2013. július 23., kedd

tüzesen süt le a nyári nap sugára *

A frenetikus teljesítményem utáni napon belenéztem a tükörbe, s mivel a rám visszanéző nő mindezek ellenére még mindig nem volt sovány, elmentem ma is futni. Korán reggel. De nem elég korán reggel.

 süt. forrón. reggel fél 7-kor


Én értem, hogy az cél, hogy legyen majd olyan, hoyg nem csata és nem harc a futás, hanem öröm, de én még olyan futóval nem beszéltem, aki mindig happy lenne és soha nem szenvedne. Na jó, Lubics Szilvi, de ő másik bolygóról érkezett. Azt akarom mondani ezzel, hogy lehet, hogy kívülről olybá tűnik, hogy én mindig panaszkodom és fújtatok és nyöszörgök és szenvedek, de azért emlékezzünk arra, hogy többször posztoltam örömfutásról is, mit tegyek, ha több nap, mint kolbász futás, mint öröm.

Meg az is eszembe jutott, hogy ne feledjük a még rajtam lévő + 25 kilót, aki még egyszer ilyet ír (lásd fentebb), azt végigfuttatom egy cementes zsákkal 4 km-en. Minimum 4 -en. Én értem a lényeget, de azt is megmondhatom, hogy egyszerűen nem bírom magam rosszul érezni attól, hogy nekem szokott szenvedés lenni a kocorászásom. Vessetek meg.

Ma pl. 4 km volt az adagom, olyan reggeli merevedésem volt, hogy azt hittem, el sem múlik, de azért minden jónak vége szakad egyszer. Az első 2 km-t végigszáguldoztam, jön a Suhanj, ne feledjük, csapatban futok, tessék, már majdnem 8 perc alatt megy** 1 km - rövid távon. Mondjuk  a versenyre kérnék a célhoz egy oxigénsátrat, egy medencét, egy koktélt, valamint engem legyező eunuch-okat, mert az epöli országúton majdnem meg is haltam. Talán meg is.


A másik 2 km-t nagyon kényelmesen döcögtem végig (aki látott futni, az tudja, hogy miről beszélek), néha még az is eszembe jutott, hoyg ez még futásnak számít? Én mindenesetre annak éreztem, tehát az is volt.

Na és a cipőm. Az új cipőm. Bekötni sem tudtam rendesen, hol szoros volt, hol laza,úgy éreztem, hoyg csúszkál benne a lábam, miközben paralel elől nyomta a lábam. Gyanítom, ebből  vízhólyag lesz.

 mindeközben a pálinkafőzdében rásegítenek a napkollektorra



* Petőfi

** a  héten elő fogom keresni az első eredményeimet, tegnap elkezdtem, de akkor még endomondo volt, az meg nem bírt bemérni

20 megjegyzés :

  1. Akinek vízhólyagja is van/készül/lesz - az már igazi Futó! :)

    VálaszTörlés
  2. https://www.youtube.com/watch?v=8-xWh-O5H5M

    Itt van tanács cipőfűzéshez.Ez segít,hogy ne csuszkáljon a lábad a cipőben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. képzeld, ezt én korábban elmentettem, csak az első cipőmön még csak véletlenül sem volt elég lyuk, most áttanulmányozom és csak figyeljetek, holnap egyedül befűzöm a cipőm. ez a felnőttség jele, nem?

      kettő darab vízhólyagom lett, by the way. :(

      köszi!

      Törlés
    2. Milyen új cipő? Én erről lemaradtam...

      Törlés
    3. Asics Black Hawk, szülinapomra kaptam, hát,még szoknom kell, azt hiszem

      Törlés
  3. Ha nem gond szeretnek itt tanacsot kerni gyakorlott futoktol.amikor elkezdtem futni,a 13 eves cipomben futottam anyagiak miatt.Tudom gaz,de ez volt.Nemreg vettem egy asics cipot,ugyan a deichmannban,de eredetinek tunik.Amiota ebbe futok,faj a sarkam.Adjatok tanacsot legyszi,otletet mit csinaljak,masikat nem tudok venni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. dehogy baj, Anna, de csak remélni tudom, hogy valami szakértő erre jár, ha nem lesz válasz, akkor a holnapi bejegyzésben rákérdezek, rendben?

      anyagiak miatt sose szégyelld magad, kérlek.

      Törlés
    2. Szia!
      Az a helyzet, hogy én is nézegettem azokat az Asics cipőket a Deichman-ban, mert az áruk elég jónak tűnt. Ez valami Asics Rapid néven fut, amiről sajnos elég kevés információt lehet találni az interneten. Azt olvastam viszont valahol, hogy ez a típus (Rapid) 'walking shoe'. Tehát nem kifejezetten futásra van tervezve. :(

      Törlés
    3. Sajnos ettol tartottam.nincs valami betet amivel segithetnek a probleman?valahol olvastam,a sarokfajas legtobbszor akkor van,amikor nem csillapit jol a cipo.

      Törlés
  4. Multkor setaltam a gyerekekkel a Margitszigeten,neztem a futokat,olyan divator ruhakba futottak,hogy csak na,minden mindennel harmonizalt.Nagyon tetszett!Ehhez kepest a macinaci kinyult poloval es a megsargult 13 eves cipo,meg mindig sotetben futok,de lesz ez jobb is,csinosabb

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem kell a szigetre menni, Anna! Kopaszi-gát? messze van neked?

      én, amikor elkezdtem kocogni, a narancssárga, féltérdig érő,kinyúlt macinacimban futottam, meg a férjem pólójában. most csodálatos változáson mentem át, mert van egy szintén féltérdig érő pamut cicanaci (macinaci helyett) és egy férfi pink póló, amit három helyen lyuggattam ki a THF-on, a rajtszámot nem sikerült levennem. a cipőm most talán jónak néz ki, majd meglátjuk, tényleg az -e, de egyébként ennyi. semmi technikai póló,meg anyámkínja, szóval,nyugalom.

      Törlés
    2. Nem messze lakom toled.:-)Nem izgat nagyon,de az ejszaka alol meg nem bujok ki.A teliholdra nem tudtam elmenni,de a hidfutason ott leszek.Tudom a cipo a lenyeg,azert is bant a sarokfajas.Bezzeg a 13 evesben nem fajt semmin.

      Törlés
    3. találkozunk? rá kell készülnöm,mindig nagyon izgulok

      Törlés
  5. Multkor setaltam a gyerekekkel a Margitszigeten,neztem a futokat,olyan divator ruhakba futottak,hogy csak na,minden mindennel harmonizalt.Nagyon tetszett!Ehhez kepest a macinaci kinyult poloval es a megsargult 13 eves cipo,meg mindig sotetben futok,de lesz ez jobb is,csinosabb

    VálaszTörlés
  6. Annyira jó az első mondatod. Én néha olyat álmodok, hogy vékony vagyok, furcsa utána ébredni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. elég furcsa nekem nemcsak ébredni, hanem létezni is egész nap ebben a testben, nem is nézek tükörbe inkább...

      egyébként meg valahogy az volt a furcsa, hogy átküzdöttem magam ezen a távon, lefutottam, elkocorásztam rajta, megharcoltam a harcom és ezek után úgy éreztem, én egy hős vagyok.mígnem bele nem néztem újfent a tükörbe....

      Törlés
  7. Zazi, én még mindig nem fogytam semmit, sőt asszem híztam.
    A férjem viszont aszondja h lát némi változást rajtam. Pl szerinte nem járok azóta görbe háttal (ami nekem különösen jó, lévén túlvagyok már egy gerincsérven). Asszem talán kevesebb a narancsbőr is a hátsómon.
    Szóval, az h Te nem látod az egy dolog. Kérdezd meg azt aki nem lát mindennap.
    Egyébként a futás azért jó mert nem kell nagyon beruházni. Kell egy cipő osztjóvan. Pamut póló/naci mindenkinek van a szekrényben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyetértek minden szavaddal, én is ezt mondom. a férjek ráadásul a letapogatásos technikával a legkisebb változást is érzik. ;)

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)