terv 2014

Nekem már eszembe jutott, hogy megírjam a tervet, csak az olyan nagyképűen hangzik, futós terv és nekem, muhaha, de aztán a Főnök azt mondta, meg kell beszélnünk, így aztán.

Én azt már júliusban irigyeltem (május óta mozgok), hogy valakinek be van táblázva az éve, mikor, hol és mennyit fog futni, versenynaptár, így hívják, ne csodálkozzunk, ha eleddig nem használtam a szót. Na de most.

Az, hoyg mennyit fogok futni, nálam kimarad, egyrészt fogalmam sincs, hát honnan tudjam én azt? Tavaly 314, 69 km-t futottam május óta, én még erre is csodálkozva néztem tegnap, miközben más egy hónap alatt ennyit. Kivéve Lubics Szilvit, ő két hét alatt. Én nem szeretném belőni, hogy akkor mondjuk, 1000 km-t, a négyjegyű számok úgyis túl vannak már az én matematikai határaimon, befoghatatlanok, különben pedig hajlamom van rá, hogy ennek tükrében értékeljek egy- egy hónapot, de ezt tudatosan nem kívánom most. Én csak futni szeretnék, meg egyre többet és egyre gyorsabban. Úgyis össze fogom számolni, elvégre vezetem az oldalsávot, de hogy ez nyomasszon? Frászt.

Ami biztos, hogy a naptáramba beírtam a Yours Truly futást, január utolsó vasárnapja, de ez nem verseny, nekem biztosan nem, afféle játék, hiába, no, idén én már így játszom. Esztergomban futom le, nincs táv, csak idő, szerintem ez nekem való. (január)

Biztos az Ultrabalaton, hiszen ott csapatban indulok, egy félmarcsit kell lenyomnom, de valószínűleg két etapban teszem meg. A csapat ismerheti a kapacitásom, mert 9 perces km-ekben állapodtunk meg, de azért én titokban ennél jobbat szeretnék. (május)

Az első, az feledhetetlen, így szeretnék visszatérni a Teliholdfutamra (szintén Esztergom), szerintem a 4 km-es etapot vállalom, ilyen bátor vagyok, letolom újra azt a Bostoni Marathon-t. ;) (július)

A legnagyobb vágyam, hogy őszre képes legyek 7, 30-as km-eket futni, mondjuk, 10 km-en. Ez a legnagyobb kihívás, ráadásul számszerűsíthető, van viszonyítási pont, lehet mérni, látni az esetleges visszafejlődést, olyan nagyon egzakt, hogy nem is kívánok vele többet foglalkozni, mert ideges leszek és ennem kell. (október?)

Nem megfogható és sem távban, sem időben nem mérhető az a vágyam, hoyg ne beessek a célba, én is szeretnék aranyos, mosolygós beérkezéseket, nem túlélésre pályázni, hanem lefutni az aktuálisan legjobb tudásom szerint, elfáradni lehet, kicsit meghalni is, de csak kicsit, beesni a célba nem. Nem mindenáron akarom teljesíteni a versenyt, hogy elmondhassam, megvan és az enyém.

Gondolom, lesz még ez-az, én nem vagyok nagy spíler a témában, biztos felbukkan még egy-egy verseny, nem cuppantam a témára január elsején, csak ami eszembe jut, azt mondtam, menetközben a futópajtik úgyis rábeszélnek erre-arra, legalábbis akarnak. 

Nem annyira szeretnék, de idén figyelnem kell a keresztedzésekre.. Én akartam tavaly is, de innen is látszik, milyen lusta vagyok, valahogy amire lehetőségem lenne, az nem tetszik, nem esik jól, amiről meg azt gondolom, hogy nekem jó lenne, arra nincs lehetőségem és akkor maradtam is ennyiben. Kompromisszumos megoldás kerestetik.

Szeretnék fogyni, ez a must have kategória, itt nincs pardon, idén jó lenne 15 - 18 kilót ledobni, akkor év végére már egészen emberi formám lenne, s gyanítom, a futás is jobban megy majd, egyelőre cipelek magammal néhány homokzsákot, ami annyira azért nem esik jól, valljuk meg.

Azt hiszem, keményen kell dolgoznom idén, de ez most jókedvvel tölt el, majd év közben nyifogok eleget, meg szidom a Főnököt  magam, hogy ülnék inkább a kanapén és majszolnám a krémest, mit krémest, krémeseket, de ez hozzátartozik, kell ez is. Egyébként meg nyifogni remekül tudok.

Viszont úgy érzem, sikerült jól belőnöm magam (öhöm), ez olyan terv, amit nem adnak ingyen, ezért baromi sokat kell majd tennem, hogy megvalósítsam, tehát nem terveztem alul, ám (úgy vélem), nem is lőttem (nagyon) fölé, olyan tervezhetőnek tűnik így, január 4-én, a fotelben ücsörögve. Vagy mégsem? Kezdő vagyok, látszik?

Mi is van még? Ja, hát hogy kedves, aranyos, magabiztos, céltudatos, mosolygós, energiadús leszek, és ilyen hangulatban fogom egyre csak írni és írni a bejegyzéseket. Oh, yes.

upgrade

Újrapozicionálom  magam. Megy ez nekem, akár sokadszorra is.

Úgy van tehát, hogy az utóbbi pár futás nemhogy nem esett jól, de a legteljesebb káoszt és anarchiát okozták bennem, A test lázadása c. film forgatása elkezdődött. Fájt a bal lábam, begörcsölt, rángattam, húztam, a másik oldalra nehezedtem*, bicegtem, nem ment, megálltam, újra nekilódultam nekikezdtem, és még hosszan folytathatnám, röviden: szenvedtem.

És komolyan elgondolkodtam, hogy mit csinálok rosszul és miért vágott vissza nekem az Univerzum, természetesen méltánytalanul. Értem én**, hogy sokat adtam ebbe a testbe az elmúlt időszakban, és fel kellett ébresztenem Csipkerózsika álmából és ezt nem tolerálta, de így ébresztek én, már elnézést. Én látni vélem a fokozatosság elvét, a 75 méterről eljutottam a 10 km-es kocorászásig, és lehet, hogy ez sok volt, nem tudom, de könyörgöm, volt 4 hónapja rá, hogy megszokja. Most kezd elnyöszörögni? Arról nem beszélve, hoyg ne Usain Bolt tempóját képzeljük el mindehhez, hanem egy olyan tempót, amire ha rákérdeznek, be sem merek vallani, ködösítek, hogy lassú vagyok, csak a múltkor is olyan frusztráció ért, hogy amikor ezt mondtam, az volt a válasz, hogy na jó, de az mi?, hogy 8perces km-ek? Aha, mondtam. Jah, persze.

Szóval, most ott tartok, hogy (NHné szavával élve) visszaléptetnek Ózdra és kezdhetem elölről az egészet, természetesen forgótőke nélkül. És sokat gondolkodtam ezen, hogy ha 44 évig nem tudtam és nem akartam futni, akkor ez most miért is zavar engem és miért nem lépek tovább és kezdek el sakkozni úszni vagy bringázni. Mivel a végletekig lusta ember vagyok, úgy érzem, azokat is tudnám kezdetben megerőltetés nélkül utálni.

Ugye, az van, hogy egyszer már elgondoltam, hogy idén én már nem akarok menni semmiféle versenyre, idén én már csak kocogni akarok a két falu között, és hogy na jó, azt a Maratonkát (3,5 km) még lefutom, beérek  a szokásos utolsó helyemre  -  de már nem, ezt hagyjuk, nekem a következő év számít és akkor akarok domborítani. Itt a hosszú ősz és hosszú tél, most jön az alapozás ideje, milyen remek is lesz, nem törődöm idővel, meg ilyen marhaságokkal. Csak a Maratonka ne lenne. Mert  azon még be kéne evickélnem, mert oké, elkocorászom én 10 km-t, de mire beérek, elcsomagolják még a kaput is, amin át kellene haladnom. És minél többet gondoltam rá, annál jobban aggasztott a dolog, és egyre nehezebb lett a mázsányi kő a lelkemen és egyre kevésbé tetszett nekem a dolog, hogy én ott fussak. Rossz nyelvek Vicceskedők szerint azért, mert fényes nappal kellene futni sok embert előtt, az eddigi versenyeimet sötétre időzítettem, este 10-kor volt a THF, míg a Suhanj esetében hajnal 3-kor kezdtem el a vesszőfutásom.

De nem is ezért.

És amikor ideértem, átgondoltam ezt az egész futós dolgot, hogy is vagyok én vele, még inkább, hogy ő hogy velem, szeretem látni a mérföldköveket és nemcsak az út mentén suhantamban. Az egész futásosdi azért került előtérbe, mert le akarok fogyni. Ehhez pedig mozogni is kell, tetszik- nem tetszik. Elkezdtem hát futni, ha a 7-szer 75 méteres etapok nem sértődnek meg az elnevezésen, ugye. Szép lassan nőtt a táv (őszintén szólva elég lassan), és nőtt a kedv, meg a lelkesedés, az elszántság és nőtt a kivagyiság is, valljuk be, hát ide nekem az oroszlánt is, meg a versenyeket is, fog ez menni, király vagyok.

A legnehezebb a futásban nem az, hogy egyik lábad a másik után tedd, hanem, hogy nem tudod, mennyit célszerű futni. Hogy mennyivel növelheted a km-eket. Hogy hányszor egy héten. Hogy a te túlsúlyod mit okoz a te térdeidnek. Hogy olvasol túledzettségi kimerültségről, de az veled nyilván soha, de soha nem fordulhat elő. Hogy hogyan mondj nemet egy egyébként teljesíthető versenytávra. 

Most komolyan, értem én, hogyne érteném ezt a versenytémát, elvégre mindkét verseny hihetetlen doppingszerként hatott rám, de az is igaz, hogy nem mindenkinek egyenes az útja. Nem biztos, hogy 25 kilós túlsúllyal az évben előforduló minden versenyen részt kell venni, elfogadni az utolsó helyet (pedig a részvétel a fontos), lehet, hogy tényleg előbb le kell fogynia valakinek. Mondjuk, nekem. Lehet, hogy csak apránként szabadna emelnie a távot és nem abban a pillanatban a 10 km-es versenyre buzdítani, amikor életében először végigkocogott egy ilyen távot. Hihetetlenül el tudja vinni az embert a külső - belső motiváció, bennem ezek gazdagon előkészített talajra találnak.

Most azonban ennek vége, hehehe. Én idén már csak a futás öröméért akarok futni, na jó, meg azért, hoyg fogyjak és alapozzak a jövő évre, de nem akarok frusztráltságot, nem akarom, hogy a 9, 10 -es tempómmal kényelmetlenül érezzem magam, kövér vagyok, ennyit tudok, ez van. Coelho - t megszégyenítő érzéseket akarok futás közben a testemben és a lelkemben is, igen, igen, igen. Azt akarom, hogy a futás élmény legyen, nem kényszer, nem feladat***, én csak futni akarok felhőtlen békességben, ha egy km-t, akkor egyet, ha hatot, akkor hatot, vagy mittomén.

A jövő meg még odébb van, nemdebár? Majd meglátjuk, mi lesz ebből, szerintem tudok úgy élni, hogy meg sem próbáltam maratont futni, úgy képzelem, hogy menne nekem ez, bár ha egy reggel azon kapom magam, hogy félelmetesen gyorsan és sokat tudok futni,  gátlások nélkül fogom megnyomni a maratoni futásra való jelentkezési gombot. És ebben a fenti eszmefuttatásban még az is benne van, hogy talán mégis legyűröm októberben azt a nyamvadt 3,5 km-es távot, de hogy ezen görcsölni nem akarok, na, az tuti. Én most már csak futni.

Mindezek szellemében a hétvégén Tihanyban elmentem futni a partra, 3, 5 km-t futottam szédületesen szar idővel, és még meg is álltam egyszer, igaz, az azért volt, mert váratlanul fiatal, fess férfiak kanyarodtak elém,  én pedig úgy gondoltam, hogy szombat estére nem tenne jót nekik, ha hosszan kellene látniuk a fenekem, így ott megálltam, majd visszafordultam. És most  milyen szép lenne azzal zárni, hoyg átjárta testem a világbéke (márpedig ne felejtsük el, hogy nagy testről van szó, hosszan időzhetett volna benne a béke), de nem, hanem lihegtem és szenvedtem és csak a vége felé  éreztem azt, hogy na, ez már majdnem jó volt. Ami hasonlatos a Majdnem szűz-höz.****

de legalább a kép Coelho-s, ugye? ez várt a végén

* és a nehezedés eseteben nem szójáték, ugye

**másképp mondom: nem értem

*** bár ez baromság, nekem tud örömet okozni a feladatteljesítés, szeretem az ütemterveket

**** ami pedig egy Bacsó-film

mire kimondtam volna az igen-t

Mindeközben én tegnap bekaptam egy vírust vagy gyomorrontást, esetleg zusammen, így a mai futás prolongálva lett, arra viszont tökéletes volt, hogy átgondoljam a tervem és másképpen határozzak.

Szóval, azt találtam ki először, hogy majd én csinálok magamnak edzéstervet, ami pedig így hangzik: fuss, ahoyg jólesik. És néha még egy kicsivel többet is. Most, hogy talán már tudok 6 -7 km-t kocorászni, teljesen elérhető közelségbe került a havi 100 km-es táv teljesítése, hiszen ez 4 hetet figyelembe véve hetente 25 km-t jelent, az pedig a heti 4 futásra elosztva átlag 6,25km-t. Szerintem ez teljesíthető. Nem mondom, hogy nem kenegetnek hájjal, miközben ezt írom.

Csakhogy. Kell ez nekem? Mármint a sok futás kell, az már nem is kérdés, de az, hogy kell-e 100-asnak lennem, az felveti azt a kérdést, hogy nem esem-e bele a kilométerek hajszolásába. Természetesen szeretném én azt elérni, hogy hetente fussak 100 km-t (muhaha), vagy akármennyit, de nem kellene-e józanabbnak lennem?  Gyakorlatilag most kezdtem, van jelentős túlsúlyom és van két olyan térdem, amelyek egyszer használatosak, ha elcseszem őket, többet soha vissza nem térnek eredeti állapotukban. Éppen tegnap figyelmeztetett egy kedves csoporttársam, hogy azért ügyeljek a táv növelésére, egyik hónapról a másikra ne akarjak +  40 %-ot ugrani, bármennyire is jólesik a tudat, hogy na, milyen frankó csaj vagyok*.

Igazából én nem tudom, erre mi a szokásos válasz, mennyivel lehet növelni  az adagokat? Mondjuk, hónapról hónapra? Túlsúllyal?  De rendessel ám...

Júniusban 45 km-t futottam, júliusban pedig 66 km-t, de azt hiszem, itt az utolsó napok dobták meg a számlálót, amikor kiderült, hogy 6 - 7 km is jöhet. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy elragadott a hév (de csak kis időre!) és úgy éreztem, hogy én már bármit. Hajlamos vagyok ennek gondolására, szerencsére átmeneti állapot, lenyugszom, majd ezzel a higgadással egyidejűleg át is esem a ló másik oldalára, hogy én semmit.

Száz km-nek szónak is egy a vége, nem akarnék rágörcsölni erre, terveim szerint a heti 3 futást 4-re  cserélem, s nagyjából 6 km-eket szeretnék kocogni, ill. az egyik alkalmat szeretném rövidebb, ám intenzívebb tempójú szakaszra váltani, úgy képzelem, hogy előbb nekifutok egy 2 km-es szakasznak, ahol cél, hogy 8 perc /km alá menjek, majd ha ez megvan, akkor 100 méterekkel nyújtom a szakaszt, hogy egyben legyen egy 3 km-es olyan etapom, ami már hellyel-közel vállalható idővel megy.  Egyszer olvastam valami versenyről, hogy 7, 20-as a záróbusz, nnna, az még most is mission impossible-nek  tekinthető.

Szóval, az a helyzet, hogy józan és megfontolt vagyok, van egy ilyen oldalam is, néha előveszem, leporolom, megnézem vele magam a tükörben, s úgy döntök, többször kellene használnom, hiszen olyan jól áll. Ez a józanság azonban nem jelentkezett akkor, amikor úgy döntöttem, a hónapról hónapra lefényképezett változásaimat közzéteszem. Nem ma, hanem a köv. hét elején.

* utóbbit én teszem hozzá

Vénusz kiemelkedése

Azt mondja meg nekem valaki, hogy ennél gyorsabban hogyan lehet futni. Még inkább mondja azt, hogy nem lehet ennél gyorsabban.

Tegnap nem írtam, mert nem tudtam kellő eufemizmussal megfogalmazni azt, amit egyébként most sem, mert mégis, hogy írja meg az ember azt, hogy 500 métert sikerült lefutnia, közben azonban kétszer is be kellett futnia az erdőbe. Amikor meg éppen azon az 500-on volt, akkor azt gondolta, hogy mindjárt jobban és jobbra kell megint futnia. Hasmars. Nem ragoznám.

Aztán ez annyira bántott, hoyg délután feltúrtam a dvd-s polcot és találtam egy norbit, duciknak való 3 x 25 perc, három különböző fokozat, a legenyhébbet abszolváltam 92 % sikerrel.  Izzadtam, persze.

Akarnék én Péntek Enikőt, de nem megy, valami átok ül rajtam, megvettem, kifizettem az online letöltést (lájt vörzsön, a normál megvan, lapozzunk), először le sem jött, másodjára meg lejött, de sérült a fájl, a hócipőm tele van. Nyilván nálam van valami gikszer, tök aranyos csaj intézi az egészet, segítőkész, meg minden, de az én gépem nem akar Péntek Enikőt magán, másra nem tudok gondolni. Ez ilyen renitens.

Na és ma. Kiköszörülendő a tegnapi csorbát, elmentem futni. Most az van, hoyg odafelé 1,78km lett (gyúrok a 2-re továbbra is), viszont new PB, 8,03 perc /km , ami szerintem tőlem, az én súlyommal adottságaimmal igen jó, de basszus, majdnem be-le-hal-tam. Nem túlzok. 

500 méternél, mikor a runkeeper bemondta  a távot, felsikoltottam, én nagyjából a duplájának éreztem, és nem esett jól arra gondolnom, hogy nagyjából még háromszor ennyi van. Mindenesetre elvergődtem a célállomásig és amikor a cél előtt 10 méterrel eszembe jutott a Suhanj, hogy majd ott a befutónál biztatnak mások... nagyon kell gyakorolnom a célba érkező mosolyt, mert ezzel a fizimiskával nem futhatok be, egyszerűen nem. Feladat ON.

Aztán meg ültem a padon. Hosszan. 

Szívem szerint szóltam volna a férjemnek, hoyg jöjjön már értem, mert én innen sehova, de egyszerre indultunk otthonról, csak ő éppen valahol a Gerecse  tetejére tartott bringával, így aztán egyedül kellett megoldanom a problémám. Visszafelé 1,91 km lett, de megmondjam, milyen idővel? 10, 28.

Mindeközben kétszer meg is álltam.

No comment.

Viszont a végére belejöttem és élveztem is, jó lassan futottam, igaz, de akkor már nem fájt semmim, míg odafelé a felsőtestem akart kiszakadni (tüdő), visszafelé meg az alsótestem (lábak), mégis a végén azt éreztem, hogy hopp, mi ez a váratlan könnyebbség, talán már  a fény felé haladok az alagútban? Csak eddigre vége lett az etapnak.

Na, mondom a legújabb heti stratégiát: minden másnap futok, ez oké.

Viszont. Az egyik alkalommal (nevezzük A-nak) csak kocorászás van oda is, vissza is, nagyon lassan, de 2 - 2 km. A másik alkalommal (nevezzük B-nek) odafelé futás van, rendes, igazi futás (már amennyire tőlem elvárható, persze), de csak oda és ezt majd szépen növelem, most ez az 1,7 - 1, 8 km rendben, nem nyúzom magam jobban, ha megy több is, oké, de alapból ennyi. Visszafelé ebben a B opcióban is kocorászás van, túlélésre játszom.  

A mai futás végén nem az a kérdés, hogyan ereszkedtem a fürdőkádba (hogyan, hogyan.... sziszegve), hanem az, hogy hogyan másztam ki a kádból. Mit mondjak, nem egy Vénusz kiemelkedése a habokból.

(3,69 km)

célod?

Van.

Szóval, van nekem ez a szuper Györgyim, akit én már régebb óta ismerek, mert együtt diplomáztunk kétszer is, és csináltam vele egyszer egy interjút, Ennek következményeként vettem meg a futócipőmet, veszélyes a csaj, na. A lényeg az, csak messziről kezdem szokásom szerint, hogy Györgyit olvasgattam tegnap munka közben és bár most nem találom pont azt a bejegyzését, de írta valahol, hogy meg kell határozni a futásban is a célokat és akkor ezen én (szintén munka közben) gondolkoztam. Hosszan.

(Közben megtaláltam, itt írja.)

Most őszintén, milyen futós céljai lehetnek egy túlsúlyos nőnek? Mert futással kapcsolatos cél, az nyilván van, fogyni szeretnék, nem keveset. Szeretném, ha formálódnék, meg azt is szeretném, ha jobb lenne az edzettségem (egyáltalán: ha lenne), ha fittebb lennék, ha nem lihegnék lépcsőkön. Ha nem verne a szívem veszettül 5 méter után. De ez mind járulékos, mind a futás következménye lesz (legyünk optimisták), hogy magával a futással kapcsolatban mit szeretnék elérni? Húh.

Én nem tudok maratonra gondolni, tudom, hoyg sokakat doppingol, de engem biztosan nem, kiver a víz, ha ilyen távokat hallok, nekem ennél sokkal közelebbi cél kell, sokkal reálisabb, mert ismerem magam, hogy képes vagyok feladni az elérhetetlen messzeségből rám (gúnyosan) kacsintgató célokat. Amikor az endomondo-t próbálgattam, erőszakoskodott velem, hogy de, igenis, mondjak célt, mert az kell. Én akkor beírtam az 5 km-t, hogy milyen jó lenne, ha 1 év múlva tudnék 5 km-t futni. Mármint egyben, egy szuszra. Endomondo meg, a nevéhez híven, boldog volt.

Valahogy úgy szeretném meghatározni a célt, hogy egyrészt elérhető legyen, kitartó munkával, de mégiscsak, másrészt ne legyen túl könnyen elérhető, kelljen nekem energiát belefeccölnöm, ugye. Ezt most akkor hogyan is?

Végül arra jutottam, hoyg vegyük alapul azt, ami most van, most pedig az van, hoyg egyben még nem futom le azt a nyamvadt 1 km-t (mánia, tudom), tehát ha ebből indulok ki, akkor azt mondom, hoyg nyár végére szeretnék 3 km-t lefutni egyben. Vagy ez sok? Mert kevésnek biztosan nem az.Én ezzel biztosan jól elleszek egy darabig.

Ha viszont ennél konkrétabb kell, akkor meg azt mondom, hogy :

1. rövidtávú cél (2-3 hónap):

- hetente három futás

- hetente egy nem futás, hanem valami más (úszás, torna, izé)

- augusztus végére szeretnék egyben lefutni 3 km-t (sík terepen, ezt azonnal hozzáteszem)

- nyár végére szeretnék 10 kilótól megszabadulni (jut is, marad is)

2. középtávú cél:

- idén szeretném körbefutni a szigetet (nem a hajógyárit, muhaha)

- szeretnék a mostani tempómon javítani, legyen olyan 7 perc / km (képes voltam ezt írni??)

3. hosszútávú cél:

- sajnos, nem látok tovább, a szigetnél megállt az élet, a szigetfutásnál és a tempójavításnál képtelen vagyok továbblátni

Ígérem, hogy nyár végén újrapozicionálom magam, mint egy jobbfajta GPS, azonnal fogok új utat mutatni, ha esetleg alulértékeltem volna magam. Tartok tőle, hoyg nem lesz rá szükség, szóval,megyek is este kocorászni.