2013. szeptember 25., szerda

tegyük fel, hogy Django nem szabadul el

Tegnap szóba került, hogy milyen is volt  (nem olyan) régen, amikor még 75 métert, majd 100-at tudtam futni és eszembe jutottak a kultikus mérföldkövek, a Kis Tócsa, a Nagy Tócsa, a Második Fa, a Postaláda, a Lovak, meg a többi és az egész pont úgy hangzott, mint egy spagettiwestern, legyen hát Django, ami ugyan a port-on 8,8-as értékelést kapott, de szerintem túl van ez lihegve. Ja, ez nem tartozik ide.

Az utóbbi időben nem ment fényesen semmi, ami a bloghoz köthető (de azon túl sem, ez afféle vice- verza, gondolom), nehezen ment a futás, időnként meg éppen sehogysem, ettől a tőlem elvárható módon szenvedtem is, nyafogtam is, de nem ment a diéta sem rendesen, ami ugyan nem azt jelenti, hoyg toltam be a zsíros kenyeret, de azért az önfegyelem elnevezésű fiókot hangos csattanással csuktam be. 

Egészen borzasztó, hogy nem elég, hogy fizikailag eleve málnalekvár vagyok, de hogy erre még rárakódjon bizonyos hangulat is, és még kevésbé menjen, azt azért már túlzásnak érzem. Sorscsapásnak bőven elég, hogy puffadt vagyok,  nem kell egyéb befolyásoló  tényező. Ebben a nagy keservben azért arra rájöttem, mert mindig is a kristálytiszta logika volt a mentsváram, hogy ez kezelhető, méghozzá professzionális módon, vagyis az általam (jó napjaimban) sokat emlegetett "csak csinálni kell" visszaüt. Nem állíthatom, hogy a problémák mennyisége avagy minősége ettől váratlanul megváltozott volna, és sajnos azt sem, hogy a másik oldal (én) hirtelen olyan lett, amilyen mindig is szeretett volna lenni, vagyis határozott, magabiztos, konfliktuskerülő, meg csinos, kedves és bájos- ja, ez sem tartozik ide- , de legalább kimentem futni és folytattam a tornázást is, és egyszercsak kiderült, hogy na, van ott még önfegyelem, morzsa, de van. Az meg már elég a kovászhoz.

Szóval, futottam hétfőn és tornáztam kedden, és azt szeretném rögzíteni, hogy tegnap este (senki ne engedje megtéveszteni magát, ez még csak kedd) úgy fájt a fenekem, hogy nyöszörögtem este az ágyban és ez akkora elégtétellel töltött el, hogy ma is elmentem futni. Gondolkodtam, hogy menjek-e és mentem. És azt akarom ezzel csak írni, hogy könnyű elszántnak lenni, ha sima és gördülékeny az élet, nekem legalábbis jobban megy olyankor, mert engem a sikerélmény visz előre, tudom, hogy állítólag egyesek már találkoztak olyan emberfajtával, akiket a kudarc, de szerintem ez csak urban legend, amiket a jónép a kiskocsma teraszán mesél egymásnak megfelelő mennyiségű pszichedelikus  szerek hatására. 

És még azt akarom  írni, back to Django (a d-t nem ejtjük), hogy ma újra a régi pályámon futottam (lásd fentebb az állomásokat) és arról gondolkodtam, hoyg mikor szabadult el ez a belső-Django és úgy vélem, valamikor akörül történhetett, amikor az első km-t egyben lefutottam. Esetleg akkor, amikor rám jött egy nadrág. A belső-Django igenis létező vadállat izé, aki szerintem a kövérek testében él és szeretne már kimenni, de mindenféle körülmények fogva tartják, de ha egyszer elszabadul, lesz ott nemulass. És tovább is gondolkodtam (éppen jól ment a futás, nem tagadom), hogy mi lenne, ha nem szabadult volna el, és elképzeltem, hogy még kövérebben, még frusztráltabban, még nagyobb önutálatban, még kevesebb önbizalommal, még több kajával, még több munkával, még nagyobb ruhákban és még szomorúbban  élek és ez azért elég borzasztó kép, így aztán futottam is az emelkedőn egy 8,22-es km-t. Szeretném pontosítani: felfelé. Mert bár az emelkedő lefelé már lejtő, de azért legyünk  precízek.

Szóval, szerintem szabaduljon el. És legyen 8,8-as. Legalább.

itt szoktam az egyes számú futópálya felé battyogni. az egyes és a kettes közötti különbség  (a megközelíthetőséget illetően) pusztán annyi, hogy jobbra vagy balra fordulok az úton. ma jobbra.



(3, 25 km)


14 megjegyzés :

  1. Igen, szabaduljon már el! Belőlem is! Holnapra terveztem egy futást, majd beszámolok. Arra számítok, bármennyi is lesz a vége, biztos jó lesz, mert munkailag most kicsit stresszelek mindenfélék miatt, így biztosan jót fog tenni. Uff.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. távtól függetlenül is lehet jó, amondó vagyok;)
      na, mesélj már...

      Törlés
    2. MIndenféle oko miatt nem mentem, majd ma. Remélem, mert ez már nagyon gáz, hátam is fáj, a lelkemnek is jót tenne.

      Törlés
    3. Jelentem, voltam. És jólesett. Ugyanis az van, hogy az a fél óra jut nekem magamra, ami csak az enyém. Ettől hirtelen megszerettem a futást, komolyan, mikor csak futkározok és szálldogálnak a gondolatok. Olyan utána mintha egy slaggal lemosták volna az össze kanyart az agyamban, és minden sokkal tisztább. Hurrá :))

      Törlés
  2. Nekem fogalmam nincs milyen távot futok, nem számolom, (csak az időt: fél órát, ebbő 4-5 perc közben gyaloglás) de tegnap én is voltam, és egész nap alig tudtam aztán megmozdulni az izomláz miatt. Jó lenne kitartani, nagyon nehezen indulok mindig el. Nekem te vagy a példaképem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én? Márta, ne viccelj már velem... jólesik, de érdemtelen vagyok. megírjam, nekem kik a példaképek? na, írok róluk.

      (nagyon-nagyon jólesett, de nagyon-nagyon nem érdemlem meg)

      Törlés
    2. de megérdemled, és szívesen olvasok a példaképeidről. :)

      Törlés
    3. írok róluk, méghozzá mekkora örömmel!

      Törlés
    4. (Hàt) Zazi, nekem is te vagy a futopeldakepem! Felkialtojellel.

      Kedden voltam futni, ma is kellene menni, de piszok nehez, majdnem kipusztultam. Van ra masfel oram, hogy teljesitsem. Jajjj nekem!

      Törlés
    5. remélem, teljesítetted. már csak a lelkifurdi miatt is, de főképpen azért,mert hidd el, hogy büszke leszel magadra, ha igen. hidd csak el nekem.

      Törlés
  3. De pedig az vagy, Zazi, hiszen hányan futnak miattad :) és a vívódásaiddal és az írásaiddal különösen példakép. Én úgy örülök Neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát Timi. teljesen meg vagyok hatva tőletek. komolyan.

      Törlés
  4. "a Kis Tócsa, a Nagy Tócsa, a Második Fa, a Postaláda, a Lovak, meg a többi "

    ez egészen úgy hangzott, mint egy Csukás István-mese. Még el is mosolyodtam. Könnyű annak ugye, aki ilyen jó környéken futkározik! :)

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)