2013. május 28., kedd

18 +

Volt egyszer egy nagyon kedves barátnőm, aki elmesélte nekem, hogy náluk van olyan, hogy nincs kedve a szex-hez és akkor megbeszélik, hoyg oké, ez most a  férje kedvéért lesz. Én ezt sosem értettem, csak nem mertem megkérdezni, mert hát rendben, éjszaka van, fáradt, a gyerek egész nap bőgött, a főnök egész nap ordítozott, ő egész nap robotolt, vagy akármi, különben is álmos és csak aludni szeretne, jó, van ilyen. Na de menetközben? Menetközben sem változik a hozzáállása? Nem jön meg a kedve?  Teljesen össze voltam zavarodva. Máig.

Tegnap ugyanis megértettem ezt, nem teljesen, de a futással kapcsolatban igen. Én, kérem, egész nap dolgoztam, idegeskedtem és végig fel-felbukkant bennem a gondolat, hogy basszus, nekem este még futnom is kell. A ménkűbe. Már szuperül elegem volt a napból és tényleg csak arra vágytam, hogy idejekorán, de ágyba bújhassak, ki a  fenének van még kedve róni a métereket. Persze, erőt vettem magamon, és elmentem (mert a kötelesség, az kötelesség), előtte megint csak valami alibi bemelegítés történt (mondom, hoyg nem volt kedvem), de majd menetközben, gondoltam, menetközben majd megjön a kedvem.. És jelentem: nem. 

Végigmentem a múltkori távon, 2 x 810, meg 1 x 350, ráadásul a második 810-et is egyben lefutottam, nem álltam meg, de nem jött az a rohadt endorfin, pedig vártam, hoyg majd most, majd a Kis Tócsa után, meg a Nagy Tócsa után, de nem jött. És akkor megadtam magam, jó, megteszem, amit követel a testem, lefutom ezt a nyamvadt távot és felejtsen el mindenki. Emlékezzünk szomorúan Marcsira.

És akkor még az is volt, hogy rávarázsoltam a telefonomra az endomondo-t (van véleményem, fogok majd írni róla), és olyan számokat írt ki, hogy majdnem eldobtam a telefonom, kapaszkodjatok, a 830 méteres kocorászással mennyi kalóriát égettem el? 15 -öt. Egy túró rudi 1 / 5 - ét. Mondja meg valaki, miért ne töröljem le a telefonomról. És akkor arról, hogy azt írta ki, hogy 10 perc / km-es tempóval (nem túlzás ezt a szót használni?) futok, már ne is szóljak.

Ezek után nem kell csodálkozni ezen:




44 megjegyzés :

  1. Én ezért haragszom a szobabiciklire... de én inkább a tornát szeretem fogyásilag, ezek miatt is, hogy ott nem mond semmi kütyü semmit, vagy nincs olyan kütyüm ami mondjon. Futni is szerettem régebb, szerintem most is szeretnék, de egyelőre ez elmaradós program...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én meg a szexet szeretem, muhahaha :D

      na, szóval, igen, van ennek előnye, de nem kevés hátránya is,fogok írni róla, becsapósa dolog nagyon.
      Annamari, hidd el, nem sok idő és "szabadabb"leszel és futhatsz is majd, de a most meg most van és én örülnék, ha egy kisgyerek ráncigálná a gatyám. kitartás!

      Törlés
    2. Az olyan desszert, na. :)
      Az a helyzet ezekkel a kalóriaszámolós kütyükkel, hogy nem jó amit mondanak. Mert nem mindegy hogy valaki 40 vagy 80 kilósan fut. Ő ad egy átlagot (ami fogalmam nincs mekkora testre vonatkozik), és aztán az ember vakarja a fejét...
      Hát lehet, tulajdonképpen most is futhatnánk a játszótér körül, hol a Zuram hol én. Csak az nem olyan izgi. Én az erdőben szeretem, egyedül, saját tempóban amibe ne zvarjon be más. Mert az is rossz ha valaki lassabban kerül eléd, mert hajlamos vagy lelassulni. A gyorsabbak pedig frusztrálnak...

      Törlés
    3. amúgy az ilyen kalóriszámlálós cuccoknál általában meg kell adni a súlyt és a kort, h pontosabban tudjon számolni..legalábbis a teremben a gépeken lehet így:)

      Törlés
    4. Igen, endomondo kéri a nemed, életkorod, súlyod és magasságod, ha ezek mindegyike meg van adva, akkor releváns értéket ad.

      Törlés
  2. Ez kellett volna kedvem szegje? Most írjam? Itt vigyorgok mint a tejbetök. De most komolyan. Annyira bírom a stílusod, olyan gyönyörűen megfogalmazol mindent, s olyan őszíntén, hogy álljon elő az, akinek ez a stílus veszi el a kedvét.
    Már ha mer előállni. Mert előtte nézzen szembe a tömegekkel ;-)
    (khmm...egymagam is becsületes tömeg vagyok....na, azért)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hogy ne menjen el a kedved a futástól és tessék nem mindi csak a szexet választani, igenis, felnőtt emberek vagyunk, hát na.:DD

      én egymagamban elég nagy tömeg vagyok, tüntetni még kevés, de ha most nem kezdtem volna el futni,már bérelhetnének is. :D

      Törlés
  3. az endomondo szerintem nem kalkulalja helyesen a kaloria egetest - alapul a test magassagodat a sulyodat es a futott tavot es sebesseget veszi - vissza fogom neked nezni, ugyanis en "heart rate monitort" hasznalok ahhoz hogy tudd mennyi kaloriat egettel el pontosan szukseges a "heart rate" merese szoval az endomondo csak egy atlagos szamot tud kiirni :) NYUGIIII!!! Talán ezt nem kene irnom, de ha annyira nincs kedved futni menni akkor miert mesz? Akkor inkabb setalj vagy mittudomen, de ha mar ugy indul hogy basszus nem akarok menni... akkor mi értelme van? :)
    Z

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sztem van, már csak azért is,mert a lelkesedés első heteit leszámítva, ha arra várok,hoyg legyen kedvem, akkor nem megyek sehova. ha sétálni elindulok,akkor már futok is, tehát a kezdőpont a lényeg - nálam.

      egyébként el tudom képzelni, hogy nem jól használtam, figyusz, nem is írtam be paramétereket, most jut eszembe, ez mi alapján számolt? lehet, hoyg nem is 1/5 túró rudi az, hanem egy egész???

      na, komolyan, szóval,nem tudom kezelni az endomondo-t, az oldalon tegnap másfél órát töltöttem alvásidőben (éjszaka), nincs valami használati utasítás?

      Törlés
    2. heart rate monitor??? jöhet!

      Törlés
    3. official használati utasitas itt: http://www.endomondo.com/help

      de en is szivesen segitek :)

      Törlés
    4. Azért buszke vagyok rad, hogy igy is elmentel! Hajrá "csak azért is" :)

      Törlés
  4. biztos, hoyg lenne kérdésem, most megmondom!

    VálaszTörlés
  5. Jaj hát ... Nincs itt elszúrva semmi a természet által ...
    Én, mint már említettem évekig atletizáltam, de azért legyünk már észnél ... ha a futás olyan jó lenne mint a szex, szépen kihalt volna az emberiség még a Nike-cipők előtt jóval ... pedig mint tudjuk a futás néha még hasznos is ... :)

    Remélem a Túrórudi-vákuumot pótoltad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem ettem túró rudit, hogyisne,még az a 15 kcal is visszajöjjön???

      Törlés
    2. Itt a nagy élcelődés közepette azt elfelejtettem írni, hogy őszinte elismerésem a kitartásodért! :)
      Pedig tényleg!

      Törlés
    3. nehogy előre igyunk a medve bőrére!

      Törlés
  6. Rita! Szerintem ennyi futásra/gyaloglásra kicsit kevés a 15 kcal, bár egetverően sokkal több nem lesz. sokan nem hiszik el, hogy egy zsömlében vagy egy vajas kenyérben mennyi van. Viszont vigasztaljon a tudat, hogy ennyivel kijjebb vagy! Fuss csak, akár endorfin nélkül is. Ne várd, hogy mindig jó lesz, egy fenét, de néha igen és az átlendít a nehézségeken. Hidd el, egy hosszú futásban az utolsó 20 méter lesz csak jó, a többi úgy szar, ahogy van! Na és? Az az utolsó 20 méter el fogja feledtetni az előző sokszor 20 km-t!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de ugye, h kevés? nyilván nem 500 kcal-ra számítottam, de azért mégis illett volna felmutatni valamit az endomondo-nak. közben azért kiderült, hoyg smafu az egész, hát még a kilóimat sem tudja, ravasz.

      egyébként meg nem gondolom, hogy mindig élveznem kellene, most először igazán nem, belefér, nemdebár? csakhogy érezzem a súlyát. ;)

      Törlés
    2. Az újrakezdés utáni első 2 km (4x500 méter futás- a testsúlyomhoz viszonyítva) 134 kalóriát égetett el az edzésonline kalkulátora szerint.

      Beregisztráltál már? kiszámolja neked, aztán összehasonlíthatod a megmondóval :)

      Törlés
  7. Az a 15 KCal, amit az óra mutatott nyilvánvalóan nem reális. Szerintem annyi idő alatt, amit a futással töltöttél 15 KCal-t csak a légzéssel és a 'levéssel' éget az ember. De te ettől jóval többet tettél az egészségedért, nemde...? :)
    Nos, az 'endorfin löket' az egy elég érdekes téma... Őszintén szólva, amikor elkezdtem futni, én is azt vártam, hogy majd egyszer csak jönni fog. Majd érzem szétterülni a testemben, mint az após szilva pálinkáját, miután leküldtem. Lehet, hogy ez másnál tényleg így van, de nálam nem egészen. 2 év futkározás után is 2 kezemen meg tudom számolni, amikor igazi 'flash'-em, vagy eufória közeli érzésem volt. Amikor azt éreztem, hogy igen, most eggyé váltunk az út, meg én. Ehelyett inkább amolyan konstans kellemes jó érzést adnak a futásaim. Na jó, az első pár száz méter döcögős, csikorgós, akadnak még a fogaskerekek, de utána, ahogy felveszem a ritmust, már gyakorlatilag végig élvezem a futást (kevés kivételtől eltekintve, teszem ezt hozzá mindjárt itt zárójelben...) Amúgy is régebben azt olvastam, hogy addig, amíg a szervezet endorfint kezd el termelni futás közben, legalább 20 percet kell futni. 20 perc folyamatos futáshoz nekem anno 4-5 hónap kellett.
    Szóval megint csak azt tudom mondani: türelem és kitartás! :)
    Van egy téli futópólóm, aminek az anyagába ez van belenyomva. Röhej, hogy már több tucat alkalommal használtam, mikor egyáltalán észrevettem, de hát csak magába az anyagba van belenyomva halványan, hátul deréktájt (és belül). Pedig akkora igazság:
    'Find your rythm enjoy your run'
    Nem fontos, hogy mennyire vagy gyors. Találd meg a számodra megfelelő tempót és előbb-utóbb élvezni fogod!
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a "find your rythm" van a futócipőmön is, tehát akkor lehet ebben valami,kénytelen leszek elismerni.
      egyébként meg a kedvencem vagy, tudnod kell. pont. :)

      Törlés
  8. Én nem mérek semmit, csak cipő fel-bemelegítés-futás-nyújtás, aztán egy jó zuhannyal zárom a sort. Februárban kezdtem, közben volt 2x2 hét szünet: időjárási viszonyok és egy betegség miatt. Nekem már az is elég öröm, hogy a meghatározott távot lefutom. A múlt héten viszont pont amiatt nem mentem ki, mert fáradtnak éreztem magam, zúgott a fejem a sok számjegytől, nem hiányzott még az hogy monoton rójam a köröket. Igaz helyette égettem a zsírt egy koncerten... :-)
    Szerintem is türelem és kitartás kell hozzá. Sokkal inkább az lényeg, hogy van benned igény a mozgásra, s teszel is érte. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és milyen igazad van, engem is csak bántott az endomondo, na persze, ha egy év múlva lennénk már és karcsún, fitten nézném vissza, nem mondom, jó lenne..;)

      te este futsz?és mennyiket? (mki fut??)

      Törlés
    2. Elküldtem már neked e-mailben még délután!:-)
      Azért futok este, mert későn fekszem, s így ha úgy adódik 10-kor is simán kimentem futni. Tudom a reggeli futás hasznosabb, ha úgy adódik kipróbálom azt is, de most ez fér bele a mindennapokba!

      Törlés
  9. És még egy dolog eszembe jutott erről a bejegyzésedről:
    Eléggé feldühít, amikor azt látom, hogy az emberek mennyire elkényelmesedtek (gondolok itt persze többek között a 2-3 évvel ezelőtti önmagamra is). Hogy mennyire a rossz szokásaink rabjává válunk, ha nem figyelünk oda és akkor már onnan nagyon nehéz 'kibillenni'. Iszonyatosan feldühít pl., hogy apám a 12-es vércukorszintjével rendszeresen este 11-kor áll neki szalonnázni, kolbászozni, nem kis mennyiségben, fél kiló kenyérrel, ahogy kell, miközben napi 3-szor inzulinozza magát. Vagy mikor látom, hogy anyukám bokája dagad a túlsúlytól, amit cipelnie kell. És, ha esetleg szóba hozom, hogy valamit változtatni kellene az életmódjukon az egészségük érdekében, ha nem is futni, akkor legalább egy kicsit sétálni, vagy biciklizni, vagy valami, akkor azt kapom, hogy dehát már úgyis késő. Apám kedvenc kifogása: 'Nekem ennem kell, mert nem bírom ki az érzést, amikor éhes vagyok.' Baromság. 40 kg túlsúllyal rendelkező embernek már nincs szüksége az éjszakai szalonnázásra. Csak neki így jó. Így szereti. Mert ez baromi kényelmes... Nem képes kilépni a komfortzónájából.
    Szóval azt hiszem, hogy igenis van értelme annak, amit csinálsz. Sőt! Igazán csak ennek van értelme. Elmenni futni akkor is, amikor az ember igazság szerint a háta közepére sem kívánja. Kilépsz a komfortzónádból. Ezzel erősödsz!
    Ha már 18+ a bejegyzés, akkor egy régi jó barátom mondása jut eszembe a szexről. Így szól: 'Ha jó, akkor nagyon jó. Ha nem jó... Na, azért akkor is jó!'
    :)
    Sőt! A futással kapcsolatosan ennek inkább így kellene szólnia: 'Ha jó, akkor nagyon jó! Nem nem jó... Na, akkor jó csak igazán!'

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. erre válaszolok a legkésőbb, mert egész du.ezen gondolkodtam. szóval, az édesapádon.

      én (azt hiszem) éppen ezt szeretném megelőzni, hoyg cukros legyek,miközben este későn még falatozom. nekem van erre hajlandóságom, tartok tőle, mármint attól, hogy ez (ha nem figyelek) bekövetkezhet.

      44 éves vagyok és a gyerekeink felnőttek (korán kezdtük,igen, sőt, abba sem hagytuk 3-ig), úgy éreztem, lezárult egy fejezet.. tudod,mit, majd holnap írok erről.


      mindenesetre az a legnehezebb, hoyg azt mondjam, ennek itt a vége. hogy ne az életemnek legyen vége. és ha hárman elővették miattam a futócipőt és ha a Legnagyobb azt mondja, mama, én is akarok, akkor az már olyan bónusz, ami túlnyúlik az én, saját magamnak kitalált életmódváltáson.

      Törlés
    2. Tudod a legrosszabb az egészben a tehetetlenség. Mert ugyan mit tehetnék én két 60 éves emberrel, akik ráadásul 250 km-re laknak tőlem, azon kívül, hogy megmutatom nekik, igenis sikerülhet. Ez sajnos nagyon sok vita és konfliktus forrása. Amikor néhány havonta van szerencsénk meglátogatni a szüleimet, gyakran kisebb összezördülésekhez vezet, ha szóba hozom a témát. Dehát én csak aggódom...
      Lassan 40 éves leszek és 2 hónapon belül megszületik a kisfiunk. Szeretném boldogságban, egészségben látni felnőni. Ezért is fontos a mozgás és az egészséges életmód. Én már 60 leszek, amikor ő épp csak kilép majd az életbe... Ezt is szem előtt tartottam, mikor elkezdtem futni. Talán olvastad egyik bejegyzésemben, hogy túlsúlyosként komoly vérnyomás problémáim voltak (rosszullét, ájulás, stb.) Akkor nagyon megijedtem. De úgy látszik sokaknak még egy ilyen trauma, komoly egészségügyi kockázat sem elég (lásd anyuék).

      Törlés
    3. igen, sejtem, hogy ez a legnehezebb. nem hiszem, hoyg tudnál többet tenni, felnőtt emberek. marad az aggódás.
      viszont a következő nemzedéknek, a kisfiadnak tudsz mutatni példát, ő már úgy fog felnőni, hogy lát egy sportos édesapát, aki nem alkalom-, vagy éppen pánikszerűen ugrik neki a mozgásnak, hanem akinek életében a legteljesebb természetességgel van jelen mindez.
      lehet, hogy ha a szüleid nem ilyen messze laknak, ha ők is részesei a mindennapi mozgásodnak, az ebből fakadó életérzésednek, ha látják, hogy jól érzed magad ettől, hoyg változol, hoyg csinálod, satöbbi - akár lehet, hogy ők is változnának. mondom: lehet. egyáltalán nem biztos.

      én azért azt nagyon jól ismerem (nem más életéből), hogy milyen könnyű elhagynia magát az embernek, s átadni mindent a "de legalább ehessek" érzésnek.s hogy micsoda spirális lefelé húzás van ebben.:(

      Törlés
  10. Jut eszembe, egyszer azt hallottam (de már vagy 20 éve), hogy minden sport közül a szexszel lehet a legtöbb kalóriát égetni. :) Úgyhogy: ha nemcsak a fizikai megacélosodás a cél, hanem a fogyás is, akkor alighanem a kétféle testmozgás váltogatása a leghatékonyabb. Kellemest a hasznossal. Erre passzol ez a mondás, nem?
    Juli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát nem tudom, sztem nem. tök kövér vagyok ugyanis..... hogy híztam el?

      Törlés
    2. Erre egész levélnyi válaszom van, el is küldtem, remélem, megkaptad.
      Juli

      Törlés
  11. Rövid idő (ca. 5-6 hónap) alatt sikerült 12 kg-ot magamra szedni. Ha azt vesszük, nem is olyan sok az a havi cirka 2 kiló, utólértem a szülés előtti súlyomat, lecseréltem a ruhatáramat.
    Aztán álmélkodtam a laborleleteimen: magasabb cukor, koleszterin és vérnyomás értékek.
    Így 60 felett már nem annyira nyüstöljük a lepedőt, maradt a futás - inkább jó tempójú kocogás, kerékpározás és a diéta. Nincs este 9 órás egész tábla Milka, kenyér a nokedlihez, gusztusos darab szalonnák stb. stb. Nem állítom, hogy nincsenek kilengéseim, de általában betartom az általam előírtakat.
    Nincs olyan telefonom,műszerem, amin követni tudom, hogy mennyit mozogtam, égettem el - lehet, hogy jobb is, mert alkalmanként gutaütést kapnék, hogy minek is "rohantam".
    Viszont 10 kilónak búcsút mondtam (ruhában 70 (nem év, kiló) vagyok) kb. 1 év alatt.
    Néha (elég ritkán) hiányzik a mozgás, ha nem tudok menni, néha elég rámenős agitációt kell folytatni magammal, hogy induljak már.
    Szóval: mindenki előtt megemelem a nem létező kalapom, aki képes naponta futkározni, kocogni stb. Nem állítom, hogy most hú! 20 évesnek érzem magam, de elég jó formában vagyok.
    Hajrá Zazálea, és Mindenki! Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát Kati, ezt még olvasni is jó volt! hajrá, örülök,ha itt vagy :)

      Törlés
  12. Szerintem a 10 perces kilométerek tök jók, a telefonodrúl meg töröld azt az izét, ha nem motivál! :) Ne hagyd elvenni a kedved :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. vagy most nem motivál, de egy hónap múlva (visszatekintve) már igen?

      ha tudnám rendesen használni, sztem jobb lenne :D

      Törlés
  13. Szorgalmas zugolvasód vagyok és maradok:-)
    Én is azt mondom, hogy ne foglalkozz a telefon okosságaival. Úgyis észreveszed a ruháidon az eredményt. Na meg, elsősorban magadon. l éve a 4. emeletre már oxigénpalackkal tudtam felszuszogni. Nem mondom, hogy most nekifutásból fent vagyok, de kapok levegőt.
    Gönczi Zsoltnak üzenem: férjemmel együtt túl vagyunk a 60-on, és rengeteget tudunk a gyerekeinknek segíteni: úgymint kertásás, ablakmosás, nagytakarítás. Mindig adódik valami, amit szívesen és örömmel csinálunk, mert meg tudjuk csinálni - van hozzá erőnk, energiánk, egészségünk. Emellett persze nagy boldogság látni, hogy boldogulnak az életben. Ahogy írod: nemcsak magunk, hanem a gyerekeink miatt is maradjunk egészségesek.
    Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati! Ne haragudj, nagyon sajnálnám, ha valami olyasmit olvastál volna ki a bejegyzéseimből, hogy aki 60, vagy afölött van, annak már kaszáltak, annyi... :) Én épp az ellenkezőjét szerettem volna mondani és nagyon remélem, hogy hozzád/hozzátok hasonlóan aktív tudok maradni még 20-30-40 év múlva is.

      Törlés
    2. szerintem nem értettétek félre egymást,nincs itt semmi baj, éppen azt mondod te is, Zsolt, és Kati is, hoyg TENNI kell azért,hoyg 60 körül is érezhesse jól magát az ember. és én ezt nagyon remélem, még azt az ablakpucolást is nagyon remélem, Kati! :)

      és sztem Zsolt is :)

      Törlés
  14. hasznald a runkeeper-t az endomondo helyett. Nekem egy szigetkornel 42770870 kaloriat mutat:-)

    VálaszTörlés
  15. Zsolt, dehogyis értettem félre, inkább biztatni, megerősíteni akartalak. Tudom én, hogy kilógok a 30-40-esek közül, de mit csináljak, ha egyrészt itt érzem jól magam, másrészt nem nagyon találok korombélieknek szóló blogokat.
    Zazálea, őszintén kívánom Neked reményeid beteljesülését (ablakmosással kombinálva)!
    Zsolt, gratulálok a babához; egyébként minden maratont futó ember kedves a szívemnek-lelkemnek: a fiam is közéjük tartozik. Kati
    Kati

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)