2013. május 9., csütörtök

mint a gyereknevelés

Minden hozzáállásnak van támogatója és van ellenzője, mindenki tud kontrázni a másikra.

1. Egyesek szerint a  mozgás öröm (akkor én itt meg is állnék, ha lehet), a futás meg pláne, sőt, csak úgy van értelme csinálni, ha elönt a kéj közben, és élvezni kell az egészet, mert az úgy jó. JÓ. 
Itt például a kedvencem az, amikor valaki azt írta, hoyg futás közben  ne a lábunk elé nézzünk, hanem emeljük tekintetünket a horizontra. Remélem, én is tudok majd ilyen szépeket írni egyszer. Inkább meg mégsem.

2. Mások szerint a futásban az első félév igenis szar, kemény és fárasztó és bele kell halni,  aztán egyszercsak azt veszi észre az ember, hogy ...lásd 1.pont. 

3. Megint mások szerint ez nem így van, hanem úgy, hogy amint megy egy - egy etap és kezdené  magát jól érezni az ember, gyorsan váltani kell,  akkor jön az új táv vagy a gyorsabb tempó. Ezt én úgy fordítom le, hogy ha lehet, legyen már mindig kaki,  nehogy érvénybe lépjen az 1.pont. Azt nem szabad megvárni, veszélyes.

Most egy kicsit viccelek, de csak kicsit, mindenesetre én meg a 4. változat vagyok, mondom:  

ugye, van az, hoyg elfutottam 75 méterig,  majdnem belehaltam, de ismételtem 7-szer, aztán emeltem 120 -ra és most vagyok a 200 - nál. Nem kilométer, ugye. És én nem annyira  a futást élvezem, vessetek meg,  hanem azt, amikor vége van. Érzem én, hoyg nem sikerült a mozgás örömének értelmezése, de nem fogok hazudni. Én igenis azt szeretem, ha vége van, és azzal együtt is, hoyg esküszöm, arra gondolok, hoyg mehetek haza!, túl vagyok rajta, holnap nem kell, hurrá, azért az is benne van ebben, hogy igenis ma is legyőztem magam, igenis megcsináltam, kiköpöm a tüdőm, lóg a nyelvem,  fáj a lábam és egyáltalán, minek nekem ez, DE ez is megvan és igenis lefutottam azt a nyamvadt 200 métert (ne felejtkezzünk el az 50 centis szintkülönbségről), és nem , nem esett jól, messze vagyok még attól (ha egyáltalán), de akkor is.
Egy kicsit minden alkalommal meghalok, igen. Hogy fogom-e élvezni valaha, azt nem tudom,  hogy fogok-e elragadtatással szólni róla, azt még kevésbé, nem tudom, nem tudom, csak egyet tudok, hogy csinálni akarom.

Zazi futásos sejtése*,  nevezzük így.

-
A matematikában sejtésnek nevezzük az olyan állítást, ami a matematikai logika eszközeivel formálisan nem bizonyított, mégis erősen valószínű. Sejtés egzakt bizonyítása esetén tétellé lép elő, és a továbbiakban felhasználható bármely további bizonyítási eljárásban. Nem ritka az olyan matematikai kutatás, ami azt mutatja ki, hogy ha valamilyen sejtés igaz, akkor valamilyen más állítás is az, de ettől még ez az utóbbi állítás nem lesz tétel, hanem maga is megmarad a sejtés szintjén addig, amíg az eredeti sejtés bizonyítást nem nyer.




7 megjegyzés :

  1. Bár én laikus vagyok, meg nagyon amatőr, de nem gondolnám, hogy minden futás vagy bármi más edzés/mozgás alkalmával érezni kell a mindent elsöprő örömöt. Van, hogy szinte belepusztul az ember, van, hogy fáj, van, hogy gyűlölöd, van, hogy kebledre ölelnéd az egész világot, és nem érted, a szembejövő miért a durva szénhidrátot tömi a fejébe, amikor futhatna is. Minden futás, minden edzés egy kődarab egy monumentális építményhez. És igen, lesz kődarab, amit majd úgy mutogatsz az unokáidnak, hogy látjátok, feleim, itt a nagyi borzasztóan mérges volt a világra, de az a kő is kell a végeredményhez, különben lyukas lenne a ház. A mozgásban szerintem a célkitűzés a fontos. Tudd, hogy mit akarsz, miért csinálod. Ha közben jön a katarzis, hát, örüljünk. Ha csak az élményt kergeti valaki, nagyot csalódhat. Kell a célkitűzés, azért kell áldozatokat hozni, amit azért hívunk áldozatnak, mert lemondással jár számunkra, tehát nem kellemes. A végeredmény szempontjából a káromkodós futásokra is szükség van.
    Én így gondolom.

    VálaszTörlés
  2. Meg aztán, nagyon fontos, hogy mik a céljaid.
    Én azt hiszem neked az, hogy leadj pár kilót, illetve az, hogy leküzdd a futásaidat, mint kihívásokat. Neked ez a flash. Az a pillanat, amikor kidögölve visszatekintesz az elmúlt percekre és átjár az érzés, hogy igen, ma is megcsináltam!
    Nem ugyanaz mozgat mindannyiunkat...
    Azok, akik szintet lépnek, hosszabb távokra térnek át, vagy igyekeznek emelni a tempót már nem azért futnak, hogy 'csak úgy' mozogjanak. Nekik már nincs annyi súlyfeleslegük. Újabb és újabb kihívásokat keresnek, de ezzel neked még nem kell foglalkozni. A legkevésbé se frusztráljon ez a dolog. A hídon akkor kell átmenni ugye, amikor odaértünk. Neked más feladatod van, ami nem kisebb, vagy kevésbé elismerendő. Azt tudnod kell (és én már ezt elég jól látom, hiszen 2 éve járom azt az utat, amin te elindultál), hogy az eleje a legnehezebb. Épp ez benne a bazi nagy csavar... Az elején kell a kitartás, utána már egyre könnyebb lesz. Eleinte nagyon szenvedtem én is futás közben 30 kiló plusszal. A combom vastag volt és borzasztóan kidörzsölte a nadrág. Vörösre, hogy már szinte hólyagos volt. A trikó szintén kidörzsölte a mellkasom, mellbimbóm véresre, vízhólyagok voltak a lábamon. Hát lehet ezt szeretni...? Eleinte nagyon nehéz. De idővel erősebb leszel, jobban bírod és kis szerencsével élvezni fogod. Nagyon klasszul, kereken leírtad és igazad van, nincs ezen mit szépíteni. Akik nagyon szerencsések, azok számára talán nem. De a nagy többség számára az első félév SZAR. De egyre jobb lesz. Add meg magadnak az esélyt, hogy átéled!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az nagyon önző, ha most azt érzem, hoyg na, ugye, hogy más is szenvedett? nem merem azt írni, hogy örülök, hogy más is, meg ez nem is igaz, nem örülök. annak örülök, hogy más is érzett ÍGY és sztem tök fontos, hogy nem szabad megijedni, ha igenis nem jó eleinte. hogy fáj. meg szar, meg nehéz,miegymás. tessék. itt vagy te, mint élő példa. Hallod? (példa)

      Törlés
  3. ezért könnyebb kicsit az edzőteremben, amikor úgy érzem, h jó, nem bírom tovább, leengedem a kezemet, de közben meg ott áll mellettem az édes-cuki edzőfiú, és arra gondolok, h nanehogymár, még kibírom kicsit, megmutatom neki, h milyen kemény vagyok:)engem ez is motivál:))))
    amúgy meg kitartás, a lényeg, h ott lebeg a cél, és annyira jó érzés, amikor egyre többet bírsz, nem? nem kell, h elöntsön az öröm, de legyél nagyon büszke, h megcsináltad, megint. és írj róla sokat, imádom olvasni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ugyehogy? :) na jó, de te elfogult vagy, neked írhatnék az ... asztalom alatt lévő szöszökről, akkor is örülnél :) (és milyen jól teszed, thanks!)

      cukifiú nekem most ne legyen mellettem, már attól is frászban avgyok, ha az az ismeretlen (futó)pasi kilép előttem a bokorból, hogy csak vissza ne forduljon, hoyg jön velem... de majd lesz, hogy én fogom hívni.
      (a képzelet, ugye..)

      Csilla, te mennyiket futsz,áruld már el?

      Törlés
    2. ajj, az örömről jut eszembe, h a csodás bőrökkel még mindig nem kezdtem semmit..szégyellem is magam most nagyon, csak úgy el mennek a hetek mellettem..de esetleg vasárnap, az állatkert után..
      haha, én nem futok:) még. a múltkor írtam a másik blogra egy megtévesztő kommentet, h jajj de kedvem lett a futáshoz, futottam is, futópadon, de nem esett jól:( pedig formában vagyok ám, sok-sok év sportmentes idő után március közepén kezdtem el edzőterembe, nem is fitnesszterembe járni:) hetente 2szer, 3szor, kardiózunk, erősítünk, meg van ott egy óra, power cardio a neve, 30 perc, a lényege, h nem túl nagy sebességen, 5-6km/h gyalogolunk, emelkedővel, közben meg súlyokkal, gumikötéllel nyomjuk:) az elején ajj, de rossz volt, minden porcikám fájt, nem bírtam, de most már sokkal jobb..pont szerda reggel mondta az edző (a cuki..), h önmagában a cardio nem elég, kell közben az erősítés úgy lehet fogyni és izmosodni..
      de akarok futni, jó lenne a szabadban, csak nem fér bele az időmbe, bár persze tudom, h arra van idő, amire akarjuk..
      és amúgy még csak 2 hónapja járok, és már érzem, h sokkal erősebb vagyok, jobb az állóképességem, eljönnek lassan az izmok..fogytam is, bár az nálam nem volt cél, csak nyilván jön a sporttal, kiloban nem is annyira látszik, csak átformálódom..
      amúgy meg az 50 dekás fogyáshoz még egy komment: a kilo nem számít, az izom nehezebb, mint a zsír, szóval nem mérvadó..
      na, ez egy regény lett, bocsi:)

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)