2013. július 15., hétfő

nevezzük hübrisznek*

Ez a poszt tökéletesen alkalmas a futástól való elrettentéshez, most szólok, érzékeny lelkűek lapozzanak tovább.

Nincsenek jó napjaim és akkor még szépen fogalmaztam, mentális nehézségekkel küzdök, de majd a futás, gondoltam, helyretesz. Ja, persze.

Iszonyat rosszul aludtam, 3/4 6- tól 1/2 7-ig tartott, mire a cipőfelhúzásig eljutottam, közben folyamatosan ment a belső mantra, hogy de nem baj, majd cserében hogy feltölt energiával a futás és hogy milyen nagyon jó lesz és hogy milyen remekül kiszellőztetem a fejemé és hogy pusztulna el, aki ezt kitalálta.

Nem részletezem, hogy hogy indultam, hogy mentem, a lényeg, hoyg 4 km-t szenvedtem össze (szó szerint), kétszer álltam meg közben, elsőre olyannyira, hogy minden mindegy alapon még a patakhoz is lementem fényképezni, végül továbbmentem, de még egyszer meg kellett állnom. Ha egészen őszinte akarok lenni, fejben nem voltam rendben. Még inkább lélekben. Persze, volt ez az igazán rossz éjszaka, volt fülledt meleg, de azért ettől még lehetett volna kocogni, nem?  Hogy felvillantsam, mennyire szar volt, elmondom, hogy mikor ránéztem a telefonomra (és elég gyakran ránéztem, el lehet hinni), hogy mennyi van még a 4 km-ig, felsikítottam, hogy ba...a meg, még 1,5 km??  Vesd össze a korábbi poszttal, hogy azt már akárhogy is.

Olyan nagy volt a hangom, hogy én már 5 km-t egyben úgy lenyomok, megérdemlem, nagy volt a  fizimiskám, nem tűrhette az univerzum, egyetlen közepes erősségű, ám jól irányzott ütéssel sikerült partvonalra küldenie.


Úgy van, hogy szombaton lesz a Esztergomban a Teliholdfutam. Este 10-kor. És mindösszesen 4 km. És annyira kedvesen invitálnak, hogy nem baj, ha csak kocogok, nem baj, ha belesétálok, semmi sem baj, sőt, Gigi azt mondja, lekcoogja velem, az sem gond, mert ez családias esemény - és én meg szívem szerint elmennék, nem versenyezni, dehogyis, szimplán részt venni, talán azért, hogy érezhessem, igenis jut homokszemnyi rész nekem is a futós társadalomban, de közben meg iszonyú kínokat is okoz nekem, hogy nem vagyok odavaló. Megnéztem a tavalyi képeket, ne tudjátok meg, mindenki száguld, látszódik a képeken a tempó. Sírok. Nem merek elmenni.

Meg lehet kérdezni, hogy minek ez nekem, én is kérdezem éppen eleget magamtól. Egyrészt ez a 13.hetem, nehogy már versenyezni akarjak és nem is, legfeljebb magammal, szép, nagy, testes ellenségképem van. Nem a versenyért tehát, azt majd talán jövőre, ha sikerül megszabadulnom a sülyfeleslegtől és már csak arról fogok itt sopánkodni, hogy 6,60-nal vagy 6,65-tel futom a kilométereket. Muhaha.
Tehát nem ezért, akkor miért is? Két része is van. 

Egy, hogy összetartozás. Ha bélyeget gyűjtenék, a bélyeggyűjtőkhöz szeretnék csatlakozni, ha kosarat fonnék, a kosárfonókhoz, ha a japán tengeri algákból készített speciális ételek mestere szeretnék lenni, nyilván megtalálnám azt a közösséget, ahol apró porszemként is otthon érezném magam és tudnék órákat beszélni a témáról. Mivel azonban én futok futni szeretnék, szerintem jogos és érthető a vágyam, hogy olyan emberekkel legyek, akik szintén, akik inspirálnak és motiválnak és rohadt jók. Mit tegyek, szeretném nézni, ahogy mások futnak. Ha én már nem, ugye.

Kettő, hogy most komolyan, hol a határ? Egyszerűen nem jövök rá, hogy hol lehet meghúzni azt a vonalat, ahol még jól érzem  magam, mégis fejlődöm. Arra gondolok, hogy most futkorászom ezen az 5 km-en, bár ma éppen rohadtul nem, de tegyük fel, hogy lejjebb adok a nemlétező hübriszemből és könyörületet kapok cserébe, tehát futok ezen a távon szépen egymagamban, ügyelek a folyamatos jóérzésemre, de ez jó? Tehát, hoyg ennek így kell lennie? Nem kell meghalni  néha? Én speciel majdnem minden alkalommal meghalok egy kicsit, inkább igen, mint nem, de nem úgy fejlődik az ember, hogy mindig túllép kicsit önmagán?



Egészen konkrétan arra gondolok, hogy magamtól biztosan nem próbálnék  meg  2 km-t erőm szakadtából futni, ha nem jönne a Suhanj és nem aggasztana a dolog, tehát, hogy lehet, hogy én magamtól simán eltötymörögnék még igen hosszan a megszokott kis tempómban és a megszokott kis távomon, de azzal, hogy van egy külső motiváció (belső égető kényszer?), megpróbálom a lehetetlent és lehet, hogy 8 perc körüli időt futok, bár nyilván ígérni én aztán semmit ebben a témakörben, tehát, hogy lehet, hoyg nekem igenis kell egy kis noszogatás, hogy kilépjek a komfortzónámból? Például egy ilyen családias verseny?

A gondolatmenet folytatása úgy történne, hogy és ez még csak a fizikai sík, mert itt ez a nem túl szerencsés mentális vonalam, amit még nehezebben lépek át, mint az elképzelt fizikai határaimat, magyarul, mi a jó nekem, ha elmegyek erre a futásra és átlépem az árnyékom és legyőzöm magam és kilépek a zónámból és megpróbálok valamit tenni magamért, vagy ha maradok a fenekemen, s itthon gyűjtöm az erőt az egyébként igen közeli Suhanj-ra. Értem ezt a fizikai / metafizikai vonulatra egyaránt.

A mai katasztrófafutással kapcsolatban a következő kommentek nem jöhetnek: de legalább elmentél, nagyobb hős vagy, mint aki otthon ül, emlékezz, hol kezdted, bárcsak én már itt tartanék, mindenkinek vagy ilyen - szóval, én így ösztönzöm, hogy átlépjétek a komfortzónátokat. :)

Mindehhez még hozzátenném, hogy a nyamvadt mérleg ma reggel képes  volt azt mutatni, hogy 20 dekát híztam nőttem.


* wiki

27 megjegyzés :

  1. Komolyan mondom néha félek, nehogy azt gondold mindig csak magamat 'nyomom' ezen a blogon.
    De nézd csak, mit írtam én több, mint egy évvel ezelőtt:
    http://dkteam.blog.hu/2012/04/10/gyonas_19

    Nehogy azt hidd, hogy ezen más nem esett át. Ez is egy lépcsőfok. Tán az egyik legcsúfabb.
    Szóval semmi gond, hidd el ez így teljesen normális! :)
    Nézz előre és készülj továbbra is a Teliholdra és a Suhanj-ra!
    Jó lesz, hidd el!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. te csak ne mentegetőzz, hanem szépen linkelj nekem ilyeneket,légyszi, mert ha az sokat segít(ahogy eddig is), ha azt látom, hogy más is, vagy éppen: más sem. tudod, a tapasztalat. ha pedig azt látom, hoyg normális, még jobb. ha már én nem teljesen, sajnos. papírom van róla. :(

      (még másfél- két hét,ugye?? remélem, megtudom..)

      Törlés
  2. Ezt Te írtad nekem:
    a léyneg: csinálni kell.
    ez a titok
    de tényleg

    Hajrá Zazi, hajrá Zazi!!!!! Innen szép a felfelé út!

    Különben a TE hatásodra kezdek el ma (megpróbálom) futni. A vicces, hogy pihenőnappal kell indítani :) Jó legyen. Remélem holnap is lesz még annyi lendület, hogy el is induljak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lesz annyi lendület, ha nem , akkor szólj és adok. komolyan. és ölelés.

      Törlés
  3. Dede, néha bizony nagyon meg kell halni! Máskor meg tényleg csak suhansz.
    Ha pedig egy kicsit is rám hallgatsz, bizony hogy végigdöcörészed a Teliholdfutamot! (Én sajnos csak szerdán meg csütörtökön töltöm az éjszakát Esztergomban...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez,mondjuk,elég baj, nem is tetszik nekem, maradhatnál éppen szombatig is, de hát ez van :(
      most úgy vagyok,hogy talán mégis elmegyek...

      Törlés
    2. Ezt már elszúrtam, de hát tudtam én még akkor, mihez is kéne igazodnom? :)

      Törlés
    3. nem kifogás, tudnod kellett volna, még ha én sem tudtam :DD

      Törlés
  4. Igenis kellenek a célok, hogy ne csak "lógj" a levegőben. Először csak kicsi célok, aztán egyre nagyobbak. Amit most még nem is gondolsz magadról, csak az idő hozza majd magával.
    A magam példáját (még) nem hozhatom fel, de van nekem valakim, akiét viszont igen. Emlékszel, honnan kezdte? És azt is tudod, most hová tart. Már csak 10 nap és átlépi a saját korlátait:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékeztetőül: http://pjulcsycsaladja.blogspot.hu/2009/09/megcsinalta.html

      Nézd csak a dátumot! És a szöveg, miszerint triatlonra készül?

      Törlés
    2. Julcsikám, a te férjed egy superman, mondjuk ki, én fel nem foghatom.
      viszont neki van múltja (és jövője!), ami óriás különbség az én rest életmódomhoz képest....

      Törlés
    3. Ez tény: van múltja. De ha összehasonlítunk téged, aki eddig még semmit nem csináltál és őt, aki az úszásból építette fel, amit most csinál, akkor egy szinten vagytok. Igaz vagy igaz?:)))
      Ma futás közben arról beszélgettünk, hogy hamarosan családi váltóban indulunk egy versenyen. Én!!! Ja, és beszélgettem(!!!) futás közben. A hét vége felé már új edzésterv lép érvénybe:)))

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. szerintem menj:)
    ma reggel én is futottam, igaz, h futópadon, 3 km-t, és közben arra gondoltam, h majd jól megírom Neked, h végre én is futottam:))) és jól is esett :)

    VálaszTörlés
  7. Az ember mindig viaskodik a saját árnyéká(i)val. Nekem a fizikai teljesítmény azt jelenti hogy képes vagyok átlépni önmagam, továbbhaladva a saját ösvényemen.
    Néha persze szánalmas a teljesítmény amit nyújtok, de azért mégis csak teljesítmény. Soha nem voltam jó (sőt középszerű se) futó, azonban az világ életemben inspirált hogy a saját magammal folytatott harcot én nyerem, vagy az a tetves árnyék.
    Ha ez erősít, elmondom neked, én is futom most a magam útját, bár a tét nekem sokkal nagyobb, mint bárki gondolná. Én nem félek elindulni, ha kell akár minden futóversenyen, kocorászó-napon, miegymáson.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beám, te mindig erős vagy, ez nekem hihetetlen. mikor megyünk együtt kocorászni?

      Törlés
    2. Ez lelki ügy. Nem a lépésszámlálón, a pulzusmérőn és az edzésterven dől el. Olvasom itt a bölcs tanácsokat, csak szerintem nem mindenkinek világos hogy egy nő negyven (...) körül nem azért kezd pl. futásba mert irigyli Pamela Anderson egykori seggét. Francokat. Az pedig nem életcél hogy az ember azért kocorásszon hogy elégetett kilojoule-okban és kontrollált pulzusszámban teljesüljön ki. Non plus ultra nem lehet (és nem is érdemes) úgy élni, hogy csattog közben a matematika a fejedben.

      Törlés
  8. Az edzésterv arra való, hogy ne gondolkodjunk, hanem menjünk futni. Osztheló.
    (Dr. Lubics Szilvitől, te is olvastad!!!!, persze, szóljál, ha unod.)
    Van aki nem akar. Te viszont akarsz. Igazán akarsz. És az meg jó. Egyrészt.
    Másrészt a mindenáron utolsóleheletkedés hosszú távon nem vezet jóra, az utolsó leheletet felesleges elpazarolni, jó lesz az még sok mindenre, nem kell a végső határig kitolni mindent, nem kell elmenni a falig. Nincs értelme. Mert akkor vannak a hasonló blogbejegyzések.
    A mentális "gátakról" meg annyit, hogy itt a tiltott frázis: De, kimentél.
    Én értem, miről beszélsz. Lehet mosatlanul feküdni egy hétig, lehet közönyben hemperegni! Ki tiltja meg? Senki.
    Jól választottad a képet. Azon a napont a komfortzónád a ház küszöbén ért véget, nem a 3,5 km-nél.
    Hmm?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. erre nem is gondoltam, hogy az ajtónál volt vége a KZ-nak!

      Törlés
  9. Ma én is voltam futni. Közben végig arra gondoltam, hogy de szenvedek. Aztán meg arra, hogy leszarom, majd inkább a kis testem harmonikus mozgására koncentrálok. Egy kicsit segített. Nagyon meleg volt, nem is álltam meg, de otthon a kapuban majdnem elájultam.
    Én is annak híve vagyok, hogy ki kell lépni a komfortzónából. Attól leszel jobb, és abból tanulsz. Néha kicsit én is túllövök és akkor van a pofára esés. De mindig fel kell állni, leporolni az arcunkat és menni tovább. Ennyi. Szar van egy pár napig, helyükre kerülnek a dolgok osztjóvan.
    Én is elindultam már futóversenyen és utolsónak értem be, úgy, hogy jött mögöttem a kövi korosztály. Vicces volt. De lekocogtam a távot, tedd te is ugyanezt Egomban.
    Holnapra minden jobb lesz, meglátod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szólva,voltál így? és nemvolt rossz, vagy nehéz vagy kellemetlen? én nagyon tartok a kinevetéstől, azt hiszem.

      én úgy látom, hogy fejlődni csak így lehet, hogy valami külső (ideálisabb esetben: belső) motiváció továbbhajt az elképzelt határaimon, amit magamtól, csak úgy-ra nem tennék meg.

      Törlés
    2. Nehéznek nehéz volt, de semmiképp sem kellemetlen. Inkább azon röhögtek (a szervezők), hogy milyen laza vagyok, nem állok ki félúton akkor sem ha esetleg kinevetnek.
      Egyébként meg mért nevetnének ki. Sokan lesztek, mindenki a saját bajával lesz elfoglalva, nem lesz arra kapacitás hogy mások bajával foglalkozzanak.

      Ugyanarról beszélünk :) az elképzelt határod a komfortzónád, nem?

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)