2014. április 11., péntek

paletta

Fogva tart a Minicitta, nem tudok már szabadulni tőle, ezért másról írok.

Elkezdtem erősíteni. Én, aha. 
Már ezer éve tervezem, ami nagyjából megfelel az ezer éve halogatom-nak is, de én lusta vagyok, tényleg az. A futás szép sunyiban beépült az életembe, de hogy még másnak is helyet szorítsak, pláne, hogy mástól is izzadjak, meg mástól is izomlázam legyen, azt már nagyon nem forszíroztam eddig.  Az erősítés még mindig nem keresztedzés, de már valami, ill. valami lesz, ha rendszer lesz belőle.

Törzsizom. Mondanám, hogy nekem olyanom biztosan nincs, de igenis van, hogyne lenne, de azért be kell lássam, jobb lesz, ha ott, ahol most éppen fáj, szép izmot növesztek. Amikor keresgéltem, hogy mégis hogyan kellene ezt elkezdeni és egyáltalán, ez tényleg olyan fontos a futáshoz?, én, kérem, a lábaimmal futok, esetleg még ésszel, nem a törzsemmel, tényleg kell ez?,  akkor a döntő érvet a következőkben találtam meg:
"az ütős sportok, a kerékpározás, futás, evezés, úszás, és számos egyéb sport mozdulatainak alapja a törzsizomzat. A szexhez is erős és rugalmas izmok szükségesek."

Ezt így. És hát ki vagyok én, hoyg ellentmondjak, ugye.

Na most azért nem vagyok én olyan hardcore, hogy fejest ugorjak az egyéb izzasztó és nehéz és izomlázas és nyöszörögtető tevékenységekbe, ezért először kutattam, hogy lehetne ezt olcsón megúszni, röviden mondom, sehogy. Viszont vannak opciók, hogy mitől akar az ember éppen szenvedni. 
Lehet például súlyzózni, az nekem hónapok óta motoszkál a fejemben, ráadásul időről időre felemelem a kemény 1 kilós súlyzókat, ízlelgetem őket, hogy aha, ezekkel kellene valamit kezdeni - és ennyiben is maradok, de ennek vége, ugyanis a héten kétszer is dolgoztam* velük (már 60 percnél járok, bizony), valami rettenet.
Kipróbáltam ezt a súlyzós gyakorlatsort, túl lehet élni meg lehet csinálni, de a végén nem volt őszinte a mosolyom, meg az is igaz, hogy ezt az alkarra ereszkedést én ugrottam, tehát 5 gyakorlatot csináltam meg 4 körben, a végén meg egészen síróssá vált a hangom. Az alkarosra még azért gyúrnom kell.

Kaptam a Főnöktől gyakorlatokat, hát azok sem lesznek a kedvenceim, tetszettem volna nem elhízni, tudom. Nem baj, majd egy év múlva, ha a metrón hasbabök valaki a szúrós könyökével, legalább majd lepattan rólam. 

Családi használatra megmutattam a férjemnek a plankot, mármint videón mutattam meg, nem élőben. Ebből az a tréfás jelenet lett, hogy este fél 11-kor a férjem kipróbálta, én meg álltam fölötte a laptoppal a kezemben és mondtam, hogy mit csinál rosszul. Nem nagyon tetszett, hogy még beszélni is tud közben, szenvedjen már, nem tudja, hogy csak akkor hat? Nehéz dolgom van vele.

A plank egyébként szerintem iszonyú átverés, ránéz az ember a gyakorlatot végzőre és azt mondja, ennyi? Hogy 20 másodpercig tartsam meg magam így? Hát ez bakfitty.  Aztán meg úgy kell felsegíteni a földről. 
A neten rengeteg minden van róla, érdemes megnézni Györgyi képeit, tök jól bemutatja a hibákat is, amikor egyszer próbáltam, az összeset hoztam, vö. állatorvosi ló esete. Ja, és én valamiért nem beszélgettem közben.
Ezer fajtája van, ezt a videót** nagyon bírom, nem pöpeckedik a srác, bár én még ettől is fényévekre vagyok. Még.

Mit is mondhatnék? Nehéz a törzsizom-erősítők élete. 


ebben a szép időben inkább futottam, emelgessen súlyzókat a fene


(és hoyg vasárnap meg Minicitta?? hagyjatok meghalni.)




* sokat elárul a szóhasználat

** azt hiszem, a futóblogon láttam először



8 megjegyzés :

  1. uh, karra nekem is muszáj lesz alakítanom valamit - ismert szeptember végi dátum okán. :)))))

    VálaszTörlés
  2. Nos.... az alkarra ereszkedést konkrétan nézni is rossz volt.

    VálaszTörlés
  3. uh, az alkarra az nekem se ment :( talán egyet-egyet tudtam megcsinálni, de azt is úgy, hogy közben azt hittem, ráesek a kezeimre :(
    a többi ment, de elsőre csak 2 széria (a szalagosok majd jövő héttől), mert holnap nem fogom tudni felemelni a kezem, tuti :D

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)