2014. november 19., szerda

teker és kacsingat*

Az egész a velencei túratriatlonnal kezdődött, ott kaphattam el valami kórt és hiába a gondos ápolás, a sok ellenszer, nem tágít mellőlem.
Annyira jól éreztem magam ott, remélem, sosem felejtem el azt a mámort, ami akkor kapott el, amikor futásra váltottam a túra során és egyszercsak felnéztem, láttam az egészet egyben és valami tényleg elképesztő érzés járt át. Ez közvetlenül az előtt lehetett, hoyg iszonyú nagyot estem, s összevertem (a változatosság kedvéért) a bal oldalamat.

A férjem ezer éve bringázik, én ezt jól viseltem, ki vagyok okítva spd-ről és karbonvázról, de nem bírt megérinteni ennek a varázsa, majd biztos fogok izzadni a melegben, miközben fáj a combizmom és rohadtul lihegek, aha. Különben is, elég nekem ez a futás, még sok is.
Jó hosszan terveztem keresztedzés gyanánt a bicajozás bevezetését, elméletben mindig jobb vagyok, végül egyszer csak kipróbáltam. Nem vált szerelemmé, de mozgással kapcsolatban nekem ez nem szokásom, ugyebár. Először is tényleg baromira fájt a combom (a combizmom, haha), rázott az út, a bringa a férjem régi bringája volt, s mivel ő magasabb, nyilván nem az én méretem volt, alig ért le a lábam, mindehhez pedig férfinyereg volt rajta, mit mondjak, volt már jobb élményem is.
Ráadásul tekerni kellett (nahát), ez pedig itt nem az Alföld, itt az utcából nem tudok úgy kimenni, hoyg ne emelkedjen az út, emelkedőn felmenni pedig .. pont olyan.


De azért megkedveltem, a bicajt is, meg ezt az egész activity-t is, többször írtam róla, hogy a Grand Slam is ment már. Ja, és ezzel történt meg, el ne felejtsem, a baleset, amikor is látvány alapján jobbnak ítélték mindenem megröntgenezni. A jobb tenyeremen azóta is ott a heg. Viszont két hét után újra felültem, úgy lehet ez, mint lovas balesetnél, minél előbb újra felszáll az ember, annál nagyobb eséllyel esik el újra rázódik vissza. Pipa.

Csak hát nem volt kényelmes, noch dazu nem aszfaltra termett, s bár utóbbin próbáltunk úgy segíteni, hogy mindenféle gumikat kipróbáltam (voltak is jó kísérletek), mégiscsak elkezdtem ácsingózni egy saját után. Ami az én méretem, ami női, s ami országúti. Nem is én, hanem a férjem, én megelégedtem volna egy női nyereggel is. Iszonyúan idegesített, hogy állandóan mutogatta, mit nézett ki nekem, üres zsebbel ki a fene akar drága bringákat nézegetni, miközben még  a nyeregre sem tellett.
Nekünk nagyon szoros a költségvetésünk, ebbe most nem megyek bele, a lényeg, hogy éppen  Balaton Maraton idején váratlanul kifizettek a férjemnek egy egy éve leadott számlát és ő meg azonnal vett nekem egy  bringát. Minden pénzét rám költötte, szó szerint. Kaptam egy Meridát.
Amikor majd joghurtot hoz tejszín helyett és semmit nem talál majd és mindent elfelejt, erre fogok gondolni. Vagyis holnap.

Merida Ride 100 Juliet






GYÖ - NYÖ - RŰ.
Fekete - türkiz - fehér színekben pompázik, gyönyörű a váz, szerintem nőies és karcsú (bezzeg én), karbonból van a villája, s bár nem mértem meg, de nincs 10 kiló, azt hiszem. Hihetetlen könnyű, a korábbi monti után meghökkentő, hoyg fél kézzel felemelem. Kaptam két kulacstartót, ezen nagyon nevettem, Zoltán nem adja fel, hogy egyszer megtanulok frissíteni.


A pedál okozott némi fejtörést, én eléggé tartok az spd-től, még akkor is, ha tudom, hogy visszafelé húzva is erőt tudok kifejteni vele, tehát praktikus, viszont nagyon észen kell lenni, hoyg ha esemény van, azonnal ki tudjam kapcsolni. Itt egy leírás róla. Én sima pedállal is pofára estem, ugye. Felmerült a klipszes pedál, de az még rosszabb, így a háznál lévő szakértő kitalálta, hogy vegyes pedál. 
Ez tényleg szuper, ma még használhatom sima cipővel is, de ha már nagyon összeszokunk Juliet-tel, s beesik még valami pénz, akkor csak egy spd cipő kell hozzá és én leszek az utak Fittipaldi-ja.

 ide kell majd bepattintani a speckó cipőt


de ma még ezt az oldalát használom. egy jó darabig.


Ma megsétáltattam, mentünk ketten közel 16 km-t, ez semmi, tudom, de egyrészt dologidő van, másrészt ez beállításpróba volt, mert ki kellett próbálni, hogy a nyereg magassága jó-e, hogy a kormány magassága és dőlésszöge megfelelő-e, hogy a váltókart kényelmesen elérem-e, meg ilyenek. Meg egyáltalán, ki kellett próbálni, nyilván.
A beállítások szerintem jók, a nyereg biztosan, a többit nem pontosan tudom, majd a sok - sok km alatt kiderül és változtatunk rajta, szerencsére Zoltán ért hozzá, én csak sorolom a kívánalmaimat. 

Az elsőt pedig nem felejtjük, ugye?


Nagyon klassz volt. Egészen más tekerni, mint a montit, ez aszfaltra született. Egy végtelenül rossz úton mentem, a Grand Slam hazafelé vezető 8 -8 km-ét tettem meg, na, ezt soha többet ezzel a bringával, más útvonalat kell keresnem. Tekertem és tök jól haladtam még ezen az úton is, könnyebb volt és gyorsabb, az emelkedőket is jobban bírtam (na jó, azért én is ott voltam ám,  csak erősödtem is az utóbbi időben, remélem), szédületes. Jó munkát jó szerszámmal, aha.
A hétvégén szeretnék többet menni vele, az lesz az igazi főpróba, jaj, roppant izgatott vagyok!

 Tervek? Tervek vannak, időben kiderül minden, most a nagy happiness, az van. 
A férjemet pedig megtartom.





7 megjegyzés :

  1. ó, mennyire gyönyörű, azok a türkizek...!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem véletlen ez került ide, Zoltán választotta ;) persze,nem szín alapján, miközben mégis :)

      Törlés
  2. (...határozottan emlékszem hogy írtam pár perce, elvitte a cica...)
    Nagyon dögös, tekerj bele sok száz kilómétert! :)
    Hűséges zugolvasód vagyok, és miattad lett futócipőm, és miattad fáj épp a térdem, de sebaj, lesz ez jobb is! :) Köszönöm, hogy olvashatlak!

    VálaszTörlés
  3. Szuper bringa!

    Kéz és lábtörést nem kívánok, helyette sok boldog tekerést vele!

    VálaszTörlés
  4. Ja és el is felejtettem a lényeget, amit írni akartam.

    Az a fotó a bringa+könyvespolc valami eszméletlen jó!

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)