2013. szeptember 1., vasárnap

mondták, hoyg banán kell frissítésnek

A szombat esti csongrádi futásról meg azt tudom mondani, hogy minden feleslegben megevett dekagrammot (apósom igen jól főz) háromszorosan éreztem magamon, nem mondom, hogy teli hassal mentem futni, de majdnem. A majdnem pótlása menetközben történt.

Olyan is lett, 6 km, hagyjuk. A legszebb és egyben legizgalmasabb mozzanat az volt, amikor 5 km-nél lekanyarodtam a gátról, mert speciális frissítőpontom volt a B. utca 2-ben, ugyanis Praliné Zsuzsival  előzőleg hosszan egyeztettünk, ami úgy történt, hogy azt mondta, vár engem jégkrémmel, én meg azt mondtam, hoyg oké. Sültbanános-karamellizált fehércsokis jégkrémmel várt, de volt ott még ugyanilyen fehércsokis, kakaótörettel gazdagított macskanyelv * is, nagyon durva.
Az illem, meg a futókról kialakított képnek megfelelve előbb azért kértem egy pohár vizet is.

Még egy érdekes mozzanat volt, ugyanis bár (odafelé) éreztem, hogy a tempóm nem a legjobb (fedje homály a részleteket), de azért amikor lehagyott egy nő, aki szerintem lassabban kocogott, mint én (és itt most ne menjünk az ellentmondás feloldásába bele, annyit mondok csak, hogy én úgy láttam, hogy én nála sokkal gyorsabban és ritmikusabban és lazábban mozgok, a fizikai törvények meg úgy látták, hogy frászt), és ez a nő visszanézett és azt mondta nekem, hogy csak nem szabad megállni, ez a lényeg, akkor ott majdnem megálltam. Nem szeretem a realitást.

Ennyit tudok mondani a szombat esti lázról.**



* jól mondom-e, Zsuzsi?

** film 


7 megjegyzés :

  1. Abszolút jól mondod :)) Nagyon örülök, hogy beugrottál a frissítőpontra, na meg hogy ízlett a jégkrém meg a csoki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úgy ízlett, hogy ... veszettül, no! ;)

      Törlés
  2. Ellenben pozitivum hogy most már gondolsz a folyadekpotlasra;-)

    VálaszTörlés
  3. Ellenben pozitivum hogy most már gondolsz a folyadekpotlasra;-)

    VálaszTörlés
  4. ez a frissítőpont hol van pontosan? azt hiszem, el kell futnom arrafelé :-P

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)