2014. december 30., kedd

életemben először

Két opció van, vagy átveszem az összes hónap legfontosabb történéseit, vagy a mérföldköveket veszem számba, ebből kevesebb van. Én pedig mindig is lusta voltam szerettem a kisebb ellenállás irányába hajolni, tehát nézzük az utóbbit:
(update: nem sikerült egységes szerkesztőelvet kitalálni, az eredményt nevezzük mischung-nak)

2014. január: Yours Truly
Életemben először emberek között futottam, úgy értem, fényes nappal, rámcupp ruhában és még be is kellett mondani a távot, hoyg rögzítésre kerüljön. Három éjszaka nem aludtam előtte, mondanom sem kell.



2014. február: Hollandia
Életemben először futottam Hollandiában. Negyedszer voltam ott, de futni?
Az edzésterv azonban edzésterv, a Főnök szigorú, én meg állati kemény vagyok.

 

2014. március:
Életemben először 100 km fölött futottam, azért ez nagyon jó, nem? De ez mind semmi, mert visszatértem a bostoni maratonomhoz, na, az a valami. Természetesen álmatlan éjszakák előzték meg, csak a rend kedvéért.

Ági betapsol a célba - mint mindig :)


2014. április: 
Életemben először futottam nagy tömegben. Rettentően irritált az a sok ember. És mind futni akart. Minicitta, 3,2 km - nem aludtam, de legalább nem volt hasmenésem. Ellenben hánytam.

van nekem egy rendes szélességem, ugye? ;)


2014. május: 
Egyrészt életemben először futottam a kocakólán,  másrészt életemben először futottam egy futótársammal, sőt, kéz a kézben futottunk be, nem tudom, lehet-e ezt még fokozni. Hánytam otthon, persze.

nem a vékony vagyok én...


ugyanebben  a hónapban: Ultrabalaton. 
Életemben először, persze. Csapatban. Őszintén? Az év legrosszabb futós élménye, most már le merem írni. Megtanultam a leckét, hogy a futás az semmi sem ahhoz képest, hogy mit szenvedhet az ember egy őt be nem fogadó csapatban. Never ever.
Van egy érmem, nem érdekel.

2014. június:
Életemben először elestem a bringával. Tudtam én, hogy nem kell erőltetni azt a keresztedzést. Akkorát estem, hogy mindenem megröntgenezték, az egész bal felem összevertem. Össze kellett volna varrni  szemöldököm és a bal tenyerem, de lekéstem róla. Sajnos, egyre jobban érzem a beígért korrekciós műtét szükségét, fáj bringázáskor. 

ez semmi, látnátok a másik felet! :)



2014. július:
Jaj, hát ez csuda volt. Születésnapomra a barátaimtól egy olyan Maratonman Depo-s utalványt kaptam, hogy életemben először bármelyik cipőt kiválaszthattam volna az üzletben. Bármelyiket. Futottam is benne egy PB - t az I love Balaton éjszakai futásán. 

 hetekkel később kaptam meg az érmem, nem bírom magaménak érezni. tudom, finnyás vagyok.



2014. augusztus:
Hát a Suhanj, azt én nagyon... már másodszor életemben, de először úgy, hoyg egyben 20 km-t. Nem is ragoznám túl. Viszont ez a hónap sem telt el abszolút első nélkül, ekkor mentem először túratriatlonra. Nem bírom elfelejteni az érzést, ami a hegyen elkapott, ilyet nekem és sokat!
A hónap végén volt még egy verseny, a Panorámafutás, ritka szenvedős 8 km- t adtam a Dunapartnak.
őszélessége


2014. szeptember:
Éves célverseny a célkeresztben, persze, nem aludtam, ellenben a különböző testnyílásokon távozott belőlem ez-az (fostam, hánytam - sorry), de sikerült lefutnom életemben először (versenyen) 10, 5 km-t és PB-vel. Na, ezt az érmet maximálisan a magaménak érzem.

frissít


2014. október:
A hónap elejétől én már csak  a Garda-Run-ra bírtam gondolni, meg- megrettenve. A triumvirátus (nem-alvás, hasmenés, hányás) megjelent és szorosan tartott, de mindezek ellenére lefutottam (életemben először!) 15 km-t 7,30-s tempóval. Itt kapott el először a "csapathoz tartozom" érzés.

hol vagyok és hova nézek?


2014. november:
Az év utolsó versenye a szokásos epitheton ornans-okkal. Balaton Maraton, maraton párban, két nap alatt - és megvan. Életemben először, ofkorsz. És personal best-ekkel. Majd egy marha nagy kilégzéssel - no more verseny idén.

része vagyok az egésznek


 enyém érem!




2014. december:
Gerecse 30-  nemcsak azért első az életemben, mert 30 km-t túráztam és ennyit eleddig még soha, hanem, mert egyedül. Testben, lélekben rendben voltam és életemben először elmaradt a megelőző para, persze, nem is verseny volt. Számomra is döbbenetes volt, mekkora élményt jelentett a túra. Meg az azóta is makacsul tartó nátha is.

vissza a természetbe



Az év utolsó hónapjában már elfelejtettem számolni  a megtett km-eket, 1000 km körül futottam, egy csomót bringáztam, úsztam is, túráztam is, erősítgettem is. Elkezdtünk spinningre járni. Időnként tornázgattam is. A legnagyobb élmény azonban nem a számszerűség (bár nem vagyok álszent, szeretek számolgatni), hanem az élmény.  A droghatás. Az eufória. Vagy éppen fordítva: a küzdelem. Hogy minden fáradtság, meg fájdalom ellenére is.  A csüggedtség és a kishitűség ellenére is. Álmodni, megpróbálni, nekifutni.
Legyőzni önmagam és elfogadni önmagam.

Folytatása következik! ;)



2014. december 27., szombat

Gerecse30

Tervszerűen megőrültünk és neveztünk az Extrem Burgenlandra, nem lehet kell ezt megmagyarázni, szeretünk hidegben, sötétben, hóban, fagyban bandukolni*, vannak perverzióink. Viszont erre is kell készülni, így kitaláltam, hogy egyedül felmegyek a Gerecsére, ez oda - vissza bő 30 km, van benne szint, elvégre a Gerecséről van szó, klassz lesz. 

Jó, hát igazából majdnem megfutamodtam, legalábbis a terepet illetően, úgy éreztem, mennék inkább aszfalton, műúton, azért az mégis biztonságosabb, megnyugtatóbb. Viszont unalmasabb is. Közben egy nagyon kedves barátnőm, aki asztmás, (stílusosan szólva) vesz egy nagy levegőt és eljön velünk  a BÚÉK20-ra** (mert ide is megyünk) és én meg úgy éreztem, mit nyöszörgök én, megcsinálom és kész.
A terv az volt, hogy  a falu szélétől rajtolok, a férjem oda leszállít, majd elmegy Pestre, így biztosítva, hogy ha valami történik, éppen ne legyen kézközelben, tudok én szervezni.
Kb. negyed 10-kor indultam el. Nem tudtam, hogy fogom végigvinni, még nem mentem 30-at soha. A fizikai részt legyőzhetőnek éreztem (csak menni kell - vö. csak futni kell), de egyedül?? Mert az azért egészen más, hogy futni egyedül szeretek, az egyrészt rövidebb táv, kevesebb idő, tempósabb, satöbbi, de azért a tervezett 6 óra egy ismeretlen terepen....  A táv negyedét ismertem, a pusztamaróti táborig már többször eljutottam, de a Gerecsére még nem merészkedtem fel soha, térképet olvasni nem tudok (van egy kis bajom a bal - jobb értelmezésével),  de semmi baj, kaptam a férjemtől egy személyre szabott térképet.
annyira szuper a térkép, hogy itthon még úgy éreztem, ez válasz egy tátongó piaci résre


itt szoktunk medvehagymázni - nem találtam meg, bár visszafelé talán mégis


semmiféle pihenőszikla nem volt ott, ahol én jártam, esküszöm


Klassz, ugye?  Remek igazodási pontok, eltévedés kizárt - nem is tévedtem el, bár egyetlen objektumot sem sikerült felismernem, a férjem később tépte a haját. Nem láttam sziklafalat sem, meg sorompókat sem, kapukat sem, egyetlen módszert alkalmaztam, hoyg mentem felfelé. Voltak elágazások, ezek szerint mindig a jó utat választottam, bár azon azért eltöprengtem, hogy berakhattam volna pénzt a hátizsákba, mert ha a hegy túlsó felén lyukadok ki, akkor lehetetlen, hogy onnan én gyalogszerrel hazajutok. Nevezzük tapasztalatnak.

 nem tudok mit írni erre, ennyire csodálatos az erdő. meg a mező


 Nem volt különösebben nehéz, gondolom, a tudatlanok békessége miatt, egyszerűen nem tudtam, hol vagyok, melyik részen járok, én csak mentem - így eléggé meglepődtem, mikor a fák közül kibukkant a TV- torony. Magyarul: egyszercsak fent találtam magam. Zoltán elmagyarázta, hogy ha a toronytól továbbmegyek (innen már nem emelkedik az út), akkor kijutok a kilátóhoz, na, nekem ezt sem sikerült megtalálnom. Nem találtam meg a kilátót. Egy rohadt nagy építményt. Láttam valami kissámli féleséget, gondoltam is, hogy ha ezt meri kilátónak nevezni...

de legalább láttam  a Dunát



Bár tartottam az egyedülléttől, nem volt vele semmi gondom, jól bírtam, nem merült fel bennem sem félelem, sem unatkozás, sem magány, semmi kétely. Nyilván nem rendszeresítem az egyedül túrázást, de ha így adódik, már tudom, hogy így is teljesíthető. Bár ilyen jól rendben lennék fejben egyéb napokon is... figyeltem a frissítésre is, odafelé és visszafelé is megálltam  táborban és ettem - ittam. A férjem rámerőltette a CamelBak-et, na, ez itt őrült jó ötlet volt, komolyan. Nem kellett megállnom, elővennem a kulacsot, visszaraknom a kulacsot, nem volt macera, folyamatosan ittam, igaz, csak kortyokat, de megtorpanás nélkül. Klasszul befért a kis hátizsákomba és ami a fő, hoyg lapos, tehát nem nyomja a kulacs formája a hátam, tényleg nagyon jó. Ha túllépünk azon az idegenkedésen, hogy a formája némiképp az urológia osztályt hozza elő, onnantól nyert ügyünk van. Nekem kicsit műanyag íze volt így a víznek, de gondolom, ez nem az a szituáció, ahol Michelin- csillagos ellátást remélhetek. A praktikum győzelme az ízlelőbimbók felett.

 a két frissítésből az egyik. a kis dobozkában olívabogyó volt, Hangától kaptam az ötletet, nekem nagyon bevált. a termoszról tizedmásodperc alatt derült ki még otthon, hoyg szimpla kulacs, pedig meleg teát akartam vinni benne. mindegy, elvittem 

 

A terep nem volt nehéz, lefelé elég sokat futottam kocogtam, nem vittem túlzásba, de folyamatosan mozgásban voltam, örültem, hogy még van erre erőm, jólesik. A tábornál ettem egy PowerBar-t, onnan még olyan 9 km várt rám, ennek első felét szinte végigkocogtam, a bekötőúttól hazáig már nem volt kedvem, az utolsó 4,5 km a műútra esett. A 30 km-es túra 2/3 részében esett az eső, na, ez nem volt betervezve, de úgy éreztem, megállíthatatlan vagyok, én ezt a napot erre szántam, erre készültem, nem létezik, hoyg az esőtől megijedjek és visszaforduljak.
(ellenben azóta sem sikerült kihevernem az ott kapott náthát, csak mondom)

 hogy úgy mondjam, itt is arculatváltást okozott az ónos eső...

 

Az utolsó 2 km - az nem volt finom. Ott éreztem már a derekam, kétszer is meg kellett álljak megtornáztatni, ill. a talpammal nem voltam kibékülve - utólag kiderült, hogy az új terepcipő*** kicsit átrendezte a lábam, egyrészt a kisujjam körme elszürkült (most már 4 lila lábujjkörmöm van, klassz), másrészt egy nagy vízhólyag keletkezett a talpamon és a sarkamon. Természetesen a bal lábamon.

 

De megcsináltam. Meg én. Elhatároztam, hogy teszek egy 30 km-es túrát. Felkészültem rá testben és lélekben. Átgondoltam, hogy mire lehet szükségem, tervszerűen frissítettem magam, nem vártam meg, hoyg eléhezzek. Nem tévedtem el (nem az én érdemem). Fel sem merült bennem, hogy feladjam. Az eső nem érdekelt, nem befolyásolt. Jól osztottam be az erőm, ez különösen fontos nekem. Egészen biztos vagyok benne, hogy pár hónappal korábban nem tudtam volna megcsinálni, vagy ha igen, akkor nem ilyen vidáman és ez jó reménységgel tölt el a jövőre vonatkozóan, hogy van még bennem fejlődési lehetőség, nem itt van a lehetőségek vége. Vagy ha perpill itt is is van, mert el tudom képzelni, akkor sem lezárt folyamat ez, csupán egy állapot, egy szint. Van feljebb és van tovább és ez engem mérhetetlenül boldoggá tesz, komolyan.


* 120 km, 24 óra 

** közel 20 km, 847 méter szintemelkedés, 6 óra

*** tudom, hogy újat ilyen helyzetben nem vetünk be, de mégis mikor kellett volna felavatni egy túracipőt? nem túrán?

2014. december 4., csütörtök

hasis (has is)

sokkoló képek jönnek, elmúltál már 18?


Most éppen egy fáradásos szakaszában vagyok ennek a diétának z életmódváltásnak és őszintén úgy érzem, hogy ha nem főzhetek - süthetek egy rendeset, akkor nincs értelme tovább az életnek, így aztán engedek a public demand-nek és elmondom, éppen hol tartok - természetesen azért teszem mindezt, hogy erőre kapjak a reménység szerint érkező kommentektől. * 

Nem vagyok rá büszke és őszintén nem mutogatnám ezt a képet, most nézzétek meg, egyszer hozom csak fel, talán le is törlöm. Before.

de legalább Velence látott ilyet is


Tejóég. És nem itt voltam a legkövérebb, erre még lapátoltam olyan 15 kilót, de egyrészt éppen csak, hogy csak ki nem buggyan a hasam már itt is (még az is lehet, hogy csak jókor vagy jó szögből készült a fotó - már ha lehet ilyet mondani adott esetben, ugye), másrészt meg a karom - kezem is hát milyen már. Komolyan nem hiszem el. Nem kell megkérdezni, hogy bírtam így élni, már nem tudom, akkor éppen bírtam, elég sok mentális nehézséggel küzdöttem akkoriban (is), nyilván ez sem segített, de az is lehet, hogy a dagadtság volt a kisebb gondom. Lapozzunk.

Most itt tartok. Ez olyan - 21, -22, nem mérem mostanában magam, elfáradtam, mondom, iszonyúan meguntam ezt az egészet. Persze, hogy vékonyabb legyek, azt bezzeg nem unom meg, azt szeretném, mi? Csak az odavezető utat nem? Tipikus mai felfogás, undorító. Tetszettem volna nem elhízni.

csak szólok, hogy nem az a különbség, hogy elvesztettem a  fejem


Kisebb helyet foglalok el a világban, kisebb ruhákat kell nekem varrni, kevesebb festéket használnak a ruháim színezésére, egyértelműen környezetbarátibb lettem. Ugyanitt kisebb ruhákat szívesen fogadnak.

Kilóban mostanában nem annyira fogyok (hogy rohadjon meg a mérleg), pedig még olyat is csináltam, hogy 30 napig önfegyelmezésben voltam. Nem ittam kávét, nem ettem kenyeret (meg az ilyen Abonett-eket sem), péksüteményt, csokoládét, cukros dolgokat, semmiféle házisütit, fehérjeszeletet és Corny-t sem. Kemény. De én is tudok az lenni.
Jó, ennek a hátterében az áll, hogy kávéból nagyon fölé tudok lőni az ideális mennyiségnek, rendszeresen túlzásba esem, de ugyanezt tudom tenni minden mással is, még csak nem is materiális dolgokra gondolok. Kenyérből tizenév óta rozskenyeret, meg ilyesmiket eszünk, de nem is a minőséggel van a baj, ugye. Péksütemény - azzal én korrumpálható vagyok, a legjobb, ha a Boulangerie-ben próbáltok megvesztegetni, de beérem a Jókenyérrel is. Meg bármelyik metrókijáratnál lévő borzadály is jöhet. Csokit ezer éve nem eszem, de  úgy lehetek ezzel, mint a gyógyult drogos, átmenetileg 3 éve nem élek a szerrel. Nem kell aggódni, megvan az ellenszer, a fehérjeszeletek. Meg a Corny. De meg tudom magyarázni. Nyáron, ha elindultam bringázni és csak valami minimális kaja volt a gyomromban, akkor menetközben megettem egy fél Corny-t, oké, eléhezés ellen tökéletes.
De ebből az lett, hogy a futós napokon is megettem egyet. 
Aztán a nem futósokon is megettem. 
Aztán meg már nem is egyet. 
A végén már azon kaptam magam, hogy a hétvégi bevásárláskor egy köteg cucc volt a kezemben és az ízek között válogattam.

Ennek egy huszárvágással vetettem véget, 30 nap elvonókúra. Baromira szeretném magam sajnáltatni,  főképpen meg ünnepeltetni, de őszintén nem volt olyan nagy dolog, mint vártam vagy gondoltam, szóval, le lehet jönni a szerről, csak el kell határozni. Jó, én azért tudtam, hogy ennek  vége lesz, még x nap és újra eljutok a díleremhez, csak ki kell bírni, de tényleg nem volt fogcsikorgatás. Na, és mennyit fogytam?
Egy dekát sem. Egyetlen dekát sem. Pedig közben rendesen mozogtam, ekkor voltunk a Balaton Maraton előtt, pakolt rám rendes adagokat Gábor, volt 45 km-es hét is, más már elfogyott volna, állítom, én meg... na jó, az igazsághoz két dolog tartozik hozzá, az egyik, hoyg a fehérjebevitelem jelentősen megnőtt, igazi ragadozó lett belőlem, másrészt viszont centire mégiscsak vékonyodhattam, mert egy nadrágomtól el is kellett búcsúznom. De akkor is. Milyen barát az ilyen mérleg.


Továbbra sem előnyös nekem a futócucc, jobb sportot is választhattam volna, ezek a rámcupp ruhák.... eh. Viszont beleférek ebbe a jó kis Regatta széldzsekibe, tavasszal turkáltam, szerintem vadonatúj, próba nélkül vettem meg, a két oldalát még közelíteni sem tudtam egymáshoz, nemhogy becipzározni. Mondjuk, most sem lötyög.

Mi is van még? Ínség. Mert egy csomó mindenből már kifogytam, egy csomó mindenbe meg még nem bele, meg egyébként sem tudom, hová tettem a "majd belefogyok" feliratú dobozomat, pedig elég terjedelmes volt, lehet, hoyg feladtam a reményt, hogy még valaha? Amilyen optimista vagyok, elképzelhető.

Megmutassam, miket eszem? Hátha nagyobb kedvvel folytatom holnap... Művelt emberfő lettem a témában, Detty** segítségével képben vagyok. Csak kedvem nincs most hozzá, nyilván ez azt mutatja, hogy nem életmódot váltottam, hanem még mindig diétázni akarok és igen, biztosan így van. Rugelach-ot akarok sütni, meg mézes - mákost és barbecue oldalast, meg diós akármit és főzni akarok tárkonyos ragulevest. Hiányzik a mozdulat, ahogy begyúrom a kenyeret, ahogy kelesztem a kalácsot, a kuglóf illata, meg amikor a kakaós csiga tölteléke kicsit kifolyik és megég és a marhapörköltbe löttyintem a vörösbort, meg ilyenek. És az íze is hiányzik, naná. Sosem lesz vége ennek, én mondom.

Pedig  finomakat eszünk, tudom én.

zabkása  reggelire  - szeretjük, nincs vele semmi gond, itt éppen chiamag és gránátalma társul hozzá (a gránátalmát mostanában 75 forintért adják, jöhet)


almás céklasaláta, friss és üde, egyszer semmi más salátának való nem volt itthon, azóta direktben is készítem 


cukkinis durumtészta - Alnatura a DM-ből, sok fokhagyma, cukkini. kurkuma


gyors ebéd, spenótos cukkinis omlett - ez volt itthon, szeretem


abszolút saját kreálmány, fehérjebomba, minimális kcaltartalom - túrós pulykafasírt. praktikus, mert jó ebédre, szendvicsbe, vacsira, bárhova


 ugyanaz pepitában, csak itt formázva vagyon. ofkorsz, hogy nem olajban sült, hova gondoltok


túrócsemege, ha jól látom, eperrel - tízóraira, uzsonnára
 

ez egy komplett ebéd volt, csirkemell, zöldségek és hajdina. na, ez utóbbi számomra felejtős, én bulgurpárti vagyok

kókuszgolyó, de nem úgy, ahogy képzelitek, én olyat nem (t)ennék. ja, dehogynem


zabpalacsinta - édesen (túrótöltelék) és sósan (mozzarella, spenót, chili)


töltött paprika - na, ez sem úgy, saját ötlet


túrós zabcsemege gyümölccsel és mákkal - itt kezdtem a renitenskedést, a máknak magas a zsírtartalma, yep - nekem meg alacsony mostanában a tűrésküszöböm, azt tudom erre mondani


cukkinis- rukkolás bulgursaláta


Jó, hát nem rossz a felhozatal,  ki tudok találni finom, egészséges ételeket, amelyek beilleszthetőek az új vonalba, nem kizárólag csirkemellet eszünk valami kész salátakeverékkel, de őszintén? Igazán aznap voltam boldog, mikor a férjemnek csokoládétortát készítettem. Úgy éreztem magam, mint a palackból kiszabadult szellem - jó, erős túlzás, de csak azért, hogy érthető legyen a lelkiállapotom.


Meg amikor Balaton Maratonra kekszeket sütöttem.


Vessetek meg, bánom én.
Majd mindjárt veszek egy nagy levegőt és visszatér belém a kedv is, nemcsak a tudatosság.


* adjam a reperoárt? hogy milyen típusúak lehetnek? szerintem van ott fantázia.

** többünk segítsége, egy csoport dietetikusa, egy kincs, remélem nem olvassa el a fent írtakat