2014. december 4., csütörtök

hasis (has is)

sokkoló képek jönnek, elmúltál már 18?


Most éppen egy fáradásos szakaszában vagyok ennek a diétának z életmódváltásnak és őszintén úgy érzem, hogy ha nem főzhetek - süthetek egy rendeset, akkor nincs értelme tovább az életnek, így aztán engedek a public demand-nek és elmondom, éppen hol tartok - természetesen azért teszem mindezt, hogy erőre kapjak a reménység szerint érkező kommentektől. * 

Nem vagyok rá büszke és őszintén nem mutogatnám ezt a képet, most nézzétek meg, egyszer hozom csak fel, talán le is törlöm. Before.

de legalább Velence látott ilyet is


Tejóég. És nem itt voltam a legkövérebb, erre még lapátoltam olyan 15 kilót, de egyrészt éppen csak, hogy csak ki nem buggyan a hasam már itt is (még az is lehet, hogy csak jókor vagy jó szögből készült a fotó - már ha lehet ilyet mondani adott esetben, ugye), másrészt meg a karom - kezem is hát milyen már. Komolyan nem hiszem el. Nem kell megkérdezni, hogy bírtam így élni, már nem tudom, akkor éppen bírtam, elég sok mentális nehézséggel küzdöttem akkoriban (is), nyilván ez sem segített, de az is lehet, hogy a dagadtság volt a kisebb gondom. Lapozzunk.

Most itt tartok. Ez olyan - 21, -22, nem mérem mostanában magam, elfáradtam, mondom, iszonyúan meguntam ezt az egészet. Persze, hogy vékonyabb legyek, azt bezzeg nem unom meg, azt szeretném, mi? Csak az odavezető utat nem? Tipikus mai felfogás, undorító. Tetszettem volna nem elhízni.

csak szólok, hogy nem az a különbség, hogy elvesztettem a  fejem


Kisebb helyet foglalok el a világban, kisebb ruhákat kell nekem varrni, kevesebb festéket használnak a ruháim színezésére, egyértelműen környezetbarátibb lettem. Ugyanitt kisebb ruhákat szívesen fogadnak.

Kilóban mostanában nem annyira fogyok (hogy rohadjon meg a mérleg), pedig még olyat is csináltam, hogy 30 napig önfegyelmezésben voltam. Nem ittam kávét, nem ettem kenyeret (meg az ilyen Abonett-eket sem), péksüteményt, csokoládét, cukros dolgokat, semmiféle házisütit, fehérjeszeletet és Corny-t sem. Kemény. De én is tudok az lenni.
Jó, ennek a hátterében az áll, hogy kávéból nagyon fölé tudok lőni az ideális mennyiségnek, rendszeresen túlzásba esem, de ugyanezt tudom tenni minden mással is, még csak nem is materiális dolgokra gondolok. Kenyérből tizenév óta rozskenyeret, meg ilyesmiket eszünk, de nem is a minőséggel van a baj, ugye. Péksütemény - azzal én korrumpálható vagyok, a legjobb, ha a Boulangerie-ben próbáltok megvesztegetni, de beérem a Jókenyérrel is. Meg bármelyik metrókijáratnál lévő borzadály is jöhet. Csokit ezer éve nem eszem, de  úgy lehetek ezzel, mint a gyógyult drogos, átmenetileg 3 éve nem élek a szerrel. Nem kell aggódni, megvan az ellenszer, a fehérjeszeletek. Meg a Corny. De meg tudom magyarázni. Nyáron, ha elindultam bringázni és csak valami minimális kaja volt a gyomromban, akkor menetközben megettem egy fél Corny-t, oké, eléhezés ellen tökéletes.
De ebből az lett, hogy a futós napokon is megettem egyet. 
Aztán a nem futósokon is megettem. 
Aztán meg már nem is egyet. 
A végén már azon kaptam magam, hogy a hétvégi bevásárláskor egy köteg cucc volt a kezemben és az ízek között válogattam.

Ennek egy huszárvágással vetettem véget, 30 nap elvonókúra. Baromira szeretném magam sajnáltatni,  főképpen meg ünnepeltetni, de őszintén nem volt olyan nagy dolog, mint vártam vagy gondoltam, szóval, le lehet jönni a szerről, csak el kell határozni. Jó, én azért tudtam, hogy ennek  vége lesz, még x nap és újra eljutok a díleremhez, csak ki kell bírni, de tényleg nem volt fogcsikorgatás. Na, és mennyit fogytam?
Egy dekát sem. Egyetlen dekát sem. Pedig közben rendesen mozogtam, ekkor voltunk a Balaton Maraton előtt, pakolt rám rendes adagokat Gábor, volt 45 km-es hét is, más már elfogyott volna, állítom, én meg... na jó, az igazsághoz két dolog tartozik hozzá, az egyik, hoyg a fehérjebevitelem jelentősen megnőtt, igazi ragadozó lett belőlem, másrészt viszont centire mégiscsak vékonyodhattam, mert egy nadrágomtól el is kellett búcsúznom. De akkor is. Milyen barát az ilyen mérleg.


Továbbra sem előnyös nekem a futócucc, jobb sportot is választhattam volna, ezek a rámcupp ruhák.... eh. Viszont beleférek ebbe a jó kis Regatta széldzsekibe, tavasszal turkáltam, szerintem vadonatúj, próba nélkül vettem meg, a két oldalát még közelíteni sem tudtam egymáshoz, nemhogy becipzározni. Mondjuk, most sem lötyög.

Mi is van még? Ínség. Mert egy csomó mindenből már kifogytam, egy csomó mindenbe meg még nem bele, meg egyébként sem tudom, hová tettem a "majd belefogyok" feliratú dobozomat, pedig elég terjedelmes volt, lehet, hoyg feladtam a reményt, hogy még valaha? Amilyen optimista vagyok, elképzelhető.

Megmutassam, miket eszem? Hátha nagyobb kedvvel folytatom holnap... Művelt emberfő lettem a témában, Detty** segítségével képben vagyok. Csak kedvem nincs most hozzá, nyilván ez azt mutatja, hogy nem életmódot váltottam, hanem még mindig diétázni akarok és igen, biztosan így van. Rugelach-ot akarok sütni, meg mézes - mákost és barbecue oldalast, meg diós akármit és főzni akarok tárkonyos ragulevest. Hiányzik a mozdulat, ahogy begyúrom a kenyeret, ahogy kelesztem a kalácsot, a kuglóf illata, meg amikor a kakaós csiga tölteléke kicsit kifolyik és megég és a marhapörköltbe löttyintem a vörösbort, meg ilyenek. És az íze is hiányzik, naná. Sosem lesz vége ennek, én mondom.

Pedig  finomakat eszünk, tudom én.

zabkása  reggelire  - szeretjük, nincs vele semmi gond, itt éppen chiamag és gránátalma társul hozzá (a gránátalmát mostanában 75 forintért adják, jöhet)


almás céklasaláta, friss és üde, egyszer semmi más salátának való nem volt itthon, azóta direktben is készítem 


cukkinis durumtészta - Alnatura a DM-ből, sok fokhagyma, cukkini. kurkuma


gyors ebéd, spenótos cukkinis omlett - ez volt itthon, szeretem


abszolút saját kreálmány, fehérjebomba, minimális kcaltartalom - túrós pulykafasírt. praktikus, mert jó ebédre, szendvicsbe, vacsira, bárhova


 ugyanaz pepitában, csak itt formázva vagyon. ofkorsz, hogy nem olajban sült, hova gondoltok


túrócsemege, ha jól látom, eperrel - tízóraira, uzsonnára
 

ez egy komplett ebéd volt, csirkemell, zöldségek és hajdina. na, ez utóbbi számomra felejtős, én bulgurpárti vagyok

kókuszgolyó, de nem úgy, ahogy képzelitek, én olyat nem (t)ennék. ja, dehogynem


zabpalacsinta - édesen (túrótöltelék) és sósan (mozzarella, spenót, chili)


töltött paprika - na, ez sem úgy, saját ötlet


túrós zabcsemege gyümölccsel és mákkal - itt kezdtem a renitenskedést, a máknak magas a zsírtartalma, yep - nekem meg alacsony mostanában a tűrésküszöböm, azt tudom erre mondani


cukkinis- rukkolás bulgursaláta


Jó, hát nem rossz a felhozatal,  ki tudok találni finom, egészséges ételeket, amelyek beilleszthetőek az új vonalba, nem kizárólag csirkemellet eszünk valami kész salátakeverékkel, de őszintén? Igazán aznap voltam boldog, mikor a férjemnek csokoládétortát készítettem. Úgy éreztem magam, mint a palackból kiszabadult szellem - jó, erős túlzás, de csak azért, hogy érthető legyen a lelkiállapotom.


Meg amikor Balaton Maratonra kekszeket sütöttem.


Vessetek meg, bánom én.
Majd mindjárt veszek egy nagy levegőt és visszatér belém a kedv is, nemcsak a tudatosság.


* adjam a reperoárt? hogy milyen típusúak lehetnek? szerintem van ott fantázia.

** többünk segítsége, egy csoport dietetikusa, egy kincs, remélem nem olvassa el a fent írtakat

25 megjegyzés :

  1. Nagyon jo vagy, csak igy tovabb! En most a Weight Watcherst kezdtem el, gyorsan befizettem 3 honapra, igy biztosan nem fogom ellinkeskedni (vagyis remelem)... Es hat futok en is, heti 4-szer, a heten meglesz eletem elso ezer kilije.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem olyan 50 km kell még hozzá, most derül ki, tök meglepődtem, idén csak meglesz ;)
      hányszor eszel egy nap? hány étkezést rendeltél?

      Törlés
    2. Nem rendeltem, ez egy online feluletre meg a programra valo regisztralas, van egy napi ponthatar, amennyi erteku kajat ehetek, ez nekem 26. Ehhez jon egy heti extra pont, amit ha akarsz, leehetsz, 49 pont. Ehhez sportolas utan csurran-cseppen meg par pont, mondjuk egy oras futas 5-10 pont, intenzitastol fuggoen. Minden kajanak, termeszetesen mennyisegtol fuggoen van egy pontszama, ezeket vezeted a naplodban. Zoldseg-gyumolcs 0 pont. Masodik hetnel es -1,5 kgnel jarok kb.

      Törlés
  2. Én két hete fele annyi kalóriát eszem, és szinte nincs látszatja. Rohadjon oda az én mérlegem is a tied mellé! És kérlek, értekezzünk a fasítrólmjad, amikor... tudod, a gyerekszobában... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. értekezünk mindenről, persze! :)
      Évi, nem az a lényeg, hogy feleannyit, azt kell mondjam, de ha szeretnéd, elég nagy az a gyerekszoba, ez a téma is befér :D

      Törlés
  3. Úristen, ezek a kekszek olyan jól néznek ki, esetleg van valami recepted hozzájuk?köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezek éppen Lajos Marinak a 66 karácsonyi sütemény c. könyvéből valók, ismered? ha nem, gyorsan nézz utána, eszméletlen jók. évek óta sütögetem őket. ha nagyon nem találod, beírom, de akkor dobj egy e-mailt, word-be elmentem, s elküldöm, jó?

      Törlés
  4. Hogy nekem milyen jókedvet adtál! Ha ettől a kilátástalan éh-helyzettől sziporkázol, nem is lehetsz pesszimista! Inkább én lettem az, mert lehervaszt, h. ilyen jókat főzöl, csak úgy...kedvtelésből. Na, ez nálam elő nem fordulhat. Nem is akarok róla beszélni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na jó, te másban vagy akkor remekjó, Hajni, részben ismerlek, s így ezt biztos állíthatom, nem jópofaságból. főzni jó, szeretek, de azért most vannak határok, meg kőfalak, én meg bontogatom a vakolatot, hoyg legalább átleshessek rajta.

      Törlés
  5. Futóblogból gasztroblog lesz? Van jogosultsága! Amilyen klasszul fotózol... Tényleg tökéletesen beillik egy jónevű gasztroblognak!

    A mérleg meg hazudik, hiszen a szememmel látom, hogy egyre és egyre csinosabb vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bezzeg Franciaországban! :D
      a java telefonos fotó, de időnként, ah szép az étel színe, kedvem támad előkapni a gépemet. na, mert azt is szeretek, fényképezni ;)
      egy ideje gondolkodom rajta, hogy lesz egy receptes címke is, éljenek az ételek! címmel, csak soha nem tudom, érdekelne-e ez valakit. :)
      és hát: köszönöm :) nagyon jó válasz, éppen ilyeneket szerettem volna, nem titok :D

      Törlés
  6. Na tessék, és tegnap este már vadul kommenteltem, és eltűnt. :( Ismerem a nagy megfáradás érzését, jó 3-4 hónapja csak abban vagyok. Mindig megfogadom, hogy majd jövő héten... de tudom, hogy amíg nem megyek el orvoshoz, nem sokkol megint a vércukor-eredmény.... addig nem fogok igazán jókislánnyá válni. Na de, elmegyek én ahhoz az orvoshoz!
    Az eredmény meg magáért beszél, és remélem, a közérzeted is!
    Azt meg sajnos el kell felejtenünk, hogy ez csak diéta. Sajnos nem. Ennek muszáj életmódnak lennie... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mikor kérdezzek rá, hogy elmentél - e a dokihoz? mert simán megteszem, hoyg rád pirítok. sőt. ha kell. és kell!

      Törlés
  7. Őszintén felnézek Rád! A változás elképesztő és Te is ezzel a kitartással.
    Én csak nyavalygok, hogy fogyni kéne, de az ételekről lemondani nem vagyok hajlandó. Abba tuti belezizzannék. :/
    A futás szoba sem jöhet és tornából is csak az amiben nincs kitörés, mert a térdem nem bírja.
    A majd ha újra vékony leszek ruháimat már elajándékoztam, újat csak akkor veszek ha muszáj, mert rajtam minden ronda. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát azért ez így elég nehéz lesz, azt kell mondjam, merthogy két dolgot lőttél ki, ha jól értem, a diétát és a mozgást. ki kell mondjam (kemény vagyok), hogy enélkül nem fog menni...

      Törlés
  8. Nagyon szép eredményt értél el eddig is, és szerintem ez csak egy átmeneti belefáradás. Nagyon hasonlót éltem át február táján, meg is elégedtem az akkori súlyommal, gondoltam, hogy így is jó leszek én. Aztán rájöttem, hogy nem igazán szeretnék már másképpen étkezni, vagy sport nélkül élni, így átmenetileg ugyan nem írtam annyira pontosan a kalóriákat, de folytattam tovább az életmódot, igaz kevésbé görcsöltem rá, be-becsúszott egy-egy kakaós csiga :) Aztán láss csodát, megindultak újra lefelé a kilók, olyannyira, hogy júniusban kezdtem kétségbe esni, hogy ez már túlzás, jó lenne megállni. Végül meg is álltam, most már hónapok óta tartom a súlyomat is, és az életmódot is, de már régen nem olyan szigorúan, mint év elején, és így is működik :) Úgyhogy kitartás, és egy kis bűnözés belefér szerintem ;)

    A pulykafasírt receptjét megkaphatom? Annyira guszta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az olyan jó, amikor valaki megírja, hogy ő is így, igen, igen, de átlendült és akkor újra és lőn. húh, köszönöm!

      a pulykafasírtnak beírom a blogba a hétvégén a receptjét, az úgy jó lenne? lesz gasztroszekció. nem nagy truváj, viszont tényleg fehérjebomba. :)

      Törlés
  9. Eszméletlen vagy!!!! Én szeptember óta tologatom a holnaptólt, mivel cukrász vagyok, és folyamatosan újítanom kell, egyszerűen nem tudom, hoyg csináljam, hogy nem eszem cukrosat, amikor meg már ettem, mindig úgy érzem, hogy na jó, hát akkor holnaptól... Elkezdtem sportolni, de BAROMI NEHÉZ rávennem magam, hogy elmenjek, a héten el is blicceltem, mert macaronokat muszáj sütnöm esténként (amit aztán szintén muszáj megkóstolni), és ha nem akarok éjjel egy órakor is az üzemben szorgoskodni, nem tudok elmenni kora este. Óriási dolog, ahova eljutottál, hatalmas a változás, és megértem az elfáradást is. De nagyon drukkolok neked, hogy lendülj túl ezen, mert fantasztikus, amit elértél, még ha kilókat tekintve te nem is vagy elégedett. Arról nem is beszélve, hányunknak adsz reményt, hoyg igenis _meg_lehet_csinálni_, lám a Zazi is meg tudta, nem igaz, hogy én vagyok ilyen lusta és erőtlen!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát Móni, nálam lustább nőt pedig nem hordott hátán a Föld. egyébként nem tudom, miről beszélsz, te tök csini vagy, basszus, ha én éjjel egykor macaron-okat ennék... vagy sütnék..

      az időbeosztás pedig baromi nehéz, ezt nem tagadom, állandóan találgatnom kell, hogy mit mikor csinálok, hogy még a mozgás is beférjen. ha holnap hosszút futok délelőtt, akkor az azt jelenti, hogy mit ebédelünk majd? (mert ez kardinális kérdés :D), szóval, megy a sakkozás rendesen.

      és igen,igen, igen, nekem is néha baromi nehéz rávennem magam
      - hogy ne egyek :D
      - hogy csináljak valami mozgásszerűt :D

      Törlés
  10. Na, eltűnt. Szóval azt írtam az imént, hogy: Az izomnak bizony súlya van. Örülj neki! Pláne, ha együtt jár a kívánt méretcsökkenéssel! http://futo.blog.hu/2012/11/27/2_kilo_zsir_vs_2_kilo_izom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Károly is éppen ezt linkelte be nekem, értem én, rendben van és legyen is így. csak én meg Zazi vagyok, mérlegfüggő.
      de megpróbálok lejönni (erről) a szerről (is). ;)

      Törlés
  11. jajj,de örülök Neked :) azt hittem, én vagyok csak ilyen szerencsétlen...kajából nagyjából ugyanez érvényes rám, sportból megvan heti négy-öt óra (keményen), kardió,le is fogyok néha másfél kilót, aztán ahogy bűnözök két pogácsával, másnapra pontosan 2 kilóval vagyok több.nem látom a megoldást :( sem azt, hogy hol csúszik hiba a számításba. (ja, kalóriát számolok, hétközben beleférek az 1500-ba, hétvégén kicsit túllépem) ötlet? boruljunk egymás vállára és sírjunk...amúgy szuperül nézel ki!!!

    VálaszTörlés
  12. Zazi! Marha jól néznek ki az életmódváltós kajáid! Abszolút örülnék ennek a vonalnak a blogodon, ha kibontanád a témát.
    Plusz egy dolog: mi a helyzet az elég vízivással?
    Most én is fogyogatok, lassacskán: mértékletesebb kaja, sport után fehérje, péntekenikőzés heti 3-4-szer, és 2-3 liter folyadék. mikor nem ittam eleget, nem ment lefelé egy kiló sem. (okoskodás vége)
    Egyébként hősként tisztellek, ezt jobb, ha tudod.

    VálaszTörlés
  13. Zazi, szuper vagy! Eddig is példaképem voltál, most még inkább az leszel. Nagyon jól nézel ki az új képen, ne légy (továbbra sem) a mérleg rabja. Engedelmeddel a kajákat kinyomtattam és elkezdtem megfözöcskézni öket.

    üdv: egy régi olvasód:Gabi

    VálaszTörlés
  14. Én meg kikészültem ezektől az ételfotóktól, mert nálam épp az a baj, hogy semmi főzéshez nincs kedvem, semmi nem is jut eszembe, és sajnos ez a nihil túl régóta tart :(
    De csatlakozom a többiekhez, szuper vagy és kitartás!
    Nóra (akinek van is Zazi táskája, meg nincs is - mint a mesében)

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)