2013. szeptember 9., hétfő

FM 908

A politikai manipuláció tankönyvbe illő példája lehetne a következő mondat (ha  témába vágna):  Részt vettem a Nike Félmaratonon. A DK pólómban már benne van egy félmaraton.

A  hír igaz. Mindkettő. Csak hát én nem futottam, hanem vérnyomást mértem ezen az eseményen és a pólómat kölcsönadtam egy igazi futónak, aki viszont rendesen bele is tette a félmarcsit.

Az úgy volt, hoyg jelentkeztem önkéntesnek, mert látni szerettem volna, hogy is működik egy verseny a másik oldalon. Elvégre azt már tudom, versenyzőnek milyen (muhaha), de itt nem olyan távok voltak, amit én mostanában, így aztán mértem a vérnyomásokat a DK sátorban. Most komolyan, én azt hittem (tök gáz, de így van), hogy majd oda-odavetődik egy-egy ember, akiknek én kényelmesen megmérem a vérnyomását, elbeszélgetek vele a pulzusszámról és ideális tartományról, esetleg mesélek a sportolás jótékony hatásairól, meg adminisztrálok, majd a következő delikvens előtt elszaladok egy kávéért, s beszélgetek a többiekkel, esetleg a lábam is keresztbe rakom. Tán még a Nap felé is fordítom arcom.
Frászt.

Amikor a földalattiba nem fértem be (hangsúlyozni szeretném, hogy nem a méretem miatt), már változott a fejemben lévő kép, mert azt ugyan tudtam, hogy 13 ezer még gombócból is sok, de valahogy mégsem gondoltam át, ezért most mondom: a 13 ezer iszonyú nagy szám (emberből duplán számít), kb. 12. 927-tel több, mint amire én számítottam, s amit én ideálisnak tartok. Főleg ha egy bizonyos meghatározott földrajzi területen mozognak.
Amikor második nekifutásra azért csak bepréselődtem a földalattiba, akkor meg körbevett egy csomó versenyszámos izmos test,  és a legszívesebben egyenként odafutkostam* volna hozzájuk, hogy nem most, de én is futok ám, nemcsak nézelődő vagyok, tudjátok meg és azt is tudjátok meg, hoyg majd jövőre én is, és különben is már kocorászom vagy 10-en km-eket és igenis van helyem nekem is itt. 

Tájékozódási versenyen soha nem indulok, a férjem ezt  úgy foglalja össze, hoyg nem vagyok egy Magellán, de azért azt soha nem gondoltam volna, hogy a Városligetben is el tudok tévedni. Maradjunk annyiban, hogy én a Hősök terétől  a Hermina felé közelítettem meg a Pecsát, de legalább a  gyorsgyaloglást is kipróbáltam. Nagyon izzasztó, de megy.

A vérnyomásmérést Hanga kartársnő megtanította nekem, és onnantól kezdve én mértem és mértem, az emberek ugyanis sorban álltak, nem túlzok, állati nagy sikere volt az egész programnak, a vérnyomásmérés után lehetett a szomszéd sátorban vércukrot méretni, de van egy nagyon tuti mérlege is a DK-nak , méri a súlyt, az izmot, a zsírt, kiszámolja a napi kalóriát és talán még énekel is. A legvégén én is rámerészkedtem, de erről majd később (nem azért, mert rossz lett az eredmény, Hanga nekem úgy kiértékelte, hoyg kitűztem az asztalommal szembeni táblára a cetlit).


Még az is volt, hogy kicsit azért izgultam, elvégre itt emberek bíznak bennem és elhiszik, amit mondok mérek, ezért minden egyes embernél elismételtem a Hangától kapott instrukciókat, hogy igen, ide akkor bedugjuk a bal kezét, ennek a pöttynek itt kell lennie, de szerencsére ezt pozitívan vették a páciensek, nem úgy, hogy tejóég, ez egy balfék, hanem, hogy milyen rendes, mindent elmond, és ne ábrándítson ki senki, hogy mást gondolt akkor és ott rólam.

 mondjuk, ez a kép most megzavart, lehet, hogy mégsem élvezték?


Óriási tanulság volt, hogy ismerni kell angolul a témakört,  de az sem árt, ha az echte, eredeti angol mellett a közvetítőnyelves változatban is otthon vagyunk, én nem tudom, milyen nemzetiségek** vetődtek elém, de okoztak meglepetést. Volt például egy olyan pasi, akinek alacsony volt a vérnyomása (de már tudom, hogy futás után a vérnyomás alacsonyabb, míg a pulzus  - érthetően - magasabb) és kérdezte, hoyg mit tegyen (ezt a három szavas kérdőmondatot többször elismételtettük vele), de a Hanga nevű kitűnő orvosi lexikon éppen nem volt kéznél és akkor a hozzám érkező Judittal mondtunk neki két rendkívül gyakorlatias és praktikus és józan tanácsot, melyben felbukkant a stressz és a kávé szó is. De ez egy nagyon jófej pasi volt, s mint kiderült, humora is volt. Csak nem értettük.

A nap végén még páran elmentünk egy after party-ra, ahol benyomtunk egy fél tepsi, de legalább paleo sütit, bár úgy emlékszem, volt ott egyéb frissítés is, de az csak a hely szelleméből fakadt. Még a teljes elpilledés előtt távoztunk otthonainkba, én a mienkben azt vettem észre, hogy fáj a vállam, nem az izmos , hanem a bőrbarát típusú érzetem volt, kiderült, hoyg a nyáron begyűjtött, ám időközben lekopott színt update-eltem. Így jár az, aki nem a DK-s pólójában mér vérnyomást.



Összefoglalásképpen meg azt tudom mondani, hoyg önkéntesnek lenni baromi jó. Repetát kérek.





*nemcsak azért nem tettem meg, mert talpalatnyi helyem sem volt

** amikor loholtam a célállomás felé, éppen a kiaggatott zászlók alatt jártam, mikor a következőre lettem figyelmes:
- te, ez most egy nemzetközi verseny?
- áh, dehogy, csak vannak itt külföldről is.

ezúton szeretném pontosítani: 64 országból érkeztek futók. tessék mondani, ez elég nemzetközi vagy még dolgozzanak rajta?

29 megjegyzés :

  1. Már megint nagyon jókat röhögtem rajtad. Na jó, nem rajtad, hanem a cikken.

    VálaszTörlés
  2. Jövőre én is! Mármint futni. De nagyon ügyes vagy, hogy segítettél!

    Glória

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon ügyesen csináltam, amit mondtak nekem , igen :)
      jövőre mindenképpen, ha másképpen nem, hát párban. de egyben még jobb lenne, csak ne lenne záróbusz :( most is tele volt...

      Törlés
    2. Igen, ha másképp nem, akkor párban. Nagy kihívás, de nekünk ez kell! :-)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. igazából nem annak szántam, de most kiderült, hogy (sajnos) tök igazam van. semmi sem könnyebb, mint nyomni egy lájkot a FB-on.

      Törlés
  4. O egy olyan csodagepre en is raszeretnek allni :)
    Z

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj, nagyon jó ám, de tényleg, mert nemcsak az a léyneg, hoyg kiló vagyok, hanem, hogy milyen arányban vagyok annyi, amennyi. rajtam perpill több a zsír, mint az izom, na de majd megírom. tényleg JÓ.

      Törlés
  5. Agyalok már egy ideje, hogy mi a '908' a címben... És nem jövök rá! Aaarrrrgggghhhh...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szeptember 08! ;)

      (jó, úgy kellett volna, hoyg 0908, de az nem ritmusos, kívül esik a szójáték tartományán)

      Törlés
  6. Válaszok
    1. hát de nem is értelek,melyik ponton gondoltad ezt

      Törlés
  7. Én mint orvosi lexikon....hihi...egy írónál megengedett a túlzás! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. értem ám a tréfát, értem ám :DD
      (jó volt, hogy mindenre volt válaszod,én azt szeretem, mert éreztem, hogy nem légből kapott volt)

      Törlés
  8. 25 év gyakorlata...de azért még vannak fehér foltok.

    VálaszTörlés
  9. Tök jól csináltad. :)
    Legközelebb majd futsz, és én mérek vérnyomit, vagy mittudomén.

    Tényleg kíváncsi vagyok, hogy a SPARon ki jön vissza, hogy csekkoljuk a változást.
    T.

    VálaszTörlés
  10. 1. De jó, én is ott díszelgek a képen :)
    2. DK pólóban is le lehet égni. :)
    3. Szerencsére a futás és az önkéntesség még egymás mellett is működik.

    Én is azt hittem egyébként, hogy alig lesz 1-2 érdeklődő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valaki mondja már meg nekem a google+ mér' nem hiszi el, hogy tényleg Hegyi-Kiss Máriának hívnak???

      Törlés
    2. láttam a képed, alátámasztom, hogy DK pólóban is rendesen, igen... ugye??? én is azt hittem, hogy majd jövögetnek emberek, ehhez képest, hiába, no, a varázsunk ;)

      Törlés
  11. Április 22-28:
    "A táv, bár ezt erős pironkodással mondom, volt vagy 70 méter. Komolyan, nem hiszem el, hoyg ebbe én belehalok..Hetente 21-szer (mert minden 70 méter után meg kell halni, ugye).".

    Ugye tudod, hogy fantasztikus eredményeid vannak???!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. majd olvasd el a mai bejegyzést, szívszorító lesz :(

      Törlés
  12. no...nem találkoztunk :/....pedig ott beszélgettem jó sokáig a Renivel és a Lydérch-cel is....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. milyen Reni? Milyen Lydérch? ah, szét vagyok csúszva :(

      Törlés
  13. Zazi!!! Pedig úggggggggy figyeltem rád,és melletted ott volt még valaki, PONT elvonta a tekintetem :). Amúgy tudod, akkor már dehidratált voltam, és pont erről beszéltek nekem, és kérlek a dehidráltság, az dehidráltság... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát nem is tudom, most azért mindent a dehidratáltságra fogni, hát tudod.... :DD

      Törlés
  14. Klassz, hogy ilyen jól megy a futás. Nekem eléggé nehézkesen indul be a futókarrierem, na nem mintha ebből akarnék megélni, de olyan jó lenne ha lenne,rövidtávokon szoktam fogalmazzunk úgy "idétlenkedni" de az megy rendesen :) Most ahol élek meg aztán pláne nem lehet, dimbes-dombos és nagyon esős a táj!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. karriernek ezt azért nem mondanám, a vérnyomásmérést :D
      nekem is nehezen indult be, és ami a meglepő, hoyg most is elég nehéz, nem is értem. de csinálom. :)

      dimbes-dombos itt is, ma éppen esős is, de úgy sejtem, nem a Gerecsére gondoltál ;)

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)