a kör négyszögesítése*

Azt, hogy a sok edzéstől megnő a szív*, azt én akkor láttam igazolva, amikor az egyik futáson lecsúszott a pulzusmérő szíja, már valahol a derekam környékén volt (gondolom, megállította valami) és még mindig mérte, mit mérnie kellett.

A nagy szívem, ugye.

Szóval, futni futok ám, csak az időm kegyetlen kevés, nekem az év vége a főszezon, aludni is alig, ez van. Az edzéstervemet viszont ettől még jobban imádom, keretet ad, nincs az, hogy most többet vagy kevesebbet, menni kell, csinálni kell, percre pontosan tudom, mikor érek vissza, így a tervezhetőség által beilleszthető egy-egy napba.

Az esetek többségében  kifáradok, elfáradok, pedig nem nagy dolgokról van szó,  pl. a 6 x 5 perces végén a tüdőm is külső vezérlésen volt, viszont haladok előre és ez elég jó érzés. Még mindig ott tartok, hogy minden futás előtt átfut a fejemen a gondolat, hoyg ez nekem ma nem fog menni - ezt azért jó lenne kiirtani, de még nem megy, majd jövőre. Még mindig hitetlenkedve nézem, hogy igenis meg tudom csinálni, és igenis tudok javulni. Egyszer majd elhiszem, hoyg igenis tudok futni.

Közben beszereztem egy kisebb sérülést is, így megismerkedtem az alkímiával, fekete nadálytő krém, tiszta boszorkányság, nem? És baromi jó. Nekem a sípcsontom szokott fájni, orvoshoz persze nem, marad  a házi praktika, meg mások tapasztalata. Tegnapelőtt ez romlott, ugyanis az út váratlanul nyálkás lett, nem síkos, mégis csúszós és egyébként is elég rossz minőségű, töredezett az aszfalt széle, ráadásul kanyar kanyar hátán, az út mindkét oldala meg befelé dől, tehát tök mindegy, hogy odafeléről vagy visszafeléről van szó, mindenképpen a jobb lábamnak rosszabb (szerintem csak azért, mert eddig a balt szidtam mindig), na és ez még csúszott is, így aztán éreztem én, hogy nagyon óvatosan, imigyen bénán érkezem a talajra - csak erre tudom fogni azt, hogy egész éjszaka nem aludtam, úgy fájt az Achilles-ín. Totál kétségbe estem, ahoyg elvárható. Na, de a nadálytő-krém...! És a pihentetés... :(

Most éppen félig alszom, de azért egy kedves képpel igyekszem búcsúzni, ez az én lábam, igen, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nekem olyan vastag a vádlim, hogy  a pöttyös zoknin a pöttyök a térd felé haladtakban ellipszissé terülnek szét. Mit is mondhatnék. A gyerekeim iszonyúan röhögnek ezen.

* Katajev

* oké, ez egyszerűsítés, tudom