óh, a maraton, őszi napokon*

 A maraton egy érzelmi túlcsordulás. Szurkolóként is.

Rövid futós életem alatt már két félmaratonon is voltam (szurkoló), de az elsőnél nem álltam a befutónál, a másodiknál már igen és meg is hatott rendesen, de ez a tegnapi. Hát égszakadás, földindulás, nem is mondta senki, hogy ez ilyen.

Mi az Alkotmány utca sarkán álltunk, onnan jött az a nyamvadt felüljáró a futóknak, és mielőtt ráfordultak volna, pont ott voltunk mi a Teával és amikor az első pár futó jött, akkor teljesen elérzékenyültem, csak. Nem tudom. Az elsők ráadásul nem nagyon néztek rám, jobb dolguk is volt, futottak, tudom, de basszus, ahoyg ezek futnak.. mit futnak, vágtáznak. Hát törölgettem a szemem. Az első 10 között három hand-bike-os is volt, azon végképp elsírtam magam, legszívesebben kalapot lengettem volna nekik, így csak tapsoltam és kiabáltam.

 handbike

Aztán persze belejöttem ám, eszembe jutott, hogy miért vagyok ott, és nagyon ordibáltam, meg nagyon tapsoltam és mivel Tea fotózott, én kezeltem a kereplőt is. A kereplő egy olyan cucc, amit játékboltban lehet venni, nem hittem el, hogy ezt komolyan gondolják, ez? játék?, ölni lehet a hangjával, de most, hogy linkelem, látom ám, hogy ez népi hangszer, hát jó, legyen, biztos jobban tudják, mint én, aki arra a verseny előtti kérdésre, hogy hol lehet kapni, azt mondtam, hogy szerintem mezőgazdasági boltban.**

 a Legnagyobb Fenekű

Még valamikor az elején történt, hogy egy futó (pasi) odafutott hozzám és kaptam tőle virágot, ami nagyon kedves volt tőle, de ez egy több szereplős minidráma, úgy történhetett,. hoyg a kb. 100 méterre előttünk elhelyezett frissítőállomáson (szerintem) elhelyezett neki a felesége / barátnője egy rajtszámmal ellátott zselés cuccot,  a tasakhoz pedig hozzáragasztott néhány szál mályvaszínű krizantémot és ez szerintem végtelen kedvesség, abban a tasakban, amit végül nekem adott a virággal együtt a futó, minden benne volt. Nem is sorolom fel. Megérne egy novellát.

Én bőrre, nemre, fajra, vallásra, életkorra és foglalkozásra való tekintet nélkül mindenkinek kiabáltam, és végtelenül utáltam azokat, akik egy ember miatt jöttek ki,  értem én, hogy a vőlegény a legfontosabb a világon, nagyon helyes, ez maradjon is így, de ha már úgyis vár a barátokkal másfél órát, nem lehetne közben a többi tízezernek is drukkolni? Esetleg? Vagy azok vigyenek magukkal saját szurkolót? Ja, értem.

És akkor itt most rögtön magam ellen is szólok, mert én is diszkriminatív vagyok ám, miközben folyamatosan kiabáltam, három csoport tagjainak  külön, egyesével is, a Suhanj-osoknak, a Bátortábor-osoknak és a DK-soknak. És ha volt két lány, akkor volt hajrá, lányok! is.

 DK Sisters - most tényleg, ilyen boldogok, miközben futnak felfelé a felüljárón. OMG

  Suhanj

Bátortábor

Mivel nem teljesen vagyok az a típus, aki  napirendszerűen*** írja az élményeit, meg kell elégedni ezzel a beszámolóval, maradjunk abban, hogy teljes felindultsággal kezdtem, majd profi szurkolóvá váltam, hogy estére visszatérjen az érzelmi túltengés. Kis sírással.

A csodás fényképeket Strémen Judit készítette. Több fotó itt.

* Cseh Tamás

** én azt hittem, ezzel ijesztik el a seregélyeket (esetleg múlt időben)

*** kb. negyed 12-tőlfél 3- 3- ig szurkoltunk