2013. október 4., péntek

számkivetett

Ma megvalósítottam ( rövid távon) a bőrlégzést. 

Az a helyzet, hogy  még mindig nincs gépem, de állítólag már csak egyet kell aludnom és lesz és onnantól kezdve senki és semmi nem menti meg az olvasókat attól, hogy folyton folyvást engem kelljen olvasni, mert írnom kell a félmaratonról, a futás öröméről (futni szenzációs, nem tudom másképpen mondani), a félelmetes fejlődésemről, a 4 évszakos outfit-emről, a kedvemről,  arról, hogy már képes vagyok egyedül jól felöltözni befűzni a cipőmet és hogy miért léptem vissza egy nap után a  cafeblogos lehetőségtől. 

Háromszor futottam a héten, hi-he-tet-le-nül jókat, nem sokat (3, 2 km / alkalom), de mindig baromira élveztem, pedig emelkedőseket futottam kint, nyílt terepen. Úgy és annyit lihegtem, mint tán még soha, lógott a nyelvem, de fusson emelkedőn zárt testnyílásokkal az, akinek két tüdeje van, különben is megmondta a Monspart Sarolta, hogy félmaratonon is minden testnyílást kinyitunk. És erre nem válasz az, hoyg ez nem félmaraton.

A lényeg, hogy úgy öntött el az endorfin, ahogy már régen vártam, futni jó, futni szép, futni kell. Az a nagyon vicces dolog is előfordult, hogy futottam éppen felfele és lenéztem a karjaimra és ahogy mozogtak a testem mellett, én nem tudom, mi ez, de jó nagyon', hogy mozgok és futok és emelkedőn és megy és bírom és akarom és tetszik és élek. Vagy valami ilyesmi.

Az pedig, hogy PB-ket futottam, hát na, sok ez már a jóból, emelkedős terepen 8, 34 perc /km, biztos a kipufogók, új terep, új kipufogók, ugyebár. Viszont ma a bevett terepemen futottam és volt egy 1 km-es bemelegítő szakasz, majd utána 2 km-t úgy futottam, ahogy bírtam, kapkodtam a pufi kis lábaimat és 7, 59 perc / km lett. OMG. Ilyet még soha.

Igaz, tágult a tüdőm rendesen, itt jött be a bőrlégzés és az is az igazsághoz tartozik, hogy egy méterrel sem tudtam volna többet, meg az is, hogy mikor már levegőhöz jutottam és felkaptam a kardigánom, hoyg belebújok (16 fok!), egyszerűen nem bírtam felemelni a másik karom, így panyókára vetve ballagtam haza, ami által inkább kinéztem egy identitáskeresését hányaveti ruhákba rejtő kamasznak, semmint egy fitt, felnőtt nőnek és hát valljuk be, a mozgáskultúrám sem utóbbit erősítette.

De ez akkor is enyém.





12 megjegyzés :

  1. Jó téged olvasni, nagyon inspiráló vagy! És örülök, hogy írod tovább, de persze érdekel majd a sztori.
    23 hete futsz! Még emlékszem az első írásaidra, meg hogy vettétek az első futócipőt. Lassan fél év... :-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy értem, örülök, hogy itt írod tovább...

      Törlés
    2. fél éve? lehetetlen!
      mindenesetre ha elárulom, hogyan vettünk ma őszi futógatyát, arra is fogsz emlékezni :(

      itt írom tovább, igen! _D

      Törlés
  2. Zazi, szerintem a 15. héttől már kocogóból futó lettél - onnan már nem m-ben, hanem km-ben jegyzed a megtett távot! Gratula!!!! Fuss Zazi, Fuss!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát azért tudod, hogy 8 perc /km alatt vannak a futók, fölötte a kocogók... :) de sebaj! megelőlegezted nekem a címet, hálás is vagyok érte :)

      Törlés
  3. Ma futás közben rád gondoltam, vagyis hogy mindenképpen megírom neked, hogy én is ugyanúgy vagyok, mint amikor elkezdtem futni, végre éreztem, hogy "belaktam" a 9 km-t (stabilan ugyanolyan idővel futom), és továbbléphetek :) És ez olyan jó érzés, hogy a sok-sok futás tényleg megtérül :) Úgyhogy hajrá, az endorfin fini :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. majd ha egyszer a 9 km-t belakom én is...!

      addigra te vajh merre jársz / futsz?

      Törlés
    2. Szívesen veled/melletted ;)

      Törlés
  4. Mindennap megnézem van e új bejegyzés,örömmel olvasom mindig!Megfogalmaztad azt amit én is érzek futás közben!Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig olyan nevetségesen hangzott, ahogy leírtam és visszaolvastam, így viszont akkor mégsem, bingó ;)

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)