2013. november 22., péntek

az izom hatalma

Az izom hatalma egy általam nemrégiben felfedezett társasjáték. Két személy játszhatja, általában egy testben lakoznak.

Úgy van, hogy ez egy stratégiai játék, csatákkal, tervekkel, taktikával, az ellenség kijátszására való törekvéssel, mérlegeléssel és sok-sok munkával. Mindig résen kell lenni, mert a másik fél képes a nem tisztességes játékra, te úgy érzed, hogy mindent megtettél, a   másik fél által számodra felállított csapdákat észrevetted, kikerülted, és akkor egyszer csak szembe találod magad egy szelet tortával teljesen új alapokra helyezett szabállyal.

Na de most. Egy hónapja történt meg az, hogy egy dobozban kutakodtam, mely doboz fullig van  olyan nadrágokkal, pulcsikkal, melyekről azt gondoltam, hogy ezek egy letűnt kor árnyai, én ezeket soha többé, de azért ne dobjuk ki, tegyük el, hátha, hátha. Hátha egy reggel mégis arra ébredek, hogy karcsú vagyok. És fiatal.

Azt, hoyg az izom kisebb helyet foglal el, mint a háj, a zsír, nevezzük  bárminek, mindenki tudja, én is tudtam, csak nagyon sok alkalmam nem volt eddig megtapasztalni, tekintve a testemet egyenletesen befedő védőrétegnek. Én egyébként is elméleti ember vagyok, fejben több minden megvan, csak nem bír valósággá válni, gondolom, nem bír áthatolni a védőburkon.




És a kezembe került ez a nadrág és ez a pulcsi, és ezt én szerettem, kérem, csak ez lehet az oka, hoyg felpróbáltam, mikor is kiderült, hoyg nemsokára jó lesz, még kell némi csatát vívni, lásd fentebb. Most pedig eltelt egy hónap és rámjönnek. Jönnek rám.
Ez pedig annak fényében különösen érdekes, hogy ez a két cucc akkor volt használatban, amikor a multinál dolgoztam és pontosan tudom, hoyg akkor 10 kilóval voltam** könnyebb a mostani állapotomnál, na, kérem szépen, ez az izom hatalma. És még mondja valaki, hogy a futás nem formálja a testet. A testem.
Egykedves  futópajti egészen pontosan azt mondta, hoyg elvesztettem a cukker gömbölységemet, muhaha. :)

Számokban kifejezve már csak 22 kilót kell ledobnom. Próbáltam frappánsabb végszót adni, de nem ment.


* vö. Kafka
** más szemszögből ez úgy néz ki, hogy akkor 13 kilóval voltam nehezebb, mint kellett volna




39 megjegyzés :

  1. Én nem tudom milyen csatákat akarsz vívni, a nadrág buggyos az ülepednél! Fantasztikusan jól nézel ki, annyira csodálom a kitartásodat!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lüke :DD nem buggyos, biztos görnyedten álltam :D

      köszönöm, de élőben sajnos még nem vagyok ilyen jó, de már úton vagyok, s mint tudjuk, az út a fontos, nem a cél. (dehogynem)

      Törlés
  2. Ja éd ahogy elnézlek, még 22 kg mínusszal girhes gebe leszel, én meg irigy dög. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sajnos, nem, de nagyvonalú vagyok és 15-tel is kiegyezem, ha az izom hozza a formáját ;)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. találkozunk vasárnap? élőben nem ennyire jó, sztem Zé bekapcsolta a karcsúsító programot a fényképezőgépen

      Törlés
  5. Szia Rita!
    Hidd el amit látsz! A fénykép mindig jobban mutatja a dolgokat mint az a fránya tükör. Csuda csini vagy!!! Gratula!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gondolod? tudod mit, legyen neked igazad, benne vagyok :)
      jó fej ez az izompajtás, mi? :D

      Törlés
  6. nagy grat és hajrá!!! léci a könyvheti programra már ebben gyere!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. remélem, egy másikban... mert van ám még abban a dobozban :D köszönöm!

      Törlés
  7. Válaszok
    1. na, Judit, ne viccelj már, te :) de azért köszönöm! nagyon is... :)

      Törlés
  8. Hogy kell a neten elismerően füttyenteni???
    Micsoda változás, Zazi!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hallottam! :) még a végén elhiszem, hogy lefogyok...

      Törlés
  9. Gratulálok!Hatalmas változás,büszke lehetsz magadra!Kitartást a továbbiakban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a változás egy része pedig nem is mérhető, ugye, sem centivel, sem mérleggel, ebben ez a nagyon érdekes és különleges. miközben persze a többi sem rossz ;)
      köszönöm!

      Törlés
  10. Úúú, nagyon jó :) Szerintem nem kell neked 22 kilót fogyni...akkor már csak csont és bőr marad belőled :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az a helyzet, hogy jut is, marad is. valószínűleg ez egy jó fotó (nem a környezet, rohantunk és lekapott a férjem gyorsan), de igazság szerint még rengeteg van. sajnos. nagy a fenekem, meg ne is soroljam, ugye... de majd szép lassan :)

      Törlés
  11. OMG, nagyon impozáns. :)
    A múltkori hasonló posztodban emlegetett kétkedő kortárs író most már azt hiszem nem kérkedne...
    Vívjuk a harcainkat, ahogy mondod! Én egy fél órája épp elveszítettem egy csatát a második tányér szalonnás, juhtúrós tésztával. Ehhh...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na jó, de neekd meg már híznod kell, Zsolti! :) küzdelemre fel!

      Törlés
  12. Jó ez a végszó. A 22 az nem 32. Kevesebb.

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok elképesztően kitartó vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. muszáj, tudod.. most már talán könnyebb, hogy látom az eredményt. és azt, hogy futni jó ;)

      Törlés
  14. Gratulálok! Van mire büszkének lenned!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még azért nem, majd ha elértem, még úton vagyok. :) köszönöm!

      Törlés
  15. Gratulálok Zazi! Nagyon szuper vagy!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aranyos vagy, de te sem vagy piskóta, mit mondjak ;)

      Törlés
  16. Gratulálok a kitartásodért! és szuper jól nézel ki már most is!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. áh, még nem ám, sztem csal a fotó, komolyan mondom, nem álszerénykedésből, jobban nézek ki rajta, mint élőben, de azért legalább eljutottam már ide :D
      köszönöm szépen neked is!

      Törlés
  17. Zazi, tavasszal-mert hamarabb nem találkozunk/ találkozol sok köcsöggel - légy szíves névtáblát hordani, mert nem fogunk megismerni. Nagyon csinos vagy, össze kell kapnom magam, ha lépést akarok veled tartani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hanga, neked is köszönöm :) tavaszra szeretnék még öt, nyárra tíz kilót lefejteni magamról, elég lassan megy, remélem, sikerül. és futni, futni sokat. SOKAT :)

      Törlés
  18. Azt a mindenét! Jó régen találkoztunk már, de azért nem ennyire! Szuperül nézel ki! Januárban elfuthatnál hozzánk is... :)

    VálaszTörlés
  19. Nagyon tetszetős a kép. Ügyes vagy és kitartás, de ne vidd túlzásba.

    VálaszTörlés
  20. Nem semmi csaj vagy Te, Zazi:) Nagyon gratulálok, és tudom, hogy sikerülni fog a többi is:)
    /én a magam részéről zárójelben vagyok, az orrpolip műtétem óta kimaradt cirka 2 hónap, és mióta munka után sötét van, csak hétvégén tudok futni, sajnos eddig csak hetente egyszer sikerült:(/

    VálaszTörlés
  21. Le a kalappal, bakker, nem vagy semmi! És milyen csini ez a pulcsi-gatya szett rajtad! :-) De ha még 22 kilót lefogysz, nagyon sovány leszel szerintem.

    VálaszTörlés
  22. Nekem nincs ilyenem, hogy ennyi meg ennyi kilót kellene még fogynom. Talán mert sosem volt versenysúlyom, mindig dagadt voltam... Lehet, hogy kéne nekem is egy ilyen szám?
    T.

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)