hasis (has is)

sokkoló képek jönnek, elmúltál már 18?

Most éppen egy fáradásos szakaszában vagyok ennek a diétának z életmódváltásnak és őszintén úgy érzem, hogy ha nem főzhetek - süthetek egy rendeset, akkor nincs értelme tovább az életnek, így aztán engedek a public demand-nek és elmondom, éppen hol tartok - természetesen azért teszem mindezt, hogy erőre kapjak a reménység szerint érkező kommentektől. * 

Nem vagyok rá büszke és őszintén nem mutogatnám ezt a képet, most nézzétek meg, egyszer hozom csak fel, talán le is törlöm. Before.

de legalább Velence látott ilyet is

Tejóég. És nem itt voltam a legkövérebb, erre még lapátoltam olyan 15 kilót, de egyrészt éppen csak, hogy csak ki nem buggyan a hasam már itt is (még az is lehet, hogy csak jókor vagy jó szögből készült a fotó - már ha lehet ilyet mondani adott esetben, ugye), másrészt meg a karom - kezem is hát milyen már. Komolyan nem hiszem el. Nem kell megkérdezni, hogy bírtam így élni, már nem tudom, akkor éppen bírtam, elég sok mentális nehézséggel küzdöttem akkoriban (is), nyilván ez sem segített, de az is lehet, hogy a dagadtság volt a kisebb gondom. Lapozzunk.

Most itt tartok. Ez olyan - 21, -22, nem mérem mostanában magam, elfáradtam, mondom, iszonyúan meguntam ezt az egészet. Persze, hogy vékonyabb legyek, azt bezzeg nem unom meg, azt szeretném, mi? Csak az odavezető utat nem? Tipikus mai felfogás, undorító. Tetszettem volna nem elhízni.

csak szólok, hogy nem az a különbség, hogy elvesztettem a  fejem

Kisebb helyet foglalok el a világban, kisebb ruhákat kell nekem varrni, kevesebb festéket használnak a ruháim színezésére, egyértelműen környezetbarátibb lettem. Ugyanitt kisebb ruhákat szívesen fogadnak.

Kilóban mostanában nem annyira fogyok (hogy rohadjon meg a mérleg), pedig még olyat is csináltam, hogy 30 napig önfegyelmezésben voltam. Nem ittam kávét, nem ettem kenyeret (meg az ilyen Abonett-eket sem), péksüteményt, csokoládét, cukros dolgokat, semmiféle házisütit, fehérjeszeletet és Corny-t sem. Kemény. De én is tudok az lenni.

Jó, ennek a hátterében az áll, hogy kávéból nagyon fölé tudok lőni az ideális mennyiségnek, rendszeresen túlzásba esem, de ugyanezt tudom tenni minden mással is, még csak nem is materiális dolgokra gondolok. Kenyérből tizenév óta rozskenyeret, meg ilyesmiket eszünk, de nem is a minőséggel van a baj, ugye. Péksütemény - azzal én korrumpálható vagyok, a legjobb, ha a Boulangerie-ben próbáltok megvesztegetni, de beérem a Jókenyérrel is. Meg bármelyik metrókijáratnál lévő borzadály is jöhet. Csokit ezer éve nem eszem, de  úgy lehetek ezzel, mint a gyógyult drogos, átmenetileg 3 éve nem élek a szerrel. Nem kell aggódni, megvan az ellenszer, a fehérjeszeletek. Meg a Corny. De meg tudom magyarázni. Nyáron, ha elindultam bringázni és csak valami minimális kaja volt a gyomromban, akkor menetközben megettem egy fél Corny-t, oké, eléhezés ellen tökéletes.

De ebből az lett, hogy a futós napokon is megettem egyet. 

Aztán a nem futósokon is megettem. 

Aztán meg már nem is egyet. 

A végén már azon kaptam magam, hogy a hétvégi bevásárláskor egy köteg cucc volt a kezemben és az ízek között válogattam.

Ennek egy huszárvágással vetettem véget, 30 nap elvonókúra. Baromira szeretném magam sajnáltatni,  főképpen meg ünnepeltetni, de őszintén nem volt olyan nagy dolog, mint vártam vagy gondoltam, szóval, le lehet jönni a szerről, csak el kell határozni. Jó, én azért tudtam, hogy ennek  vége lesz, még x nap és újra eljutok a díleremhez, csak ki kell bírni, de tényleg nem volt fogcsikorgatás. Na, és mennyit fogytam?

Egy dekát sem. Egyetlen dekát sem. Pedig közben rendesen mozogtam, ekkor voltunk a Balaton Maraton előtt, pakolt rám rendes adagokat Gábor, volt 45 km-es hét is, más már elfogyott volna, állítom, én meg... na jó, az igazsághoz két dolog tartozik hozzá, az egyik, hoyg a fehérjebevitelem jelentősen megnőtt, igazi ragadozó lett belőlem, másrészt viszont centire mégiscsak vékonyodhattam, mert egy nadrágomtól el is kellett búcsúznom. De akkor is. Milyen barát az ilyen mérleg.

Továbbra sem előnyös nekem a futócucc, jobb sportot is választhattam volna, ezek a rámcupp ruhák.... eh. Viszont beleférek ebbe a jó kis Regatta széldzsekibe, tavasszal turkáltam, szerintem vadonatúj, próba nélkül vettem meg, a két oldalát még közelíteni sem tudtam egymáshoz, nemhogy becipzározni. Mondjuk, most sem lötyög.

Mi is van még? Ínség. Mert egy csomó mindenből már kifogytam, egy csomó mindenbe meg még nem bele, meg egyébként sem tudom, hová tettem a "majd belefogyok" feliratú dobozomat, pedig elég terjedelmes volt, lehet, hoyg feladtam a reményt, hogy még valaha? Amilyen optimista vagyok, elképzelhető.

Megmutassam, miket eszem? Hátha nagyobb kedvvel folytatom holnap... Művelt emberfő lettem a témában, Detty** segítségével képben vagyok. Csak kedvem nincs most hozzá, nyilván ez azt mutatja, hogy nem életmódot váltottam, hanem még mindig diétázni akarok és igen, biztosan így van. Rugelach-ot akarok sütni, meg mézes - mákost és barbecue oldalast, meg diós akármit és főzni akarok tárkonyos ragulevest. Hiányzik a mozdulat, ahogy begyúrom a kenyeret, ahogy kelesztem a kalácsot, a kuglóf illata, meg amikor a kakaós csiga tölteléke kicsit kifolyik és megég és a marhapörköltbe löttyintem a vörösbort, meg ilyenek. És az íze is hiányzik, naná. Sosem lesz vége ennek, én mondom.

Pedig  finomakat eszünk, tudom én.

zabkása  reggelire  - szeretjük, nincs vele semmi gond, itt éppen chiamag és gránátalma társul hozzá (a gránátalmát mostanában 75 forintért adják, jöhet)

almás céklasaláta, friss és üde, egyszer semmi más salátának való nem volt itthon, azóta direktben is készítem 

cukkinis durumtészta - Alnatura a DM-ből, sok fokhagyma, cukkini. kurkuma

gyors ebéd, spenótos cukkinis omlett - ez volt itthon, szeretem

abszolút saját kreálmány, fehérjebomba, minimális kcaltartalom - túrós pulykafasírt. praktikus, mert jó ebédre, szendvicsbe, vacsira, bárhova

 ugyanaz pepitában, csak itt formázva vagyon. ofkorsz, hogy nem olajban sült, hova gondoltok

 

túrócsemege, ha jól látom, eperrel - tízóraira, uzsonnára

 

ez egy komplett ebéd volt, csirkemell, zöldségek és hajdina. na, ez utóbbi számomra felejtős, én bulgurpárti vagyok

kókuszgolyó, de nem úgy, ahogy képzelitek, én olyat nem (t)ennék. ja, dehogynem

zabpalacsinta - édesen (túrótöltelék) és sósan (mozzarella, spenót, chili)

töltött paprika - na, ez sem úgy, saját ötlet

túrós zabcsemege gyümölccsel és mákkal - itt kezdtem a renitenskedést, a máknak magas a zsírtartalma, yep - nekem meg alacsony mostanában a tűrésküszöböm, azt tudom erre mondani

cukkinis- rukkolás bulgursaláta

Jó, hát nem rossz a felhozatal,  ki tudok találni finom, egészséges ételeket, amelyek beilleszthetőek az új vonalba, nem kizárólag csirkemellet eszünk valami kész salátakeverékkel, de őszintén? Igazán aznap voltam boldog, mikor a férjemnek csokoládétortát készítettem. Úgy éreztem magam, mint a palackból kiszabadult szellem - jó, erős túlzás, de csak azért, hogy érthető legyen a lelkiállapotom.

Meg amikor Balaton Maratonra kekszeket sütöttem.

Vessetek meg, bánom én.

Majd mindjárt veszek egy nagy levegőt és visszatér belém a kedv is, nemcsak a tudatosság.


* adjam a reperoárt? hogy milyen típusúak lehetnek? szerintem van ott fantázia.

** többünk segítsége, egy csoport dietetikusa, egy kincs, remélem nem olvassa el a fent írtakat

éljen a nyár

Az úgy volt, kérem szépen, hoyg augusztusban futottam 80 km-t, bringáztam 63 km-t, de még egyszer túráztam is 7 km-t. És híztam 3 kilót.

Mit is mondhatnék.

Ez olyan tragikus. Az embernek részévé válik a sport, a mozgás, csinálja a dolgát, szervezi a napjait, a heteit, korán kel, későn fekszik, szívesen megy, meg néha nem szívesen, de megy, és még örül is neki, meg átél magasságokat és mélységeket, ahoyg azt kell, meg néha megy a futás, máskor nem, szóval, olyan szépen belesimul ez az egész mozgás mint életforma az életébe, és akkor a rohadt ősellenség az arcába löki a megmásíthatatlan tényt.

Most mondhatnám, amit mondtam is már idejekorán, hogy a versenyek idején és annyira stresszes vagyok, hogy kénytelen vagyok némi kajával csillapítani az ilyenkor bennem élő sárkányt, az augusztus meg pont az a hónap volt, hoyg három verseny is volt, szóval, legalább hétfejű volt a sárkányom, de azért tudom, hogy ez kifogás.

Jó, nem vagyok mindig elszánt és karakán és céltudatos, de tényleg ezt érdemeltem? Három kilót? Vagy még örüljek is neki, hoyg csak három, ugye? 

Én sokáig azt hittem, nyáron könnyebb diétázni, egyébként is ezt adja be nekünk a sok megmondó magazin, hogy nyár, sok zöldség, sok gyümölcs - na, elmondom, hoyg van ez. Fagyi. Meg sárgadinnye. Meg nyaralás. Meg borozgatás, sörözgetés. Meg kukorica. Néha lángos. Esetleg mind zusammen.

Szóval, újrabootolás van. Imádom, amikor a szeptember elseje hétfőre esik, annak nagyon új élet szaga van, nem? Lezárul, újrakezdődik.

Fogok írni a Panorámafutásról is (meg egy csomó minden másról is), de elöljáróban annyit, hoyg miközben cipeltem a kis testem a 8 km-en, éreztem minden felszedett kilót, ott lifegtek rajtam, esküszöm. Ott fogadtam meg (de nem futás közben,ott csak éreztem), hogy ennek vége, le kell fogyni.

LE KELL FOGYNI.

Így aztán újrakezdtem a kalóriabázis töltögetését, mérek, számolok, főzök, eszem, rögzítem. 3 nap telt el, sokat nem mondhatok, talán azt, hoyg képes vagyok átrendezi az agyam a cél érdekében. Novemberben, Siófokon maratont futok párban valami furcsa konstellációban, addigra 5 kilótól meg kell szabadulni, több lehet, kevesebb nem, reményeim vannak.

A terv az, hogy napi 1500 kcal, mozgásos napokon lehet több (1800), heti 4 futás, 2 bringa és 2 egyéb, ez főleg súlyzós, vagy tornázós activity lesz. A mérleg meg rohadjon meg.

 Na jó, ha kevesebbet mutat, maradhat.

before - after

Nem esne jól arról írnom, hogy a múltkori után ma a piros pulcsimat is ellopták (pedig), így legyen az, hogy az első napsütéskor fellobbanó, s nagyjából az első fagyokig húzódó fagyimániám diétásra faragott verzióját mutatom. A pulcsimat már úgysem tudom.

Lapozzunk is.

Szóval, a fagyit én - sajnos - eléggé, a fagyit is, a legjobban a savanykás gyümölcsös fagyikat, meg úgy nagyjából mindegyik fajtát, csak hát a kalória, szokás szerint, mindennapi nyafogásom alfája és omegája.

Ez viszont egy diétás vörzsön. 

Annyi az egész, hogy banán + gyümölcs + joghurt + én tettem bele 1 kiskanál folyékony édesítőszert, utóbbit csak azért, hátha Zé így nem kér belőle, mert ritka vacak íze van, de nem volt szerencsém.  Összeturmixoltam az egészet, beraktam a fagyasztóba és időnként átkevertem, hogy a jégkristályokat széttörjem. Minden alkalommal akkurátusan lenyaltam a villát, pocsékba semmi nem ment.

(lehet banán nélkül is, tudom, de az állagjavításhoz nem árt)

Az elkészítése során a legnagyobb bonyodalmat az okozta, hogy elfelejtettem lemérni, akkor dobozt ki a fagyasztóból, új dobozt elő, mérleget nullára, átkanalazni a cuccot, lemérni, vissza a fagyasztóba. Ilyen perverzióim vannak.

Na, a lényeg:

banán - 82 gramm - 73 kcal - (fehérje: 0, 89 - CH: 18, 7 - zsír: 0, 27)

meggy - 150 gramm - 75 kcal (fehérje: 1, 5 - CH: 18, 27 - zsír: 0, 45)

joghurt - 150 gramm - 111 kcal (fehérje: 6,6 - CH: 7, 95 - zsír: 5,1)

mindösszesen tehát: 259 kcal  (fehérje: 9 - CH: 45 - zsír: 5, 82)*

 Na jó, a 160 gr-os szénhidrát diétába nehezebben illeszthető, de CH kell a futáshoz is, ugyebár.

Szerintem ez a mennyiség két adagot ad ki. A férjem szerint egyet sem.


 * nem szoktam ennyire részletesen számolni, bevallom, csak most a piros pulcsim elvesztése feletti fájdalom kihozta belőlem a legrosszabbat

alakom a parabola

Mielőtt a fényképeket mutatnám, elmesélem, hoyg télre egy férfi XL-es futónadrágot kellett vennünk nekem, a nőiek szóba sem jöhettek, ez jött rám, na de semmi baj, most jött a tavasz, szükségessé vált egy 3/4-es gatya. És mekkora méret jön rám? Férfi XXL. Ezek után meg mondhatok, amit csak akarok, ugye?

Idén nem készült még fotó, mondhatnám, hogy azért, mert  fenének volt kedve a hidegben ácsorogni, míg lefényképez a férjem, vagy hogy úgyis annyi göncöt kellett magamra kapnom, hogy a minimális fogyást sikerült is volna vele lepleznem - de igazából nem volt kedvem. A mérleg nem a barátom és nem volt hajlandó kevesebbet mérni, pedig őszintén lejjebb adtam az elvárásaimat.

Így aztán csak futottam. 

Természetesen nem adtam fel a diétát, nem is értem, miért nem, azért a 6 - 8 hetes stagnálás erősen demoralizáló, de én már annyira nem akarok kövér lenni, borzasztóan unom ezt az állapotot, biztos ezért tartottam ki.

Most talán elindultam a lejtőn lefelé  (stílusosan: gurulok), Detty segít, ellát jótanácsokkal, nézi az étrendem, kijavít, javasol.

Szóval most így nézek ki:

Megfelelő szögből nézve hasonlítok vala egy függvényhez, de még azt a Rapülők szövegéhez illő sort is tudnám mondani, hogy alakom a parabola. Csodákat nem várhatok, mindig is kritikus pont volt a combom (és a fenekem. meg a többi), gyanítom, el kellene kezdenem tornázni, csak ne lennék olyan fene lusta. Mindegy, lefutom holnap ezt a bostoni maratont megint (megy ez nekem), aztán kitalálom, mit kezdjek a testemmel.

Amikor megláttam a fényképet, arra gondoltam, hogy jaj, hát igazán behúzhattam volna a hasam, de a frászt. Hasat be nem húzunk. Nem vetítünk itt, hogy nekem már alig van. Meg lehet nyugodni, van. Lötyög is a kis drága.

Összehasonlítva valami ilyesmi a helyzet. Már rá sem férek a saját blogomra, lassan új sort nyithatok.

Az egésznek az az érdekessége, hogy miközben folyamatosan tudatában vagyok az egyenletes rétegben rámfeszülő védőrétegnek és baromira zavar és nem tudom úgy visszatartani a levegőt, hogy az ne látszódjon (még olyan 20 - 22 kilóról beszélünk), közben azért azt is látom ám, hogy az előző képhez képest  igenis változtam és hihetetlenül tudok szörnyülködni magamon, miközben pedig az előző kép elkészültekor is azt éreztem, hoyg nahát, talán tényleg sikerülhet nekem is. Jó, mi?

Talán tényleg lesz belőlem valami. És nem szalonna.
Csak azt a 2 XL-t, csak azt tudnám felejteni.

mostan csülök Péknéről álmodom

A Für Elise-ben Szabó  Magda (kisgyermekként) dühében tönkreteszi a gyönyörű babáját és az anyukája megkérdezi tőle, hogy nem félsz, hogy ez visszavetül rád?* Nem félt, viszont amikor felnőttként nem lehetett édesanya, ez sokszor eszébe jutott.

Na most ennek alapján én nem merem azt mondani (adaptív vagyok), hoyg engem nem érdekel az ivás, mert félek, hogy egyszer egy sivatagban ébredek, de mondjuk úgy, hoyg folyadékfogyasztásom nem apasztja el a hegyi patakokat, a napi 4-5 dl víz a rekordom. Persze, iszom még tejeskávét és érkezik még belém délután egy csésze tea is, de az előbbit nem szabad beleszámolni, utóbbi meg nem sokat lendít a teljesítményemen.

És hoyg ez így nem jó, ugyebár  - mondja mindenki. Én nem igazán érzem, sőt, úgy gondoltam (gondolnám most is így, csak lehurrognak), hogy mivel ez volt jellemző rám életem során, biztos az én szervezetem ilyen, hiába, kevéssel is beérem. Viszont olyan csoportban vagyok, ahol képesek nemcsak rám írni, de még ilyen képpel is bombázni, sőt, sms-t írni, hogy hogy állok, így elkezdtem inni. El én.

Próbáltam, hogy szimpla víz, az éltetadó, friss és üde víz, de azért arra gyorsan rájöttem, hogy több csúszik le a torkomon, ha citromot facsarok bele, aztán jött bele a gyömbér. Aztán a citromfű. A legfinomabb azonban a mentás limonádé, de az izraeli friss menta (sem illatban, sem ízben) meg sem közelíti a kertben csak úgy szaporodó mentámat. Viszont tél van, ne legyünk finnyásak.

Mindenesetre  napi egy liternél folyadéknál tartok, nem rutin, de ha nagyon-nagyon odafigyelek, egészen jól megy.

Hogy van-e eredménye? Hogyne lenne. Óránként kétszer megyek pisilni, szidok is mindenkit.

Evéssel kapcsolatban meg az van, hogy idestova három hónapja eszem a csirkemellet, mint minden diétázó alfáját és omegáját, minden formában, egészben, tekerve, töltve, csíkokra vágva, kockákra vágva, mindenhogyan és mivel az Ázsia és a Fűszerész minden fűszere lassan kipróbálásra került, kezdem kicsit megunni. Viszont tagadhatatlan, hogy beilleszthető az étrendbe.

A csirkemell mellett van még a barnarizs. Ezt meg hogy is mondjam, hát nem egy gasztronómiai orgazmus, bár az igaz, hogy én a fehér rizsért sem ugrálok, de ennél a foknál meg mindent megtesznek a rizsért, hogy élvezhetetlen egészséges legyen, ami  pedig tudjuk, mit jelent.

Jöhet még a hajdina, a köles és a kuszkusz, váltogatom őket, éppen mire támad gusztusom. **

Könnyhullatásim közepette azért még szépen idelinkelem az amerikai káposztasalátát, ezt sokszor csinálom, tökéletes vízhajtó, ellensúlyozza a sok bevitt folyadékot, ja. Speciel én nem értem, mi a frásznak besózni a káposztát és kinyomkodni belőle a lét, éppen csak a gyereket öntjük ki a fürdővízzel,  szóval, én egy nagy tálba mindent belereszelek, rá az öntet és kész. Az öntethez narancsos olívaolajat használok, mert ez van itthon, nem ront rajta, maradjunk annyiban, egyébkétn bármi jó.  A magos mustár viszont kell.

A mértéktelenségemről meg annyit, hogy lassan vájdlingban készítem.

ez meg itt Bombay Masala káposztasalátával. a limonádé lemaradt a képről.

 

Valahogy így élek én. Nem rossz, azt nem mondhatom, de ez társaságtól függ. Ha olyanokkal vagyok együtt, akikkel főzni szoktunk (akárcsak fejben is), akkor rettentően sajnáltatom és sajnálom magam, de ha kemény harcosokkal, sorstársakkal, akkor csendes beletörődéssel tudok mesélni a curry madras-ról. 

Az álmodás azonban az enyém.

(Fényképet majd február elején mellékelek.)

* valahogy így

** mire, mire...  rántott húsra! krémesre! sokra....


 

lábjegyzet

Többször eszembe jutott mostanában, hogy hú, majd ezt is megírom, meg azt is, végül mind elmaradt, na,  nem menekültök.

Szóval.

1. az a rohadt mérleg (és akkor ezzel az antré-val megadom a poszt alaphangulatát, csak miheztartás végett) megint nem hajlandó kevesebbet mutatni, valami átok ül rajtam. az igaz, hogy egy újabb olyan nadrág jött fel rám*,  amit 3 éve nem tudok a térdemnél tovább felhúzni és ami még akkor jött rám, amikor a mostani - 10 kilós voltam, de mit tegyek, ha a mérlegnek hiszek. Rita vagyok, mérlegfüggő.

2. adjusztáltak, hoyg esetleg a Vivicittán nem indulnék-e, 7 km, csak végig bírnék menni, feltéve, hogy elég sok km-rel melegítek be előtte, de először nem akartam,  most meg már nem is fogok. megnéztem a zónákat, 6 perces tempó fölött milyen színű zóna van? fekete. még jó, hoyg nem halálzóna. szeretném jelezni, hoyg  a négy alapszínen kívül is van még szín. csesszék meg, nem megyek.

(jó, nem is tudok 7,30-cal futni 7 km-t)

3. az úgy volt, hoyg egyszer elmentem egy edzőhöz és amikor arról beszéltem, hogy de én ám bitang lassan kocogok, és ezt erősen hangsúlyoztam, akkor rákérdezett, hogy de az mit jelent? 8 perces km-eket? és ezen annyira megdöbbentem, hoyg azt mondtam, aha. és itt zárult be az én szívem, miközben pontosan tudom, hogy tényleg nagyon jó edző. viszont ne felejtsük el, hoyg ez az én blogom. (sokkal kövérebb voltam és sokkal lassabb)

4. még mindig úgy van, hogy amikor futok és nem túl magas a pulzusszámom, tehát normális a tempóm, nem vörös nagyon a fejem, akkor is olyan hangosan futok, mintha vastüdőben tenném, így kénytelen vagyok arra gondolni, hoyg ez most már így marad. ilyen a futóstílusom, bárhol felismerhető vagyok.

5. vettem egy ilyet, az első alkalommal (még a Mammutban), amikor kinyitottam, húzogattam, kicsúszott a kezemből és pofán csapott. az első emeleten. nem tudom, jó lesz-e a viszonyunk, az agressziót nehezen bíró nő vagyok.

6.  egy nagyon furcsa dolog zajlik bennem, elkezdtem félni a  futástól. nem is konkrétan a futástól, hanem bármilyen versenytől. tavaly az volt, hogy az Ágnes asszony valami asszonyi csalafintasággal rávett az esztergomi 4 km-re, én meg elmentem és mondjuk, tényleg az volt a cél, hogy ne álljak meg és ne fakadjak sírva, de ettől eltekintve olyan rettenetes nagy aggályaim nem voltak. idén meg nézem a versenyeket, ehhez is lassú vagyok, ahhoz is béna vagyok, sosem lesz belőlem semmi, nem merek jelentkezni sem, nemhogy futni. speciel nem zavarna továbbra sem, ha utolsó lennék, de valahogy hangos is vagyok, meg kövér is, meg nem is tudom. tudom, hogy van időm, nem kell mennem, ha nem akarok, nem űz senki, sőt. azért már hadd aggasszon, jó??

7. elkezdtem aggódni az Ultrabalatonon (fentiekhez csatlakozva: IS). jó, tudom, hoyg még tök messze, de olyan csapatba kerültem, hogy mindenki ufó-tempót fut, én meg örülhetek, ha egyáltalán nem fulladok meg valahol és végig tudom vinni a fenekem a távon.

8. még az is van, hoyg azért én elég jól választottam, azt hiszem. mióta mondtam a férjemnek, hogy ezeket a aláöltözeteket, meg futónadrágot és társait csak folyékony mosószerrel lehet mosni, azóta kimossa nekem kézzel, és a cipőm is csak azért nem saras, mert azt is letisztítja, mondja valaki, hoyg nem cuki. és mindig megkérdezi utána, hogy na, milyen volt? **, én meg mindig el is mondom neki, pedig kevés ennél unalmasabb téma lehet a világon, mint az, hoyg én hogy futok.

9. volt a héten egy ritka szar futásom, olyan említésre méltó típus. eleve kimenni sem volt kedvem, de tudtam, ha nem megyek ki, akkor lesz lelkifurdi, meg különben is, olyan büszke szoktam lenni, hogy én milyen jó katona vagyok. meg azt is tudom, hogy kilépni nehéz, de kint lenni már nem, na, ebben bíztam. feleslegesen. végig rossz volt, a tempóról kiderült, hoyg nem volt az, de az érzés, az nem akart változni, s bár mondogattam magamban, hogy de, igenis, ugye, milyen jó, ugyehogy, de tök hiteltelen volt az egész. abszolváltam a napi penzumot, hazajöttem és (egy idő után) arra gondoltam, hogy ez mégis jó volt. nem fizikailag, hanem mentálisan. szenvedtem, nyűglődtem, de akkor is megcsináltam és ez tök jó volt, de nem ez volt a legjobb, tehát nem az, hoyg igenis győztem, hanem az adott ennek pluszt, hogy miközben végig nem esett jól a futás (nem, na), a végén  mégis mentális sikernek könyveltem el, vagyis nem azt mondtam, hoyg jól van, ilyen volt, kész, de legalább megcsináltam, hanem úgy érezhettem, hogy a sikertelenség (mert az volt) ellenére is az enyém volt ez az etap. nem fizikálisan, de az enyém. és az, hoyg ezen a változáson kaptam magam, az a futást is felülírta.

* mondanám, hogy még két kiló, de éppen a mérleggel van a bajom, ugye

 ** mármint futás után, csak a félreértések végett

keresztbe kellene

Ez most egy frusztrált bejegyzés lesz, nem árulok zsákbamacskát, magára vessen, aki mégis elolvassa. És a számolás sem segít.

Úgy van, ugyebár, hogy hetente 3500 kcal-val kell kevesebbet magamhoz venni, ha ugyanennyi idő alatt fél kilót szeretnék fogyni, ami szerintem teljesen reális és elvárható és megvalósítható. És mivel a karácsony témakörben felugrott ez-az, most nagyon figyelek mindenre és számolom a kalóriákat és úgy képzeltem, hogy mivel én rendes vagyok, majd a mérleg testem is az lesz, ez színtiszta racionalitás.

Így aztán a múlt héten a futásokkal égettem 1700 kcal-t (nyilván, ha többet és / vagy gyorsabban, még többet lehetne) és az egyenletbe bal oldalába még beillesztettem a - 2400 kcal-t, amivel kevesebbet adtam a testnek és gondoltam, hogy állati király vagyok, így kell ezt csinálni, ez a - 4000 kcal barátok közt is megér fél kilócskát.

Megmondjam, mennyit ér?  Plusz 1 kilót.

Értem én, hogy ez bármi lehet, víz, PMS, bármi, tisztában vagyok a fiziológiával, legalábbis azt hiszem, de azért ezt így belenyomni a képembe szerintem nem fair a világegyetemtől, ezért reggel 8-kor (pucéran a mérlegen) úgy döntöttem, hogy én most már örökre kövér maradok. Aztán mikor az ősellenséget toltam be a komód alá, megláttam azt a két súlyzót, amit előző nap takarításkor találtam (nálunk érdemes  takarítani) és (mivel gyorsharagú vagyok, de nem hülye) arra a következtetésre jutottam, hogy ezt válaszolta az Univerzum. Tudtam, hoyg van súlyzónk, de a 3 kilósra emlékeztem, jó, hoyg nem ezt tolta elém, mert azt legfeljebb gurítani tudtam volna, nem játszadozni vele.

Keresgéltem, hogy mit lehet tenni ezekkel a szörnyekkel, végül erre esett a választásom, olyan megvalósíthatónak tűnt (vö. a a megvalósítást a fentebbi fogyásos szöveggel), különben is csak egy percig kell csinálni egy gyakorlatot és nem bírt eszembe jutni, hoyg amikor elkezdtem futni, akkor a kezdők edzéstervében lévő egy perces futás is a beláthatatlanság túloldalán volt. Végül azt választottam, hogy minden gyakorlatot mindkét karomra / lábamra 20- szor megcsinálok, az egy fekvőtámasz kivételével, ott 5, azaz öt darab szabálytalan volt a limit és az is nagy sírás és fogcsikorgatás közepette. A 3 teljes kört 2-re kanyarítottam le, még szerencse, mert mostanra csak csúsztatni tudom a kezem a klaviatúrán, emelni nem. A belső combizmom pedig még nem is tért magához.

Nagyon-nagyon nehéz kövérnek lenni, barátaim.

most ráérek, hát vallok

Megmondjam, mi a baj ezzel a(z) diétával életmódváltással? Hogy életmódot kell váltani.

De komolyan.

Persze, értem én, hogyne érteném, tetszettem volna nem elhízni, de mondjuk, ezen lépjünk túl, mert   történelmietlen a mi lett volna... Hozott anyagból dolgozunk, én ezzel a testtel váltom az életmódot.

A férjem azt szokta mondani, hogy az állat az, aki csak akkor eszik, ha éhes, az ember teljesen más és ha nem is teljesen így, de azért ebben van igazság. Nem  arról van szó, hogy én most sajnáltassam magam, hogy mi mindenről le kell mondanom (dehogynem), hogy mi mindentől kell megfosszam a testem, nem ez a legrosszabb. Megmondjam, mi a legrosszabb?

Hogy az étkezésnek van egy kultúrája. Egy kultúrköre. Hogy az étkezés nem pusztán a testem tápanyaghoz való juttatása, melynek során kiszámolom az éppen elegendő és semmi feleslegest nem tartalmazó mennyiséget (és minőséget), hogy ügyelek, hogy kevesebb legyen a bevitel és végre fogyjak. És nem is csak annyi, hogy akkor most kevesebb szénhidrát vagy teljes megvonás és sok zöldség és sovány hús. És hoyg ez még akkor sem így van, ha fogynom kell.

Szerintem az étkezés ugyanis öröm. Természetesen nem arról van szó, hogy a moziban az élmény csak pattogatott kukoricával lesz teljes, én legalábbis nem így értem, de nekem ez a kettő nem is tartozik egybe, szóval, lehet, hogy a táplálkozási kultúra nemcsak ország-, de személyfüggő is.

A legeslegrosszabb ebben az életmódváltásban (és innentől kezdve ez még rosszabb, mint a diéta), hogy állandóan rohadtul résen kell lenni. Mit ehetek meg még ma, ez a teljes napomhoz képest milyen arányban tartalmaz ezt, meg azt, soha semmi elengedés, soha semmi lazaság. Persze, tudom én, hogy a másik oldalon meg ott vannak az elvesztett kilók, és senki ne írja már nekem azt, hoyg de megéri, mert persze, meg, nyilván azért csinálom, de attól még...

Attól még eszembe jut, hogy milyen jó baráti társaságban meginni egy pohár sört, egy pohár bort. Társasjátékozás közben sós kekszet ropogtatni. Délutáni teához csokis kekszet enni. Férjnek croissant-t sütni reggelre. Hirtelen felindulásból almás pitét csinálni. Karácsonykor teletömni a kekszes dobozokat. Nyáron este 8-kor grillezni. Kondérban bablevest főzni. Tésztát gyúrni közösen. Palacsintázni a kölkökkel. Új recepteket kipróbálni. Churros-t  sütni. Cukrozott narancshéjat készíteni. Lekvárokat együtt. Meg szörpöket. *
Elmarad a spontaneitás, mindig tudatosnak kell lenni, értékelni az adott élelmiszert, hogy ez most kell nekem, jöhet nekem, még befér vagy már nem, sőt, soha nem fog már beférni, mert a cukor fehér méreg** és csirkemellet kell enni barnarizzsel, meg zabpelyhet.*** (zabpelyhet igen, de granolát már nem) Nem lesz többet hirtelen megkívánás vagy ha igen, jön a bűntudat.

Ez a folyamatos tudatosság és éberség, ez szerintem határozottan megviseli a szervezetem, én szeretem, ha elengedhetem magam, persze, erre is lehet válasz, hogy ez volt eddig, meg is látszik a nagy szabadság. Tudom, hogy az ízlelőbimbóim kietlen sivatagban érzik magukat és oázisra vágynak, de nemcsak ők, hanem én magam is. Arra vágyom, hogy nyári estén barátokkal grillezzünk és megegyük, amit főzünk magunknak****. Hogy nyaraláskor gnocchit sodorjunk. Hogy kávézóban hosszas beszélgetéskor felhőtlenül kérhessek egy szelet sütit. Meg ilyenek. Jóízúen falatozzam másokkal és ne csak nézzem, hoyg ők esznek.

Nem állítom, hogy kifejezetten az étel hiányzik, de maga az, hogy az étkezés bizonyos társadalmi érintkezési formákat is magában hordoz, az csak annak nem számít, aki ezt nem élte még meg. És ha legalább diéta lenne, de nem, mert ugye most már életmódváltásról beszélünk, ami azt jelenti, hogy mostantól egész életemben valahányszor csak ránézek egy péksüteményre, a sok fehér lisztet és a sok fehér cukrot kell látnom benne, mert már a tudatosságnak ilyen magas szintjén kell (ene) állnom és nem szabad, hogy akár egyedül, akár társaságban elcsábuljak. 

Nem hiszek a teljes megvonásban sem, de hangsúlyozom, ez az én életem, az én érzésem, nekem rossz, tudok örülni, ha másnak  így is jó és mást kielégít, ha csak elkészíti az ételt és nem eszik belőle. És ha társaságban is elüldögél egy pohár vízzel. Én azonban nem, hát na.
Amikor ezen gondolkodtam, beütöttem a gugliba, hogy társas étkezés és legnagyobb meglepetésemre a lista élén a társas étkezés hátrányai szerepeltek, ettől azért dobtam egy hátast. A végén annyira tudatosak leszünk, hoyg elfelejtjük, mekkora közösségteremtő ereje van a terített asztalnak.

Ezek után jó kérdés lehet, hogy hol az igazság. Hol. hol. Hát odaát középen, gondolom én. Valahogy ezt kell összehozni, hogy ezt a két párhuzamos  még a végtelen előtt összeérjen. Lelkiismeretfurdalás nélkül.

* tudom, a készítés nem egyenlő az elfogyasztással, de nem is erről szól az egész

** az. de én néha szoktam magam mérgezni  

***  jelzem, hogy imádom

**** aki ideírja, hogy grillezett cs.mell és zöldségek, azt letiltom

az izom hatalma

Az izom hatalma egy általam nemrégiben felfedezett társasjáték. Két személy játszhatja, általában egy testben lakoznak.

Úgy van, hogy ez egy stratégiai játék, csatákkal, tervekkel, taktikával, az ellenség kijátszására való törekvéssel, mérlegeléssel és sok-sok munkával. Mindig résen kell lenni, mert a másik fél képes a nem tisztességes játékra, te úgy érzed, hogy mindent megtettél, a   másik fél által számodra felállított csapdákat észrevetted, kikerülted, és akkor egyszer csak szembe találod magad egy szelet tortával teljesen új alapokra helyezett szabállyal.

Na de most. Egy hónapja történt meg az, hogy egy dobozban kutakodtam, mely doboz fullig van  olyan nadrágokkal, pulcsikkal, melyekről azt gondoltam, hogy ezek egy letűnt kor árnyai, én ezeket soha többé, de azért ne dobjuk ki, tegyük el, hátha, hátha. Hátha egy reggel mégis arra ébredek, hogy karcsú vagyok. És fiatal.

Azt, hoyg az izom kisebb helyet foglal el, mint a háj, a zsír, nevezzük  bárminek, mindenki tudja, én is tudtam, csak nagyon sok alkalmam nem volt eddig megtapasztalni, tekintve a testemet egyenletesen befedő védőrétegnek. Én egyébként is elméleti ember vagyok, fejben több minden megvan, csak nem bír valósággá válni, gondolom, nem bír áthatolni a védőburkon.

És a kezembe került ez a nadrág és ez a pulcsi, és ezt én szerettem, kérem, csak ez lehet az oka, hoyg felpróbáltam, mikor is kiderült, hoyg nemsokára jó lesz, még kell némi csatát vívni, lásd fentebb. Most pedig eltelt egy hónap és rámjönnek. Jönnek rám.

Ez pedig annak fényében különösen érdekes, hogy ez a két cucc akkor volt használatban, amikor a multinál dolgoztam és pontosan tudom, hoyg akkor 10 kilóval voltam** könnyebb a mostani állapotomnál, na, kérem szépen, ez az izom hatalma. És még mondja valaki, hogy a futás nem formálja a testet. A testem.
Egykedves  futópajti egészen pontosan azt mondta, hoyg elvesztettem a cukker gömbölységemet, muhaha. :)

Számokban kifejezve már csak 22 kilót kell ledobnom. Próbáltam frappánsabb végszót adni, de nem ment.

* vö. Kafka

** más szemszögből ez úgy néz ki, hogy akkor 13 kilóval voltam nehezebb, mint kellett volna

fényképesdi

A top secret jelenlegi adásában bemutatjuk a fogyós projekt következő állomását.

A múlt hónapban elfelejtettem ezt a fényképezős vidám történetet, aztán pedig kiderült, hogy ugyan nem sok minden tűnt el a régi gépemről, de a fogyós projekt összes fényképe igen, és lehetek hálás a nagy eszemért, mert így a blogból legalább le tudtam menteni a korábbi kollázst. Mindemellett schobertnorbi Péntek Enikővel együtt távozott.

A fogyás tehát úgy áll, hogy 11, 5 kg-nál tartok (mínuszban!)  és még mindig iszonyú kövér vagyok.

A változást főleg a nadrágomon érzem, mert az egy hónapja vásárolt farmer botrányosan rondán áll rajtam (tudom, ne fogjuk a gatyára), illetve a pulzusmérő óra szíját eggyel beljebb kellett csatolnom. Ez nagyon cuki, de most elmesélem a legutóbbi sokkhatást.

Az történt, hoyg egy hónapja volt az FM, és akkor nekem a DK sátorban megmérték a (test)zsíromat, meg az izmomat, a súlyomat és a vérnyomásomat is. És arra gondoltam, hoyg ez nagyon tuti, mert most eltelt egy hónap, én állati rendes voltam közben, figyeltem az étkezésre, az összetételre, noch dazu futottam és tornáztam is, ah, most lesz itt a coming out, heheheh. Hát jah.

Megmondjam, milyen változást mutatott az a kva mérleg: szerinte 10 dekát fogytam. Tíz. Dekát. És még az az indoka sincs, hogy nőtt az izmom, vagy csökkent a testzsírom, vagy átalakul a testem, ugyanis ezek tizedesvesszőre ugyanazt hozták, mint egy hónapja. Egyetlen dolog változott, a vérnyomásom, ugyanis most előbb a mérlegre ugrottam, majd a fenti remek eredmények után mentem vérnyomást méretni, de addigra olyan ideges lettem, hogy az egy hónapja mért és egyébként teljesen átlagos 109 / 79-es eredményem most 136 / 1134-at  mutatott. Mit is mondhatnék.

Na jó, közben  azért az is történt, hogy a Középső, aki 3 hete nem látott, azt mondta, hogy hát na, milyen sokat fogytam és a maratonon is két futótársam is (külön - külön, ez lényeges) megdicsért, és akkor szerintem a szupermérleg meg menjen a francba, mert az itthoni mérleg is mutatott legalább 11 deka mínuszt. (nem is, hanem - 75 dekát)

Bosszúból  holnap bemutatom a legújabb müzliszeletet. Mert nagyon csúnyán vissza tudok vágni.

sem szebb, sem okosabb

Mivel most nem futok, csak a futásról gondolkodom* (de azt sokat és lesz is majd eredménye), így tornáztam. Elővettem a Norbit a fiókból, az elmúlt pár hónapban sem szebb, sem okosabb nem lett.

Én viszont erősebb és vékonyabb lettem, csak még nem látszik, viszont érzem, mert a Norbit 80 %-ban úgy lenyomtam, hogy kevesebb víz dőlt rólam, és bár a tempón, valamint a gyakorlatok kifinomult elvégzésén még van mit javítanom, de akkor is.

És most van itt az ideje, hoyg elmondjam, vasárnap mit mutatott a mérleg. Először is fogytam, ezt hétfőn itthon ellenőriztem,  10, 5 kiló a mínusz, de aki rám néz, ezt nem is sejti. Én jobb napokon már érzem, hoyg a csípőm és a pocakom keskenyebb belül, de tény, hogy aki rám néz, az ezt  nem konstatálja, de sebaj, majd fogja. A férjem mindig dicsér, mert ilyen cuki férjem van, biztat és dicsér, szerintem elég jól választottam 25 éve. Egyébként meg ő a letapogatásos módszerben hisz,  azzal egyértelműsíti a dolgokat, ez azonban intimszféra. Én egy szép nagy intimszféra vagyok.

Szóval, a mérleg kevesebbet mutatott, de ez  semmi, mert ez megmérte a zsíromat  testzsíromat, nagyon durva, nem akarok beszélni róla. Sok (k). Beszéljünk inkább  az izomról, egyrészt, hoyg van, nekem ha azt írja ki, hogy Önnek van van izma, már boldogan ugrom le az ősellenségről, de számszerűsítette, kérem, a testem 26, 5 %-a izom.** Ez nem túl sok, de egészen biztos vagyok benne, hogy 4 hónappal ezelőtt ez sokkal - sokkal kevesebb volt és a testzsír meg sokkal-sokkal több volt és különben is, Hanga kiértékelte nekem és megmutatta, hogy ez nem rossz, mert ezzel a normál kategóriában vagyok, tehát nem vagyok hájfej izomtalan lekvár. Kisizmos lekvár vagyok.

Mindenesetre egy hónap múlva újra mérünk, roppant módon érdekel, hoyg mi lesz, mindenesetre ha össze kell foglalnom, hogy mi történik bennem, akkor lakonikusan annyit tudok mondani, hogy: változom.

Viszont a történelmi hűség kedvéért, meg hátha idetéved valami elvakult Norbi-fan, elmondom, hogy én sem lettem sem szebb, sem okosabb. Utóbbit nem is értem.

* van, aki csinálja, s van, aki tanítja, ugye

** annyit mondok, hogy a zsír az több...

másképp Vénusz

Én úgy vagyok a fogyással,  mint hazánk az euróval, hogy  mindig 5 évre vagyunk a bevezetésétől. Én meg mindig 25 kilóra a kívánt súlytól.

Ideje lenne rádöbbennem, hogy ha hosszút és lassan szeretnék futni, akkor ne fél 7-kor induljak el,  mert a lassú nálam nagyon lassú, a hosszú meg (nekem) elég hosszú, a természet meg nem tököl, az erdőben 8-kor villanyoltás van. Nem egy meghatódós típus, na.
(10,4 km)

ilyen szép napsütésben indultam, de azért ez már a lemenő nap ám, mert ennyire lassú még én sem vagyok

Az van egyébként, hogy voltam szakértőnél és állatira kiokosodtam bizonyos témákat illetően, úgyismint táplálkozás és egészség és meg lettem dicsérve, hogy mennyi mindent tudok, szerintem már csak szintetizálnom kellene ezt a sok mindent. Még inkább átültetnem a gyakorlatba, ugye.

Egyszer megkérdezte tőlem EmBé, hogy izzadok-e futás közben és nem akartam azt mondani, hogy már a(z) hatodik ötödik métertől, így csak azt mondtam, hogy rendesen. Kiderült, hogy a citromos víz nem Urban Legend ám, hanem barátunk, és barátunk a kakaó, a kókusz, a köles, a hajdina, a repceméz, és a szénhidrát is ám. Nagyon konkrét, nagyon teljes étrendben nem egyeztünk meg, átgondolva azt hiszem, hogy nekem erre lenne szükségem, én jó katona vagyok, csak valaki mondja meg a napi parancsot.

Most éppen elfáradtam a fogyásban, vagyis abban, hogy nem úgy fogyok, ahoyg szeretném, de még úgy sem, ahogy ildomos, és én már lassan ott tartok, hogy kihajítom ezt az ősellenséget*, mert már azt is hiába vetem be, hogy a ház különböző pontjain különböző súlyokat mér, én meg átlagot vonok. és ezt eléggé meguntam. Hogy azért nem felesleges mindez, azt az mutatja, hogy a most vásárolt gatyám, ami eggyel kisebb számú, mint tavaly, az az öv ellenére is csúszkál rajtam. Ez az a nadrág egyébként, amelynél megvásárláskor is nyilvánvaló volt, hogy vagy 15 centit fel kell belőle varrnom, mert úgy képzeli a konfekcióipar, hogy akinek ilyen széles a csípője, annak ilyen hosszú a lába, noch dazu a dereka nekem bő, mert ilyen széles csípőhöz vastagabb derék dukál. Hát nem.

Opcióként felmerült bennem, hogy mostantól kizárólag futás után élek az ellenség erejével, mert annak, hogy már az ötödik méter után dől a víz rólam, még a mérleg sem tud ellenállni,  fogvicsorgatva, de olyan szép számokat ír ki. Monspart Sarolta mesélte a múltkor, hogy a félmaraton után, miközben 5 km-enként frissített (döntötte a vizet magába), hogy 7 kilóval mért kevesebbet a mérleg. Szerintem elkaptam a lényeget.

Alkatilag én a willendorfi Vénuszhoz hasonlítok, régóta tudom, ma már csak az vigasztal, hoyg ez is Vénusz, csak másképp.

* mérleg

többszörös köztes állapot

Most éppen két cipő között vagyok,  ahogyan a katolikusok két asszony között, igaz, ők, holnaptól*.

A régi már nem jó, az újnak pedig lett lészen új gazdája, bedobtam a törölközőt, nagyobb cipő kell. Holnap újfent nekifutok a projektnek, tegnap a Decathlon-nal történt telefonos egyeztetés során derült ki, hogy nem elég, ha futkározom az áruház sorai között, de pattanjak már fel a futógépükre is. Így holnap nemcsak cipőt szeretnék venni, de egyben a napi penzumomat is lenyomom fényes nappal, nyílt téren, szerintem jó marketing az üzletnek. Este 6 körül érdemes kilátogatni a budaörsibe.

Korábban ígértem, hogy megmutatom, változtam-e, ezt tudom mára felajánlani. Úgy van tehát, hogy a férjem minden hónap elején lefényképez, így a lenti kollázson van egy 0.hónap (origó), majd az 1., a 2. és a 3. hónap eleje. Szerintem van változás centiben és kilóban is (pontosítok: konkrétan tudom), én azonban többet és gyorsabban és látványosabban szeretnék, hízni már olyan jól megy, nem lehetne a másik oldalt is kipróbálni? És nem.

Szeretném felhívni a figyelmet  a csodás papucsomra, ez a kerti vörzsön, ha tudtam volna, hogy oly bátor leszek, hogy közzéteszem, biztosan figyelek az outfit-emre. 

A lassú változásról még el szeretném mondani, hogy ismert kortárs íróink egyike (nevet nem mondok, bár, sajnos, vállalta a véleményét) azt mondta nekem, hogy kell ugyan az Aranka néni jóindulata, hogy nagyon lássa a különbséget, de mintha tényleg látszana valami. Ezen azért besírtam.

Nagyon lassú apadás várható a Dunán testen, pedig én tényleg rendes vagyok, ha összehasonlítom a téli és a mostani étrendemet, étkezési szokásaimat, s ha ehhez még hozzácsapom a heti 20- 25 km futást, akkor újból azt érzem, hogy nem fair az Univerzum. Mindenesetre a héten megvigasztaltak, hogy megy ez és menni is fog ez, szarjam már le a mérleget, tegyem a dolgom és kész. Az biztos, hoyg mindig új és új motivációt kell keresni, mert az az általános kiindulópont, hoyg szeretnék vékony(abb) lenni, nem mindig ad elegendő muníciót a hétköznapokra. Nekem most az  segít, hogy szeretnék jobban, többet, gyorsabban és magasabbra futni, ehhez pedig fogyni kell, vagyis mostanában paralel működnek a motivációk, fogyni kell, hogy futhassak és futni kell, hogy fogyhassak. Időnként a második fontosabb az elsőnél.

Mindig is utáltam azokat, akik  valamit elhagynak az étkezésükből, s ezzel máris ledobnak két hét alatt 5 kilót, de hogy, mégis hogy, kérdem én?? Én nem eszem egy csomó mindent, az élelmiszerek egy másik részét csak ritkán, nem tudom megmondani, mikor ettem egy szelet krémes süteményt, a fagyival kapcsolatban pontosan tudom, hoyg a nyáron összesen 6 gombócot nyomtam magamba, kenyeret csak reggel egy szeletet, és most ne mondja senki, hogy nagyobb lesz a jutalmam, mert megdolgozom érte, mert ez speciel nem érdekel, ebben a kontextusban én a könnyű, gyors és látványos megoldásokat részesítem előnyben. Részesíteném. Azt se mondja senki, hoyg fel sem 4 hónap alatt,tehát ne várjam, hoyg le majd ennyi idő alatt, ugyanis 4 hónap alatt én bármikor el tudok brutálisan hízni, bármikor. Na.

És azt se mondja senki, hogy biztosan a centik mennek le, mert izmosodom, ugyanis én mérem a kilókat és a centiket is, na jó, két dolog igaz, az egyik, hogy van csökkenés (de lehet, hoyg csak kinyúlt már a mérőszalag, annyit húzkodom), a másik pedig az, hogy gyakorlatilag képtelen vagyok következetesen ugyanott mérni magam, egyszerűen nem találom a múlt heti helyet, biztosan a rajtam lévő puhaság miatt.

Elkenődve csak néha vagyok, mert mégiscsak érzem a változást, igenis kifogytam már ruhákból, ami azért jó, mert ebben a köztes állapotban most pontosan egy nadrágom van, ami még vállalható, nem feszül, de nem is lóg, így az elém tárt két út közül választhatok, melyiken járjak. Fel vagy le. Le.  A kilókkal.

Határozottan nem tesz jót a futás hiánya, egyből több időm maradt az aggódásra.
Egyébként pedig mínusz 9 kiló.

* aug. 15. - szept. 8.között van Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony, remélem, jól írom


 

minden bajom a szénhidrát

Tehát úgy van, hogy 8 kilót dobtam le, de meg lehet nyugodni, van ott még, ahonnan ez jött. Rengeteg.

 Ildikó kérdezte a múltkor a FB-on, hogy változtattam-e a táplálkozáson és megígértem, hogy írok erről is. Változtattam. Elég sokat. Nem akarnék senkit elkeseríteni, de a fogyás 70 % -a táplálkozáson és 30 %-a mozgáson múlik. Magyarul fenemód meg kell reformálni az étkezést. Ez nekem elég nehéz, legalább mint a mozgás, bár mostanában már jobban megy, de pl. az előbb meg kellett egyek két evőkanál eperlekvárt. Terven felül.

Én (sajnos) a szénhidrátot szeretem. A tésztákat, a pizzákat, a fagyit, a süteményt, a péksüteményt, a pogácsákat, a jó sűrű kenyeret, a kifliket!, s ugyan a csokoládé ma már nem hoz lázba, a héjában sült krumpliért rajongok. Például. És a lekvárokért.

Változtatni, változtatni, könnyű azt mondani! Én napközben elég jól elvagyok, nem vagyok éhes, eszem is keveset, na de délután.... délután minden ízlelőbimbóm turbófokozatra kapcsol és eszeveszett őrjöngésbe kezd, hogy most azonnal vessek nekik oda valami prédát. Egészen konkrétan nem éhes vagyok ilyenkor, hanem azt szoktam érezni, hogy úgy ennék valamit. És ez a legrosszabb fajta szirén.

Na, szóval, az van, hogy sokkal kevesebbet eszem. Ideális esetben naponta ötször kellene enni, ez nekem vagy megy, vagy nem. Törekszem arra, hogy a normál mennyiségnél jóval kevesebb szénhidrátot fogyasszak, így pirítóst eszem ugyan reggelire, de napközben direktben CH-ot már nemigen. Nyilván vannak kivételek és nyilván úgy is találkozik az ember vele, hogy nem gondolja (rejtett kalória), de a törekvésem az, hogy sokkal kevesebb kell belőle. Kiiktatni nemcsak, hoyg nem lehet, hanem tilos is, ez a jó hírem.

Borzalmasan utálom, amikor azt olvasom, hoyg csirkemell salátával, ehhez a szöveghez általában adnak egy fényképet, amelyen egy halom zöldsaláta mellé biggyesztenek egy szeletke grillezett csirkemellet, ezzel engem ki lehet üldözni a világból, kívánom, hogy aki még egyszer ilyet közzétesz, az egy évig éljen ezen a koszton. Merthogy unalmas. Nekem nagyon. Arról nem is szólva, hogy egy óra múlva olyan éhes - s ennek következtében olyan ideges (pedig szeretem a madársalátát, a rukkolát, a jégsalátát, mindent szeretek)- vagyok, hogy feltépem a hűtőt és mindent felfalok.

Tényleg több húst eszem, mint tenném normál esetben, de nem kizárólag csirkét. Nem vetem meg a tarjából készült flekkent, zsírosabb, zsírosabb, oké, de finomabb is. Paradicsomsalátával. Vagy a csevapcsicsát. Marhahúsból. Szeretem én a  csirkét, ezerféleképpen tudom elkészíteni (ezek közül is thai vonulat a number one), nincs ezzel baj, de ha már a szénhidrátomról mégiscsak le kell mondjak* és aszkéta meg talán mégsem kívánok lenni, akkor ez így rendjén van.

Köretet viszont nem eszem. Rizs, krumpli, tészta.... olyannyira semmi, hogy szinte soha, köretként egyáltalán nem, de pl. tegnap kolbászos paprikás krumplit kívánt a nép, abból ettem egy gyerekadagnyit és kész. Ez azért kell, mert így nem érzem, hogy tiltólistán van valami, legfeljebb nem akkor, nem mással együtt és legfőképp nem annyit eszem belőle, mint korábban.

Hasonlóképpen vagyok az édességgel is (ez a végzetem...), napközben nem eszem, este meg már nem szabad, de amikor sütök, akkor megjutalmazom magam egy szelettel, vagy ha nagyon jó fagyizó környékén járok, akkor nem hagyok egy gombóc fagyit, bár most azért elmondanám, hogy Füreden egyszer sem ettem a Bergmann fagyijából, ami nyilván kompenzáció, mert az Arácsi Cuki tökmagos pogácsájából viszont lefelé is, felfelé is. De legalább fagyit nem.

Ha édesség, akkor nyírfacukor, nagyon drága, igen, mivel azonban nem napi szinten kerül az asztalra, kibírható. Nekem nagyon hatásos, mert én olyan hasmenést kaptam tőle, hogy az output a duplája volt az input-nak, már-már fogyasztószernek is beillik. A férjem viszont jól bírta, nyilván egyéni érzékenység van mögötte, de jó lesz vele vigyázni. Állítólag 3-4 nap után megszokja a szervezet, mivel azonban én nem eszem folyamatosan, nem tud hozzászokni. Célszerű a vele készült édességek otthoni fogyasztása...

Mi is van még?  Most jó, mert sok a tényleges zöldség, de ez is hülyeség, mert télen azért ott a rengeteg mirelit és valljuk már be, hogy nem ember ellen való vétek a fagyasztott zöldség, szóval, párolva, főzeléknek tojással, virslivel, hússal, magában. Szerintem a mennyiségen múlik minden.

Még lehetne magam képezni a témában, például nagyon érdekelnek a szénhidrátok (nahát), hogy akkor gyorsan, meg lassan lebomlóak, meg glikémiás index és társai, szerintem ezek nagyon hasznos dolgok, egyszer majd elolvasom és félelmetes tudásra teszek szert.


Egy nagyon lényeges dolog van: nem szabad csak  a kilókra koncentrálni. A mérleg kell, de a centi a jó barátunk. Ha az ember elkezd mozogni, akkor a teste változni fog, ugyanis 1kg izom súlyban ugyanúgy 1 kg, mint 1 kiló zsír / háj **, viszont kisebb a térfogata, tehát kisebb helyet foglal el, vagyis, lehet, hogy a mérleg semmi változást nem mutat, de a ruháinkat könnyebben vesszük fel és ez azért milyen jó már.


Más nagyon nem jut eszembe, biztosan lehetne még írni erről többet, nem bánom, ha kérdeztek, de ha javasoltok, azt sem!


* nem mondtam volna? lemondás, az van.

**ne szépítsünk