sós ropogós / gasztro I.

Nincs mese, neki kell állni a következő etapnak. Tudom, nem diéta, hanem életmódváltás, de ezt meséljék be annak, aki még nem számolt kalóriát életében soha.

Szóval, hogy öt étkezés, ez rendben van, bár én már a reggelinél elcsúszom, ha nem figyelek, nem a bevitt mennyiséggel, hanem a kései időponttal van a baj. Nem esik jól az ébredés utáni pár órában enni, kávé az jöhet rendesen, de enni. Eh. Bezzeg este.. Este bírnék.

Mindenesetre akkor most  legyen itt egy recept, kisétkezésre, úgy értem, tízóraira vagy uzsonnára és persze, nem az egész mennyiség, hova gondoltok.

SÓS ROPOGÓS (mondjuk)

 

hozzávalók*

Nem egy nagy truváj, a hozzávalókat össze kell gyúrni, én hagytam állni egy picit, hogy a zab jól megszívja magát.  A zabot ismerjük, szeretjük, le kell számolni a fehérliszt diktatúrájával. A zabnak jó a GI-je, az pedig igen fontos, mert nem dobja meg a vércukrot (vajh jól mondom-e?), ill. jóval magasabb a rosttartalma, mindehhez pedig lassú felszívódású szénhidrát. És finom.

Trendi.

Pihentetés után kinyújtottam nagyjából 1 centi vastagra, tojással lekentem, csíkokat szabtam belőle és megszórtam sajttal, még inkább szezámmaggal. Hogy meddig sütöttem, nem kellene megkérdezni, jó régi sütőm van, nem mér sem időt, sem hőfokot - mégis megsül. Bízzatok magatokban, jó lesz az.

A fenti mennyiségből nekem 38 darab ilyen cucc lett, így ha jól számoltam, akkor 

 egy darab kcaltartalma durván 29 kcal (F: 1,7 - CH: 3,6 - ZS: 0,7) 

 hát, soha rosszabbat, ugye,  mert ez azt jelenti, hogy ha az uzsonnára engedélyezett kalóriamennyiséget veszem alapul, akkor is megehetek belőle pár darabot és még utánaküldhetek egy joghurtot is. Gátlástalanul.

Akinek ez sok, az egyen Korpovit-ot, itt van a tápanyagtartalma, nem sokkal jobb, ugye.

Zabliszt: én nem sokat tökölök, egyszerűen ledarálom a zabpelyhet, kedvemtől függően egészen finomra vagy picit darabosabbra. Az olyan apróságokkal, mint só vagy szódabikarbóna, nem számoltam, a darabra vetített értékekhez csapjatok hozzá valami minimálértéket, ha úgy tetszik.

 lehet azt mondani, hoyg megégett - mi így szeretjük

* ha hiba van benne, az azért van, mert ember vagyok. és nem a számok barátja.

félnetek nem kell, jó lesz (a vacsora)

Az történt, hogy nem fogytam egy (jóó) ideje és kiderült, hogy azért nem, mert keveset ettem. Ezt adjátok össze.

Nem magamtól vagyok ám ilyen okos, dietetikus segít nekem (aranyos, rám figyelő, engem biztató, nekem drukkoló, velem nem kiabáló), bizony, lassan minden területen segítségre szorulok, ez van. Éljenek a kövérek és telhetetlenek tehetetlenek.

Detty-nek írnom kell naponta, hogy mit eszem, mennyit, hánykor, milyen a közérzetem, mennyit mozogtam, van egy csomó táblázatom, amit töltögetek, az a legjobb az egészben, a töltögetés, szeretem, igen.  Az első napok után viszont azt tudom mondani, hoyg baromi nehéz eleget enni, és akkor még csak a mennyiségről beszéltünk, a minőségről nem is, az eloszlásról meg pláne nem.

Én úgy szeretem, hogy reggel iszom 2 x 1,5 dl tejeskávét, ennyi kell az üzemi hőfok eléréséhez, majd valamikor fél 10 - 10 felé reggelizem - már rossz, nem is folytatom, itt is újratervezés kell, nekem az egész életem erről szól, már csak az ehhez szükséges rugalmasságot kellene megkeresnem.

Most viszont kezdek képbe kerülni, lassan felveszem a ritmust, már pl. vacsorázom is, azt mindenki tudta, hogy lefekvés előtt 3 órával kell lennie az utolsó étkezésnek? Csak én nem? És nem szóltatok? Én általában (fél) 6-kor ettem utoljára, utána még egy bögre kakaót* legurítottam fél 8 körül mint egy kisded és nagyon reméltem, hogy ettől a hardcore magatartástól fogyok. És nem. 

Most nem fogom az egészet idezúdítani, majd apránként tálalom (Detty is úgy csinálja, nagyon bírom, ahogy próbálja a fejembe rakni a tudományt), most a mai vacsoráról írok és ezzel kezdetét veszi a gasztrorész, lesz egy ilyen címke, az eddigieket is felcímkézem visszamenőleg is. 

Vacsorázni tehát kell, félnetek nem kell, jó lesz. Jó, nem marhasültet. Sajnos. De azért legyen laktató, kívánatos, alacsony kalóriatartalmú, finom (!), nem megterhelő és legyen gyorsan elkészíthető is, de ezt már csak én teszem hozzá.

Itt a ma esti improvizatív vacsorám. Nem a best ever fénykép, de a fotogén mivolt nem is tartozik az előbb felsorolt feltételek közé, viszont sorba veszem, hogy mit tartalmaz. 

adjak neki nevet?

Szóval, ez egy meleg étel, de tök mindegy, mert hidegen is finom lehet. Nem nagy kunszt az elkészítése, az olajon megpirítottam a hagymát, ráöntöttem a szójaszószt, belement a felszeletelt angolzeller, aztán a cukkini. Nagy lángon pirítottam az egészet. Észrevettem, hogy maradt bulgur, azt is beletettem (kell a CH),  majd amikor készen lett (volt vagy 5 - 6 perc is), rádobtam a madársalátát és az avokádót*.  És a végén még egy fél citrom levét is ráfacsartam. Mehetett volna bele menta is, de a mentát én csak Mojito-ban édes ételben kedvelem, úgy élem le az életem, hogy kimarad ez az ízvilág.

Tehát:

És az egész összesen 309 kcal. Biztató. És a tetszési indexe is igen jó. Ilyenkor arra gondolok, hogy vega leszek,  vega én! Csak aztán meglátok egy kacsacombot.

* főzi nekem a jóember, édesítőszerrel, finomat

** az avokádót 135 forintért vettem, szóval, elérhető

mostan csülök Péknéről álmodom

A Für Elise-ben Szabó  Magda (kisgyermekként) dühében tönkreteszi a gyönyörű babáját és az anyukája megkérdezi tőle, hogy nem félsz, hogy ez visszavetül rád?* Nem félt, viszont amikor felnőttként nem lehetett édesanya, ez sokszor eszébe jutott.

Na most ennek alapján én nem merem azt mondani (adaptív vagyok), hoyg engem nem érdekel az ivás, mert félek, hogy egyszer egy sivatagban ébredek, de mondjuk úgy, hoyg folyadékfogyasztásom nem apasztja el a hegyi patakokat, a napi 4-5 dl víz a rekordom. Persze, iszom még tejeskávét és érkezik még belém délután egy csésze tea is, de az előbbit nem szabad beleszámolni, utóbbi meg nem sokat lendít a teljesítményemen.

És hoyg ez így nem jó, ugyebár  - mondja mindenki. Én nem igazán érzem, sőt, úgy gondoltam (gondolnám most is így, csak lehurrognak), hogy mivel ez volt jellemző rám életem során, biztos az én szervezetem ilyen, hiába, kevéssel is beérem. Viszont olyan csoportban vagyok, ahol képesek nemcsak rám írni, de még ilyen képpel is bombázni, sőt, sms-t írni, hogy hogy állok, így elkezdtem inni. El én.

Próbáltam, hogy szimpla víz, az éltetadó, friss és üde víz, de azért arra gyorsan rájöttem, hogy több csúszik le a torkomon, ha citromot facsarok bele, aztán jött bele a gyömbér. Aztán a citromfű. A legfinomabb azonban a mentás limonádé, de az izraeli friss menta (sem illatban, sem ízben) meg sem közelíti a kertben csak úgy szaporodó mentámat. Viszont tél van, ne legyünk finnyásak.

Mindenesetre  napi egy liternél folyadéknál tartok, nem rutin, de ha nagyon-nagyon odafigyelek, egészen jól megy.

Hogy van-e eredménye? Hogyne lenne. Óránként kétszer megyek pisilni, szidok is mindenkit.

Evéssel kapcsolatban meg az van, hogy idestova három hónapja eszem a csirkemellet, mint minden diétázó alfáját és omegáját, minden formában, egészben, tekerve, töltve, csíkokra vágva, kockákra vágva, mindenhogyan és mivel az Ázsia és a Fűszerész minden fűszere lassan kipróbálásra került, kezdem kicsit megunni. Viszont tagadhatatlan, hogy beilleszthető az étrendbe.

A csirkemell mellett van még a barnarizs. Ezt meg hogy is mondjam, hát nem egy gasztronómiai orgazmus, bár az igaz, hogy én a fehér rizsért sem ugrálok, de ennél a foknál meg mindent megtesznek a rizsért, hogy élvezhetetlen egészséges legyen, ami  pedig tudjuk, mit jelent.

Jöhet még a hajdina, a köles és a kuszkusz, váltogatom őket, éppen mire támad gusztusom. **

Könnyhullatásim közepette azért még szépen idelinkelem az amerikai káposztasalátát, ezt sokszor csinálom, tökéletes vízhajtó, ellensúlyozza a sok bevitt folyadékot, ja. Speciel én nem értem, mi a frásznak besózni a káposztát és kinyomkodni belőle a lét, éppen csak a gyereket öntjük ki a fürdővízzel,  szóval, én egy nagy tálba mindent belereszelek, rá az öntet és kész. Az öntethez narancsos olívaolajat használok, mert ez van itthon, nem ront rajta, maradjunk annyiban, egyébkétn bármi jó.  A magos mustár viszont kell.

A mértéktelenségemről meg annyit, hogy lassan vájdlingban készítem.

ez meg itt Bombay Masala káposztasalátával. a limonádé lemaradt a képről.

 

Valahogy így élek én. Nem rossz, azt nem mondhatom, de ez társaságtól függ. Ha olyanokkal vagyok együtt, akikkel főzni szoktunk (akárcsak fejben is), akkor rettentően sajnáltatom és sajnálom magam, de ha kemény harcosokkal, sorstársakkal, akkor csendes beletörődéssel tudok mesélni a curry madras-ról. 

Az álmodás azonban az enyém.

(Fényképet majd február elején mellékelek.)

* valahogy így

** mire, mire...  rántott húsra! krémesre! sokra....


 

együnk is II.

Én a szénhidrát nagy barátja vagyok,  a péksüteményeké, a cukrászsüteményeké, a fagyiké, a tésztáké, de mindenekelőtt az édes dolgokat preferálom. Egy fogyókúrában, azt hiszem, ez nem optimális, innen szép a győzelem.

Először is: sokat segít, hogy időnként megiszom egy fehérjeturmixot, kizárólag futás után (akkor kell, azt mondták, de erről inkább majd máskor), de az sem rossz, hogy reggelire zabkását eszem valami gyümölccsel, ez nekem bevált, szeretem, a gyümölcs meg bármi lehet, így még változatos is. De tegnap pl. a nyáron eltett málnalekvárommal ettem, nehogy már 1 evőkanálnyi adag ne férjen bele a diétámba, ugyan már. Nem vagyok én aszkéta.

A zabpehelyből nagyfogyasztásúak lettünk, minden ezzel megy, habarás, palacsinta, reggeli. A palacsintáról jut eszembe, hogy mivel imádom, gondoltam, hogy jó, akkor kipróbálom a banános palacsintát, hát legyen. Igazából finom, és ha tényleg édesre vágyik az ember, akkor meg szinte tökéletes, mert sem cukor, sem liszt nincs benne (külön) és hát na, megadja a palacsinta illúzióját. Főleg, ha el tudok szakadni attól, hogy banános omlettet eszem. De tényleg finom. Mi direkt nagyon érett banánokra vadászunk, mert turmixba, zabkásába, vagy ebbe a palacsintába szuper.

A best ever azonban ez. Ez a müzliszelet. 

A recept Nóritól van, már nem emlékszem, hogyan keveredtem az oldalára, nyilván kézen - közön, mindenesetre jó szívvel ajánlom, ezt a receptet legalábbis, hiszen ezt próbáltam, de lesz folytatás. Van benne aszalt szilva, mandula, amaránt (ja, még ez megy a reggeli zabkásámba, BTW), meg némi nyírfacukor, és kész. 5 perces munka és állati finom.*

Nóri azt mondja, hogy egy szelet az 20 gramm / CH, na, az azért igen rendben van és mivel elég édes, meg elég laktató, egy szelet elég. Ha meg nem, akkor mi van, semmi.

Elég ragadós, kézmosási lehetőség közelében érdemes elfogyasztani. Viszont megéri.

Hát, így eszünk élünk mi.

* ha a képekre kattint valaki, láthatja a konzisztenciáját

együnk is

Tudom ám, hogy úgy van, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar, meg különben is eljátszottam a belém vetett bizalmat a péntek esti besütivel, de azért most megmutatom a number one zabpehely egyik kedvenc változatát.

Először is ugyebár az van, hogy a fehérliszt és a fehércukor mint tömeggyilkosságra is alkalmas szerek kivonulni látszanak a háztartásunkból, legalábbis erősen visszaszorulóban vannak, nevüket kizárólag elítélőleg lehet kiejteni, kivéve, mikor esetleg mégsem, de az rara avis.

Fehérliszt helyett elsősorban zabpehely van, rengeteg fogy belőle, mert ebből készül a reggeli zabkása, de zablisztként is használom, simán ledarálom kávédarálóban. Nem mellesleg én is az Aldiban és a Lidl-ben veszem (200 forint / 500 gr), de ezt csak a legutóbbi tihanyi hétvége óta, mikor is sebtapaszért mentünk be az egyik üzletbe, hogy anélkül, ám az árakat meglátva 1 kiló zabpehellyel távozzunk.

Ez a müzliszelet azért remek, mert nincs benne  egyik sem a mostanában az  anthrax-szal egy szinten emlegetett két alapanyagból, s bár tudom, hogy a kalóriatartalma ettől nem lett alacsonyabb, mégis micsoda remek érzés, hogy abszolút egészségtudatos és tökéletes diétázó vagyok. Csapjatok a számra: életmódváltó.

A  recept innen. A férjem imádja. Sajnos én is.

By the way: én a diófélét megdarálom kicsit és aszalt áfonyát hajítok bele. Nem a dióba.