatás lesz, de nem úgy igaziból, inkább csak elmondom, miért kevés a poszt. És köszönöm azoknak, kik szóvá tették, na, hát tök megható.
Eleve úgy van, hogy magad uram, ha szolgád nincs, tehát én all-in-one-ban tolom az ipart, én vagyok a készítő, a tervező (fordítva), a postaszolgálatos, a marketinges, a kommunikációs, az ügyfélszolgálatos és a beszerző is. És a szerelő is. A home-office igen jó, mert magam osztom be az időm, ami azt jelenti, hogy mindig dolgozni kell. Főleg év végén, de ez most nem panasz, mert ez így van jól és ha a másik oldalt nézzük (hogy nem így lenne), akkor lenne sírás és fogcsikorgatás.
Na most ebbe belefér a futás, mert beleszuszakolom, mint magamba a kacsazsíros kenyeret*, de sokszor elgondolkodom azon, amit korábban is mondtam, hogy én nem hiszek a mondásnak, mely szerint arra van idő, amire akarjuk. És eszembe jut mindig a multis életem, amikor reggel 6-kor indult a buszom Pestre (41 km-es távolságról beszélünk), beértem 8-ra, majd természetesen nem végeztem fél 5-kor, így persze nem értem haza 7-re, hanem a férjem a szomszéd faluba értem jött egy későbbi, csak odáig közlekedő buszhoz. És ezt a hét 5 napján. Volt még 2 napom, az igaz, de egyrészt totál szétzuhantam, másrészt jelentkezett némi igény rám itthon a többi 4 családtagtóll és volt házimunka is és valljuk be, volt hazahozott munka is. Mindemellett elég sokat kellett repülnöm ide-oda, szóval, na, nem jutott volna idő futásra, miközben ez a tény magában hordozza azt az ellentmondást is, hogy akkor még nagyobb szükségem lett volna rá, hagyjuk.
Most itthon dolgozom és ez szuper, én nem szeretem különösképpen az embereket és minden híresztelés ellenére nem vagyok szociális lény sem, időnként ráveszem magam a közösségi létre és akkor tényleg jó, szoktam is csodálkozni, hogy jé, ez ilyen?, de aztán ez így elég is, nem vágyom tömegre és mindennapos kényszeregyüttlétre. A férjem is itthon dolgozik, ez így oké. Futni viszont még így sem akkor megyek, amikor akarok, ez valami tévhit, hogy a home-office-ban az ember korlátlan szabadsággal rendelkezik, a frászt. Munka van és dolgozni kell és ahhoz, hoyg kimenjek futni, baromira meg kell tervezni a napot, most pedig, hogy a Nap fél 5-kor alábukik a süllyesztőbe, még nehezebb. Ha pedig választani kell, hogy most fussak vagy a futásról írjak, akkor nem kérdés, melyik győz.
Szóval, futok, ráadásul itt van ez az edzésterv és egyszerűen imádom. Nem gondoltam volna, mert én türelmetlen vagyok, akarom és most és azonnal és iziben, és mi az, hogy csak ennyit fussak és egyáltalán, na. Csak közben meg egyre jobban érzem magam a futásban, nem nyűg, nem teher, nem fáj a lábam, nem fáj a csontom, haladok, megyek futok az úton, biztonságban vagyok, van alattam védőháló és ez állati jó érzés. Nem sérülök le, nem terhelem túl magam, ideje van mindennek.
Mindeközben apró sikereim is vannak, ill. nekem nem is aprók, tegnap pl. 6 x 2 perceket kellett fussak, közte 1-1 perc sétával és bár a tüdőkapacitásom fejlesztésén még van mit dolgoznom (iszonyú hangosan futok, no), meg az utolsó etapon el is fáradtam, mégis azt vettem észre, hogy a 2 perceseket 7,40 perc / km körüli idővel abszolváltam, az én telefonom ilyen számokat még soha nem is látott, jómagamról nem is beszélve. Az egész meg ilyen átlagsebességgel ment, ebben 5 perc séta is benne van, ez nekem igenis eredmény.
Úgy érzem magam, hogy bár nem látom át a tervet (nem is kell, nem nekem kell), valahogy mégis úgy képzelem, hoyg ezek a szétszabdalt futások az Univerzum különböző pontjain vannak perpill, hoyg tavaszra összeálljanak egy erős és stabil egységgé és ez engem elég nagy örömmel tölt el. Jó, kell hozzá bizalom, hogy valóban így lesz, de az bennem bőven megvan a főnök iránt, szemernyi kételyem sincs. A férjem meg bátorít, hoyg milyen jó, hoyg van segítség.
Szóval, lesz itt poszt és lesz vidámság, most egy kicsit nehezebben megy a dolog, idő, idő, idő, de no para, nem zár be a bolt.
A kilókról meg nem akarok beszélni. Mocskosszemétaljanépség.
* erről is készült egy bejegyzés, eddig jutottam vele, mielőtt nyugovóra tértem:
Szaftos Zsíros kis dráma történt abban a békés otthonban.
Azon
a nyugodt estén, amikor az eb is csak véletlenül akart kimenni a
sötétbe, történt, hogy a Korábban a Kacsazsíros Kenyeret Imádó Nő
(továbbiakban az egyszerűség kedvéért: Fatty) egyre sűrűbb
intervallumokban nyitogatta a hűtő ajtaját, benézett, bekukkantott,
becsukta, megint ott volt, kinyitotta, nem nyúlt ő semmihez, csak nézett
befelé. Mindezt a Korábbi Énjét Megtagadó Készülő Nő (nevezzük
Antinak) csak tűrte, tűrte szótlanul, ám a végkifejletet megsejtve
egyre feldúltabb állapotban
