2014. január 1., szerda

(e) motion

Én egy lusta és kövér nő vagyok. Még ma is, de ma már ezt le merem írni.

Nem tudom, nem emlékszem*, hoyg miért kezdtem el futni. Az biztos, hogy óriási szerepe volt ebben Györgyinek, akivel együtt diplomázgattunk, s akit nagyon kedvelek, ugyanis készítettem vele egy interjút, s úgy tudott beszélni a futásról, hogy elszaladtunk a Decathlon-ba és vettünk egy futócipőt. Álltunk a férjemmel a D. közepén, rajtam az a vakítóan, zavaróan fehér futócipő és mondom neki, hogy te, ez borzasztó életidegen a lábamon, kell ez nekem?
Azért csak megvettük. Állt is itthon még vagy 2 hónapot, szocializáltam.

A kezdeti 75 méter (érdemes elolvasni) sokkolóan hatott rám, vonszoltam meleg estéken ezt a nagy testet fel-alá a domboldal alján, dőlt a víz rólam mindenhonnan, minden méternél meg akartam halni, fájt a sípcsontom, úgy lihegtem, ahogy Gebrselassie még életében nem, vöröslött a fejem, és azt gondoltam, lehetetlen, hogy egyszer 1 km-t egyben lefutok. Rómát látni 1 km-t futni és meghalni.
Aztán egyszer mégis csak sikerült, akkor elég nagy volt az orcám, úgy emlékszem.

A mai napig nem értem, miért nem adtam fel. Nem vagyok makacs, sem kitartó, ráadásul engem a siker visz előre, ebben az esetben ez azonban szóba sem került, még csak futólag sem érintettem a témát, mégis hetente háromszor kimentem... mozgatni a testem. Miközben mindehhez még egyre melegebb is lett, én meg azon kaptam magam, hogy hajnalban felkelek a futás kedvéért. 
Félelmetesen lassan kocogtam, mások fele annyi idő alatt végeztek 1 km-rel, én azt hittem, tréfálnak vagy ufók vagy ilyen nincs is, hiszen én mindent beleadok és 10 perc alatt végzek, ezt akkor hogy?? Az egyetlen fegyverem az volt, hogy utáltam mindenkit, aki gyorsabb volt nálam, nagyjából a fél világot. 

Sok idő eltelt, mire elfogadtam (érteni hamarabb ment), hogy az én történetemben senki nem számít, csak én. A viszonyítási pont is én vagyok, meg az origó is én vagyok, igen, a saját világomban én vagyok a világ közepe. Zazicentrikus a világképem, na.

Futásaim során (virtuálisan, majd élőben is) megismerkedtem mindenféle emberrel, s bár először azt hittem, a futók mind kedvesek, aranyosak, segítőkészek, jóindulatúak, melegszívűek, önzetlenek, igazi superman mind, ma már úgy látom, hogy ez nem feltétlenül így van, inkább úgy, hogy ez egy mikroklíma, itt is ugyanazok az emberi tulajdonságok megtalálhatóak, mint a nagy egészben, nincs különbség, ami van, az az, hogy mi futunk is. Nem kell ezt túlmisztifikálni, emberből vagyunk. Na jó, aki 5 perc alatt futja a km-eket, az nem.

Köcsög lettem (ráadásul Dagadt Köcsög), rengeteg biztatást kapok a mai napig is ebben a virtuális közösségben, meg tanácsot is, segítséget, meg ismerősöket, meg csapatot. És van DK-s pólóm is.

Voltam két versenyen, futottam Esztergomban, a Duna-parti Futópartin, ez olyan élmény volt, hogy bár abszolút utolsó lettem, szeretném még 95 évesen is felemlegetni. És voltam a Suhanj-on, ahol életemben először csapatban futottam, rögtön harmadikok is lettünk, bár gyanítom, nem rajtam állt.

Nyár végére eljutottam odáig, hogy végtelenül lassan, de 10 km-eket kocogtam, az időn nem sokat sikerült faragnom, talán nem 10 perc, hanem 9,3 alatt végeztem egy km-rel, ráadásul mindenféle testi-lelki nyavalya gyötört, fájt a lábam (sípcsont vagy mellette az izom, nem tudom), elkedvetlenedtem, s hiába mondták többen, hogy túl gyorsan és túl sokat vállaltam, legyintettem, sok okostojás, én tudom, mi a jó nekem. Ekkor jött a Főnök. Nem nagyon tudom elmondani, mekkora segítség ő nekem, kapok tőle személyre szabott edzéstervet, annak alapján dolgozom, nekem csak futnom kell. Szegény, már tudja, hogy megyek az Ultrabalatonra.**

Hogy mit ad a futás? Rengeteg mindent. Kitartást. Hogy akkor is, ha baromira nincs kedvem. Meg örömet. Hogy néha futás közben lenézek a testemre és az, hogy mozog, hogy én mozgatom, ez másnak röhejes lehet, de számomra végtelenül mámoros érzés tud lenni. Meg ad nekem keretet. Hogy hetente háromszor, ha esik, ha fúj, ha dögmeleg,  akkor is, én pedig szeretem a kereteket, mert szabaddá tesznek, csak támpontot adnak, minden más az enyém. Önbizalmat ad. Hogy meg tudom csinálni, igenis. Meg alakformálást. Hogy leadtam 13-14 kilót (pontosabbat az elmúlt napok eseményei következtében fellépett mérlegundor miatt nem tudok mondani), meg jó néhány centit, és kezd kibújni a bensőm. 
Többször elmondtam már, de most is megteszem: rengeteg olyan dolog volt /van az életemben, amelyről azt gondolom, hogy ez nekem nem megy. Mert kövér vagyok, lusta / tehetségtelen / béna / öreg / satöbbi és ránézek és azt mondom, hogy másnak megy, de nekem biztosan nem és ezzel el is intéztem. A futás éppen ebben ad a legtöbbet. Hogy mégis megy***, pedig 44 évig azt gondoltam, hoyg ez nem nekem való, hogy ez sem nekem való. Hogy lehet, hogy csak csinálni kell? Lehet, hogy annyi minden van még az életemben, amire legyintettem, amiről lemondtam, mert eleve bukásként éltem meg, és lehet, hogy más is menne? Csak ki kell próbálnom? Szóval, ezt is adja, ezt a bátorságot.

Mozgáskultúrám lefedésére elégtelennek találtam a szókincset, így létrejött a kocorászás főnév, mely természetesen igei alakkal is bírt (kocorászom), ez azóta fényes karriert látszik beFUTNI. 


Messze még a cél, de ma olyan történt, ami életemben eleddig soha: futással  kezdtem az új esztendőt. Oh, yes.


* jaj, dehogynem: iszonyat kövér voltam, s valami gyökeresen más kellett az életembe

** a tervekről egy másik bejegyzésben

*** ne ábrándítson ki senki, hogy ez még nem az

21 megjegyzés :

  1. Én azt kívánom neked Zazi, hogy egy év múlva is írj egy futásos évértékelőt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez a lehető legjobb, mit nekem kívánhatsz, köszönöm szépen! Zsolti, ugye tudod, hogy ebben az évben te is benne vagy? rengeteget segítettél, rengeteget... hálás is vagyok érte!

      Törlés
  2. Ott a nagy igazság, hogy senki mással nem versenyzel, csak magaddal. Nekem jó pár hónap és csalódás kellett hozzá, hogy ezt elfogadjam. Ma már boldogan vagyok utolsó bárhol, mert tudom, magamhoz képest mennyit változtam, fejlődtem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én azért még szeretném mkinek ezt elmondani, hogy minden eredményt úgy nézzen és ítéljen meg, hogy a honnan-t is tudja, de majd csak leteszek erről az értelmetlenségről is :)

      Törlés
    2. Mindenkit más motivál, így mindenki másképp értékeli is az eredményeit :) Az a lényeg, hogy élvezd és boldogságot adjon! A többi járulékos előny ;)

      Törlés
  3. Gratulálok neked, elismerésem, és csak így tovább! A tervekre nagyon kíváncsi vagyok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. megírom azt is, most annyi mindenről szeretnék írni, csak győzzétek ;)

      Törlés
  4. Igen, 2015-ben is legyen évértékelő és menet közben a blogbejegyzések, mert nálam ez a blog felér egy Friends sorozattal, a mai napig képes vagyok megnézni, holott már a könyökömön kellene kijönnie, mégis imádom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na, ha ilyet ír valaki, szárnyakat kapok :D köszönöm, jólesett, ígérem, írom :)

      Törlés
  5. Az van Zazi, hogy annál is inkább kívánom neked, hogy jövőre is írj ilyen évértékelőt (amiben már benne lesz az Ultrabalaton, ééééééérted!!!!), mert nekem is szárnyakat ragasztasz vele a hátamra. Szóval hajráhajrá, mindannyiunknak, de főleg neked! :-)) (Jut eszembe, most hogy így a lábad kvázi kibeszéltük, varrni van már kezed? :-) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. térek vissza a dolgos hétköznapokba, igen :)
      az UB már most is nagy doppingszer, miközben végtelen izgalom forrása is.

      Törlés
  6. Akkor majd zaklatlak FB-n, mert terveim vannak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vica, az mindig jó ;) viszont inkább a zazaleabag@gmail.com-ra írj, mert ott nyomon követhető a levelezés, a fb-on elmarad néha egy-egy válasz :(

      Törlés
  7. De jó veled egy csoportban lenni! De tényleg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt dicséretnek vettem, István és köszönöm :)

      Törlés
  8. Hát most meghatottál. :)
    Tea

    VálaszTörlés
  9. Ez egy annyira szuper és inspiráló bejegyzés volt tőled, hogy csak megköszönni tudom és sok-sok kitartást kívánok neked erre az évre is a futós terveidet és mojod illetően! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen? pláne érdemes volt leírni :) nekem az volt az elsődleges, hogy lássam a honnan hová-t, de ha ez másnak segítség, főleg, hogy jó ;)

      köszönöm, fogok írni az idei terveimről, és neked is hajrá, Angela!!!

      Törlés
  10. Szia!
    Csak, hogy tudd! Igenis és nekem annyi erőt adsz, h el sem hiszed! Eluralt okt.végén, nov.elején egy kis (nagy) dep.állapt. Igzi, nem csak depis vagyok sztori. Sok volt a stressz. Akkor le is írtam...
    De! Szóval van egy ember, aki lelkész és mellette baromira okos pszichológus. Meggyőződésem, h a Jóisten embere... szóval jól tud kérdezni, kihozni belőlem azt, ami én vagyolk...
    Rá kellett jönnöm arra, h bár én csak 33vagyok, de hasonlóan sok-sok dolgot én is alapból lelőttem, nekem nem megy úgyse alapon.
    Jött anyós, hogy nem illik a papnéknak ezt és ezt és max csadorba...
    És jöttek a kérdések a nagy és okos és lélekbúvár bácsitól... és rá kellett jöjjek síri gyolcsokkal kötöztem magam...
    És végig, ameddig lassan-lassan álldogálok itt talpra, olvaslak itt némán. Túléltem a Mikut, meghaltak a csokimikuk, túléltünk Cecília-András-Katalin napot, karácsonyi bejgli-falást, holnap az Egyszem szülinapját és februárban úgy néz ki, h költözünk. Békés és nyugodt helyre...
    És én meg nézem a lila pólód, olvasom az önkritikáidat, bíztatsz, mert nekem ez most jól esik, nem leszek egyedül... nem vagyok egyedül.
    Hát nekem is van lila pólóm és van itt ugye a Liget, amin holnap tortasütés előtt/vagy után elmegyünk végigjárom a mulcsos részt... juszt is... elkezdem... egyenlőre csak mozgatni szeretném a testemet... ezt a nagy gyolccsal körbetekert hájvárat. Elindulok. Ma még hófehér a klafa futócipőm... a buborékjai meg aztán a talpán sértetlenek... (Futópadon nem nagyon sérülhettek... Villanyszerelő azóta sem jött kicserélni az órát. Klassz srác... elmehetne halálnak:-) )

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)