2014. július 8., kedd

mégis mozog a Föld*

Na, hát itt megint változás van, biztosan azért, mert elengedtem azt a sok, szép, színes lufit, egyesével és fájó szívvel, most pedig olybá tűnik, hogy egyesével (mintegy jutalomfalatként) kapom vissza őket, nehéz is ezt feldolgoznom, tudom, nekem semmi nem jó.

Ha eddig azon pörögtem, hogy sérülés és baleset és mit nem, akkor most lehet azon pörögni, hogy mit igen, és akkor ezzel elárulom, milyen versenyekre készültem, én, az anti-versenyző. De hátha levisz egy kis súlyt a sok izgalom.

Először is volt ez a füredi éjszakai, 7 km, nem kell röhögni, még nem futottam ennyit**, lehet, hogy most sem? Hogy beleséta lesz Eh. Jövő szombaton, csak mondom. Viszont jó lesz a körítés, majd mesélek.

Utána augusztus 2-án lesz a túratriatlon, nem bírok betelni a szóval. Arra készülök rendesen, járok bringázni, tessék, a múlt héten 83 km-t bicajoztam és nem ám a laposon, hanem itt, ahol az utcából nem tudok kimenni emelkedő nélkül. Tiszta hullámvasút az egész környék. Nem csoda, ha volt olyan esti bringázás, amikor hazaérve, még sisakban, odaléptem a hűtőhöz és beleharaptam a kolbászba.

 

A tablicskuban a bemelegítő kocogások nincsenek benne és ne feledjük, hogy múlt héten kezdtem az óvatos visszatérést, ennek fényében különösen szép a jövő hétvégi 7 km-es - viszont túráztam is egyet, életemben másodszor. 31 fokban.

a célban 3 (!) szelet zsíroskenyeret ettem meg. lilahagymával, csalamádéval.


 Utána való hétvégén lesz a Suhanj, nem kispályáztunk, párban indulok Zolival***, merjünk nagyok lenni, esetleg hülyék. Mentségemre szolgáljon, hogy egy vidám hangulatú baráti találkozón dőlt el ennek sorsa, emlékeim szerint én nem ittam. Jó, azért ez nem olyan verseny, futunk, aztán lesz valami, mit tudom én, tavaly 2 km-t vállaltam és 8-at futottam le egyben, de a 7. km-nél még tudtam a Fibonacci - számsort. Hátha idén is.

Augusztus végén lesz a Panorámafutás, 8 km, mégis mi történhetett velem a nevezések idejében? De ezen még nem kell parázni, gondoskodtam köztes stresszfaktorról. Egyszer majd megszokom szerintem. Egyszer majd. Egyszer. Majd.

Az ősz már egy másik évszak, nem akarok róla beszélni, szépen abszolváljam a most előttem lévő versenyeket, küzdjek meg magammal, bőven elég ez nekem, így is azt érzem, hoyg sokat akar a szarka, meg hogy merjünk nagyok lenni, meg hogy kis lépés az emberiségnek, satöbbi. Meg azt is, hogy mégis mi a tökömet akarok én.



* az ismert per során Galilei kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, de közben, állítólag, végig azt mormolta maga elé: Eppur si muove!” („Mégis mozog!”)

** ilyenkor nem számítom a tavaly nyári 10 -11 km-eket, mert az egy másik időszámítás volt, nem tudom, hogy csináltam, ill. mégis, 9 percesekkel,  még inkább afölött

*** Zolit meg olvassátok, please, állati jókat ír itt

3 megjegyzés :

  1. Zazi, ha egyszer egy üzlet beindul.... :) Hajrá-hajrá!

    VálaszTörlés
  2. Úristen, Zazi! Hova lett a hasad!? Meg a combod!?
    Csini vagy! Judit

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)