2014. szeptember 4., csütörtök

éljen a nyár

Az úgy volt, kérem szépen, hoyg augusztusban futottam 80 km-t, bringáztam 63 km-t, de még egyszer túráztam is 7 km-t. És híztam 3 kilót.
Mit is mondhatnék.

Ez olyan tragikus. Az embernek részévé válik a sport, a mozgás, csinálja a dolgát, szervezi a napjait, a heteit, korán kel, későn fekszik, szívesen megy, meg néha nem szívesen, de megy, és még örül is neki, meg átél magasságokat és mélységeket, ahoyg azt kell, meg néha megy a futás, máskor nem, szóval, olyan szépen belesimul ez az egész mozgás mint életforma az életébe, és akkor a rohadt ősellenség az arcába löki a megmásíthatatlan tényt.

Most mondhatnám, amit mondtam is már idejekorán, hogy a versenyek idején és annyira stresszes vagyok, hogy kénytelen vagyok némi kajával csillapítani az ilyenkor bennem élő sárkányt, az augusztus meg pont az a hónap volt, hoyg három verseny is volt, szóval, legalább hétfejű volt a sárkányom, de azért tudom, hogy ez kifogás.



Jó, nem vagyok mindig elszánt és karakán és céltudatos, de tényleg ezt érdemeltem? Három kilót? Vagy még örüljek is neki, hoyg csak három, ugye? 
Én sokáig azt hittem, nyáron könnyebb diétázni, egyébként is ezt adja be nekünk a sok megmondó magazin, hogy nyár, sok zöldség, sok gyümölcs - na, elmondom, hoyg van ez. Fagyi. Meg sárgadinnye. Meg nyaralás. Meg borozgatás, sörözgetés. Meg kukorica. Néha lángos. Esetleg mind zusammen.

Szóval, újrabootolás van. Imádom, amikor a szeptember elseje hétfőre esik, annak nagyon új élet szaga van, nem? Lezárul, újrakezdődik.
Fogok írni a Panorámafutásról is (meg egy csomó minden másról is), de elöljáróban annyit, hoyg miközben cipeltem a kis testem a 8 km-en, éreztem minden felszedett kilót, ott lifegtek rajtam, esküszöm. Ott fogadtam meg (de nem futás közben,ott csak éreztem), hogy ennek vége, le kell fogyni.
LE KELL FOGYNI.

Így aztán újrakezdtem a kalóriabázis töltögetését, mérek, számolok, főzök, eszem, rögzítem. 3 nap telt el, sokat nem mondhatok, talán azt, hoyg képes vagyok átrendezi az agyam a cél érdekében. Novemberben, Siófokon maratont futok párban valami furcsa konstellációban, addigra 5 kilótól meg kell szabadulni, több lehet, kevesebb nem, reményeim vannak.

A terv az, hogy napi 1500 kcal, mozgásos napokon lehet több (1800), heti 4 futás, 2 bringa és 2 egyéb, ez főleg súlyzós, vagy tornázós activity lesz. A mérleg meg rohadjon meg.

 Na jó, ha kevesebbet mutat, maradhat.




8 megjegyzés :

  1. Most erre mit? Ez szemétség és kész! Te szedsz valamit estleg pajzsmirigyre? Nem müködik alul egy kicsinykét és attól hízól?
    Én két éve szedek pajzsmirigy hormont és most lettem annyi kiló mint amikor elmentem az orvoshoz, hogy help, mert nem tudok leszedni, két év alatt híztam még öt kilót és mostanra sikerült megszabadulnom tőlük. Hopp, amúgy az is lehet, hogy a tényleg FANTASZTIKUS! augusztusi teljesítményeddel, három kg izmot szedtél fel! Ez nem tetszetősebb nézőpont?

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. A képek óriásiak, lopom.

    Megértem, hogy el van szontyolodva, mert teljesen igazad van.
    Elméleteim szerint nyáron azért könnyebb fogyózni, mert meleg van és világos és nem kell a vigasztaló édesség, zsir. Lehet dinner skippingelni, mert nem fáj a szivem az üres gyomor miatt, meg kilátszik a fogyás eredménye a kevés ruha alatt és ez ugye még jobban motivál, télen a pulóver ugye ápol s eltakar, stb.

    De mindez (nálam), csak a mozgás mentes nyarakra igaz. Ha sportolok, zabálok, mese nincs .(( Vagy esetleg krómtabletta, algakivonat a vércukorszint ingadozása ellen vagy mi, de én nem próbáltam.))

    VálaszTörlés
  4. - pajzsmirigyet ellenöriztet
    - méröszalaggal dolgozik, a mérleg csal, mert izmosabb vagy már, ez tuti
    - krómot eszik
    - nagyon gáz kajákról LeMond

    VálaszTörlés
  5. Jo a terv szerintem. Sokan (en is) ugy vagyunk vele, hogy ohohooo, mozgunk, akkor mostmar ehetunk is. Azt' a vegen tobb a kaloriabevitel, mint amit elegetunk. Veszelyes ipar ez. Masreszt igen, egyetertek az elottem szolokkal, ez azert lehet az izom is! En 76 kiloval kezdtem januar elsejen. Most 71-72 kozott vagyok, tehat nem sok kg ment le, a gatyaimat megis le kellett cserelnem.
    Megis most elkedztem en is, mert a legjobb baratnom belengette, hogy fogyjunk le egyutt januarig, amennyire szeretnenk (neki 5 kg, nekem 7), es ha sikerul, megyunk egyutt hosszu hetvegezni. Ha egyiknek sikerul, masiknak nem, akkor is megyunk, csak a vesztes fizet. Jo kis motivacio, nem? Igy en mar este csak zoldseget/joghurtot, esetleg egy kis sajtot eszem.

    VálaszTörlés
  6. Nem lehet, h izom az a néhány plusz kg?

    VálaszTörlés
  7. "heti 4 futás, 2 bringa és 2 egyéb"

    8 napos hetekben gondolkozol???? Kiráááály! :) Akkor időmilliomos lettél!

    A mérleg meg kössön közeli ismeretséget az útilapuval! :)

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)