2013. július 26., péntek

cipőnek kinéző tárgy

Nem annyira futós bejegyzés, de közvetlenül meg mégiscsak, szóval, itt a helye. 

Csináltam tehát magamnak egy -egy, a sarkaim közepére mértani pontossággal elhelyezett tökéletes kör alakú vízhólyagot, hogy aztán sokáig tipródhassam, hogy hogyan kell ezt orvosolni, mi a jó, ha hagyom magában (oldja meg egyedül, felkerülni is egyedül, ugye), vagy fedjem be? Kenegessem? Lukasszam ki? Tűvel? Fűzzek át rajta cérnát és hagyjam úgy? Esetleg fűzzek át rajta cérnát és merítsem forró vízbe? Hazánkban felbecsülhetetlen értékű a népi gyógyászat, 24 óra alatt pontosan 13, egymásnak akár teljesen ellentmondó javaslatot kaptam, ezért az a legjobb, ha egy olyan folyamatábrát képzelünk el, amelyen minden igen válaszból többfelé ágazó lehetőségek vannak, demonstrálva ezzel az esetleges buktatókat megoldásokat. Nem felesleges alaposan átgondolni mindezt, ma pl. kiderült számomra (betöltött 45 évvel), hogy a krém és a kenőcs (mondhatnám: kenyőcs) nem ugyanaz. 

És még csak a vízhólyag első napján vagyunk, bár azt be kell vallanom, hogy az egyiket már eltüntettem a sarkamról, drasztikus, ám annál hatékonyabb módszerrel, éjszakai (józan) hazaérkezéskor ugyanis a sarkamra húztam a kaput, imigyen a vízhólyag eltűnt. A fél sarkammal együtt.

A másik vízhólyagra már igyekszem vigyázni, nem szabadna elhamarkodottan letennem a voksot valamely út mellett,  hiszen oly sokan várják lélegzetvisszafojtva sorsának alakulását, én azonban ilyenkor megijedek, húzom-halasztom a döntést, hogy végül megunván az egészet, váratlanul jelentkező, ám cseppet sem meglepő megoldással egyszerűen véget vessek a kínnak. 

Ön mit lát a képen?

A. aljas gazembert
B. környezetére veszélyes egyedeket, kik mindig párban követik el a bűncselekményt
C. futásra alkalmas cipőt (az Asics már lefoglalta ezt a választ)
D. betörésre váró vadlovak
E. szegény Zazi könnycseppjeit



És arról, hogy két tüske is ment  egyugyanazon lábamba, még nem is szóltam.

17 megjegyzés :

  1. Nekem a talpamon nőtt aljas vízhólyagra egy ismerős csak azt kérdezte: és neked melyik módszer a legjobb a kezelésben? Vagyis már eljutottak néhányan odáig, hogy abszolút módszer sincs. :) Speciel nekem bejön a kilyukasztom, kifolyatom, aztán hagyom, hadd jöjjön le róla a külső bőrréteg. De mivel te már kaptál elég tanácsot... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sosem elég, tudhatod! megszállott gyűjtő vagyok :)

      Törlés
  2. A kérdésedre a válasz egyértelműen az A. Vagyis B. Bár mondjuk a D sem rossz, és akkor már a C-t sem hagynám ki.
    Azt hozzátenném, hogy rájöttem most, hogy így ez megesett veled, hogy nekem már nem csinál vízhólyagokat az új cipőm (Asics itt is, igaz nekem a régi is az volt). Pedig hajjaj, a lábujjaim hegyén, közötte, alatta mindenhol volt az elején. Mondjuk közben a zoknit is lecseréltem, szóval ki tudja, melyik volt a tettes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áh, most nézem, hogy nem C és D az, hanem D és E. De leginkább E. ;)

      Törlés
    2. :DDD

      szóval, te is, fiam, Brutus? feltörte?? én most azt álmodtam meg, hogy vissza a zoknihoz

      Törlés
  3. Egész ártalmatlannak néznek ki pedig...
    Csak hogy lépést tartsak Veled (nem, nem táskavarrásban), a tegnapi tipákból származó durva tenyérlehorzsolás mellé, ugyanazon kezemet ma még jól el is vágtam az uram által borotvaélesre fent késsel. Ő tehet mindenről, naná.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a férjek nagyon veszélyesek az emberiségre, én azt régóta tudom!

      Törlés
  4. http://matyasmesek.oszk.hu/main.html?mu=hangzo_mese_40_mi_van_legtobb_a_vilagon.xml

    Csak 13 javaslatot kaptál??...hm...nem voltak valami aktívak a blogod olvasói, biztos a meleg miatt
    :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyértelméűen kezdik elengedni magukat, meg is kell fedjem őket :D

      Törlés
  5. Tudom mondták már, de a zokni, az nekem is eszembe jutott.
    Egyébként asszem nekem is pont ilyen van, csak rózsaszín. Semmi gondom nem volt vele sose.
    Én egyébként nem szúrom ki, leragasztom mezei Leukoplast-tal 1-2 napra (persze, cserélem) az lehúzza. Többi megy magától. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bármi, ami rózsaszín,másképpen viselkedik, én azt hiszem.
      az egyiknek (ugye) annyi, a másikat ma kilukasztottam, nagyon zavart, bevallom. iszonyú nagy volt, egyesek szerint árvízvédelem szükségeltetett volna

      Törlés
  6. Kösz, jót röhögtem :) Na nem a kínodon... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha nevetünk,már kevésbé fáj, bár azt még meg kell figyelnem, hogy hogyan van ez, ha MÁS nevet az én kínomon, hoyg ez számít-e. sztem igen.
      ;)

      Törlés
  7. Szia! A táskáidtól keveredtem ide és hát ittragadtam. Sohasem gondoltam volna, hogy a vízhólyagról lehet ilyen jót, emberit, kacagtatót írni (közben ahogy rötyörésztem, azért sajnáltam is a szegény lábaidat)! Bár nem vagyok futós, csak futócipőben tekerek (spinning - überkezdő kategória). Maradhatok? :-)
    Nem is tudom hány éves vagy, tán örök 30-as (mert látom ám az élettapasztalatot is). Sok boldog huncut évet még neked!
    Egy új olvasód: Krisz

    VálaszTörlés
  8. az sosem kérdés, hogy maradhat-e valaki, gyertek csak, gyertek, jó a buli! ;)

    VálaszTörlés
  9. :))
    Hólyagok: fiatalabb koromban MINDEN cipő feltörte a lábam. Ha futócipő volt, ha papucs, minden. Aztán egy idő után már nem. Szerintem szokni kell, hozzászokni mindenhez. És hát a zokni sem mellékes, ahogy valaki már írta előttem. Tudományos bekötéshez nem tudok hozzászólni, én mindig csak a nemtudomáynos módon csináltam.
    S ha már meglett a hólyagom nekem is a kilyukasztás vált be. Aztán amikor eléggé megszáradt a bőr s alatta is a réteg akkor levágtam a hólyag bőrét.

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)