dől a lé

A városi levegő lehet, hogy szabaddá tesz*, a tihanyi viszont nagyon erőssé.

Hát kérem szépen, 3 km egy etapban, nagyon lassan, nagyon izzadósan, nagyon szenvedősen, de nagyon boldogan. Mármint utána nagyon boldogan. Reggel fél 8-kor így kell boldognak lenni.

Jó kis fülledt erotika éjjel, amitől aludni sem lehet, így azért nem nehéz fél 7-kor felkelni, akkor meg már ugyebár. Most nem Tihany, hanem Füred felé felé indultam el, és megmondom őszintén, amikor egy időn után visszafordultam, nagyon vártam, hogy bemondja a runkeeper legalább azt a nyamvadt 2,5 km-t (az is PB lett volna), aztán meg mikor bemondta, azt gondoltam, hoyg ej, hát csak kibírok még 500 métert Hát éppen ki, de a belem lógott, az utolsó 200 méternél már néztem a telefont, hogy mennyi még. Abban a pillanatban, hogy kiírta a 3km-t, megálltam. Enyhén gáz, de akkor sem veszi el tőlem senki ezt már.

Úgy megizzadtam, hogy ezzel is sikerült rekordot döntenem, de azért még egyben lenyomtam azt a 102 lépcsőfokot, ekkor már nagyon látványosan dőlt rólam a lé, de ezért is jó korán menni, nem látta senki. Hogy a kerítések előtt a bentlévők mit éreztek a szaglószervükkel, az már más téma. Csak a látványt és a szagot ne kössék össze.

 

 Na most az van, hogy ez a 3 km viszont az augusztus végére kitűzött rövidtávú célom, ugyebár, de nem kell aggódni, mert felül tudom írni, például milyen jó lenne ezt magabiztossá tenni és valami tempót menni, mondjuk, azt a 8 perc / km-et, ami egyszer a 2km-esen már sikerült. Szerintem most már ez sem menne, de majd otthon kipróbálom.

* a városi polgárok mentesültek az úrbéri szolgáltatások és a földesúr joghatósága alól