2013. május 7., kedd

na, figyusz

Az egész mozgással kapcsolatos viszonyomat leírtam ITT, nem másolom be, kattintsatok. És itt meg itt van az első RÉMÁLMOM  futásom, a történelmi hűség kedvéért legyen meg itt is.

Ez a harmadik hetem, hogy mozgok, hogy mozgatom ezt a csodálatos testet és ez szerintem semmi. Ez nem kitartás, nem függőség, ez sajnos, még semmi, bár azt nem tagadhatom, hogy elég elszánt vagyok. Időnként. Ma például nem annyira, mert iszonyat sok a dolgom és ilyenkor a legelső, amit a napi teendők közül kipottyantanék, az a mozgás, jaj, ne már,még az is, de mikor???,  noch dazu lóg az eső lába is, ami még csak hagyján, de az pl.nem létezik, hoyg a  mennydörgés engem a szabad ég alatt találjon. Az ágy alatt. Mindehhez még fúj a szél, tuti, hoyg szembeszél, és egyébként is el vagyok gémberedve. Szóval, minden adott, hoyg ne menjek sehova.

De el fogok menni,  mert iszonyúan izgat engem a hegylakók postaládája, ugye, a héten az van, hogy addig kell elfutnom (barátok közt is van vagy 200 méter), méghozzá ötször. Perpill nem tudom elképzelni, hogy én ezt meg tudom tenni, de meglehetősen izgat, így aztán elmegyek. Különben is, azt mondtam, hoyg ha a héten ezt abszolválom, veszek magamnak futózoknit. Jutalomfalat, semmi szükségem rá, de iszonyú jólesne válogatni a futózoknik között, érzem.:)

Nekem nincsenek nagy céljaim, nem fogok maratont futni, de fél-maratont sem, ha sikerül 1 km-t egyben lefutnom, akkor már megvagyok, a 200 métertől nézve (amit még nem teljesítettem meg) ez a csúcskategória. Persze, az endomondo meg erősködött, hogy mondjak célt, hát basszus, legyen, beírtam neki, hogy oké, szeretnék egy év alatt oda eljutni, hoyg 5 km-t lefussak. Legyen boldog az endomondo.Bár ha így lenne, én is az lennék. Nyilván.

Én azt szeretném,  ha beépülne a futás / mozgás az életembe, ha hetente háromszor (vagy többször) szánnék magamra egy órát és mozognék, ha lenne erre igényem (most még nincs, most még más van*),  ha hiányérzetem lenne,  ha kiesne egy -egy alkalom. Most komolyan (teszem fel magamnak a kérdést),  ez olyan nagy kérés?

És persze, hoyg szeretnék lefogyni*, hogy a frászba ne szeretnék, állatira el tudom képzelni, hoyg elszörnyedés nélkül tudok tükörbe nézni, hogy kapok magamra ruhákat, hogy csinos vagyok (lehetőségeken belül),  hogy igenis húzok fürdőruhát és igenis elmegyek úszni, meg napozni, meg ilyenek. És rohadtul szeretnék magamra büszke is lenni, igen, igen.


Szóval, legyőzöm ma ezt a kezdődő lustaságot, és el fogok menni futni. A  postaládáig. Ha túlélem, jelentkezem...

11 megjegyzés :

  1. Cuki, hoyg (majdnem) minden esetben összecseréled a 'hoyg'-ban az ypszilont és a gét... Bár a végén, az utolsó bekezdésben kis hiba csúszott az addig olajozottan működő gépezetbe.
    Az pedig még cukibb, hoyg hagyod, ahoyg van és nem pepecselsz a javítással. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. képzeld már el, hoyg nálam a rendszer már nem is jelzi, vagy beletörődött vagy azt hiszi, én írom jól...

      ez nálam komoly, ennél a szónál rendszeresen előforduló hiba (mint észrevetted), esküszöm, nem vagyok diszlexiás, de lehet, HOGY csak nem tudok róla. és az a helyzet, hogy átsiklik a szemem felette, nem is veszem már észre.:(

      Törlés
    2. Zazi 10 ujjal és vakon gépelsz? mert ha igen, akkor van rá magyarázatom. fizikailag gyorsabban mozdul a mutató ujjad a kisujjadnál... ennyi... én is mindig felcserélem :D

      Törlés
  2. Már hogyne lenne a három hét nagy dolog? Tessék elismerni magad :) Jaj alig várom, amikor majd írod, hogy nahát, nem tudtál menni és hiányzott :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mert ez még csak kettő volt,most van a harmadik :)

      még várjunk ezzel a mondattal, de remélem, le fogom egyszer írni!

      Törlés
  3. Még a végén én is futni fogok újra, meghozod a kedvem. 15 éve nem csináltam. :)

    Amikor 2 éve megelégeltem a tespedést és elmentem Pilatesre azt mondta az oktató...jól csinálta. Látta hogy lekvár vagyok, meg híztam is. Szóval azt mondta hogy ő csak annyit kér adjak magamnak/a testemnek 2 hónapot a rendszeres járásban. Ha évekig elhanyagoltam akkor legalább 2 hónap kitartást előlegezzek meg. Aztán már érezni fogom az eredményeket és majd inspirál az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a lekvárén vagyok, folyékony ráadásul.:(
      még lekvárnak se.

      Törlés
  4. Hogy a fősodorhoz is hozzászóljak. Én lenni nagyon büszke rád :D 1) egész napi ülőmunka után még ráveszed magad a mozgásra 2) kellő humorral veszed a cefet fizikai akadályokat 3) közvetve rávettél, hogy újra sanyargassam magam. Hajrá, így tovább... Csodaszépek a hegy tetőn a postaládák...

    VálaszTörlés
  5. En a mai napig nem tudtam a blogodrol, de amikor 2014.januar 01-en elkezdtem "futni", ugyanezt mondtam: "Nekem nincsenek nagy céljaim, nem fogok maratont futni, de fél-maratont sem", meg hogy "Én azt szeretném, ha beépülne a futás / mozgás az életembe, ha hetente háromszor (vagy többször) szánnék magamra egy órát és mozognék, ha lenne erre igényem (most még nincs, most még más van*), ha hiányérzetem lenne, ha kiesne egy -egy alkalom". Aztan nem beepult nekem is? :)
    Most jol el fogom minden posztodat olvasni, nagyon tetszik a stilusod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. írjál sokat, mesélj, engem tök érdekel, más hoyg csinálta, csinálja, légyszi!

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)