2014. január 30., csütörtök

nem is ugrálsz, araszolsz, hóesésben vacakolsz*

Én úgy csináltam, hogy futás előtt körbekérdeztem a pajtikat, kell-e ez az általam csak lánctalpnak hívott cucc a cipőmre, ők megmondták, hogy nem, dehogy kell. Így aztán kimentem és felcsatoltam. Mert nekem érdemes tanácsot adni.

a szem csak egy lépést tekint előre
mert sötét és csúszós az út
(Mehdi Akhavan Salea : Tél van) 


Zsuzsi hozta nekem Kanadából (sok egyéb mellett), márpedig ott igazán tudhatják, hogy kell hóban - jégen futni, nemdebár? Hetek óta áll a futós polcomon*, alig vártam, hoyg essen a hó, különben is már olyan sokat meséltek nekem, hogy friss hóban futni milyen szuper, ropog az ember talpa alatt a hó és az olyan
És tényleg az. Egyébként azért csatoltam fel, mert rettentően csúszik a cipőm, én meg elég instabil vagyok, hó sem kell, hogy megbotoljam. Botladozva járom az utam.


Szóval, tényleg tök jó vele (rajta?) futni, nem csúszkáltam, nem estem el, nem vesztettem el az  egyensúlyom, iszonyú profinak éreztem magam, amihez hozzájárult az a kép is, hogy kiléptem a kapun, bedugtam a fülembe a fülest és már kocogtam is, ez olyan igazán amerikai filmbe való jelenet. Ráadásul letöltöttem Vivaldi Négy évszakának Tél tételét, ott egy kicsit elragadtattam, úgy éreztem, nagyon kerek a világ.

A baj ott kezdődött, amikor kiértem a futós helyemre és ott már lekotorták a havat, így az út szélén próbáltam futni, ahol még maradt hó, mert a lánctalp, ugye. Az útszéli hó jellemzője, hogy az már latyakos, én meg ebbe beletotty, a lé bele a cipőmbe, éreztem, ahogy kúszott a hideg lé a zoknimba, de nem baj, mert olyan cool vagyok, hogy lánctalpam van. Megvártam, míg teljesen átázik a zoknim, akkor levettem, főleg, mert az út közepe meg szinte száraz volt, jobbnak láttam ott futni. Innentől kezdve egy alternatív felhasználási módot dolgoztam ki: a kezemben vittem. A hideg, vizes cuccot. 


Gondolom, ezért mentem jó időt, másra gondolni nem tudok, szóval, jó ez, csak másképp.

* Nemes Nagy Ágnes

* van ilyenem


2 megjegyzés :

  1. Végigfáztam... akarom mondani -olvastam. Hős vagy, Zazi, hőőős vagy!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. talán - 1 fok volt, szóval, sztem nem :) nekem ez a kedvenc futóhőmérsékletem :D

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)