2013. július 10., szerda

az előjáték fontossága

Ugye, nem hiszi senki, hogy  a verejtékmirigyek csak a hónaljban vannak? A lótúrót. Mindenhol. Ez a mai nap tanulsága.

Én ma úgy ódzkodtam a futástól, mint szűzlány a nászéjszakától, akartam is, meg kíváncsi is voltam, miközben simán kihagytam volna. Csak azt nem tudtam elképzelni, hogy ez jó is lehet.
Pedig 5 km-t futottam. Ötöt. Gombócból is sok. És ez még semmi, mert ez csak a mennyiség, miközben a hangsúly a tempón minőségen van.

Meg tudom magyarázni. Az úgy volt, hogy most B nap van, esetleg A, vagyis odafelé nagyon kellett futnom, visszafelé már bármi jó lett  volna, lépésben, hason csúszva, bárhogy. Odafelé én úgy futottam, ahogy bírtam és ez rohadtul megterhelő, én azért kérném a Suhanj szervezőit, hogy biztosítsanak fülest minden résztvevőnek, mert ezt a dart-veder-s lihegést nem akarnám, hogy mindenki hallja. Nagyon csúnyán és (sajnos) hangosan zihálok. Nem lihegek, zihálok. És kivagyok, totál kivagyok.
1,96 km lett, de én ezt betudom 2 -nek, ne tököljünk apróságokon már na.
A pihenő alatt történt meg, hogy ránéztem a pólómra és vizes foltokat láttam és bevillant Tihany, hogy ezt látva ott mindig megnyugszom, hogy ja, hát a csap összespriccelt, na, most ezen továbbléptem és bevillant, hoyg ja, ez nem csapból van, basszus,  hanem belőlem. A sok zihálás, hát mondom. 



És akkor a visszaút, hát ilyet, nem találok szavakat. Hihetetlen jó volt. Még 1 km-ig olyan jajlegyenmárvége érzésem volt, de utána, kapaszkodjatok, nem éreztem semmit. Mármint semmi olyat, hogy unom, utálom, fáj a lábam, fáj a valamim, nem kapok levegőt, semmi, én csak kocorásztam végtelen békességben, s hogy legyen teljes a giccs-körkép, elmondom, hogy madárcsivitelés, lombos erdő mindkét oldalról, patakcsobogás is volt. Bár a múltkor egy kisróka és egy kismókus is volt, most azonban nem, de mindent azért nem lehet.

A lényeg, hogy visszafutottam ezt a 2 km-t, lassan, nyugodtan, és azt éreztem, hoyg még mennék, nem állnék meg, ha nem muszáj, így aztán visszafordultam az úton és még bő 1 km-t lenyomtam és azt hiszem, csak azért álltam meg, mert haza kellett mennem már. Ezt adjátok össze. Azt azért nem bánnám, ha a jó érzés nem a harmadik kilométertől jönne, hanem úgy a harmadik métertől, de azt mondták ma a DK-s társaim, hogy ez az előjáték. Ez így jó, bár ha azt nézem, hogy a maradék 2 km meg a tiszta játékidő, akkor mégiscsak várom, hogy a harmadik métertől játsszunk.

before



after


7 megjegyzés :

  1. Igen, nekem ez a fő problémám, az elején olyan dögöljek meg, ha még egyszer elindulok futni érzésem van, a végén, mikor közeledem a hívogató otthonhoz, akkor meg annyira futnék még... Viszont tudom, hogy ha akkor nem hagynám abba, másnap alig bírnék felkelni, szóval inkább felcammogok szépen a emeletre, és az ablakból nézem a többi futkorászót.
    Az 5 km-t meg már hűűűű-ztem máshol :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen :)

      tudni kell abbahagyni is, azt hiszem, ez a titok, meg pihenőnapot tartani,ilyen finomságok is vannak, meg kell tanulnunk ezt is. a lelkesedés gyakran vinne tovább, de nem hagyom :)

      te ne beszélj 5 km-ról,már mikor megcsináltad és később kezdted, mint én!

      Törlés
  2. Hát én téged nagyon! Mármint irigyellek, becsüllek miegymás!

    VálaszTörlés
  3. Ez egy komoly mérföldkő, itt kezdődik végképp a kattanás. Azért csak vigyázz, mert képes nagyon beszippantani a dolog.
    És azt hiszem ezt is megmondtam én már pár hete, hogy így lesz... :)
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. vigyázok, de nem is tudok többet, ezen ellézengek jó darabig, legfeljebb ezen belül növelem az egyben lefutott táv hosszát.
      gondolod, hogy kattanás? remélem! köszönöm, van részed ebben az 5 km-ben:)

      Törlés
  4. Szóval megjött az endorfinfröccs? Végrevégre...

    VálaszTörlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)