2013. december 6., péntek

urban legend

A kreatív gyerek rendetlen, az intelligens gyerek nem alszik, a háj meg melegít. Jah, persze.

Egyébként nem azért mondom, mintha fáznék futás közben, egyáltalán nem fázom, sőt, dől a lé továbbra is rólam, sejtettem én már nyáron, hogy jó lesz még ez a hőháztartás télen, s lőn. Továbbra is egy aláöltözetben és a tini nindzsa tchibo felsőmben futok, de még ezt is soknak éreztem a legutóbbi, 0 fokban megejtett futásom során.
Viszont futás után.... hazabattyogok, lezuhanyzom, iszom valamit, eltelik egy óra és akkor kezdek fázni, de veszettül, kezem-lábam egy-egy jégakku, biztos felborul bennem valamelyik egyensúlyom, a háj pedig nem melegít, felejtse el ezt a marhaságot mindenki. Esetleg az enyém a nem rendeltetésszerű használattól fellázadt.

Továbbra is rengeteg a munka, még két hét, aztán végre alszom egyet, egy afféle rendeset, addig ki kell tartani. Hetente háromszor így is kimegyek futni, a főnöktől megkaptam a következő adag edzéstervet, azt írta, hogy januártól még a bejglit is ledolgozzuk, most könnyített verzió van. Én időnként ezen is kipurcanok, pedig már nagyon tuti a rákészülésem, éleslátásommal felismertem, hoyg nem szereti a lábam, ha bemelegítés nélkül csak úgy kifutok a világból, ezért azt csinálom, hogy 

1. beleszuszakolom magam a bélelt futógatyámba. pihenek egyet
2. felveszem az aláöltözetet
3. felveszem a cipőt
4. a konyhába kiviszem a laptopot és Péntek Enikővel bemelegítünk 5 percet. lihegek, veszettül
5. elszaladok wc-re. gatyám visszarángatom
6. felveszem a zöld felsőm, minden cupp rajtam
7. ekkor rájövök, hogy a pulzusmérő csat kimaradt, kicsit káromkodom mérgelődöm
8. cuccok le, csat fel, cuccok vissza (ez a leghosszabb időt igénylő pont)
9. kikocogok a vesztőhelyre célállomásig, ez olyan 800 méter, bemelegítés, II. fázis
10. elkezdek futni
11. rájövök, hogy a csat rajtam, de a pulzusmérő óra otthon maradt. lásd 7. pont
12. végzem a dolgom, melegem van, vagy élvezem a futást vagy nem, esetleges és kiszámíthatatlan az egész, de mindig jólesik
13. hazaballagok

+ 1: az ajtón belépve tekintetem a pulzusmérő órára esik. nem káromkodom.


na, ilyen egy futásom. ha formában vagyok, nincs melegebb + 2 foknál, bemelegítettem, szélcsend van, a fejemben is viszonylag csend van, az út nem csúszik, a Nap nem süt a szemembe, nem látok szétlapított békát, nem folyik az orrom, nem tör rám a hasmenés, nem zavarnak az autók, nem gondolok felesleges dolgokra, nem szól a telefonom, nem kell fél percenként a fülest visszadugnom a fülembe, nem vagyok fáradt, álmos és éhes sem, és világbéke is van. akkor, esetleg tudok ilyet futni.
(4 x 5 percek, köztük 2 perces séták)


egyébként meg, nem számszerűsítve ilyen. vagy ilyesmi




12 megjegyzés :

  1. Itt is mondom, a háj melegít! Csak rajtad már nincs belőle. :) És imádlak olvasni. Hosszabb művekre most nincs időm. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bár ne lenne és úgy fáznék, mert ez így most egyszerűen nem fair :)

      Törlés
  2. Akkor melegít a háj, ha mozgatjuk. Én ezt vettem észre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, hát az úgy nem nagy kunszt, akkor akár ne is lenne, amondó vagyok ;)

      Törlés
  3. Akkor melegít a háj, ha mozgatjuk. Én ezt vettem észre.

    VálaszTörlés
  4. Akkor melegít a háj, ha mozgatjuk. Én ezt vettem észre.

    VálaszTörlés
  5. Akkor melegít a háj, ha mozgatjuk. Én ezt vettem észre.

    VálaszTörlés
  6. Nem nyomatéknak szántam, valamit elnyomkodtam asszem. Bocs

    VálaszTörlés
  7. a felsorolás nagyon vicces!jót derültem :D.egyébként futás után amikor kihűlök,én is reszketek annyira fázom :)

    VálaszTörlés
  8. Mióta nem vagyok annyira kövér, fázom. Szóval a háj melegít. :) Ezek szerint te nem vagy hájas, csak - kellemesen kerekded, akartam írni, de kerek sem vagy már. Valahogy magasabb is lettél, szépen arányosodsz, szóval nyugika.
    Tea

    VálaszTörlés
  9. Most már teljen le a munkaidő! Dec. 6. óta szomjazom bejegyzésre. ;)

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)