2015. február 1., vasárnap

minden dolgok értelme a 42

És lőn. Olyan káromkodások törtek fel belőlem, amelyekről nem tudom, mikor kerültek belém, de azt már tudom, hogy milyen extrém körülmények között bukkantak felszínre.

Talán az elején kellett volna átgondolni ezt az egészet, amikor még Budaörsnél nekicsapódtunk a szalagkorlátnak (trailer, újratervezés, új autó, új gondolatok), s éjfélre értünk le Sopronba? Ébresztő 2,30-kor. Jó, felkeltünk, lehetett volna rosszabb is.

4 előtt már Oggau-ban voltunk, 2 perc alatt kezünkben volt a rajtcsomag (sapka, csősál, mindenféle finomság - mindennek hasznát vettük, mindennek), reggeli. Én nem nagyon éreztem, hogy nekem hajnal 4-kor ennem kellene, a kávé oké, az jöhetett, ugyebár, de enni... Elképesztő terüljterüljasztalkám volt, kávé, kenyér, körözött, kalács, narancslé, almalé, energiaitalok. Az egész szervezés, végig a túra alatt, flottul ment, kalapemelés.

Rengeteg ember és komolyan, az milyen jó már, hogy Bozóttal összefutottunk. És hogy Ufóműves Bálint (nem is tudtam, hogy jön) is odajött hozzám. És hogy biztattak. Ilyen embereket ismerek, tiszta büszke vagyok*. Volt, akivel szerettem volna összefutni, de nem sikerült, jó, hát 1000 fölötti emberszámnál azért ez előfordul.

4,30- kor rajt. Töksötét, tök jó hangulat. Mondanám, hogy bizakodóak voltunk, de azért nem, mert fel sem merült bennünk a nem-bizakodás. Volt valami kis szél, éppen annyi, hoyg jólesett. Nevetgéltünk, röhögcséltünk.
Már valamikor az elején, pár km után éreztem, hogy hűhahűha, itt valami vízhólyag alakulgat, meg kellene állni. 10 km-nél ez megtörtént, ott már éreztem, hogy mindkét talpamra akkora hólyag nőtt, hogy úgy gördültem rajta, mintha MBT cipőben lettem volna. Volt nálam váltócipő, nekem ez a gyenge pontom, az én Achilles-inam a talpam, ez van. Szerencsére nem láttam a sötétben, hogy milyen a talpam, őszintén mondom, hoyg szerencsére.
Mentünk tovább.

Volt egy kis szürreális abban, hogy beérünk valahova, mit tudom, mondjuk, Balfra, s az ott élőknek ez csak egy péntek. A bolt kinyit, a járdát lesöprik, a kukásautó összeszedi a szemetet, az apuka elviszi iskolába a kisfiát - tehát, hoyg ez egy hétköznap, egy normál hétköznap, emberek élik a megszokott életüket, miközben mi (és még 1100-an) átvágunk a falun, hátunk mögött 15, előttünk még 100 km.


Időnként megálltunk fél pillanatokra, hol ezért - hol azért, de ezekkel együtt 5 km / h tempóval mentünk, jó ez, jók vagyunk, jók leszünk - mondogattuk. Panka rendszeresen ismételgette, hogy egyél! vagy: igyál! - egy idő után úgy éreztem, megfojtom. Puszta kézzel. De azért engedelmeskedtem, mégiscsak van rutinja. Meg erősebb is, ez később kiderült.

hihetetlen szép - ha nem esik... és itt még nem


20 km körül kezdett el esni, először az eső. Amikor túra előtt kabátot kerestünk a számomra, egyszerűen nem találtunk olyat, ami megfelelt volna nekem. Nyilván, ha Columbus lett volna a cél, találtunk volna, de szegény ember azzal főz, amije van, Decathlon- nal. Vagy vékony volt és nem légáteresztő, vagy légáteresztő volt, meg vastag is, de nehéznek tűnt, zavart, hogy ha felveszem a hátizsákom, akkor nem komfortos - végül egy vitorláskabát mellett döntöttünk. Vízálló (még szép, ugye..), szélálló, de még légáteresztő is. Nincs bélése, de ez engem nem izgat, én termelem a hőt, aláöltözni meg bármennyit, a felesleget rétegenként le is vethetem, soha rosszabbat. Életem egyik legjobb döntése volt, egyedül a felsőtestem nem ázott cafatokra.

Egyszer csak elkezdtünk fázni, fáradni, ez már jóval 20 km után lehetett, onnan tudom, mert már nem eső esett, hanem hó - és ekkor kitalálta ez a két jóember, a Panka, meg a Zoli, hogy kocogjunk, mert az jó. Nekem eddig ez nem jutott még eszembe, érteeed, kocogj, ha fáradt vagy, de igazuk lett. Kocogtunk (én a vízhólyagjaimon) az öklömnyi "pihékben" szálló hóban, tényleg átmelegedtünk, nem is esett rosszul. Ezt még párszor eljátszották velem, csökkenő lelkesedéssel vettem részt  a mókában, a szálláson később, a zoknilevételnél kiderült, hoyg miért.

Mobil frissítőpontokat állítottak fel a szervezők, talán a 20. körül lehetett az első, forró teát töltöttem  a termoszomba. A hátizsákomban Camelbak volt, tehát víz volt nálam végig, sőt, becsomagoltam isoport is, hogy majd beleszórom, vagy flakonba töltöm, de erre nem került sor. Elég sok mindent tanultam a praktikumból, az egyik mindenképpen az, hogy a hátizsákba kerülő cuccokat nejlonba csavargatjuk, úgy tesszük bele, mert hiába szuper a hátizsákod, hiába van esővédőd rá (nekem volt, de ez csak a végén derült ki), ha rendesen esik (és rendesen esett), akkor minden szétázik benne.

aha, itt már esett,  még eső



Később megálltunk egy fedett buszmegállóban, ahol már mások is öltöztek, pihentek, gondoltam, hogy leragasztom én ezeket a vízhólyagokat (volt nálam ragtapasz), mert ez így elég szar, ezeken.. közlekedni. Levettem a zoknim és megláttam a talpam, na, hát addigra a 8 centis vízhólyag kipukkadt, s a gyaloglástól felgyűrődött az ujjaimon lévő vérhólyagok alá. Ez annyira megdöbbentett, hogy az, hogy a hátizsákomban lévő cserezokni csuromvíz volt, már nem is érdekelt. Úgy gondoltam, nem érdemes megnézni a másik talpam, hagyjuk. Ekkor érkezett egy minibusz a szervezők részéről, kérdezték, megvagyunk-e, minden oké? kiszáll-e valaki, vigyenek-e valakit vissza? Panka tömören annyit mondott, hogy a lófaszt. Ezen eléggé röhögtünk.

Hidegség, Hegykő, elértük azt a szakaszt, amelynél a szervezők már idejekorán felhívták a figyelmünk, hogy itt vegyünk egy nagy levegőt, mérjük fel az állapotunkat, mert ez a Nemzetipark része, nem tudnak bejönni autóval, tehát komolyan gondoljuk át, vállaljuk-e, odabent nincs segítség. A bejárat előtt volt még egy frissítőpont, kb. húsz ember ácsorgott ott, nem is értettem,  hogy miért - na, ők már be sem indultak. Nem tudom, hoyg sejtettek valamit, látták az utat? vagy egyszerűen elfáradtak? Mi nekifutottunk. Hogy is mondjam. Nemzetipark, a francokat. Mocsár. Ez a 7 km úgy kifogott rajtam, hogy én a végére totál kimerültem.
Végig ilyen volt.


Csúszkáltunk. Imbolyogtunk. Bokáig merültünk el a hideg vízben, sárban, latyakban. Átgázoltunk egybefüggő tengereken. Próbáltunk nem elesni. Nekem közben fájt a talpam, de csak egy darabig, pár km után a jobb forgómat kezdtem érezni - valószínűleg az imbolygás miatt. Közben esett a valami, már nem emlékszem, hoyg mi, ott talán már eső. Megint eső. Úgy éreztem, végtelen az út, meg hogy innen nem kecmergek ki az életben. A kecmergés szó sokat elárul.
A társaim jól haladtak, Zoli ment elől, neki rossz volt, hogy nem mehetett gyorsabban miattunk, még inkább, hogy miattam,  de nekem baromira fájt a talpam. Érdekes módon nem fázott a lábam, pedig ekkor már szabadon áramlott a víz a cipőmből ki és be, nem cuppogtak, hanem úsztak a lábaim a cipőben.
Egyre ingerültebb lettem, próbáltam én úrinő lenni (a mocsárban), de egyszer, mikor Panka azzal biztatott, hogy lesz ez még rosszabb is, mondtam, hoyg ezt most hagyja abba, értem én, hogy segíteni akar, de ez most nem - hála Istennek, Panka izmos barlangász- és túratapasztalattal rendelkezik, fel sem vette, később azt mondta, ezek ilyen szituációk, ami ilyenkor elhangzik, az nem számít.

kicsit feszültnek látom a bal oldali nőt



Úgy éreztem, hogy mindjárt ránk sötétedik. Ember nem jár arra. Eleinte még megelőzött pár ember, de már nem - utólag kiderült, hoyg még sokan jöttek utánunk, csak az ő tempójuk sem lehetett valami fényes.. Nem tudom, mennyi idő alatt tettük meg ezt a 7 km-t, de én háromszoros időtartamra tippeltem. Eddigre már a kesztyűmből csavarni lehetett a vizet (Zoli az övéből már korábban...), levettem, mert eleve is csak félig tudtuk felhúzni. Az nagyon röhejes volt, nem fázott a kezem olyan 15 km-ig, de akkor már elég volt a hóból, esőből, gondoltam, felhúzom. Hát basszus, úgy bedagadt a kézfejem, hoyg nem fért rá. Ezt nem is értettem. Panka felfeszegette a kezemre félig, mindegy, fedve volt a kezem, ez számított, de itt már le kellett venni, mert miközben alant gázoltunk a vízben, fentről is érkezett ránk továbbra is a valami, és ha a végtagok fáznak, hát...
Nyilván nem sötétedett ránk, de az érzés, na, az megvolt.

Muszáj volt pisilnem, de km-eken keresztül reméltem, hogy elkerülöm a végzetem, ám a hidegben ez még rosszabb, így meg kellett állnom. Itt történt meg az, hogy mivel totálisan átázott a nadrágom, a kezem meg fázott, nem tudtam felhúzni, feljött valameddig, és kész, sem cipzár, sem gomb. Nagy kínnal bekötöttem, majd odaálltam a többiek elé, hoyg ez sajnos nem megy, mostantól letolt gatyával kell továbbmenjek. :)
 
a hír igaz, volt hő bőven (a képen nem én vagyok, forrás: 24 Stunden FB csoport)


Ha korábban kíváncsi voltam rá, milyen érzések és gondolatok születnek meg bennem egy ilyen túra alatt, elmondhatom. Tényleg káromkodtam időnként (a mocsárban, előtte nem). Nem vagyok rá büszke és nem is tudom, mikor kerültek ezek belém, de azt már tudom, milyen szituációban bukkantak a felszínre. Úgy képzelem, hogy az Úr türelme fogyóban lehetett, így amikor kiverekedtük magunkat a főútra, szinte azonnal küldött egy Extrem buszt, s mi úgy döntöttünk, hoyg kiszállunk és felszállunk.
Felcihelődtünk, levetkőztünk, leültünk, egymásra néztünk és azt mondtuk: jövőre is.

Először vacak volt, mert mondtam, hogy bocs, hogy miattam, de kiderült, hoyg senki nem bánta - ráadásul az érzés, hogy csak adtuk fel, 200 méter után elillant, amikor több tucat ember szállt fel a buszra. Bementünk Apletonba, ott derült ki, hogy 800-an adták fel. Akkor.  Mert egyébként mindösszesen 124-en értek célba az 1200-ból. Sokatmondó, nem ragozom.

Apletonban ittunk forraltbort, kaptunk virslit, zsömlét, s megvártuk, míg visszavittek  minket Oggau-ba - szervezetten történt az egész. Nekünk nem volt mázlink, a mi buszunk késett egy órát, így mi a bőrig ázott mivoltunkban álltunk és vártunk, azt hiszem, állva el is aludtunk.

És akkor a soproni szállásra visszatérve végre megláttam a talpam. Nem nagyon volt ép bőrfelület, nagy, ronda vízhólyagok.  Jól van, túlélhető, muszáj egy tökéletes bakancsot beszereznem, ez van.

ezzel 42 - t



Most sírjak? Nem sírok. Fáj, hogy a francba ne fájna. Fájdalomcsillapítók, meg krém, meg minden. De közben meg örülök. Nem szégyellem magam, hogy 42-nél kiszálltam. Én megtettem, ami ezzel a talppal a legtöbb volt, eljutottam nemcsak a határomig, hanem azon bőven túl. Nem arcoskodom, hogy ha nincs a talpam, akkor bezzeg...! Mit tudom én, mi lett volna akkor, azt tudom, hogy mi volt. És az volt, hoyg szerettem, nagyon jó volt, minden fizikai kín ellenére is. Jó társaságban voltam ( <3), szép terep volt, nagy kaland, még nagyobb kihívás és csak mondom Burgenlandnak, hogy  jövőre visszavágunk.


* tudom, sekélyesség. nem zavar


29 megjegyzés :

  1. Oh, my God, Zazi, a LÁBAD!!!!
    Ettől eltekintve végigmosolyogtam a bejegyzést, nagyon gratulálok, hatalmas teljesítmény, minden elismerésem! De a lábaid... ott arcomra fagyott a mosoly.
    Gyors gyógyulást! Fantasztikusak vagytok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, azon még kell dolgozni, az már igaz :D

      Törlés
  2. Gondoltam rád sokat! Örülök, hogy jól vagy, pláne, hogy így érted meg! A lábad begyogyul, de az élmény megmarad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is így vagyok vele. ez sérülés, elmúlik. de így sem bánok semmit sem ;) köszönöm!

      Törlés
  3. Fantasztikus vagy! Nagyon büszke vagyok Rád! Minden elismerésem a Tiéd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ilyenkor azért eszembe jut, hogy ha hallottatok volna, nem lennétek büszke.. volt ott némi káromkodás.... :(

      Törlés
  4. Hát, ezek után, nem tudom, hogy én mennyire akarnám ezt kipróbálni, de basszus, azt hiszem, hogy igen, nagyon, jobb mint a futás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem kell 120-r indulni, ott a teljesítménytúrázók oldala, állati jó túrák vannak!! gyere!

      Törlés
  5. A bátorságod, az akaratod nagyon tetszik, az írásaid stílusa is, továbbra is! A lábad most nem. Gyógyuljon be hamar!

    Én egyszer voltam befagyott Tisza tavi túrán, az ehhez képest nulla volt. Mondjuk eleve csak 11 km volt, de arra is buszke voltam annak idején.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és lehettél is! az tök szép lehetett egyébként, ma már nincs ilyesmi?
      meg fogok gyógyulni, rendbejövök hamar, ígérem :)

      Törlés
  6. Elképesztő, tátva maradt a szám!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, amikor megláttam a talpam, az enyém is ;)

      Törlés
  7. Rita, én annyira felnézek Rád!
    És az, hogy még haza se érsz a pokolból, és már a jövő évit is akarod, és lábra se tudsz állni, és már nevezel valami márciusi erőpróbára... hááát... nagyon szeretnék valaha egy kicsit, csak egy töredéknyit ebből a kitartásból, elszántságból, ebből az erőből! És nagyon szép látni, olvasni, ahogy az összeszorított fogú, lehetetlennek tűnő, kínzó kihívások sorozatából fokozatosan szenvedély lesz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a márciusi nem biztos, napok óta tipródom rajta, nem baj, ha lemaradok róla, nincs bennem aggodalom emiatt (az is létszámkorlátos). én azt hiszem, ez droghatás, komolyan, másra nem tudok gondolni. most nézem a lábam, hogyha holnap már talpra állok, akkor szerdán esetleg picit futhatok? Zsuzsi, van ott benned éppen elég erő, csak más a megnyilvánulása.

      Törlés
  8. Királyak voltatok! Gratu! A lábad majd szokja :) mást úgysem tehet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kap egy jó cipőt és nézhet! :) köszi, Bozót... nem voltunk, én biztos nem, de mivel ilyen sokan adták fel, nem érzem rosszul magam - sztem ezért nem

      Törlés
  9. Meg se tudok szólalni a döbbenettől.
    Az a láb.....az a sok km.
    Az, hogy HŐS vagy, szerintem elég lealacsonyító jelző. Ettől sokkal-sokkal TÖBB vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a km nem volt sok, a láb meg gyenge volt, megadta magát, nincs menekvés, kell egy egy jó túracipő.. majd. :(
      az osztrákok nagyon helyesek, ők már eleve ezt mondogatták a nevezőknek, hogy tök mindegy, mennyit mész, már hős vagy. én nem így gondolom, de a mentalitásuk akkor is figyelemreméltó ;)

      Törlés
  10. Zazi, le a kalappal!!!! Példakép: nekem - Te!

    VálaszTörlés
  11. Rita! Nem találok szavakat,ami kifejezné az őszinte elismerésemet!Nem vagy akárki!Csodával nézem,olvasom amit az első futásodtól idáig küzdötted fel magadat,és tudom,hogy még nincs is vége! NAGY VAGY!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem tudom, ki vagy, de kedveseket írsz :)

      Törlés
  12. Hello, Zazi :). Ismertelneben irok, de olvasom a naplodat. A tappancsod rosszabb lett, mint neha az enyem volt, pedig a vizholyagok nalam is gyakori vendegek voltak. Mindegy, szeretek tutazni :). Szerintem okos otlet volt kiszallni 42km-nel, ha ugy erezted, nem birod. Amilyen ido meg katyu volt, en is ezt tettem volna, pedig nem szivesen adok fel turat meg futoversenyt..(most hetvegen is gyomorontasbol fel nem gyogyulva futottam, eleg bena idot... :( ) Remelem, megtalalod a megfelelo bakancsot, es jovore is ujra nekivagsz a turanak :) :)

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)