2014. január 2., csütörtök

most ráérek, hát vallok

Megmondjam, mi a baj ezzel a(z) diétával életmódváltással? Hogy életmódot kell váltani.
De komolyan.

Persze, értem én, hogyne érteném, tetszettem volna nem elhízni, de mondjuk, ezen lépjünk túl, mert   történelmietlen a mi lett volna... Hozott anyagból dolgozunk, én ezzel a testtel váltom az életmódot.

A férjem azt szokta mondani, hogy az állat az, aki csak akkor eszik, ha éhes, az ember teljesen más és ha nem is teljesen így, de azért ebben van igazság. Nem  arról van szó, hogy én most sajnáltassam magam, hogy mi mindenről le kell mondanom (dehogynem), hogy mi mindentől kell megfosszam a testem, nem ez a legrosszabb. Megmondjam, mi a legrosszabb?

Hogy az étkezésnek van egy kultúrája. Egy kultúrköre. Hogy az étkezés nem pusztán a testem tápanyaghoz való juttatása, melynek során kiszámolom az éppen elegendő és semmi feleslegest nem tartalmazó mennyiséget (és minőséget), hogy ügyelek, hogy kevesebb legyen a bevitel és végre fogyjak. És nem is csak annyi, hogy akkor most kevesebb szénhidrát vagy teljes megvonás és sok zöldség és sovány hús. És hoyg ez még akkor sem így van, ha fogynom kell.

Szerintem az étkezés ugyanis öröm. Természetesen nem arról van szó, hogy a moziban az élmény csak pattogatott kukoricával lesz teljes, én legalábbis nem így értem, de nekem ez a kettő nem is tartozik egybe, szóval, lehet, hogy a táplálkozási kultúra nemcsak ország-, de személyfüggő is.

A legeslegrosszabb ebben az életmódváltásban (és innentől kezdve ez még rosszabb, mint a diéta), hogy állandóan rohadtul résen kell lenni. Mit ehetek meg még ma, ez a teljes napomhoz képest milyen arányban tartalmaz ezt, meg azt, soha semmi elengedés, soha semmi lazaság. Persze, tudom én, hogy a másik oldalon meg ott vannak az elvesztett kilók, és senki ne írja már nekem azt, hoyg de megéri, mert persze, meg, nyilván azért csinálom, de attól még...

Attól még eszembe jut, hogy milyen jó baráti társaságban meginni egy pohár sört, egy pohár bort. Társasjátékozás közben sós kekszet ropogtatni. Délutáni teához csokis kekszet enni. Férjnek croissant-t sütni reggelre. Hirtelen felindulásból almás pitét csinálni. Karácsonykor teletömni a kekszes dobozokat. Nyáron este 8-kor grillezni. Kondérban bablevest főzni. Tésztát gyúrni közösen. Palacsintázni a kölkökkel. Új recepteket kipróbálni. Churros-t  sütni. Cukrozott narancshéjat készíteni. Lekvárokat együtt. Meg szörpöket. *
Elmarad a spontaneitás, mindig tudatosnak kell lenni, értékelni az adott élelmiszert, hogy ez most kell nekem, jöhet nekem, még befér vagy már nem, sőt, soha nem fog már beférni, mert a cukor fehér méreg** és csirkemellet kell enni barnarizzsel, meg zabpelyhet.*** (zabpelyhet igen, de granolát már nem) Nem lesz többet hirtelen megkívánás vagy ha igen, jön a bűntudat.

Ez a folyamatos tudatosság és éberség, ez szerintem határozottan megviseli a szervezetem, én szeretem, ha elengedhetem magam, persze, erre is lehet válasz, hogy ez volt eddig, meg is látszik a nagy szabadság. Tudom, hogy az ízlelőbimbóim kietlen sivatagban érzik magukat és oázisra vágynak, de nemcsak ők, hanem én magam is. Arra vágyom, hogy nyári estén barátokkal grillezzünk és megegyük, amit főzünk magunknak****. Hogy nyaraláskor gnocchit sodorjunk. Hogy kávézóban hosszas beszélgetéskor felhőtlenül kérhessek egy szelet sütit. Meg ilyenek. Jóízúen falatozzam másokkal és ne csak nézzem, hoyg ők esznek.

Nem állítom, hogy kifejezetten az étel hiányzik, de maga az, hogy az étkezés bizonyos társadalmi érintkezési formákat is magában hordoz, az csak annak nem számít, aki ezt nem élte még meg. És ha legalább diéta lenne, de nem, mert ugye most már életmódváltásról beszélünk, ami azt jelenti, hogy mostantól egész életemben valahányszor csak ránézek egy péksüteményre, a sok fehér lisztet és a sok fehér cukrot kell látnom benne, mert már a tudatosságnak ilyen magas szintjén kell (ene) állnom és nem szabad, hogy akár egyedül, akár társaságban elcsábuljak. 

Nem hiszek a teljes megvonásban sem, de hangsúlyozom, ez az én életem, az én érzésem, nekem rossz, tudok örülni, ha másnak  így is jó és mást kielégít, ha csak elkészíti az ételt és nem eszik belőle. És ha társaságban is elüldögél egy pohár vízzel. Én azonban nem, hát na.
Amikor ezen gondolkodtam, beütöttem a gugliba, hogy társas étkezés és legnagyobb meglepetésemre a lista élén a társas étkezés hátrányai szerepeltek, ettől azért dobtam egy hátast. A végén annyira tudatosak leszünk, hoyg elfelejtjük, mekkora közösségteremtő ereje van a terített asztalnak.

Ezek után jó kérdés lehet, hogy hol az igazság. Hol. hol. Hát odaát középen, gondolom én. Valahogy ezt kell összehozni, hogy ezt a két párhuzamos  még a végtelen előtt összeérjen. Lelkiismeretfurdalás nélkül.




* tudom, a készítés nem egyenlő az elfogyasztással, de nem is erről szól az egész

** az. de én néha szoktam magam mérgezni  

***  jelzem, hogy imádom

**** aki ideírja, hogy grillezett cs.mell és zöldségek, azt letiltom



19 megjegyzés :

  1. Most erre mit lehet mondani? Négy gyerekkel, akik folyton esznek? - csak azt tudom, hogy nagyon igazad van, ezért is vagyok én képtelen az életmódváltásra, azaz egy módon menne a dolog, ha egy "norbibót"felett laknék, de sajna nem, még csak a faluban sincs :( Így marad a dagadtság és az önsajnálat meg a torna és a futás eredmény nélkül, csak az íziért....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jó, azért az az igazság, hogy minden életmódváltás és diéta legnagyobb és legelső követelménye a fegyelem. az önfegyelem. én naponta főzök és azért így elég nehéz, nehezebb, mintha büfében venném az ebédem és az irodában enném meg.
      mi home-office-ban vagyunk a férjemmel, így napi főzés, terített asztal és finom ételek vannak. na, így azért kell a fegyelem, de meg lehet csinálni... néha sóhajtozom. és sokat...

      Törlés
  2. Nálam a családdal nehéz kicsit, mert ők ugye nem, és kérdezgetnek, nem kérsz ezt, nem kérsz azt? Jaj, hát ilyen keveset ehetsz? A zabpelyhet amúgy hogyan készíted? Én azt hittem az is tiltólistás :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sztem semmi nem tiltólistás, csak mennyiségeket nem lehet enni belőle. jó, tudom, van olyan iskola, hogy akkor most édességet nem, de én ezt nem hiszem, így nem tartom járható útnak, de ez azért lehet, mert nálam ilyenkor egyszer jön a bezabálás. ha sokáig tilalom alatt van valami, az egyre kívánatosabb.

      a zabpehelyből én a kisszeműt kedvelem, Aldi / Lidl, 200 forint / fél kiló, ipari mennyiség fogy nálunk, ezt reggelizzük. semmi, tejjel felöntöm, fél perc a mikróban, megduzzad, utána bele egy fél banán, ez a reggeli. semmi édesítés, nekem ez így éppen elég, a férjem mézzel édesíti még.

      de zabpelyhet megdaráljuk kávédarálóban és akkor az zabliszt és isteni vele a palacsinta. nekem egy darabka.... meg nagyjából mindenre és minden más liszt helyett is. :)

      Törlés
    2. Igen a darálást és palacsintát már én is próbáltam, ezt a mikrózást még nem, de ki fogom!

      Törlés
  3. Ezeken én is szoktam gondolkodni. Szeretek főzni, és szeretem azt amikor egy jó vacsora mellett elbeszélgetünk. Én (is) ezért vagyok képtelen az életmódváltásra. Mert hát igen, a grillezett csirkemell is lehet vacsora zöldséggel, de például a holnapi quiche-re már napok óta fenjük a fogunk... Tegnap viszont otthagytam a tortát, nem esett jól.
    (különben a fiúk szilveszterkor egy pillantást vetettek J-Lo ülepére és azt mondtam Zuramnak, hogy mit szólna ha év végére nekem is olyan lenne? De ez nem újévi fogadalom :D... )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a legnehezebbek éppen ezek, a vacsorás, beszélgetős esték.. meg hogy ott a quiche (imádom.... azt is), de akkor abból csak egy vékony szeletke, ugye :( miközben a férjem meg tolja befele.

      a mennyiséggel lehet kiváltani a minőségi követelményünket, de ehhez is egy szép, nagy, kövér önfegyelem szükségeltetik. minden recept így kezdődik...

      Törlés
  4. Totálisan egyetértek! Mindig olyan jól írsz, olyan jól le tudod írni a lényeget....tudom,mert hasonló cipőben járok ill. kellene járnom, de mindig van kifogás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mert ez már jó ideje bosszant engem, ez az egész étkezéses dolog, és hát nem tudom,áldás vagy átok az étel szeretete, szeretném, ha az előbbiként élném meg... de nem könnyű, az biztos

      Törlés
  5. Hát igen, Nekem a legnehezebb az volt, hogy a munkahelyen elfogadtassam a kollégáimmal, hogy a kávéhoz ezután én nem fogok sütit enni. Akkor sem, ha sk sütésű.
    Amúgy az otthoni étkezéssel nem volt sok gond, csak finomat vagyok-voltam hajlandó enni, csak semmi fűrészporíz. A mennyiségen csalok, így még tészta, gnocchi is simán benne van, csak épp a zöldség van túlsúlyban. Más kérdés, hogy mióta a paradicsomra allergiás lettem, kicsit komplikáltabb lett, azaz többet kell gondolkozni. Szóval nekem összességében az a benyomásom, hogy a spontaneitás hiánya csak az első időket jellemezte, amikor tényleg mindent mértem és számoltam, aztán már kialakultak az új szokások és azon belül ugyanolyan spontán lehettem, mint régen. És hát a végeredmény magáért beszél. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sztem óriási a különbség aközött, hogy valakinek 5 kilót kell leadnia vagy 35-öt, öhöm... :( nyilván azért, mert egyrészt mindenből több kell, kitartásból, elszántságból, motivációból, erőből, mindenből, másrészt pedig az időintervallum hosszabbra nyúlik és ez nem tesz jót az alany idegeinek. persze, a kárpótlás tényleg pótol, de a mindennapokban nem tudok minden étkezésre erre gondolni, s ezzel vigasztalódni. hetente egyszer, a mérlegnél igen :) de az az ősellenség meg iszonyú kemény ám :(

      szerintem mindent lehet, de nem minden használ, ugye.
      értem ezt úgy, hogy a mennyiségeken van a hangsúly...

      Törlés
  6. Mit is lehet ehhez még hozzáfűzni? Nem sokat, benne van ebbe' minden...
    Szerintem a legnagyobb gond az ilyen életmódváltásoknál az értetlen külvilág, ami rosszabb esetben lehet akár a közvetlen család vagy a legjobb barát is. Úgyhogy én akár kimondottan a sors kegyeltjének is tekinthetem magamat, hogy a már tizenéve gluténmentes férjem mellé kellett az idén felsorakoznom. Az édesanyámat viselte meg inkább a dolog, különösen, mikor előjöttem azzal a szöveggel, hogy most t.képpen valamiféle elitklubba léptem be ("te teljesen meghibbantál, anyucikám"-mondta erre), de ez az érzés változatlanul erőt vesz rajtam olyan esetekben, mikor látom, mi vackot meg nem esznek egyesek, műkaját, E-hegyeket, cukros izéket. Bár tegnap, mikor apuval boltban jártam, és egy hatalmas vekni házi rozskenyeret vágatott ketté a szemem láttára, kicsit halványodott ez a fíling, de akkor másfelé néztem ;)
    Szóval nekem ez az elitklubos elmélet vált be. És nagyon jókat tudok így is enni, akár társasan, akár egymagamban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az elitklub remek :D
      azt nem értem, hoyg miért kellett felsorakoznod a GM-esek közé? ez orvosi vagy magad döntöttél így? hogy mi az oka ennek, megkérdezhetem?

      Törlés
    2. Krónikus vashiány okának hasztalan kutatása közben valakinek beugrott, hátha ez nálam a gluténérzékenység egyetlen - észrevehető - jele. Vérvételből tényleg kijött. De igazából ennél számomra - buta módon - hasznosabbnak látszik, hogy automatikusan megcsappant a kalóriabevitel is. Nem mintha - mint említettem - nem ennék nagyon-nagyon jókat :) És csigalassan ugyan, de szivárognak le a dekák, bár igazából nem is kellene nekik.

      Törlés
    3. Ja, és az első gm karácsony múlt el, egy gramm plusz nélkül. Pedig 2-3 kilót mindig sikerült korábban.

      Törlés
  7. Én borzasztó vagyok ezen a téren, mert szeretek enni...
    Búzát és tejet bojkottálom, mert allergiásak vagyunk rá mindannyian, de tönköly, rozs,köles jön biza :) Cukrot is, mert inzulingondjaim vannak..De,mindent elkészítek.És jön a rakott krumpli, sütik, szintúgy.. Csak..kicsit másképp..Mert enni szeretünk..Az evés nekem öröm.Én már csak ilyen vagyok.Így a mennyiséggel sakkozok.Na meg a mozgással :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. éppen ezeket írtam fentebb, jó a megerősítés! mivel minőségre törekszünk, ezért csak a mennyiséggel játszhatunk, csak ott van mozgásterünk. nem rossz, de azért néha rám tör a nyafogás. és most elsősorban nem is az ételre gondolok, hanem a köré épült társadalmi együttlétekre :(

      Törlés
  8. Ha még mindig otthon laknék, nekem sem menne.... Anyu remekül főz, és sokat, mit sokat, RENGETEGET! Én meg addig eszem, míg látom, hogy van mit.... ne is mondjam, karácsonykor egy hét alatt +2 kiló..... (pedig igyekeztem kevesebbet enni, és csak hüledeztem, hogy a családom többi tagja mennyi kaját töm magába. úristen! 25 évig én is így ettem! nem csoda, hogy volt idő, amikor 50 kiló plusz volt rajtam! - most már "csak" kb. 30 van)
    Egyedül tényleg könnyebb, de főzni, és jókat enni én is szeretek, így a mennyiségre kezdtem el nagyon figyelni. Kalóriákat számolok, pontosabban számolja helyettem a My Fitness Pal, nekem csak be kell írnom, hogy mit ettem, és mennyit. ;) Jobb is így leírva látni, hogy még mennyit lehet egy nap, és akkor aszerint kalkulálok vacsorára. Mondjuk nekem eléggé megváltoztatta az étkezési szokásaimat a Koreában töltött fél év.... (hozzáteszem, teljesen jó irányba, szerencsére :) )
    Kitartást Zazi! Nagyon jól csinálod! Adjon erőt az, hogy ha lemegy, aminek le kell mennie, lazíthatsz kicsit. Engem is ez motivál, ha elvesztem a reményt. ;)

    VálaszTörlés
  9. Respect ismét! Apósom mondása: I can resist everything but temptation.

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)