2014. március 4., kedd

megütni (jobb hangot, azt) kéne

Nem válaszolok minden kommentre, az most nem megy, inkább bejegyzést írok.

Szóval, az úgy van, hogy én mindig szerettem ötös lenni, nem stréberségből, hanem egyszerűen az érzést szerettem, hogy megcsináltam, amit meg kellett, elolvastam, felfogtam, enyém a tudás, ráadásul számonkéréskor is képben voltam, vissza is tudtam adni a fejemben lévő ismeretet, ne mondja senki, hogy ez nem jó érzés. Meg hát lesült volna a bőr a képemről, ha nem készülök fel, én ilyen vagyok, szeretek helytállni, ha csinálok valamit, azt rendesen, nem? Ez a normális szerintem. Ezt például remekül ki tudta a munkáltató használni aknázni.

És ugyanez van a futással is, azzal a különbséggel, hogy itt még több meglepetés tud érni, pedig vizsgákon is volt rögtönzés és józan paraszti ész, határozottan emlékszem. A futással úgy vagyok, hogy továbbra is egy egyenes vonalú egyenletes fejlődést képzelek magam elé, van egy input és egy output, a kettő közötti logikai összefüggés van, így gondoltam én. És nem. Persze, van benne ráció, hiszen ha nem dolgozom vele, nem jön az eredmény, nyilván, de azért na. Néha többre vágyom ennél.

Viszont most nem erről van szó. Nekem úgy is lehet rosszkedvem, hogy jönnek az eredmények, hoyg érzem a fejlődést, hogy számszakilag előrelépek, nem hátra, tehát látom, a szemem előtt van a fizikai fejlődés, ezt azonban nem kísérti mentális elégedettség. Oka van, hagyjuk.
A vasárnapi futás teljes csőd volt, nem fizikailag, hanem fejben. Döbbenetes volt, majdnem felzokogtam futás közben, hogy nem megy, miközben meg hát, na, ment. Megmondta a Főnök, hogy nem a lábamban van a hiba. Nem akarnék belegondolni, hogy akkor esetleg ... ööööö... a túlsó végén.

Tényleg sok  biztatást kaptam, s bár az valóban nem jó opció, hogy de hát hol vagyok a 75 métertől, mert mondjuk, a gyereknek sem mondjuk  ötödikben, hogy ahhoz képest, hogy 4 éve a betűket tanultad, már milyen veszett jó vagy, képes vagy egy öt betűs szót is elolvasni, de azért nem vagyok ám hálátlan, sokat merítettem a kommentekből is. Meg felhívott a Főnök úr is és kicsit helyretett, meg a Főnökné is, meg a férjem is, meg még sokan mások is. És sok bátorító választ írtam én is, gondolom, ez is segített, mindig feltámad bennem a védelmező ösztön.

Szóval, átgondoltam megint ezt a futás dolgot, tudom, hogy nem kell  ezt túlmisztifikálni, just do it, oké, de én szeretem elhelyezni magam egy kockás papíron, az megnyugtató. Nem vagyok jó futó és gyanítom, hoyg nem leszek ultrafutó, de a szorgalmammal azért elég sok mindent el tudok érni. Ez nem mindenkinek tetszetős válasz, mert ma  az a trendi, hogy örömmel és minimum 10 centivel a föld felett, átható Coelho-szagot árasztva kell futni, különben minek, de basszus, szerintem rohadtul nem így van. Szerintem van, amikor igenis erőfeszítéseket kell tenni a cél érdekében és lehet, hoyg nem jó a hasonlat, de azért egy házasságért is meg kell dolgozni, nem? Úgy értem, a jóért. Bár nyilván a  rosszért is.
Nekem dolgoznom kell, hoyg jobb legyek, sajnos, nem fakad belőlem, és még izzadtságot is árasztok magamból rendesen (éljen az aláöltözet), meg vastüdősen veszem a levegőt és időnként valami káromkodás is hallatszik, de ez nem befolyásolja azt, hoyg szeretek futni. Hát na. Csak kimondtam. 
Egyébként meg tegnap megmondta itt a Béres Alexandra is, hogy a tehetség a legnagyobb szorgalom. Naugye.

Továbbra is demoralizál, hogy másoknak bezzeg! és mennyit! és milyen gyorsan!, de egy, én egy nagytestű nő vagyok még mindig (életprogram), másrészt nulla sportmúlttal bírok, harmadrészt meg mittomén, valami indokom még kell, hoyg legyen, csak nem jut eszembe, mint ahogyan az sem, hoyg feladjam, azért ez nem legyintett meg, remélem, keményebb fából vagyok faragva ilyen szép nagyra.

Most idebiggyeszthetném a hétfői futásomat, ahol már (ha nem is kerültek külön üvegbe a száz színben pompázó gombok, de már csoportokban voltak) fejben jobb voltam, az idővel is elégedett lehettem, de főképpen az érzéssel, de  minek. Ott van a runkeeper-en. Ami fontos, hogy nem gondoltam, hoyg itt állok meg, hogy most hagyom abba, hogy fostalicska vagyok, hogy hiába minden. És az persze lehet kérdés, hogy előbb futok rosszul és azért gondolom mindezt, vagy mindezt gondolva aztán végképp szarul futok?

A rosszkedv nyomása enyhült, már csak agydaganat.


13 megjegyzés :

  1. Válaszok
    1. még messze nem a régi, de majd alakul

      Törlés
  2. Tudod, én örülök, hogy így is érzel. Na nem, mintha nem éreznék veled együtt! Sokkal inkább azért, mert ebből látszik, hogy ember vagy. Ember, akinek meg kell küzdenie, meg kell élnie a rosszat is, ahhoz, hogy aztán még jobban szeresse a jót. Ezért!
    Most már tudom, hogy ember vagy. EMBER! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. most már tudod? miért, eddig mit gondoltál? :)

      Törlés
    2. Mert eddig azt gondoltam, hogy csak mész, csak mész előre és baromira jól érzed magad a bőrödben és megállíthatatlan vagy és rohadtul irigyellek és mint valami istenségre, úgy tekintettem rád. Most is, csak most már tudom, hogy halandó isten vagy:))))

      Törlés
  3. Zazi, biztosan sejted, de azért mondom is: sokan érezzük ugyanezt. Bár én még kiskezdő vagyok hozzád képest, de nekem is pattog a fogamról a zománc legtöbbször. Ráadásul egy dekát sem fogytam még. De elindultam egy úton, aztán ez van, abbahagyni nem fogom, ahogyan te sem :-) Amúgy meg legyél büszke magadra, nemcsak a teljesítményed miatt, hanem azért is, mert sokakat motiválsz, akkor is, ha éppen nem motiválsz :-D
    Ui: Nekem nincs ilyen profilom, vagy micsoda, a nevem Márton Gabi :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mártongabi, előre fel! néha elesünk, én biztosan, de majd csak felállok, felállunk ;)

      Törlés
  4. Ez a Coelho-szag nagyon jó... Nem baj, ha lenyúlom?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. neked adom, de a jelzőt is vidd, hogy átható ;)

      Törlés
  5. Sokkal keményebb munka ez, mint sokan gondoljuk. Szerintem ez is olyan fejlődés, mint ahogyan a személyiség is fejlődik. Spirálisan és nem lineárisan. Ahogyan a spirálban is van, amikor úgy érezzük, ugyanott vagyunk, ahol nemrég, az mégsem egy egyszerű hullámvölgy, hanem még ha ugyanazt a kört futjuk is, de egy árnyalattal már feljebb. Ezt persze a spirál közepén senki nem érzi. De mégis így van ez.
    Mindezen bölcs gondolatokat nem Coelhotól vettem, ezért remélem, szalonképes. :)

    VálaszTörlés
  6. "átható Coelho-szag" :-D hát ezen nagyon felnevettem :-D
    Az állandó sebességű egyenes vonalú fejlődés ugyanúgy egy illúzió, mint az az elképzelés, hogy bármilyen bölcsesség lenne a coelho-irományokban. Ilyen nem létezik. De te létezel, és futsz, és ez valóság, még ha szenvedés is néha, és a valóság minden illúziónál többet ér.

    VálaszTörlés
  7. Zaz, még az jutott eszembe, hogy szerintem a c.bloggal kapcsolatban jól döntöttél. Nem tudom megmondani miért, csak megérzés részemről. Ez az "agydaganat" a végén nagyon nem tetszik, töröl. (Elnézést, de az előző post óta feljogosítva érzem magam, hogy mindenfélét írjak.) Nem reklámnak szánom, én nagyon utálom, de csinálom: van egy oldal, ami számolja a kalóriákat és a sportot, így nyomon követhető a fogyás / hízás, ha gondolod próbáld ki, nekem segít. Képzeld, tegnap az egyik szomszéd kérdezte, hogy ment a futás, én mondtam, hogy nagyon nehezen, erre ő tágra nyílt szemekkel kérdezte: hogy-hogy?? Aki nem csinálja ezt, annak csak illúziói vannak. Szia, szeretlek, üdvözlettel.

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)