2013. május 21., kedd

mennyi az annyi

Két nap alatt három kilométer. Nem viccelek.

Nekem nagy vágyam volt kipróbálni, hogy milyen sík terepen futni, mert azért a földút nagyon göröngyös, valljuk be, ráadásul alattomosan emelkedik is, én pedig érzékeny műszerből vagyok,  megérzem a 15centis emelkedőt is, nem lehet előlem eltitkolni semmit. Alig várom, hogy emelkedjen, mert akkor nyöszöröghetek.
Nemcsak arról van szó, hogy emelkedik az út vagy sem, hanem arról is, hogy nem sima, hogy kisebb-nagyobb göröngyök vannak, hogy a lábam elé kell néznem, hová lépek, nehogy kiforduljon a bokám. Biztos ezért késik a horizontot kutató pillantásom.

És akkor Tihanyban kipróbáltam, a part  mentén egyrészt sík a terep, másrészt valami négyzet alakú térburkolóval van fedve (építészek kíméljenek), tehát mondjuk, hogy sima is. Mármint egy darabig, de ez már csak menetközben derült ki.

Amikor vasárnap lemásztam a hegyről, nagyon fittnek, frissnek éreztem magam, gondoltam is, hogy ide nekem a Balatont, nagymellényű voltam, ez az igazság. A telefonomon nincs rajta az endomondo, fogalmam sincs, hogyan kellene rávarázsolni, béna vagyok, ez most azért lényeges, mert így nem tudtam előre, hogy meddig kell futni, hanem futottam, amíg csak bírtam, aztán megálltam, kurvára lihegtem és szédelegtem, aztán mikor már jutottam levegőhöz, akkor továbbfutottam, de iszonyúan fájt mindenem, megint megálltam, megint lihegtem, satöbbi, aztán csak kifutottam a füredi bekötőútig. Ott haldokoltam nyílt színen. És látványosan, persze, csak úgy van értelme.



Ezer méter. Meg egy kicsi.
Jó, hoyg megálltam kétszer, ezen szeretnék nagyon dolgozni, vagyis nyújtani az egyben lefutott távokat, de én még dagadt köcsög vagyok, nehezen megy. Viszont azt is megnéztem, hogy az egyben lefutott táv (mert arra még szenvedés közben is kínosan ügyeltem, hogy beazonosítható helyen álljak meg, nem ám csak úgy a part mentén, valahol, fenét; a Panoráma Hotel kikötőjének túlsó végén, ez elég jól látható a műholdas térképen is) 500 méter kereken, ennyit tesz a sík terep és sima út, mert feltételezem, nem én lettem reggelre ilyen szuper. Mert szuper vagyok, ugye? Vagy nem? Ne már.

Amikor kihaldokoltam magam, szépen visszabattyogtam, de már annyira jól ment, hogy kaptam levegőt!, nem fájt a lábam!, nem szúrt mindenem!, szóval, arra gondoltam, mi lenne, ha még kicsit futnék és akkor még lefutottam olyan 450 métert, a Panoráma Hotel a fejemben eggyé vált az 500 méteres távval, ezt mossa le róla valaki.




És amikor visszaértem a strandra, és felnéztem a 107 lépcsőfokra, akkor azt mondtam, hoyg kész, vége. Itt maradok, itt élem le életem, ide hozzatok kaját, piát, munkát, nem tudok felmenni, nemcsak most, de soha többé, lépcsőt nem és nem.
Valahogy persze felmásztam, de 5 lépcsőfokra voltam kapacitálva, m9közben úgy kellett tennem, mintha csak a kilátásban gyönyörködnék, mert naná, hogy mindig jött valaki, leugrándoztak, meg felszaladtak a lépcsősoron, utáltam mindenkit, aki a talajról sikítás nélkül fel tudta emelni a lábát.
A nap további részében fekvő vagy majdnem fekvő állapotban voltam.

Azt még nem tudom, hogy mi vett rá a másnapi ismétlésre, de lementem hétfőn is, igaz, akkor hosszabban álltam a startnál, mintha csak a vizet nézném, meg a messzeséget, a túlpartot, céltalanul, csak véletlenül futócipőben. Úgy emlékszem, elég nehezen vettem rá magam az elrugaszkodásra.


Meg még azt akarom mondani, hogy van az a bevett szokás, hogy buszsofőrök integetnek egymásnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján találkoznak és ismerik egymást vagy sem, ennek van bicajos és futós változata is, azonban az van, hoyg nekem csak a férfi buszsofőrök futók integetnek, köszönnek, jeleznek a kezükkel, a nők rám se néznek, felém sem pillantanak, ez milyen már?


9 megjegyzés :

  1. Szuper vagy, persze, hogy az!
    A képek mesések, nagyon jó lehet természetben futni.
    És igen, nekem sem köszönt még egy nő futó sem. Ellenben férfi annál több. Egy időben elhatároztam, hogy én köszönni fogok, bármi történik is, biccentettem rendületlenül, aztán elment az egésztől a kedvem. Ma már csak futok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én ezt nem is értem,pedig sztem ez tök jólesik az embernek, nem nekem, hanem mindkét félnek, egy titkos összekacsintás, nem?
      na jó,persze, én is rájuk köszönhettem volna, csak én meg szeretem a szemkontaktust, ha ráköszönök anélkül, hoyg rám nézne, az már szinte feddés, sztem legalábbis.


      de hát jól van, nem néztek rám (rám sem bírtok nézni), majd fogtok még csodálkozni, hahahaha. nehogy késő legyen! ;)

      (gondolj erre!)

      Törlés
  2. ... és akkor ha valami elzúg majd mellettünk, az nem gömbvillám lesz, hanem a Zazi! :)

    Csak olvaslak és olvaslak (bár a tihanyi táj részletezésekor kicsit összefacsarodott a szívem), és minden elismerésem a tiéd. Nagyon kitartó vagy, Zazi, hogy még most is nekiiramodtál, pedig a másik blogon megígérted, hogy nem! Persze, én itthonról (NEM a Balaton mellől) azt hiszem, hogy a táj és a látvány is nagyon inspiráló lehetett, afféle ösztönző erő.

    Otthon is csak így tovább!!!

    Juli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. majd ha félnév múlva is futok,akkor kitartón leszek. akkor majd elhiszem.:)
      áh, engem a táj arra ösztönöz, hogy üljek a parton,lógassam lábam a Balatonba és bambuljak. ebben én verhetetlen vagyok ;(

      Törlés
    2. nem félnév, hanem fél év.:)

      Törlés
    3. Na, EBBEN a sportágban örömest kiállnék veled, majd meglátnánk, melyikünk verhetetlenebb! :DD Hú, de meglódult a képzeletem, hogy ez milyen jó ötlet!!! :))) Végre valami, ami felderít ma reggel. Köszi, Zazi!
      Juli

      Törlés
    4. itt is elkél a jókedv, s derű!

      Törlés
    5. Akkor kívánjunk magunknak (már majdnem utólag) boldog névnapot! :)
      J.

      Törlés
    6. szóval Rita :) boldog névnapot!

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)