Fogok írni a keresztedzésről is (van itt már minden, mint a cirkuszban), de nem nagyon tudok elmenni szó nélkül a mai dombfutás mellett, még A domb c. film is felsejlett előttem, bár ez nyilván tiszteletlenség.
A múltkor már volt egy dombozás (már a szó is milyen), de az semmi, túlélhető, emlékszem, hoyg gondolkodtam rajta, vajh jól csináltam-e, na, ma nem kellett ezen tépelődnöm.
Először is kerestem egy új dombot. Dombban mi jól ellátottak vagyunk, a faluból nem tudok úgy kimenni, hogy ne kelljen kaptatnom, sőt, az utcából sem, de nekem igényeim vannak, meg emberszeretetlenségem. Így jött az, hogy majd én terepen futok, mert ennyire cool vagyok.
Az egész ott kezdődött, hogy másfél km-t kocogtam, míg odaértem (kezemben a lötyögő vizespalack, mert azt sejtettem, hoyg ez ott kelleni fog), de a bemelegítés mostanában nagyon vacak (igen, majd erről is írok), mindegy, odaértem. Kimértem felfelé 100 métert és nem fogtam gyanút, hogy ez baromi meredek lesz, ember. Még meg is paskoltam magam, hogy ezt a dombot választottam, kétlábú sehol, erdő van, meg Nap, és én nyugodtan levehetem a pólóm és futhatok ujjatlan trikóban, egy zseni vagyok, na.
Na, most a tervben az volt, hogy egyszer a domb feléig, aztán egyszer teljesen fel, aztán megint a feléig (lefelé kocogni) és hoyg ez egy (egyetlen) ciklus és a ciklusok között pihenő. Hogy mondjam, hogy szépen hangozzon? Volt az a pont, amikor azt gondoltam, hogy rohadna meg, aki ezt kitalálta (de ez a személy nem azonos azzal, aki az edzéstervemet összeállítja nekem és berakta ezt is - ezt szögezzük le gyorsan), dőlt a lé rólam a szélrózsa minden irányába, csikorgattam a fogam, miközben még annak illúziója is elkerült, hoyg de legalább felfelé haladok.
Bizonyos körülmények között valami iszonyú sok az a 100 méter.
Megcsináltam 4 ciklust, majd ültem és hosszan.
az élet nagy igazságtalanságai közé tartozik, hogy hiába minden fénykép, nem érzékelteti a dombom. pedig szerintem
10 - 12 %-os volt.
Az egész csimborasszója azonban az volt, hogy ezek után vissza kellett jutnom az origóhoz, ami egyébként is muszáj volt, mert egy ilyen dombmifene után még 1 km-t legalább futni kell sima terepen. Elmondom, hoyg volt ez a másfél km. Háromszor álltam meg. Háromszor. Pedig úgy mentem, mint aki tojást visz a térdei között, de még így is rogyadoztak a kis mocskok, ríttak, mint a kismalac, életem talán leghosszabb másfél km-e ez volt.
Hazaérve az első dolgom az volt, hoyg megnézzem, a közeljövőben lesz-e ilyen. (nem)
Bocs, de sírok a röhögéstől :D (könnyen, mert felénk semmilyen púpok nincsenek, amikre fel kéne szaladnom :D )
VálaszTörlésma már én sem értem, mit nyöszörögtem ezen, de tartok tőle, eszembe fog jutni, ha megint meglátom az edzéstervben :D
TörlésÁ itt sincs csak max. a töltés, de én elhiszem neked, hogy nagyon kaka volt és te pedig hős vagy!
VálaszTörlésén egy hős vagyok, még inkább voltam ;)
TörlésMiért "A domb"? Miért nem "Az ember, aki dombra ment fel és hegyről jött le" ? :)
VálaszTörlésmert azt egyszer már egy más összefüggésben belinkeltem :)
Törléshttp://mozogazazi.cafeblog.hu/2013/08/28/nemsokara-futok-is/
Hahó, gratula a kitartásodhoz, és a stilusodhoz is ;)) lenne egy kérdésem, mennyire gáz a belegyalogolás? Az okosak azt mondják, mindenképpen próbáljak futásban maradni, akkor is, ha csigatempóba lassulok, mert ha elkezdek sétálni, akármilyen gyorsan is, azzal teljesen kiesek az edzésböl, stb.
VálaszTörlésElöre is köszi.
Gabi
Gabi, hello, hát nézd. nekem még most is vannak oylan futások, amikor direkt bele kell sétálnom / tempós gyalogolnom, egész télen ezt csináltam és azt kell mondjam, ezerszer többet fejlődtem ettől, mint amikor "csak" futottam és egyre hosszabbakat.
Törlésfejlődött tőle a tüdőm, a pulzusom, mindenem. szóval...!