mégis mozog a Föld*

Na, hát itt megint változás van, biztosan azért, mert elengedtem azt a sok, szép, színes lufit, egyesével és fájó szívvel, most pedig olybá tűnik, hogy egyesével (mintegy jutalomfalatként) kapom vissza őket, nehéz is ezt feldolgoznom, tudom, nekem semmi nem jó.

Ha eddig azon pörögtem, hogy sérülés és baleset és mit nem, akkor most lehet azon pörögni, hogy mit igen, és akkor ezzel elárulom, milyen versenyekre készültem, én, az anti-versenyző. De hátha levisz egy kis súlyt a sok izgalom.

Először is volt ez a füredi éjszakai, 7 km, nem kell röhögni, még nem futottam ennyit**, lehet, hogy most sem? Hogy beleséta lesz Eh. Jövő szombaton, csak mondom. Viszont jó lesz a körítés, majd mesélek.

Utána augusztus 2-án lesz a túratriatlon, nem bírok betelni a szóval. Arra készülök rendesen, járok bringázni, tessék, a múlt héten 83 km-t bicajoztam és nem ám a laposon, hanem itt, ahol az utcából nem tudok kimenni emelkedő nélkül. Tiszta hullámvasút az egész környék. Nem csoda, ha volt olyan esti bringázás, amikor hazaérve, még sisakban, odaléptem a hűtőhöz és beleharaptam a kolbászba.

 

A tablicskuban a bemelegítő kocogások nincsenek benne és ne feledjük, hogy múlt héten kezdtem az óvatos visszatérést, ennek fényében különösen szép a jövő hétvégi 7 km-es - viszont túráztam is egyet, életemben másodszor. 31 fokban.

a célban 3 (!) szelet zsíroskenyeret ettem meg. lilahagymával, csalamádéval.

 Utána való hétvégén lesz a Suhanj, nem kispályáztunk, párban indulok Zolival***, merjünk nagyok lenni, esetleg hülyék. Mentségemre szolgáljon, hogy egy vidám hangulatú baráti találkozón dőlt el ennek sorsa, emlékeim szerint én nem ittam. Jó, azért ez nem olyan verseny, futunk, aztán lesz valami, mit tudom én, tavaly 2 km-t vállaltam és 8-at futottam le egyben, de a 7. km-nél még tudtam a Fibonacci - számsort. Hátha idén is.

Augusztus végén lesz a Panorámafutás, 8 km, mégis mi történhetett velem a nevezések idejében? De ezen még nem kell parázni, gondoskodtam köztes stresszfaktorról. Egyszer majd megszokom szerintem. Egyszer majd. Egyszer. Majd.

Az ősz már egy másik évszak, nem akarok róla beszélni, szépen abszolváljam a most előttem lévő versenyeket, küzdjek meg magammal, bőven elég ez nekem, így is azt érzem, hoyg sokat akar a szarka, meg hogy merjünk nagyok lenni, meg hogy kis lépés az emberiségnek, satöbbi. Meg azt is, hogy mégis mi a tökömet akarok én.

* az ismert per során Galilei kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, de közben, állítólag, végig azt mormolta maga elé: „Eppur si muove!” („Mégis mozog!”)

** ilyenkor nem számítom a tavaly nyári 10 -11 km-eket, mert az egy másik időszámítás volt, nem tudom, hogy csináltam, ill. mégis, 9 percesekkel,  még inkább afölött

*** Zolit meg olvassátok, please, állati jókat ír itt

és törvényei vannak a szeleknek*

Biztos úr, én akartam, tényleg akartam, csak nem bírtam magam rávenni, hogy a rendes mellett még keresztbe is eddzek, nem vagyok én sztahanovista.

Meg különben is, egy faluban nem olyan egyszerű ez, mert most már van ugyan a kapálás, de ebben nagyjából ki is merül a lehetőségek tárháza, bár a minden házban fellelhető norbitorna még jelenthet opciót, egyébként meg csak az nem talál magának megoldást, aki nem akar, úgyismint én.

Rövidre vágva: elmentem bringázni. Ezzel, ni:

Dehogy az enyém. Ez a férjem bevásárlós bringája, volt jobb pozíciója is a családban, az, hogy most már időnként nálam van, a karriere leáldozóban létét jelenti. Jó kis bringa ez, hát férfi, na és, én meg baromi ügyes nő vagyok. Például már egyedül kezelem a hátsó váltót, az elsőre még gyúrunk a férjemmel.

Kétszer voltam vele tekerni, az azonnali benyomásom az volt, hogy ez nem futás, egyszerűen falom a kilométereket, szuper. A második, nem sokkal az előbbi reveláció után érkező pedig az volt, hogy bicajjal a legkisebb emelkedő is érezhető. Az egyetlen viszonylag sík terepen mentem 15 km-t mindkét alkalommal, ehhez azonban át kellett kelnem a kiemelt kategóriás hegyen, az egyetlen púpon, amely valamilyen apropóból Epöl falu mértani közepére került. Az első alkalom nem hozott sikert, olyan szembeszél volt, én meg rendes testfelülettel rendelkezem (van összefüggés e három között, csak nem esik jól kimondanom), hogy iszonyú nehéz volt a sík részeken is menni, úgy képzelem, hogy ezért nem tudtam átverekedni magam a Nagy Vízválasztón.

A második során már átkecmeregtem olyan tempóval, hogy a fűszálakat megszámolhattam volna. Innen szép a győzelem.

Szerintem beiktatom, na, tök komolyan, keresztedzés kell, én nem tudom, de ezt mondják, hát akkor tekerni fogok. Lehet, hogy ha elég kitartóan végzem, úgy járok vele, mint a futással, hogy megszeretem, nagyon komoly rizikófaktorral bír manapság elkezdeni egy mozgásformát.

* Wass Albert

made in

Ez az egész múlt heti holland út tökéletes választ adott arra a kérdésre, való-e nékem a spinning. És nem. 

Természetesen tudom, hogy ennek megállapítására olcsóbb megoldás is létezett, nem akarhatjátok tudni, miért így oldottam meg, mindenesetre a hír igaz, tényleg nem voltam idehaza.

Utrecht - nekem szívügyem

Elég váratlanul jött az út, de annyira profi vagyok már ebben, hogy például az indulás napján, miközben fél 2-kor ki kellett lőni a házból, fél 10-kor vettem elő a huzivonit. Fél 12-kor egyetlen dolog volt benne, a futócucc. A prioritások, ugye. Egyébként ez a futás felborította az én rendszeremet, a franc akar 6 napra hajókoffer méretű bőröndöt magával vinni, még ha gurul, akkor sem, viszont a futócucc (biztosan a 39-es cipő..) - most szólok - tök sok helyet elfoglal. Nehogy legközelebb abban utazzam inkább.

nevezzük látványnak

 

Szóval, futottam (is) Hollandiában. Mit is mondjak. Nem akarnám túlmisztifikálni, remekjó, de a futás az futás, ez van. Ott is lihegtem, ott is vastüdőztem, ott is eszembe jutott a Főnök a nyolcadik 2 percesnél. Na jó, tényleg gyönyörű helyen mentem, nem is voltam rá képes, hogy fussak is (ha lehet, jól), a tájat is nézzem, ügyeljek a légzésemre és még a pulzust is figyeljem. Valaminek ki kellett esnie a rostán, ez nyilvánvaló.

itt futottam. szégyelljem-e magam?

Ez egy kisváros Utrecht mellett, balra csatorna, jobbra csatorna, a kettő között meg egy futó Zazi. Gömbtestem kissé kilógott a szálfa termetű hollandok közül, nem baj, láttak ilyet is, nehogy azt gondolják, mindenkinek egyenes lába van.

A helyzet az, hogy miközben PB-t futottam (3km bemelegítés + 3, 6 km futás 7, 53 min /km -rel) és bambultam ide-oda, észre sem vettem, de veszettül megáztam, ezt teszi az endorfin, esetleg a villámgyors akklimatizációs képességem, a szemerkélő eső ugyanis a hollandoknak meg sem kottyan. Akkor még úgy gondoltam, nekem sem, de azért az a házban meglepett, hogy még a bugyim is vizes volt. Hülye, na.

Ezek után nem futottam, mert reggelre várható módon prüszköltem és úgy gondoltam, ezt kihagyom és valami lájtosabb verzió után nézek,  ekkor jött a bringa. A vasparipám. Ha azt veszem alapul, hogy összenő, mi összetartozik, de mindehhez még felsejlik előttem a sajgó fenekem, meg az, hogy a talaj és a lábam között volt egy 20 centis légüres tér, ily módon megálláskor kurva nagyot rándult a lábam és sikerült meghúznom valami izmot, akkor egyértelműen kijelenthetem, hoyg a jövőben nemcsak, hogy a spinning nem lesz a keresztedzésem, de triatlonos karrier sem vár, szerintem megbékélek én ezzel.

25 km és ennek a fele szembeszélben? Azt hittem, lefordulok a bringáról, csak azért nem álltam meg, mert nem tudtam, azért az a tátongó űr a talaj és a lábam között visszatartott, nem maradt más, mint tekerni és reménykedni, hogy másnap nem kell felszállnom megint. Nem való ez nekem.. egyébként érdekes, az első felét, az odavezető utat mindig élveztem, valahogy haza nem esett már jól az út. És hazafelé mindig szembeszél volt.

(iszonyat nagy náthát hoztam haza, csak mondom. megfázásra nem ajánlja sem a kezelőorvosa, sem a patikusa)

Na, ide is eltekertünk, mondom, eddig a pontig teljesen kerek volt a világ, itt még mosolyogtam.

Szóval, a múlt hét nagyon sportosan telt, úgy éreztem magam, én mindent megtettem, futottam, bringáztam, nagyon egészségesen étkeztem, ittam is eleget - ehhez képest ráálltam erre az ősellenségre és + 1 kilót mutatott.  Itt roskadtam meg.