2013. július 30., kedd

(méghogy) a futás ciki

Szeretettel üdvözlöm itt azt a két embert, akik a "futás ciki" keresőszavakkal jutottak el hozzám. Ez megint a világ oly dolgai közé tartozik, melyeket nem értek, ellenben elfogadok.

Szóval, hogy 7,56 km volt a  napi penzumom. És emlékezzünk meg a 75 méteres kezdésről. Igazából én nem akartam ennyit, sőt, 2 km körül volt az az érzésem, hogy ebből 5 sem lesz, hogy aztán 3,52 km-től kezdve jól érezzem magam. Ez van, nekem kell 3 km, pedig tényleg bemelegítek. Legalábbis azt képzelem.


A képen remekül leolvasható, hoyg cikázom a két falu között, miközben erős késztetésem van, hogy minden autósnak odakiáltsak, hogy már másodszor / harmadszor futom ám a távot, azért ilyen a fejem. Különben is megvan az előnye annak, hogy ugyanazon terepen, nagyjából ugyanabban az időben futok, ugyanis tudom, hoyg merre mennek, kik mennek az úton*. És viszont.

Az utolsó 500 méter már nem esett jól, bevallom, de akkor már úgy voltam, hogy az pont 100-szorosa a kezdeti 75 méternek, nehogy már ne toljam le. Szóval, bontsunk pezsgőt, 14 hét alatt értem ezt el és most itt fogok dekkolni egy darabig, sőt, még azt is mondom, hogy nem lesz ez mindig 6, meg 7 km, majd ahogy jön. Ha 3 km, akkor 3 km.

Azon gondolkodtam közben, hogy ugyebár azt mondják, hogy az agyban dől el minden, de én ezt speciel nem hiszem el,  legalábbis nem teljesen, viszont azt tudom, mert egy doktornővel beszélgettem az anorexiáról (nem én voltam  a páciens...), hogy az agy kap a testben / szervezetben abszolút prioritást, tehát amikor pl. az anorexiás alig vesz magához táplálékot, akkor szép lassan leállnak a szervek, mondjuk, előbb a vese, aztán a máj, beáldozza őket a szervezet, hoyg az agy még működjön. Kényszerből kevesebb üzemanyaggal kell működnie, így a fennmaradáshoz az alacsonyabb rendűeket dobja be / ki.

Ez most azért jutott eszembe, mert van ez az ismert mondás és szoktam magam figyelni, hoyg amikor már megállnék futás közben, akkor mi az, ami miatt megállnék.


És nem tudom. Azt tudom, hoyg olyan gyakran van, hoyg azt mondom, hogy na, most van az elég, most aztán már mindenem fáj (ez nálam a bal lábat jelenti) és rohadtul, aztán még megyek tovább és akkor megint elmondom, hogy itt a vége és úgy megállok, akkor megint még tovább megyek és még általában az is elhangzik, hoyg aztajóbüdösmindenit, azt hiszem, akkor szoktam tényleg megállni. Ez most akkor hoyg van? Ez a test vagy a lélek? Szerintem mindkettő, mert előbb az agy üzen, hogy barátocskám, game over, de a test még továbbhalad, hogy végül mégis győzedelmeskedjen, vagyis, hoyg megálljak. Vagy nem? Tényleg nem tudom, de szoktam figyelni magam, sokszor eszembe jut ez a szöveg.


Holnap meg pihenőnap, de nyakamon a Suhanj a 2 x 2 km-es etapjaimmal, nagy az izgalom,  hogy tudom-e majd csinálni és most nem kell nevetni, mert ez a 7 nem az a 2, csak ennyit mondok.

* Radnóti

11 megjegyzés :

  1. Lekoroztel.

    En sem tudom, hogy mitol fut tovabb a futomu, miutan mar semennyi szuflank nem maradt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj,ezt nem értem! a második mondatot...

      Törlés
    2. Ugy latom ejjel volt, azert irtam kacskat. :D

      Reagalni probaltam a bejegyzesedre. En sem ertem, hogy a labaim miert futnak tovabb, mikor az agyam mar reg azt uzeni, hogy nincs tovabb, nem tudok futni, elegem van, kozben zihalok, nem kapok levegot, nagyon nehez futni, de a labaim meg mindig futnak es futnak es futnak, aztan a vegen azt veszem eszre, hogy csak sikerult a kituzott celig elfutni. Valami ilyesmit akartam irni.

      Törlés
  2. Zazi, ámulok és bámulok, de közben nagyon büszke vagyok RÁD (akkor is így, végig nagy betűvel + felkiáltójelek garmadája lesz itt izibe') !!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én azt szeretném, ha egy év múlva visszanéznénk és én is büszke lehetnék magamra. most is örülök nagyon, de nagyon hosszú az utam még..
      az viszont igaz, hogy milyen jólesik ez nekem! :D

      Törlés
  3. Jaj istenem, lassan nem merek ide írni :)
    Nagyon ügyi vagy!
    Én még mindig csak 6 percnél járok :( (na jó, azt négyszer)

    Csúcsszuper voltál a versenyen is, olvasok ám néha, csak nálunk most ugye "minden gyerek itthon = fejetlenség a köbön" állapot van :)

    Próbáltam a tesóimat rávenni a Suhanj-ra, de nem akarnak versenyezni, hiába győzködöm őket, hogy de ez más, ráadásul ők tudnak is futni, nem úgy mint én, szóval idén nem megyünk, de jövőre, ha már én is ügyibb leszek, majd megpróbálom megint rávenni őket. Hátha. Valahogy úgy érzem, bár még nagyon gyerekcipőben járok futás terén, de mégis, hogy jó lenne megmérettetni magam. Nem másokkal, hanem hogy menne-e egyáltalán.
    Én nekem egyetlen egy büszkeségem van, mármint magamban, hogy eddig az előre eltervezett programot mindig végigcsináltam, pedig volt olyan, hogy már az elején sem voltam ebben olyan biztos. Aztán valahogy mégis.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a Suhanj tökmás, ma írok róla, hiszen most arra készülök. egy happening -- állítólag

      én továbbra is magammal versenyzem, nem harc ez a szokásos értelemben, hiszen örömet okoz, de a terhek cipelését érzem.és ezt most fizikai értelemben értem. majd egy év múlva talán már ezt feledhetem... de szeretném!

      a 4 x 6 perc pedig nem semmi, azt a mindenit, az állati jó!!!!! gratulálok :)

      Törlés
    2. Jaj olyan kedves vagy :)
      Hol vagyok én hozzád képest .... Sehol leginkább
      Ja, és én még rohadtul nem élvezem. Talán egyszer volt olyan, hogy megfordult a fejemben, hogy ez nem is olyan rossz.

      Törlés
    3. ismerem az érzést, nehogy azt hidd, hogy most nekem mindig jó. frászt. sokszor gondolok arra, hogy na, jó, ezt akkor hagyjuk,menjünk haza.
      és ha nem engedek ennek, akkor előfordul, hogy megjutalmazódom egy örömfutással, de van, hogy ugyanolyan szír a vége,mint az eleje is. :DD

      Törlés
  4. "Szeretettel üdvözlöm itt azt a két embert, akik a "futás ciki" keresőszavakkal jutottak el hozzám." Sírok a röhögéstől, köszönöm! Ez mára nagyon kellett... XDDD

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)