2013. április 30., kedd

never ever

reggel kellett futnom menni. Ilyen lehet a halálközeli élmény. Egyetlen tejeskávéval. Ébredés után fél órával. Ráadásul kitaláltam, hogy nyújtom a távot, kemény 80 méter lett a 70-ből, ez barátok között is van vagy + 10 méter. Na, azon a 10 méteren én sok mindent gondoltam. Viszont ezt is lefutottam 7-szer.
(reggel nem fogok futni menni, nem jó. először is, odasüt a futós helyemre a felkelő nap, télen biztosan jó, de most megpusztultam tőle. ráadásul én azt szeretem, hogy este 8körülelmegyek kocogni, hazajövök, lezuhanyzom, a férjem masszírozza a lábam, megnézünk valami filmet, satöbbi. most meg hazaértem és elkezdődött a nap. a vöröslő fejemmel. never ever.)

így indultam

1. hét: 2013. április 22 - 28.

Háromszor futottam a héten, ez a kezdet. Tragikus. Annál is rosszabb kondiban vagyok, mint egyébként gondoltam. Siralmas.
Mivel nincs mérőórám, ezért a kinézett edzéstervet úgy szabtam testre (egy szép nagy testre), hogy *elfutok a kijelölt célig, majd visszasétálok*,  a csillagok közötti részt 7-szer ismétlem. Először is: a tervezett bokorig való elfutást első körben módosítottam, elég nekem a második facsoport is, így sem kapok levegőt, így is rossz,. így is fáj a sípcsontom és így is biztos, hoyg beledöglök.
De azért mentem. Másodszor is, meg harmadszor is a héten.
A táv, bár ezt erős pironkodással mondom, volt vagy 70 méter. Komolyan, nem hiszem el, hoyg ebbe én belehalok..Hetente  21-szer (mert minden 70 méter után meg kell halni, ugye).

Jól van, nem baj, hadd hulljon a férgese.

És még tornáztam is egyet, imádott norbi dvd-jére.Meg futottam 1470 métert. Röhej.

terv

Ide meg szépen összegyűjtöm (kísérőszöveggel) a csodálatos átalakulásom mérföldköveit. még ma nekifutok. csak előbb futok. :)