Nem egészen úgy terveztem, hogy hetente egy bejegyzés, de most munkából fakadó teljes kimerülés van, ez egy ilyen időszak.
Úgy vagyok a futónadrágommal, mint a macska, akinek ha a feje átmegy egy résen, már a teste is át fog - ha a futónacit fel tudom cibálni a vádlimon, már nyert ügyem van, benne lesz a többi részem is. Gondolom, vastag*, de könyörgöm, akkor mi van? Meg azt is értem, hogy tapinaci legyen, a franc sem akarja, hogy befújjon a szél, persze, de tessenek már elképzelni, hogy léteznek vastag(abb) vádlijú nők szerte e világon, kiknek bevett szokásuk, hogy ilyet cigőljenek magukra.
A téli outfit-em egyébként csodálatos, mind anyagában, mind színében. Van tehát ez a fekete decathlon-os, bélelt futónaci, melyet nagy sírások közepette vettünk meg, mára már beleférek, igenis. Finom, puha, meleg. Kitöltöm.
Aztán van az aldi-s aláöltözet, hát áldassék a neve, ki ezt kitalálta, mert én rendesen izzadok, ez meg valahova elvezeti az univerzumba az egész cuccot és még lila is.
Erre ráhúzom a tchibo-s zöld felsőmet, ami meg tökély, először is, hoyg rám jön, másodszor, hogy eltakarja a fenekem, harmadszor, hogy kapucnis, negyedszer, hogy meleg, ötödször, hogy a kezem is befér alá. Hatodszor, hogy egyáltalán van.
Más egyelőre nekem nem kell, 2 fokban így futkározom és nem fázom, én!, akinek 20 fok alatt lila a körme, oh, my God, mivé lesz a világ.
Na most, mikor ezt mind magamra húzom és belenézek a tükörbe, akkor megroskadok, tehát, hoyg minden izomkötegem hájgyűrődésemet beletolom a falu képébe, az azért valami. Ráadásul mostanában sár volt a terepre kijutós utamon, így fényes nappal mentem végig, s jöttem vissza a házak között, s természetesen éppen jött a pékséges kocsi és éppen minden házból előbukkant valaki és éppen nem titkoltan néztek végig rajtam, én meg éppen nem tudtam, mi a jó reakció, minden hájamat behúzva, az aszfalttal eggyé válva elkúszni onnan vagy egyébként is szálfatermetemet még jobban hangsúlyozva, kimért léptekkel, mindenkinek hangosan köszönve lépjek túl a megaláztatáson rajtuk. Úgy emlékszem, a kocsi hátulját választottam.
A természet és köztem azonban kibékíthetetlen ellentét lépett fel, mert miközben én egyre színesebb lettem, az erdő közben úgy dobta le magáról a ruhákat, mint sztriptízbárban az énekesnő, így amikor pisilnem kell, és meg lehet nyugodni, hogy mióta ez a sok hacuka van rajtam, mindig kell, szóval, azóta a véletlen erdőjáró a mező túlsó széléről szabad szemmel is észrevesz, a direkt látogatók pedig még a messzelátójukba is belenéznek a látványt beazonosítandó. Még nem tudom, hoyg ez vicces vagy sem.
Egyébként meg futni jó, mondtam-e már?
ez pedig fényes nappal van
* úgy értem, a vádlim
*- és kisebb, csak ez nem tartozik a tárgyhoz, pedig