azért vannak a jóbarátok*

Az egész úgy kezdődött, hogy alakult egy fogyókúrás csoport és én lettem az osztályfőnök. Ez van, ilyen a karakterem. Esetleg a rangidős voltom, csak ezt mondani sem esik jól.

A csoportfejlődés abszolút nyomonkövethető volt, kezdeti lelkesedés, némi lemorzsolódás, meg új tagok, ráadásul kizárólag virtuális térben mozogtunk, de egy idő után kialakult egy belső mag, meg elkezdtünk találkozgatni is, meg nyíltabbak is lettünk, meg elmentünk együtt barlangba (első találkozásnak nem találhattunk volna jobbat), meg túráztunk, majd be-beszólogattunk egymásnak, ami már a felszabadulás jele szerintem, szóval, egy elég kis izmos csapattá nőttük ki magunkat, időről időre kimondja valaki a barátság szót.

És közben nekem meg lett ez a szülinapom, amit Tihanyban ünnepeltek meg velem, mert már ott tartottunk, hogy egy éjszakát is együtt töltöttünk, mondom, hogy fejlődik a kapcsolat, és együtt mentünk az I love Balaton-ra, hogy fussunk és szurkoljunk és igyunk. És akkor ott, Tihanyban, a kertben, éjszaka történt meg, hoyg elém álltak és felköszöntöttek és kaptam egy őrült nagyvonalú ajándékot és igazából el sem hittem, csak néztem döbbenten. Kaptam egy vásárlási utalványt a Maratonman Depo-ba  egy rohadt nagy összeggel, amit azzal adtak át, hogy szeretnék, ha meglennének a céljaim, vagy hoyg szeretnék, hogy majd fussak 7 perceseket, vagy ilyesmi, én most ezt jól elmondani nem is tudom.

Ahogy ezt most írom, emlékszem a saját zavarodottságomra, nem nagyon tudok kiemelni belőle egyetlen főérzelmet. De akkor még nem sírtam.

végigdokumentáltuk, hiszen helyszíni közvetítés folyt, ugyebár

És akkor rá pár napra elmentünk a Maratonman Depo, ez most reklám, én blogom, én reklámom - állati jó hely. Először is bemérték a lábam. Az nagyon tréfás volt, mert egy futópadon kellett futnom pár percet, állítólag laza kocogással. Annyit mondok, hogy nekem más az elképzelésem erről. 

mit sem sejtek, de a nadrágom már térd fölé tűrtem

Én meg voltam győződve életem 40 + évéig, hogy a lábam rendben van, nem esztétikailag, hanem mértanilag, hoyg nem dől sem ki, sem be, de most megmutatták a monitoron, basszus, a pisai ferdetorony semmi hozzám képest. Ki vagyok okosítva és úgy van, hogy a csípő - térd - boka triumvirátusnak egy vonalban kellene lennie, nálam pedig valami 24 fokos dőlés van, csodálom, hogy még meg tudok állni, nagyon durva volt, mondtam is, hoyg takarják el a monitort.

hát kapaszkodnom kellett, na és. tudnátok, hogy ment az a futógép...

Innentől már finomabb rész következett, megmutatták, hoyg erre a lábra (erre a lábra!) milyen cipőket ajánlanak és itt azért meg kell álljak egy pillanatra. Nekem mostanában nem lett volna lehetőségem ilyen jó cipőt venni, ez egészen biztos. Annak tudatában választhattam cipőt, hogy tudtam, milyen összeg van az utalványon, hogy milyen nagyvonalú,  nagyszívű barátaim vannak és a felső kategória sem elérhetetlen a számomra, vagyis, hoyg tényleg a számomra legjobbat választhatom. Hihetetlen, na.

ez is egy opció volt, ez volt a B terv

Egy idő után sikerült szűkíteni a kört, már csak két cipő volt partiban, fel-alá futkostam a rekortánon (az is van), egyikben, másikban, kisebben, nagyobban, felemás cipőben, minden opciót kipróbáltam, gondolta a fene, hogy  ilyen nehéz szituáció az, ha az ember nem a Decathlon-ban veszi az Adidas cipőjét. Végül, a többkörös felvételi végén még kizártunk egy-két dolgot, s lett ez a futócipő.  Hát jó, színes. A gyerekeink szerint ez illik hozzám, vállaljam fel az egyéniségem, hogy ilyen vagány vagyok, ezek ilyen vicces kölkök.

kaptam ajándékba egy fekete cipőfűzőt, ha nagyon zavarna a neonszínű - de már nem akarom kicserélni. nem lennék olyan vagány, persze, hogy azért nem. márpedig

Úgy alakult, hogy még ez a cipő sem töltötte ki a rendelkezésre álló keretet (hát mondom, hogy milyenek ezek..), utalványból pénzt vissza sehol sem adnak, még vettünk pár fehérjeszeletet, meg isoport, meg ilyesmiket, tök király, most aztán már tényleg csak futni kell.

Az a helyzet, hoyg az egész vásárlás szürreális jelenetté változott, mert valahogy ott tört rám a valóság, hogy tényleg ezt kaptam, tényleg én kaptam, tényleg tőlük kaptam, minden tényleg, tényleg és egy kicsit elborult az agyam, extázisba ettem. Sírtam is, nevettem is, volt egy spektruma az érzelmeknek, na.

A cipőmben másnap reggel elmentem futni, futottam egy PB-t, nyilván a  cipő van emögött, mert az kizárt, hoyg én.

Mondjuk, utána azért ültem egy darabig az epöli "viszontlátásra" tábla alatt, az igaz. DE még az ülés is másképp esett.

Brooks Adreline.  a kis Mukk elbújhat mögöttem.

A jóbarátok természetesen nem ezért vannak. És nem azért jók, mert cipőt kaptam tőlük. Ha semmit nem kapok, akkor is azok. Amikor próbáltam elmondani, mit gondolok felőlük, egyetlen dolog jutott csak eszembe, mármint a sok elcsépelt szöveg mellett. Egyszer Polcz Alaine-nél olvastam: én csak egy macskát szerettem volna. Ilyen boldogságról álmodni sem mertem.**

Én pedig csak fogyni szerettem volna. És futni. Ilyen boldogságról álmodni sem mertem.

* ősrégi dallam, maradjunk annyiban

** Polcz Alaine:  Macskaregény