csavard fel

A héten is futottam négyszer, csak nem látszik.

Pedig olyan szépen indult a hét, azt hittem, béke és nyugalom, de a szerdai váratlan fordulatot követően holnap egy hétre elutazom, félnetek nem kell, jó lesz. Lesz külső helyszínről való közvetítés. (idő viszont kevés volt ennek megfelelően)

Úgy érzem, a Főnök úr csavart egyet a gázlángon, volt némi káromkodás a héten, de sikerült minden előírást betartanom, mindent abszolváltam, még a mait is, igen jó érzés, mit mondjak. Volt ez a nem nagyon kedvelt 10 x 2 perces futás is, ettől én behalok, ránézésre mi ez, semmi, közben meg a ritmusváltások nekem nehezek, 36 másodperc séta, aztán nekiiramodni, aztán megint 36 másodperc séta, aztán futás, aztán meg (majd a végén, nem most) kidöglés. Itt történt meg az ominózus káromkodás, de a Főnököt nem kevertem bele, erre kínosan ügyeltem, csak általánosságokat mondtam.

A legközelebbi ilyenre állatira felkészültem, ráadásul itt még az is volt a tervben, hogy minden második 2 perces legyen gyorsabb... na de én kifogtam rajta, van ám itt ész, hehehe. Azt olvastam egyszer, hogy Lubics Szilvi az ultramaratont felosztja szakaszokra, de a maratont futók között is van, aki így, és hát lehet, hogy a 2 perces etapok nem egészen egyenértékűek a fenti példákkal, de mivel bevált nálam, hát megtartjuk.

A 10 x 2 percest 5 részre osztottam, ebben volt egy laza (muhaha) 2 perces, 1 perc séta, majd jött a gyorsabb 2 perces, és meglepően jól működött a dolog, azt kell mondjam, a lazább szakaszokat nem is érzékeltem, az ész diadala a lábak fölött.

Így sikerült. A második adagnál nem jött össze, na de az utolsó kettő, hogy 7 min/ km alatt voltak a gyors 2 percesek, ilyen számokat nekem a runkeeper még soha nem írt ki.

Egyébként ez tényleg fejben dől el. Jó, persze, lábban is, meg tüdőben is, meg felkészülésben is, mert azt például hiába döntöm el fejben, hoyg én mától 30 percen át 6 perceseket fogok futni, most megmondom, hogy felesleges, viszont amikor odateszem magam, csak a minden futás előtti rohadt érzés, hogy na, ez ma tuti nem fog menni, ma belefúlok a kudarcba, ehhez én kismiska vagyok, satöbbi - szóval, ennek a legyőzéséhez tényleg segít(het), ha fejben rendben vagyunk. Én ezt a legkevésbé, bevallom. Viszont törekszem rá, az valami?

Ma pl.  2 x 12 percet kellett futnom (előtte volt egy 2,3 km-es bemelegítés, nevezzük bekocogásnak). és úgy éreztem, hogy olyan régen volt, amikor egyben én ennyit, hogy ezt tuti nem. Ráadásul elfutom az elejét, mert azt érzem, hogy pillekönnyű vagyok és tök jó és hát megy ez, kérem, közben a lófütyit*, 3 perc után jön a vastüdő. A 12. perc meg nem a 3. perc után jön, ugye. Na de ma nagyon képben voltam, mondtam, hoyg Zazikám, ezt le kell futnod, egyben, tudod, az olyan, amikor nem állsz meg közben. Kurvára résen voltam, azt kell mondjam. A lábam nem fájt (jó ez a bemelegítés, nekem így megy, 2 - 3 km és rendben vagyok), a tüdőm szokott nyüszögni, de ma  bevetettem a bőrlégzést is, mindent, és szépen lefutottam. Figyeltem a légzésem (mert  a pulzusmérő óráját otthon felejtettem, mikor ezt realizáltam, egyből rohadtul szorossá vált a mellkaspánt), jó, még nem halt meg, lélegzik, nyugalom, még 8 perc, még 6, még 3, hopsz, vége is van. Nyújtás, lazítás, majd újra.

Másodjára jobbat mentem, de minkét etap 8 perc alatt volt, vannak még örömök az életben.

Azt nem állítom, hogy bántam, hogy vége lett,  de megmondta a Főnök, hogy az edzésnek néha fájnia kell. 

Ez most a két legemlékezetesebb futás volt, a heti adagom összesen 23, 56 km volt. 

Már csak fogyni kéne.

a Nap is arcoskodott, nemcsak én

* ez így elég eufemisztikus?