Mert proaktivitásom nem ismer lehetetlent, ezáltal viszont az erdei úton való felbukkanásom okozta károkat a biztosító nem fizeti.
Szóval úgy van, hogy a futós karrierem első évszakváltásához közeledem és ez meglehetős terheket jelent magam és a környezetem pénztárcája számára, annak ismeretében, ahogyan sikerült két hete vennem egy nadrágot (hétköznapi viseletre), mindenképpen. Először is azonnal frusztrált leszek, ha tudom, hoyg ruhát kell vennem magamnak, nem fog rám jönni, nem férek bele, nem lesz a méretemben, a szókincset a végtelenségig tudom variálni, de mind egyet jelent: nem lesz. És ennek általában alapja is van.
Mivel se pénz, se posztó, ellenben a Lidl-ben és az Aldi-ban is futós napok voltak, megkértem Donna Klára kartársnőt, hogy vegyen már nekem egy futógatyát, könnyedén belőve a legnagyobb méretet, ő pedig meg is tette, mert cuki. Nadrágom tehát van, nem bélelt, de az egy másik évszakhoz kell majd, ellenben lengő szárú, nekem ilyenem még sosem volt, már csak azért sem, mert a hirtelen felívelni látszó karrieremet eleddig egy 3/4-es (vessetek meg) pamut cicanaciban abszolváltam, mit sem törődve bőrbarát és lélegző és übercuki követelményekkel. Persze, fel kell varrnom az alját, meg feszül is rajtam, meg még selymes érzete is van, csak el ne felejtsem, hoyg ebben futni kell.
Hogy a jelenlegi szürke/fekete - pink tengely mellőli elmozdulás ne zavarja meg kialakulóban lévő futó identitásom, a felsőm (ezt már én vettem) továbbra is a női vonalat testesíti meg, olyan pinkes féleség. Amikor a férjem megkérdezem, hoyg ez milyen szín, nem tudott egyenes választ adni, olyanokat mondott, hogy rózsaszín, de van benne rendes magenta és lazac, de még terrakotta is. Képzőművész. Elég, ha csak azt mondom, hogy test(em)hez tapad ez is vagy részletezzem?
A legszebb rész jön. Kompressziós zokni. 700 -ért egyszerűen muszáj volt. Pink, out of question. Itt egy baj van csak, hogy az én vádlim olyan vastag, hogy a zokni teljes gumírozását kihasználva tudtam csak felszuszakolni a lábamra, akkor aztán megpihentem, majd hitetlenkedve belenéztem a tükörbe.
Nem kellett volna.
Végül a dzseki. A dzseki nekem nem alapkövetelmény, de szembejött velem, és én ugyan még soha nem kocorásztam esőben, de állítólag akkor is menni kell, mert hardcore vagyok leszek, és ez vékony, könnyű, milyen jó. Kár, hogy utólag kiderült, hogy széldzsekit vettem. Még nagyobb kár, hogy kurvára nem jön rám, egyszer ugyan becipzároztam vidám perceket szerezvén a férjemnek, mintha vákuumal rámcuppantották volna az egészet, a mellem úgy lelapult, akárha üveghez tapadtam volna.
De legalább nem pink.
És akkor mindezt képzeljük most el zusammen a testemen. És vissza az első mondathoz.
