negyedmaraton

Mert ezt ma így kell mondani, negyedmaraton, végülis jogos, egyszerűbb kimondani, mint a 10,5 km-t, hát legyen, lépést tartok a trendekkel. Ha már a futókkal nem, ugye.

Tehát éves célverseny. Vasárnap lesz, igen, rinyabanya vagyok, meg hisztis, meg mondtak már mindenfélét, és el lehet hinni, hogy én is bővítem a repertoárt, nem kímélem magam.

Vacakul alszom egy ideje miatta, álmodom marhaságokat a Bazilikáról, nem konkrétan azt, hogy oda fel kell futni (pedig), hanem megfoghatatlan dolgokat, de stabil szereplő az álmaimban, újabban rohadt Bazilika  néven fut nálam, a verseny után a jelző lekopik. A másik opció, hogy stabilizálódik.

Tartok a távtól is, a 10,5 olyan misztikus, meg olyan sok is, nem nagyon értem, hoyg kerülök én egy mondatba ezzel a távval, legfeljebb önkéntesként, nem? Hogy én ennyit fussak, az mission impossible. Értem én és emlékszem is, hogy valamikor februárban ezt jól kitaláltuk, legyen az az éves cél, hoyg ősszel 7,30-as tempóval futok 10 km-t - állati jól hangzott, egy meleg szobában, vidáman, könnyen eldöntődött a dolog, hogy egyszer, majd, valamikor, egy messzi- messzi galaxisban én majd ilyet, könnyű volt beszélni róla, hát legyen.

Persze, futottam kétszer is 10 km-t, a Suhanjos 20-at nem sorolom ide, az valami módosult tudatállapotban történhetett, éjszaka is volt, tán igaz sem volt, na, de azon kívül is futottam kétszer 10 km-t egy héten belül, két teljesen más érzés volt. Az elsőnél nekiduráltam magam és egyben lefutottam, lett egy tök jó eredményem és még élveztem is, de lehet, hoyg szimplán arról volt szó, hogy sietnem kellett egy buszhoz. Mindenesetre aznap úgy éreztem, ide nekem az oroszlánt is, de a negyedmaratont minimum.

Aztán tegnap megint hosszabbat kellett futnom és őszintén, rendesen bemelegítettem, 2,17 m kocogás, éreztem is, hoyg oké, már minden mozog, nem nyöszörög semmi, már a katlanomban vagyok, indulhatok. Aztán 2 km-nél meg kellett állnom, nézelődtem 1-2 percig, miközben azon töprengtem, most hazasétáljak vagy próbáljam folytatni? Nem esett jól, s akkor még finoman fogalmaztam. 

Végül összeszedtem magam, folytattam és komolyan, az milyen módi, hogy 5 km-ig meg kell halni, húzódik, fáj, nem esik jól, nincs kedvem, de jó, oké, csinálom - majd az 5 km letelte után, mintegy varázsütésre megjön a kedvem, a tempóm és elkezdem élvezni az egészet? Ebből rendszert azért ne csináljunk.

Ráadásul papírom van róla, hoyg tényleg így történt, itt vannak a km-ek, határozott választóvonal húzódik az 5-6. km között. Az első 5 km szinte 8 percesekkel ment, de úgy, hogy azt éreztem, én most itt mindent beleadok, száguldoznom illene, ehhez képest a gps alig bírja érzékelni az elmozdulásom. És ne essek kétségbe, megy az nekem, aha.

A 6. km-től minden könnyebb, minden gyorsabb, onnantól már csak az a gond, hogy irtóra kell szedni a lábaimat, hoyg behozzam valahogy az elején elvesztegetett időt, nem lehetne azonos tempóban futni? Mondjuk, éppen 7,30-cal? Esetleg? Mi a frásznak elvesztegetni 5 km-t (5000 méter!)...

Na és a legszebb, hogy ebben nincs ám Bazilika, ez sík terep, az egyetlen kiemelt kategóriás rész a vasárnapi versenyes terep bokájának tizedéig érhet fel, szóval, ez az eredmény sem mérvadó. 

Jó, hát elengedtem a 7,30-as időt. Meg néhányszor már elengedtem a versenyt is, meggyőztem magam, hogy minek egy stresszforrás, nem dől össze a világ, ha mégsem megyek, különben is, lesz októberben is 10 km-es táv, ráadásul Bazilikamentes övezetben, jobb lesz az nekem, de (eddigre már felhúztam magam) különben is, ki az, aki megmondja, hová kell mennem és hová nem, csak én, majd én eldöntöm - és hát igen, negatív spirálba kerültem.
Még most (kedd) sem tudom, mi lesz vasárnap, mindenesetre futócuccban megyek, s vagy szurkolok vagy futok, az aznapra adagolt önbizalmam alapján döntöm el, nekivágok-e a távnak. Értem én, hogy kihívás, hogy meg kell próbálni, hogy bele lehet sétálni, hogy nem szakad le az ég, hogy másnap is felkel a Nap, hogy másnap is kapok reggeli kávét, hogy szeretni fognak a barátaim, sőt, azt is értem, amit én mondogatok magamnak, hogy nagyobb kudarc, ha meg sem próbálom, mintha nem sikerül, de azért nem szeretnék még egy Panorámafutást, valljuk be. Ja, arról még nem is írtam. Na, nem baj, ebből az egy mondatból is érezhető, hogy mennyire volt vállalható.

Bár, ha belegondolok, ma még azt is elfogadnám, hehe.