2014. augusztus 21., csütörtök

éjfélkor indul útjára a gyönyör*

Én már olyannyira arcoskodom, hogy párosban indultunk a Suhanj-on, mit nekünk 6 óra, ketten* lenyomjuk, de le ám.
Igazából egyszerűen annyi történt, hogy úgy gondoltuk, próbáljuk ki magunkat, nem vérre megy,  jó a hangulat, megállhatunk, pihenhetünk, belesétálhatunk, mindehhez még éjszaka is van, miért is ne.  Én például csak egy picit izgultam, hol van ez a többi versenyhez képest. Meg ahhoz képest, hoyg Zoli, a futópárom bokaproblémával, én pedig erőnléti kétségekkel küzdök.

Nem szeretném onnan kezdeni, hogy kimentünk, megérkeztünk, és akkor azt mondta az XY...   -  az előzményekkel kapcsolatban a legfontosabb, hogy a tényleges indulás előtt, valamikor este 9 körül még ittunk egy jó kávét, na, ebben lehetett a cucc, amitől aztán egész éjszaka futottunk. A legfontosabb pedig az, hoyg barátokkal voltam.

A Suhanj ugye úgy zajlik, hogy éjfélkor indul útjára a gyönyör*, reggel 6-ig tart, s a két időpont között kell / lehet / szabad / illik futni. 1,5 órás etapokra osztottuk fel a 6 órát, úgy képzeltük, hogy 4 x 1,5 óra az úgy éppen elég, egyeseknek (kettőnk közül és ne mondjam, melyikünknek) még sok is. A Főnök 15- 20 km-t képzelt el nekem, én meg ilyenkor szeretek a felső határhoz közelíteni, reménykedtem a 20-ban. Naponta többször számoltam át, hogy akkor az úgy van, ugye, hogy

1,5 óra az 90 perc (barátok között is)
ha 10 km-t futok le a 90 perc alatt,
akkor az azt jelenti, hogy 9 percesekkel megyek, ugye?
azt meg csak meg tudom oldani, még ha az első 2 km bemelegítés lesz, akkor is, nem?

Végül az egész borult, de most a jobbik irányba. Én nem akartam kezdeni, nem bírom én a hype-polást sem, meg hogy egyszerre a nyakamban liheg az a sok ember - Zoli meg rezignáltan mindent elbír, sok vitapont  nem volt, ő volt a kezdőember.

Kellett volna írnom, hogy hol is van mindez? Szigetmonostor - Horány, a töltésen kialakított pályán. Nekem ez azért is jó volt, s gondolom, ez megnyugtatólag hatott rám, hogy mivel szinte körpályán voltunk, mindig voltak előttem, utánam, nem stresszelt, hogy megint a végén vagyok, megint mindenki lehagy, megint az utolsók között érek be, megint marha nagy szünet van az előttem lévő és köztem - senki nem tudta, hogy hol tartok, csak azt látták, hogy folyamatosan futok, szeretem, na.

 szerintem én már jobban nézek ki, az nem létezik, hogy ilyen vagyok :) Zoli viszont pont ilyen



Zoli megfutotta az első 1,5 órát, váltottam. Előtte ettem egy fél energiaszeletet, de nem bírtam megenni, nem kívántam, inni meg hát egyébként sem szoktam, ezen azért jó lenne változtatni. A lényeg, hogy elkezdtem szépen futni. A terv az volt, hogy 8 perceseket lenne jó futni, nem elfutni az elejét, így csak kibírom ezt a tempót végig a 10 km-en, okosan, ügyesen, fejben is ott kell lenni. Tudtam, hoyg nem vagyok gyors, hogy nem vagyok erős, hogy mikor kezdek fáradni, ezekre próbáltam felkészülni.
Bemelegítésre nem volt alkalmam, végig a pálya mellett drukkoltunk, így még az is benne volt a pakliban, hoyg az első 2 km harmatgyenge lesz, felváltva kocogok és sétálok, ahogy itthon szoktam bemelegíteni, de nem így történt, az első 2 km is 8 percessel ment.
14 km-ig semmit sem éreztem, nem fájt semmim, nem lihegtem, nem ziháltam (jobban, mint szoktam), nem volt lábgörcsöm, semmi sem nem, egyszerűen haladtam a 8 percesekkel. Zoli akkor már kérdezgette a váltóponton, hogy mi van, megyek-e még, váltson-e még, állati jófej volt, ott állt, mikor odaértem, futott velem kicsit, s kérdezgetett, hogy minden ok. Mindig megegyeztünk, hogy ez a kör még lemegy, utána megint találkozunk, megint ott várt, megint megbeszéljük.

14 km után úgy éreztem, hogy esetleg menne még az a 6 km, akkor már meglenne egyben a 20 és nem kellene visszajönnöm, ami nem lenne rossz, mert sejtettem, ha egyszer leállok, fájni fog minden, még talán a bal kezem kisujja is. 16 km körül volt egy holtpont, nem tudom megmondani, hoyg mit éreztem, talán fájt, talán elég volt, talán akármi, de átléptem rajta - ez elég jó érzés, azt kell mondjam, ezek szerint át tudok lépni rajta, jó lesz erre emlékeznem majd a későbbiekben is. A tempót továbbra is tartottam, a holtponton  átléptem, és már csak 2 kör, azaz 4 km volt vissza, ezt már akárhogy is.

Az utolsó kör (utolsó 2 km) volt a nehéz, de arra gondoltam, hogy hopsz, ezt még letudom és vége, viszont az utolsó km már tényleg vacak volt, nem szépítem, vicsorogtam is talán. Nagyon mélyre kellett akkor már nyúlnom az erőért. Itt az éltetett, hogy mindjárt vége. Ez nem baj szerintem, ha minden verseny utolsó 1- 2 km-én ez bekövetkezik (és csak ott), és tudok mélyre ásni, s talán  még ott ezt - azt, az sem érdekel, ha vicsorgok, csak mondjuk, ne a közepétől érezzem ezt. A végén már lehet.

Zolinak volt az az ötlete, hogy ha szeretném, ő lefut még velem 1 km-t , s akkor megvan a félmaratoni táv, de egyrészt nem éreztem, hogy menne még 1 km, lehet, hoyg ment volna, nem tudom, jólesni biztosan nem esett volna jól, de az is igaz, hoyg egy fm-nek nem feltétlenül kell, hogy jólessen,
másrészt viszont minek, nem volt tervben, nem vágyom még rá, nem vagyok én még azon a szinten, nem kell. Viszont Zoli felajánlása fm-érmes volt!

Hát, amikor megálltam, le kellett rólam cibálni a rajtszámot (gumi a derekamon), nem igazán esett jól  felemelni a lábam, hogy kibújjak belőle, és még le is kellett mennem a töltésről a takaróig. Eh. Ott éreztem meg a 20 km-t. Elkezdtem fázni (hajnal volt már), jöttek a barátok, ismerősök, kérdezgettek, gratuláltak, beszélgettünk, ekkor végre már ittam is, átcseréltem a ruhám (a bugyim is vizes volt, hehe, nagy tapasztalat, hoyg váltóruhának alsóneműt is), aztán mikor magam maradtak, akkor próbáltam rendezni a gondolataimat, de nem nagyon sikerült. Ezerfelé futottak.

A legnehezebb a frissítés témaköre, nekem ez nem megy. Nem ment a Velencei- tavi túratriatlonon sem, és nem ment itt sem, pedig itt már akartam. A 20 km alatt 1 dl vizet talán, ha ittam, pedig kegyetlen párás volt az idő. Hanga a frissítőpontnál állandóan mondta, hoyg igyál, Zazi, igyál, tessék inni   - de még plakátot is kaptam, hogy igyak, de valahogy ez ne megy nekem. Még. Remélem.
Akartam inni, ugyan szomjas nem voltam, de tudom, hogy kell, jó, elvettem a poharat, végül magamra öntöttem. Külső pótlás volt.

jobb felső sarok


Összességében 45 km-t hoztunk össze a sajgó bokával és az erőnléti kétségekkel, elégedettek lehetünk. Vagyok is. Futottam 20 km-t megállás nélkül, belesétálás nélkül, stabil tempóval, szerintem nagyon okosan.

Másnap nem esett jól lábra állnom, mintha görögdinnye lett volna a combjaim között, a bal térdem is vacakolt, de még talán a hátamban is izomláz volt, ember, maga normális?
Óh, igen, most kezdek. :)


* film 

** na jó, de a futótársam  Ironman-aspiráns, ugye ;)


6 megjegyzés :

  1. Hu, de ugyes vagy! Nagyon inspiralo!!! Le a kalappal.

    En leragadtam 13 km-nel, mint eddigi leghosszabb tav, es nem is tudom, lenne-e most ingerenciam ennel tobbet futni. Elunom magam a 10 km feletti tavokon, pedig kellene, annyira kellene fejlodnom. De most hetvegen megprobalom, meg en!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. áh, ez kivétel volt, egy kiugrás, picit átléptem a komfortzónám, de ez nem az én távom még. btw, én rádiót hallgatok közben, még csak nem is feltétlenül zenét ;)

      Törlés
  2. En Spotifyt, kivalasztok egy eloadot vagy zenei stilust es meglepetesszeruen jonnek a szamok. Egyebkent kuldtem neked uzenetet FB-on a taskashoz :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindjárt válaszolok is, este a futás után úgy dőltem el, mint a krumpliszsák :)

      Törlés
  3. Jó volt látni ahogy szépen körözöl :) Grat!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz vagy, oriasi gratula,! :)

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)