2013. július 12., péntek

végy egy(etlen) nagy levegőt


Előre szólok: 5 km. Egyben.

A történet ott kezdődik, hogy 75 métert is iszonyú kínszenvedéssel tudtam lefutni. Akartam én, hogyne akartam volna a másoknak is bevált (és tényleg nagyon jó) edzéstervet követni, főleg, hogy azt ígérte, 12 hét alatt eljutok oda, hogy 5 km-t egyben. De nem ment. Akkor gondoltam, hogy jól van, értem én, nem baj, kövér vagyok, megérdemlem, majd kiszenvedem én máshogyan a fejlődést és éles logikámmal arra jutottam, hogy majd nem az időt, hanem a távot növelem. Ezt úgy kell érteni, hogy a két hét alatt eljutottam oda, hogy 75 méterről 100 méterre nőtt a táv. Innentől kezdve szédületes fejlődésen mentem keresztül, volt, amikor már 150 méterrel is növelni tudtam a távot és nem felejtkeztem el a táv centik méréséről sem.

Nem írom le az egészet, a blog legeleje erről szól, minden futás dokumentálva van, szilveszterkor ez lesz a program, ezt fogjuk olvasgatni. A Kabaré.

A lényeg az, hogy én soha nem gondoltam, hogy 12 hét alatt, a saját magam útját járva is eljutok az egyben lefutott 5 km-ig. Fel sem merült bennem, ma döbbentem rá, hogy éppen és pont. Egyébként meg annyi történt, hogy ugye abban maradtam magammal (segítőim is ezt tanácsolják), hogy maradjon most egy darabig a táv (nem mintha tudnék többet, de az jó, hogy nem is kell ezen feszengenem) és szépen csak futkorásszak boldogan és állítólag észre sem fogom venni, hoyg javulgat az időm. Mert azt azért valljuk be, hogy ez a 9,58 perc /km nem egy Gebrselassie -féle eredmény.

A másik ötlet az, hogy úgy maradjon az 5 km, hogy törekedjek az egyben lefutásra, én ezt úgy mondom, hogy nyújtsam a távokat, tehát ha eddig mondjuk 2,5 km - pihenő - 2,5 km volt, akkor legyen 3,0 km- pihenő- 2 km, majd 3,5 km - pihenő - 1,5 km. Ma pontosan ez történt, hogy mivel már kétszer is sikerült 3 km-t egyben futnom, gondoltam, hogy most aztán jól megnyújtom, lesz 3, 5 km az első etap, főleg, mert egy patak is fut az út mellett és le akartam fényképezni, szóval, hogy majd ott állok meg pihenni.
Aztán odaértem, bemondta a runkeeper, hogy 3,57 km és arra gondoltam, hogy ez már csak 1,5 km, nem lehet, hoyg meg tudnám csinálni egyben?  Nem is tudom, hogy ez honnan tudott felmerülni bennem, bennem, akinek 12 héttel ezelőtt az volt a legnagyobb mozgása, hogy kivittem a kukát az utcára. És megcsináltam, még csak nem is iszonyú nehezen (ezzel a tempóval, még szép, hahaha), vittem a kis testem előre és közben meg hihetetlen boldog voltam. Ez van, ilyeneket írok, hozzá kell szokni.
 
 
Nekem ez mérföldkő. Soha nem gondoltam volna. Soha, soha. És amit már nagyon sokszor elmondtam, a futás* számomra nem csupán futás. A feladat sem a futással kezdődik, hanem korábban, hiszen nekem kell 3/4 6-kor felkelnem, hogy munka előtt még futhassak, nekem kell kilépnem az ajtón a melegbe, nekem kell bemelegítenem, nekem kell megrándítani a vállam, ha szembejönnek és végigmérnek. És nekem kell tennem egyik lábam a másik után, nekem kell megküzdenem a légszomjjal, vagy azzal, hogy mennyire fáj a lábam, hogy begörcsöl, hogy ólomsúlyúvá válik, vagy egyáltalán, hogy mennyire szenvedek, mennyire unom, mennyire elegem van. És nekem kell ezekkel megbirkóznom és csinálnom tovább. Viszont az enyém az is, amikor az erdő mellett elönt az endorfin és nem kizárólag azért, mert bemond a runkeeper valami eredményt, hanem magáért az érzésért, hoyg futok. Hogy tudok futni. Hogy én,  a lusta, élveteg nő, aki legszívesebben napágyban heverészne és olvasgatna, tudok futni. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon.**


A futás pedig nem kizárólag futás, ahogy mondtam már sokszor. Még mindig ott tartok, hogy döbbenten állok a tény előtt, hogy valami olyat művelek, amire ráztam a fejem egész életemben. Még mindig ott tartok, hogy azon töprengek, hány és hány olyan tevékenység, feladat, lehetőség volt és van, amire azért mondtam nem-et, mert túl kicsinek (másképpen: túl nagynak), túl bénának, túl butának, túl kövérnek éreztem / érzem magam. Amikor azt mondom, hogy egy egészen új dimenzió nyílik meg előttem (melynek kapuját nemcsak hogy én magam tartottam zárva, de jó erős lakatot is tettem rá, nehogy magától véletlenül is kinyíljon), akkor azt nem coelho-s álbölcsességként értem, hanem bátorításként magam és mások számára is. 


És hogy ne forduljak giccstengerbe, idebiggyesztettem a végére, hogy holnap reggel ugyanolyan nehéz lesz felkelnem, ugyanolyan mereven ébredek és ugyanúgy arra fogok első pillanatban gondolni, hogy a frászt kelek én fel, majd felkelés után ugyanúgy arra fogok gondolni, hogy nem vagyok normális. 
És ugyanúgy el fogok menni futni.


*értsétek jól, nekem a futás, másnak más




17 megjegyzés :

  1. Lehet, hogy volt már, de.
    Ultrabalaton.
    Lubics Szilvi - akinek még nem toltam volna le a torkán a hölgyet, az guglizza meg :) - a kollégiumi ágy szélén ücsörögve bevallotta, hogy számára idegen terep a miénk. Ugyanis az ő életében SOHA nem volt kérdés, hogy fut-e. Ő kiment futni és futott, azóta meg se állt. :)
    És szerintem is ez a teljesítmény. Hogy nem felejted el azt a 75 métert, ahonnan elindultál.
    Az, hogy basszus, igen, probléma, hogy volt, amikor 10 lépcső is gondot okozott, volt, hogy 75 métert sem tudtál tempósan gyalogolni.

    Nem csak az 5 km meg a 10 km távig vezető utat kell bejárnod (nekem se, félre ne értsen senki), hanem azt is, hogy egyáltalán képes legyél futni.
    És ebben ez a szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az a 75 méter nekem mindennap eszembe jut,hiszitek vagy sem.

      Lubics Szilvi egy más dimenzióban él, én azt hiszem :)

      Törlés
  2. De jó ez!... Hát nem is tudok többet mondani, csak ennyit, hogy "DE JÓ!!!"
    Szebb lett az estém, köszönöm! :)
    Juli

    VálaszTörlés
  3. Hatalmas gratuláció neked! Nagyon örülök!!!

    VálaszTörlés
  4. Egyszer volt egy kollégám, közepesen túlsúlyos formátum. Elkezdett bringával járni dolgozni. Nem lett vékonyabb. Viszont a következő céges vérképnél a dokinő csak lesett, hogy ilyet még nem látott. Kolléga meg röhögött. Én meg irigyeltem, mert bár voltam 55 kiló, meg 170centi, annyira sz@r voltam fizikailag hogy a 100m sietéstől is lihegtem.
    Szóval kedves Zazi, fogadd őszinte gratulációm. Fogadok, hogy többet futsz mint én és sokkal de sokkal nagyobb akaraterőd van mint nekem. De legalább nekem is jut belőle egy kicsi, főleg mikor el kell szánnom magam hogy kilépjek a kapun. Köszönöm :)

    U.I. Amikor nagyon nehéz, gondolj arra, hogy sokan olvasunk és sokunkat motiválsz. Hátha akkor könnyebb lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az akaraterő nem tudom, honnan jön, belőlem nem jöhet,mert nem vagyok én olyan elszánt, tényleg rejtély. azt hiszem, sokat segítetek ti is!
      amit írtál, az meg tök érdekes,tényleg ilyen sokat számít a mozgás? őrület.

      Törlés
    2. Mondok még durvábbat, most jutott eszembe a nagyon messzi múltamból - mikor teljesítménytúráztunk, volt egy csaj, szintén közepesen túlsúlyosnak mondanám. Na, ez a csaj úgy zúzott le hegynek felfelé, hogy csak lestem. Pedig akkoriban formában voltam ám én is. Szóval asszem az erősen alkat kérdése (meg aszkézis, ha valaki nagyon más akar lenni mint ami genetikailag kódolt) hogy ki milyen vékony. Az viszont nem hogy ki mennyire van fizikailag rendben. Szóval hajrá :)

      Törlés
  5. En sem tudok mit irni csak azt hogy oszinten gratulalok!es tenyleg sokan olvasunk es meritunk erot a blogodbol!gratula

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon-nagyon köszönöm! ha nekem megy,másnak is megy,én TÉNYLEG kövér vagyok. hajrá, hajrá!

      Törlés
  6. En sem tudok mit irni csak azt hogy oszinten gratulalok!es tenyleg sokan olvasunk es meritunk erot a blogodbol!gratula

    VálaszTörlés
  7. IGEEEEEEEEEEEEEEEEEEEN!!!!!! :) Nagyon, nagyon, nagyon büszke vagyok, Rita! 20-án Teliholdfutam. ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én nem is tudom, úgy mennék, de annyira szorongok tőle és azt meg nem akarom,ugye. megnéztem a képeket a tavalyi futamról és mki úgy fut, mint a nyúl és ettől azért sírhatnékom támadt nagyon. és nagyon lassan, nagyon kényelmesen (majdnem 10 perc / km) idővel tudok csak ennyit futni és az majdnem 40 perc, de jó,legyen 37, és az nem jó.
      és ma nagyon szorongok ezen (is). :(

      Törlés
  8. IGEEEEEEEEEEEEEEEEEEEN!!!!!! :) Nagyon, nagyon, nagyon büszke vagyok, Rita! 20-án Teliholdfutam. ;-)

    VálaszTörlés
  9. Zaz, gratulálok az 5 km-hez, minden részletéhez, amiből összeáll. Mert bizony ebben sok minden benne van. És engedd meg, hogy a Férjedhez, a családodhoz is gratuláljak, mert tudom, mennyire fontos a háttér-ország. Én is sokat merengőzöm azon, amikor lépcsőzni is alig-alig bírtam a 3. emeletre. Minden nap küzdelem, de megéri! Sokszorosan. A mozgás eszméletlen fontos. Az erőnk alapja. Te is egyre erősebb leszel, és ezáltal az időd is folyamatosan javulni fog. Ez az 5 km testhezálló, szerintem ebbe bátran "állj bele". De ha a táv-növelés kedvez neked, az is működik. A lényeg, hogy csináld, vedd a levegőt és fuss!! Óriási teljesítmény, hogy már 5 km-t lenyomsz, és nyugodtan hidd el magadról: erős vagy, jól működik a szíved, a tested! (Egy sor nádszál-kisasszonyt lenyomnál a gáton, mert nem bírnának futni, semmihez nem lenne erejük. Egyszer régen elhívtam futni egy barátnőmet, aki sokkal csinosabb volt nálam (modell-alkat) és 100 méter után rosszul lett, már azon pánikoltam, mentőt kell hívjak hozzá.) Fuss, ne törődj semmivel és senkivel, ami / aki visszahúz.

    VálaszTörlés
  10. wow, ez nagyon szuper:) gratulálok, Anyumnak javasoltam, h fusson, mondta, h őőőő? erre meséltem neki Rólad, még nem sikerült meggyőznöm, de lehet, h átküldöm a blogot, hátha ráveszi magát :)

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)