2013. június 2., vasárnap

ha idő van, minden van

Én fejben megvagyok, csak a test, a pufi test, az szuszog nagyon.

(a fényképekről elöljáróban annyit, hogy természetesen telefonnal készültek, az ég pedig mindig futás közben a legszebb, soha nem akkor, amikor éppen megállok a célnál)


Végre elmentem futni tegnap, ilyeneket írok mostanában, hogy szeretném - akarom- mikor tudok menni - mindjárt ma is elmegyek- ej, ma pihenni kell, mit is mondhatnék,kifordultam önmagamból. A futás maga még mindig úgy történik, hogy minden indulásnál elkap az az érzés, ami mindkét nyelvvizsgámon, hogy belépek az ajtón és tejóég, ez már nem a próba, itt angolul / németül kell és nagyon, nincs segítség, beléptem, csinálni kell. Ilyen érzésem van, hogy ah, elindulok és akkor futni kell, nincs mese, nincs visszafordulás.*

Fogalmam sincs, hogy mi a jó ebben, komolyan, nem tudom, mert én úgy 500 méternél egy határozott mozdulattal  állnék meg, ez nagyjából a lovaknál van, ott nekem a jóleső érzés megvan, ott szeretném abbahagyni, miközben tudom, hogy nemhogy még van ugyanennyi, de van egy emelkedő** is, ahol a vádlim úgy elkezd fájni, hogy ha nem a drága oxigénatomjaimat pazarolnám, akkor ordítanék. Amikor ezen felmászom, akkor a kanyar után meglátom a szobrot és akkor még mindig van olyan 200 méter, de akkor már sínen vagyok, végig lejtő van, majd egy kis szakaszon aszfalt, a drága aszfalt, az én jóbarátom. Utána jön a kavicsos vacakság, de akkor már látom a célt, és muszáj kibírni. 1060 méter volt tegnap, érdekes, mert én azt hittem, legalább 50 méterrel toltam meg az előző rekordomat, érzésre pedig 100 méter is megvolt. Ami fejben 100, az testre csak 20.

Én csak a nettó métereket számolom a futásba, tehát a belesétálást nem veszem bele, az nekem irreleváns, hoyg az 1060 után sétáltam 400 métert, kit érdekel, az a lényeg, hogy utána még lenyomtam 1200-at, de egyszer megálltam, rémálom, emelkedő a neved.

Egyébként meg úgy döntöttem, hoyg a tipródást félreteszem, egyszerűen csak futni akarok, ennyi, jutok, ameddig jutok, majd lesz valami. Ha úgy érzem, hoyg ez mégsem jó, akkor váltok, nem akarok kényszert, meg elvárást (magamtól magamnak), meg semmit sem akarok, könyörgöm, 6 hete kezdtem el, örülök, hogy élek ennyi km után. Az Ági olyan cuki volt, azt kommentelte, hogy a májusi adagom egy félmarcsi volt, és ez milyen jó már! Miközben előtte meg 0 km, ugye. Lefutom én a félmaratont, csak adjatok elég időt, nagyjából egy hónapot. Na jó, ma már elég lenne 12 nap is. 

A pulzusomról meg majd legközelebb.



* (meg olyan érzésem is van ám, de ez a vége felé, hogy most már tuti jön a hasmenés és itt fogom nyílt színen össszefosni magam - szóval, érzések vannak)

** igenis emelkedő. nem a legrosszabb, de az

11 megjegyzés :

  1. A hogyannal kapcsolatban én is azt gondolom, hogy ahogy jól esik. Meg ami a célodhoz kell. Miután elkezdtem, észrevettem, hogy a semmiről nagyon könnyű eljutni valahova, lelkesebb voltam, mint kellett volna, már egyből verseny, arra készülni, és akkor jött az ínhüvelygyulladás, és 3 hét (!!!) kényszerpihenő. Rettenetesen mérges voltam magamra. A verseny elúszott, és amikor újra kezdtem a futást, eldöntöttem, hogy nekem elég ennyi. Hogy elkocogok heti két-háromszor 5 km-t. Azt szeretném, hogy a futás formáljon, alakítson, hogy jól érezzem magam, de legfőképp, hogy formáljon, ahhoz meg eddigi tapasztalataim alapján ennyi (meg egy kis étrendváltoztatás) elég.
    (Azért ha az őszre gondolok, még motoszkál a gondolataim közt a verseny...)
    Mióta így futok, elvárások nélkül, nem is fájdult meg újra a lábam.
    Jó téged olvasni, nagy erő van abban, hogy látod, hogy más is csinálja, jó döntés volt külön blogot kezdeni, nem a már csak edzetteket olvasni. Hanem a kezdeteket, és közben itthon bólogatni, hogy igen, így van, tényleg, ezt éreztem én is.
    Jó ez mindenhogy, na. A lényeg, hogy mozogjunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én most nagyon kacsintgatok az őszi kemény 3 km-es maratonkára, nyilván utolsó lennék, de kit érdekelne. és csak annyiban érdekes ez most, mert nyár végére szeretném egyben lefutni a 3 km-t, szóval,semmi extrát nem jelentene,éppen beleillik a céljaimba, elkocorászgatok addig :)

      az elvárásokkal kapcsolatban én türelmetlen vagyok, magammal szemben, a másoké is aggaszt, de nyilván belső ellentét is van, és ezt nagyon nem akarom. elég teher nekem a futás maga. de komolyan.

      és hát igen, a formálódás a legfontosabb, az meg csak alakul!

      (heti 2- 3 x 5 km?? fúj, de durvulsz :D)

      Törlés
    2. Haha, nem hagyott engem sem nyugodni a verseny téma, utánanéztem, mik lesznek ősszel, és igen, lesz egy nekem való 7 km-es. És mi lett a neve??? Na mi??? Riska. Komoly.

      Törlés
    3. na, ez csúcs,én ehhez nem is közelítek a maratonkával, sztem iszonyatjóóóóó,irigy vagyok :DDD

      Törlés
  2. Én azt hiszem, nem a futással van baj, hanem a lovakkal (és minden más reperrel). Ha a lovak valamilyen csoda folytán 200 méterrel odébb kerülnének, akkor a baj 200 méterrel odébb jelentkezne. Nem tudom, érthető-e amit mondani akarok. Valami olyasmi, hogy a fáradtságérezet ezekhez a tárgyakhoz, helyekhez kötődik és az ember attól való "félelmében", hogy közeledik egyből kezdi érezni. Jó volna valahogy elvonatkoztatni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. abszolút érthető! :DDD lehet, hoyg van benne valami, nem tudom, de így volt korábban is, abban igazad van, csak akkor a Nagy Fánál (50 méter) akartam meghalni.
      hogyan vonatkoztassak el? vagy esetleg várjam azt, amikor majd a szobornál jön ez a pillanat? mert végülis tolódhat egyre messzebb. nem?

      Törlés
    2. Például fuss másfele egy ideig. Annak idején amikor sportoltam ugyanezeket éltem meg. Nekünk 2.5 km-s "köreink" voltak, és mindig, minden körön ugyanott haltam meg. Az elsőn, másodikon, harmadikon akkor is, amikor egyébként máshol rendesen futottam. Viszont amikor másfele mentem, akkor az a táv nem járt meghalással. Szerintem nem tolódik magától, csak ha valahogy mesterségesen kiktatod a "zárlatot".

      Törlés
    3. kiiktatod, akarom mondani.

      Törlés
    4. egy baj van csak ezzel, hogy ez a leginkább sík terep,pedig láthatod, hogy szenvedek az emelkedőkkel itt is, képzelheted a többit. éljen a Gerecse! :(

      pedig van ráció abban, amit mondasz / mondotok...

      Törlés
  3. Én ugyan azt éltem meg mint Dominika, amint kacsingattam egy kisebb versenyre, nekem a csípőm gyulladt be vagy mi a a franc, és 3 hétig nem tudtam futni. Borzasztóan haragudtam én is magamra. Aztán hagytam az edzésterveket. 500 méterenként emeltem magamnak a távokat, de amikor elértem egy szintet pl. 2500 métert, azt futottam 3 hétig, csak a tempót próbáltam egy picit gyorsítani. Amikor könnyedén ment, akkor gyúrtam a 3000 méterre. Így kezdtem az 1000 méter után az 1500méterrel is. Most 4 km-t futok, de amint érzem a csípőm, mert sajnos van, hogy fáj, azonnal visszaveszek. Nem vagyok 20 éves, még van túlsúlyom is, figyelmeztetem magam, hogy nem szabad csak a km-k nézni. A fittség és a mozgás a fontos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én éppen ezt tervezem, ez az én edzéstervem és most nagyon tudok örülni, hogy másnak is működőképes ez,mert azért nem vagyok jó a témában és kell a megerősítés. főleg, ha úgy érkezik, hogy nem is én vetette fel először. szeretném tágítani a határokat, de úgy, hogy lassan (nekem nem500 méterrel fog nőni a táv, attól tartok) és majd szép lassan a tempót is. figyelni magamra,mert nagy testből nagy jelzés jön ki, csak észreveszem magam, ugye?

      Anna. szuper vagy. te is. mint itt mindenki. :)

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)