2013. május 22., szerda

így feleződöm én

Szeretném megtudni, hogy ki dönti el, hogy a világnapokat melyik hónap melyik napjára tegyék, hozzák ide nekem azt az embert, mert az szerintem semennyire sem fair, hogy az Elhízás Elleni Világnapot mára tegyék. A névnapomra. Lehetett volna Krumplisfánkok vagy Tevék vagy Galambászok Világnapja is, mondjuk.

Egyébként is el vagyok kenődve, 1380 métert futottam, de szakaszosan. Soha nem lesz egyben 1 km. Soha. Pedig olyan remekül kezdődött, most a lovaktól futottam a férjem Donát szobráig és éreztem, hogy futok és hogy jó és hoyg ezeket éreztem, az megint jó volt és ezért megint csak futottam.
Ez 400 méter volt és futhattam volna tovább is (mert ment volna), de akármerre néztem, itt mindenhol emelkedik, ez egy katlan, ahol élek, innen csak felfelé lehet menni. És akkor elkezdtem visszafelé futni, ám mint tudjuk, mi egyszer lefelé, az most felfelé, én pedig nem tudok felfelé futni, nem kívánhatja ezt tőlem senki, én egy nagy testet cipelek.

(muszáj közbevetnem, hogy a múltkori futásnál jött egy ismerős tyúkhúrt szedni, és amikor meglátott, tyúkhúrral a kezében bámult rám, ott éreztem, hogy kár visszafordulni, ha kell, napestig itt fog várni rám. és először azt mondta, hoyg: nem akarlak megbántani, de te is jól felszedtél magadra - nem bántóan mondta, tényleg nem, na de aztán meg azt találta mondani, hogy: neked legalább jó vastag lábad van, elbírja a tested. ez a falusi dicséret, azt hiszem).

Szóval, hoyg nem tudok felfelé futni, na, ez a lényeg. Nem tudom, hogyan lesz,  most úgy fájt a lábam, mint az első héten, azt hittem, ezt már letudtam, új fájdalmakat hoz az élet. Értem én, hogy egy hónapja sem futok, és 75 méterbe belehaltam, meg hogy jó az az 1380 méter, de nem lehetne, hogy csak két részletben? És nem négyben?

Az én futásom hasonlatos az  atommag felezési idejéhez, a megtett távok exponenciálisan csökkennek az idő múlásával. Először 4-500 méternél állok meg, aztán meg nem is mondom, mennyinél. Rémisztő.

Mindehhez jött egy futó. Hála Istennek, éppen felezési időben voltam (magyarul:megálltam), mikor feltűnt a nő a fehér kutyájával, a nő először is napbarnított volt, másodszor fiatal, harmadszor könnyedén futott, negyedszer pedig a BMI-je volt vagy 20,1;  mondja meg valaki, hogy miért ne haragudjak rá. Miért ne rá haragudjak.


7 megjegyzés :

  1. ne kapkodj már, tök jól haladsz. Én nyugodt lélekkel még mindig csak 500-at tudok egyben, pedig az edzéstervem felén már túlvagyok. Szóval nyugi.

    VálaszTörlés
  2. Türelem!
    Addig, amíg ilyen derűvel tudod ezt a dolgot csinálni, nincs semmi baj. :)

    VálaszTörlés
  3. Zazi, mifelénk gyakran látom, hogy emberek autóra pakolják a biciklijüket, és elhozzák ide, mert itt kies a táj és van bicikliút, tehát itt felülnek, eltekernek valameddig, majd vissza, biciklipakolás, autó, és irány haza. Mármost az jutott eszembe, hogy ha biciklivel viszonylag egyszerűen elérhető távon belül akad felétek sík terep, ahol futhatnál, akkor miért ne csinálhatnád úgy, hogy tekerés—futás—tekerés, amiből a hazaút tiszta élvezet lenne, mert ha már katlan, akkor legalább lefelé vezet benne az út. És hátha még jól is esne a másfajta mozgás.
    Kérdem én, persze, mint laikus.
    Továbbra is a legjobbakat kívánva:
    Juli (nem Rita :)

    VálaszTörlés
  4. Esetleg az emelkedőn kényelmesen felsétálnál, aztán megint lefelé futnál ?

    VálaszTörlés
  5. először is utólag is boldog névnapot!
    másodszor meg, hétvégén otthon voltam, kicsi faluban, messze, ahol azt a bölcselet kaptam nagybátyámtól, h falun úgy van ez, h aki csinos, az jajj de sovány, aki kövér, az meg derék:)
    amúgy meg türelem, olyan jól haladsz!

    VálaszTörlés
  6. A falusi dicsereten (is) nagyon rohogok!
    Engem Afrikaban dicsertek meg igy: "You are sooo beautiful. Sooo fat!"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és ez spontán árad belőlük arrafelé is, gondolom :D

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)