2013. július 6., szombat

Óh, a Balaton, nyári napokon*

A mai futásból maradjon meg az, hogy a kezdeti hármas fokozat tetszési index négyesbe csapott át (mit ne mondjak: négyes fölébe), meg az, hogy futottam 4,5 km-t két etapban, meg hogy éppen kifogtak egy halat, amikor a kikötőbe értem, meg hogy két futó is rám köszönt és inkább ne az, hogy két fiatal srác többször is elfutott mellettem, már hatalmas izzadtságfolt terjengett a hátukon és a sokadik lekörözésük** közben meghallottam, hogy azon tanakodnak, merre fussanak tovább, mire így vágták el a gordiuszi csomót: egyszer már úgyis meg kell állnunk.
Úgy rémlik, ezután soká  meredtem magam elé.



 Tehát 4,5 km, azért ez valami, ugye? Két etapban hoztam össze, egyszerre lement 2250 méter, elfutottam a kikötőig, megnéztem, mit fogtak a horgászok (halat), aztán visszaindultam, ez nehéz nekem, mert az,hogy elfutok a célállomásig, az jó,oké, de utána mindig arra gondolok, hogy most akkor vissza is és nagyon nehéz az elrugaszkodás.

Egyébként még az is semmi, a lényeg abban van, hogy mindezek után fel kell mennem a hegyre, csak mutatom, hogy a korábban fényképekkel  alátámasztott bejegyzés nem nyafogás ám, 25 %-os az emelkedő. 25. És megelőzi a lépcsősor, mely 102 darab lépcsőt jelent, hasonlóképpen 25 %-os emelkedővel. Beillene keresztedzésnek is. Tegnap a lubickolás után nem is bírtam egyben letudni a lépcsőket, na de ma. Futás után ilyen fitt vagyok, na.

Gondoltam, hogy megmérem, mégis hány méter lentről a házunkig, bekapcsoltam a runkeeper walking státuszát, ez azonban képes volt pont akkor bemondani a számokat, amikor a gallyakat összeszedő pasik előtt haladtam el, tehát nem elég a megaláztatás, hogy rohadtul fújtattam, meg hogy a 60 fokban szétálló füleim szabadon látszódtak a felkötött hajamnak köszönhetően, meg hogy a futónacimban élesen kirajzolódó combom, fenekem szemmagasságban haladt el előttük***, de még a csodálatos 2 km / órás sebességemet is jó hallhatták.




*- Cseh Tamás

** csak a pontosság kedvéért: nem én köröztem, hanem engem köröztek,.méghozzá le

*** a 25 %-os emelkedő előnye



2 megjegyzés :

  1. 4,5 km, meg emelkedő, meg lépcső. Azt a mindenit Zazi, le a kalappal. Szuper jól megy ez neked!!!
    Hajrá, hajrá!

    Glória

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát de ott nem futottam ám, sőt. mintha káromkodtam is volna, főleg az emelkedőnél, a lépcsőn talán nem, ott túlélésre játszottam. meg a tetején volt egy kislány, nem akartam megijeszteni. bár ahogy kinéztem megint...

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)